Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-13 / 163. szám

1985. július 13. / TOLNA N NÉPÚJSÁG 3 Az 1985. évi Semmelweis évforduló kitüntetettjei Aki dombóvári is, szekszárdi is Dr. Horváth Lajos, a Dom­bóvári Városi Kórház-Rende- lőintézet röntgenosztályá­nak főorvosa július 1-én ép­pen 60. születésnapján vette át a Kiváló Orvos kitüntetést Budapesten annak az egye­temnek a dísztermében, mely egyetemnek hallgatója volt. — Azt hiszem, én vagyok a világ legboldogabb embere — mondja sugárzó mosollyal az arcán. — Igazán, ezt így tessék elhinni. Nagy boldog­ság nekem ez az elismerés, hiszen amiért kaptam, akkor is csináltam volna, ha senki azt észre sem veszi. Már az egy nagy ajándéka az élet­nek, hogy itt a feladatomra találtam. Gondolják el. Egy új kórházban kellett meg­szervezni a röntgenosztályt. — Nulláról indulva — hangzik a' közbevetés, majd a végtelenül kedves, de na­gyon határozott helyreigazí­tás, hogy nem egészen, mert adva volt ugye az új kórház, a röntgenosztály, aminek volt egy szakfőorvosa és hat szakképzetlen szakdolgozó­ja. Ma van az osztálynak 20 dolgozója, akik között nem­hogy szakképzetlen nincs, van olyan középkáder, aki két oklevelet is szerzett a munka mellett. S jó hírt sze­reznek a dombóvári kórház- rendelőintézetnek a szakdol­gozók részére évente meg­hirdetett tudományos pályá­zatokon. Eddig nem keve­sebb, mint hét fiatal orvos itt, az osztályon végzett mun­katapasztalatait is értékesít­ve tett szakorvosi vizsgát. Számos közülük osztályveze­tő főorvosként dolgozik, má­sutt, de tartják a kapcsolatot az osztállyal. Most éppen két fiatal kolléga kezdi el azt a munkát, ami segítségére lesz a szakvizsga letételében. — Felépítettem valamit. Ez kivételes boldogság. Azt csinálhattam, amit szeretek. Ez meg egész életre szóló öröm. Az is, hogy itthon az osztály folyosóján egy be­teg gratulál elsőnek. Megle­pett, mert senkinek se mond­tam. ö az újságból tudta meg. Eláruljam, hogyan vol­tam a meghívóval? Jóval a szövegben szereplő időpont előtt ott voltam a SOTE au­lájában, hogyha adminiszt­rációs hiba folytán kerültem a meghívottak közé, legyen időm a csöndes lelépésre. De hát, kétséget kizáróan ne­kem szólt a meghívó. Jól hiszi, kinevettek, akik ha­zulról fölkísértek. — Milyen érzés birtokolni ezt a kitüntető címet? Nem tudom mihez hason­lítani. Behoztam az érmet, hogy megmutassam azoknak, akik látni akarják. Elsősor­ban az osztályon, amelyik­nek a szocialista brigádjá­ban én is benne vagyok. Ér­demük nekik is sok van ab­ban, hogy az intézmény rönt­genosztálya a munkájával közmegbecsülést, szakmai körökben országosan is elis­merést vívott ki magának. Ezt szívemből mondom. Ahogy azt is, hogy boldog vagyok és még most is meg­Azt hittem, téves a címzés Nagy boldogság ez a kitün­tetés Nem, még nem megyek nyugdíjba illetődött a munkámat ért tisztességtől. És ma sem szé­gyenlem a diákos lelkesedést, pedig manapság divat elrej­teni az érzelmeket. — S akkor is panaszkodni, ha erre nincs különösebb ok. Mintha gyanús lenne az, aki elégedett. — Hát akkor én bizonnyal nagyon gyanús ember va­gyok, mert elégedett, pedig látja, nem szereztem va­gyont, se házat, se kertem, se nyaralóm, csupán egy gép­kocsi, meg két remek fiú. Az egyik a műegyetemen szerzett diplomát és jól bol­dogul a szakmájában, a ki­sebbik fiam a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem negyed­éves hallgatója és szülőváro­som kórházában, az oktató kórházként is ismeretes me­gyei kórházban gyakorlato­zik. — Nem fáj a szíve Szek- szárdért, ahol a pályafutását kezdte 1951-ben? — Már nem. De azért ha tehetem, havonta kétszer-há- romiszor bemegyek. Ott a fia. talságom, társak, jó barátok, ismerősök és a szüleim sírja. Szeretem Szekszárdot. — Dombóvár az itthon és Szekszánd az otthon? — Nekem mindkettő ott­hon, legfeljebb mást ad az egyik és megint mást a má­sik. Itt beleépült a kórházon belüli és kórházon kívüli munkám is a város életébe. Talán-talán a közhasznú emberek közé soroltak, és ennek azért örülök, mert sok erőt kölcsönöz az a tudat, hogy számítanak rám a Ha­zafias Népfrontnál csakúgy, mint egy sor másik szerve­zetben, például a Városépítő, Városvédő Egyesületben is. Sok remek ember él Dombó­váron. Több, mint amennyit reméltem 1969-ben, amikor idepályáztam. — Gyermek- és röntgen, szákorvosként. — Igen. — És közösségépítőként. — Ügy is, de ebben az se­gített, hogy az emberekben sokkal erősebb a szakmai és általános kultúra igénye, mint azt gondoljuk. Mi itt először csak magunknak csi­náltunk például komolyze­nei programokat, más műso­rokat. A város, a - nagyobb nyilvánosság ezután jött rá­adásként a röntgenosztály és a szocialista brigád által szervezett tudományos ta­nácskozások mellé. Dr. Horváth Lajos főorvos terveiben egyelőre nem sze­repel a nyugalomba vonulás. Akik ismerik magas szintű szakmai felkészültségét, tud­ják róla, hogy kiváló szerve­ző is és ilyenként dicseked­het egy jól karbantartott röntgenparkkal, hogy lokál- pariotizmusa egyenlő arány­ban oszlik meg Dombóvár és a szülővárosa között, ezt örömmel nyugtázzák. Jó len­ne tudni, hogy július 2-a óta hány őszinte kézszorításban volt része, hány levelet, dísz­táviratot kapott a megyéből, az országból és külföldi pá­lyatársaitól. Valószínű, igen sokat. Csak azért nem kér­deztem meg tőle telefonon, hogy pontosan mennyit, mert az példaszerű szerénységét sértené. Azt meg nem akar­nám, mintegy cserébe azért, hogy személyében egy bol­dog embert láthattam nem­rég. LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: GOTTVALD KAROLY Vb-ülés Bonyhádon Napirenden az áfész és a polgári védelem tevékenysége Ülést tartott a Bonyhád Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Napirenden két téma szerepelt. Az áfész te­vékenységéről Palkovics Ár­pád elnökhelyettes, a polgá­ri védelem feladatainak el­látásáról Nagy Zoltán PV törzsparancsnok számolt be. A Bonyhád és Vidéke Áfész tevékenységéről szólva Pal­kovics Árpád hangsúlyozta, hogy a szövetkezet 1985. évi feladatait az országos és he­lyi célkitűzéseket figyelem­be véve határozták meg, s az eddigi eredmények azt bizonyítják, hogy reális volt a terv. A kereskedelmi el­látás a közhangulatot alap­vetően befolyásoló tényező, különösen az élelmiszer-fo­gyasztás — a szövetkezet összes bolti forgalmából 60 százalékkal részesedik, — így a pénzügyi lehetősege­ken belül törekedtek bővíté­sére, az igényeknek megfe­lelő. korszerűbb vásárlási körülmények biztosítására. Részletes ismertetés követ­kezett ezután a szövetkezet kiskereskedelmi, vendéglá­tóipari, felvásárlási és ipari tevékenységéről, valamint a tanácsi és egyéb szervekkel fűződő kapcsolatokról, együttműködésről. A vb-ülés a bejelentések megtárgyalásával ért véget. Űj átrakócsarnok Záhonyban Pénteken Záhonyban ün­nepélyesen átadták a MÁV üzemigazgatóság első fedett kézi átrakócsarnokát. A csaknem 7500 négyzetméter alapterületű új létesítmény a hozzákapcsolódó vágányokkal együtt két év alatt készült el. A naponta hatvan széles­nyomtávú kocsi fogadására alkalmas fedett csarnok nemcsak a legkényesebb áruk kézi átrakásán mun­kálkodókat védi az időjárás viszontagságaitól, de lénye­gesen meggyorsítja a szállít­mányok továbbítását is. Ko­rábban ugyanis — éppen a nedvességre érzékeny külde­mények épsége érdekében — gyakran kellett várni a ki-, berakodással, amíg az eső el­állt. HEfHOLirn'i -I =1 l!ll;l;V HÍRRE Szokás a.nyarat uborkaszezonnak is ne­vezni, úgymond azért, mert ez az évszak eseményekben szegény és mert az, a vi­lágsajtó ilyenkor szokta röptetni a legkö­vérebb hírlapi kacsákat, hogy ellásson azért bennünket izgalmakkal, hogy leg­alább a csodálkozásnak azt a közismert mondatát kicsikarja tőlünk, ami így hang­zik: „Nahát, hogy mik vannak!” Az év 28. hetén nem kínáltunk olva­sóinknak ilyen „hogy mik vannak” kate­góriába sorolható unikumokat. Ha csak a csütörtöki, pénteki számunkban nem, ahol arról a két részeg angol turista Ádám- kosztümös athéni megjelenéséről volt szó. Fejenkét 260 dollárnak megfelelő bünte­téssel sújtották e két atyafit és nem va­lószínű, hogy példájukra divattá válik 1985-ben pucéron megjelenni a repülőte­rek útlevélellenőrzésén. Igaz, ez nem volt klasszikus hírlapi kacsa. De úgy tűnik, még az ilyen mosolyogtató kis hírecské- ket is jól tudtuk volna nélkülözni, pedig ha nem is az ország lakosságának a fele, sok százezrek nyaraltak, nyaralnák ezek­ben a napokban. Az élet ettől még válto­zatlanul pezsgett, pezseg és mint azt ta­pasztalták, se a rádió, televízió, sem a napi- és hetilapok nem maradtak jelente­ni valók nélkül. Bizonyítván, amit különö­sebben nem kell bizonyítani: a munka nemcsak a mindennapi beteremtésére jó. Róla, vagy vele kapcsolatban naponta megteremnek a publikációra érdemes ese­mények is. Az események kapcsán pedig a kollektív vagy egyéni továbbgondolás­ra érdemes gondolatok is. Végre itt a nyár 7 Ne tessék megijedni, a közcím adta le­hetőséggel nem élek vissza, nem kezdem szidni 1985 rossz erkölcsű nyarát, bár minden részvétem, együttérzésem azoké, akiknek a betakartással, a másodvetések időbeni elkészültével van országosan és helyileg is sok dolguk. Bizony gondolok azokra is, akik megérdemelt pihenésük napjait most töltik „egyszer fázva, más­szor lánggal égve ...”, és nem azért, hogy Vörösmarty Mihály költői nagysága előtt hódoljak. Az a véleményem, hogy ez a nyár nem jogosult egyetlen jó vagy rossz szóra sem, nem érdemes vele foglalkozni, hátha akkor jobb belátásra térül, öregek mondják, hogy „a nyarat se eszi meg a ku­tya”, majd az augusztus kitesz magáért. Ügy legyen! De azért annak örüljünk mégis, hogy piacaink lassan, lassan, de biztosan -nyári képet öltenek és meg tud­nak bennünket kínálni mindazzal, -ami el­várható az évszaktól. Drágán? Hát bi­zony egy darabig meg kell gondolnunk, hogy a sokfélével — krumplival, -kolbász- szál, rizzsel — társítható lecsót beiktas­suk-e a -család étrendjébe. De itt van a küszöbön a remény — csak megérkezik már a szabadföldön termett paprika, pa­radicsom is. Beérik a dinnye és minden egyéb olyan termény, amiért most még a szabadárakat elszabadult árként alkalma­zók csillagászati összegeket kémek szem­Piaci csendélet rebbenés nélkül. Akár hiszik, -akár nem, mi újságírók nagyon bízunk abban, hogy egyszer csak kialakul -a kereseti viszonya­inknak is megfelelő egyensúly a zöldség­es gyümölcspiacon és megfogyatkoznak a „láncszemek' az értékesítés vonalán, mert ha a termelő zsebébe kerül a tisztessé­ges haszon, a kisfogyasztó is jól jár. Álom, álom? Nem az, legfeljebb a pillanatnyilag még sok gubanc akadályozza a tisztánlá­tást és hát az is, hogy a zöldség-, gyümölcs- ellátás dolgának rendezése sem olyan sür­gős mindenkinek, amilyen fontos kérdés­ként ezt -a párt és a kormány kezeli. Az egészség érték! Ismerik talán ezt az emblémác&bát. Az OENI, az Országos Egészségnevelési Inté­zet adta ki évekkel ezelőtt, de amit a ha­lálozási statisztikák tanúsága alapján nem veszünk túl komolyan. Az érték ugyanis akkor válik azzá, amikor veszélybe kerül az egészségünk. Különben oda se neki! Mondjam, hogy ez égbekiáltó könnyelmű­ség? Nem kell mondanom, sokan tudják, még többen esetleg éppen ezekben a na­pokban tanulják (sajnos), mint friss étel­és gombamérgezettek. Ez a bolond nyár, bocsánat, de hát tény­leg ez is bűnös könnyelműsködéseink el­Napimádók a szekszárdi strandon szabadulásában. Se közel, se távol nem volt ugyanis olyan évünk, amikor a meleg év­szak ennyi étel- és gombamérgezettet „ter­melt”, mint ez az év. S az a döbbenetes, hogy az ételmérgezések töredéke szárma­zik csak -a tömegélelmezés egységeiből. A háztartásokban csökkent az élelmiszerek nyári tárolása, készítésére vonatkozó sza­bályok betartásának a készsége és ennek imhol a fele sem tréfa. Ahogy a gombafo­gyasztás sem az, ha megfelelő -gomba-isme­ret nélkül szedett gombából, a szákértői vizsgálatot elhagyva készítünk gomba­ételt. Űjabban majd minden hétre jut rossz szenzáció. A legutóbbi gombamérge­zés elszenvedői alig hagyják el kórházun­kat, már jön az újabb hír, újabb mérge­zésről. Ennyire elfelejtettük volna, hogy más kárán tanul az okos ? Megyén kívUl és belül Olvashatták, hogy átadták rendeltetésé­nek a Pécs-bányarendező pályaudvaron -azt a -közel 200 milliós beruházást, -aminek -a TÁÉV volt a kivitelezője. Gondolom itt­hon is sokak számára jelentett ez örömöt. Jó azt tudni, hogyha néha szidjuk is itt­hon -a mi „gyerekünket”, megyehatáron kí­vül megbecsülést szerez az a „gyerek”, ahogy azok a településeink is, amelyek most teszik meg az első -igazán sikeres lépéseket az idegenforgalom fellendítésé­re. Egy öreg barátném Ozarán mondta évekkel ezelőtt: „szerencsések vagyunk, hogy idecsöppentünk ebbe a kis hazába”. Nagyon igaza volt. Tolna megye nem sze­gény természeti szépségekben és lassacs­kán -restek se leszünk már e természe­ti szépségek méltó megmutatásában. De -azért ami a falusi turizmust illeti, lehet­nénk éppen serényebbek. Hogy ez pénz­kérdés? Az is. De tessék elhinni, ha vala­ki Váralján, netán Mórágyon akar hétvé­gezni vagy szabadságolni, nem azt követe­li, hogy kisebb Skála Áruház, zenés éj­szakai mulatók, és más effélék várják. A vendég beéri a lakosságnak dukáló jó, megbízható alapellátással is, mert háta mögött kívánja tudni 1—2—3 hétre — ki mennyi időre — a várost, a városi élet jó­rossz velejáróival egyetemben, hogy egy emberközelibb közeg életét élve pihen­hessen. Hogy gazdagítani kell még a fa­lusi turizmus Tolna megyei feltételeit? De gazdagítani ám! Viszont már most abban a tudatban, hogy túl vagyunk a kezdő lé­péseken és amit megteremtünk, -annak az év néhány hónapjában a vendég, folyama­tosan pedig a házigazda, az adott falu la­kossága a haszonélvezője. Hát ennyit a 28. hét kapcsán támadt gondolatokból.. . — la —

Next

/
Oldalképek
Tartalom