Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-13 / 163. szám
1985. július 13. / TOLNA N NÉPÚJSÁG 3 Az 1985. évi Semmelweis évforduló kitüntetettjei Aki dombóvári is, szekszárdi is Dr. Horváth Lajos, a Dombóvári Városi Kórház-Rende- lőintézet röntgenosztályának főorvosa július 1-én éppen 60. születésnapján vette át a Kiváló Orvos kitüntetést Budapesten annak az egyetemnek a dísztermében, mely egyetemnek hallgatója volt. — Azt hiszem, én vagyok a világ legboldogabb embere — mondja sugárzó mosollyal az arcán. — Igazán, ezt így tessék elhinni. Nagy boldogság nekem ez az elismerés, hiszen amiért kaptam, akkor is csináltam volna, ha senki azt észre sem veszi. Már az egy nagy ajándéka az életnek, hogy itt a feladatomra találtam. Gondolják el. Egy új kórházban kellett megszervezni a röntgenosztályt. — Nulláról indulva — hangzik a' közbevetés, majd a végtelenül kedves, de nagyon határozott helyreigazítás, hogy nem egészen, mert adva volt ugye az új kórház, a röntgenosztály, aminek volt egy szakfőorvosa és hat szakképzetlen szakdolgozója. Ma van az osztálynak 20 dolgozója, akik között nemhogy szakképzetlen nincs, van olyan középkáder, aki két oklevelet is szerzett a munka mellett. S jó hírt szereznek a dombóvári kórház- rendelőintézetnek a szakdolgozók részére évente meghirdetett tudományos pályázatokon. Eddig nem kevesebb, mint hét fiatal orvos itt, az osztályon végzett munkatapasztalatait is értékesítve tett szakorvosi vizsgát. Számos közülük osztályvezető főorvosként dolgozik, másutt, de tartják a kapcsolatot az osztállyal. Most éppen két fiatal kolléga kezdi el azt a munkát, ami segítségére lesz a szakvizsga letételében. — Felépítettem valamit. Ez kivételes boldogság. Azt csinálhattam, amit szeretek. Ez meg egész életre szóló öröm. Az is, hogy itthon az osztály folyosóján egy beteg gratulál elsőnek. Meglepett, mert senkinek se mondtam. ö az újságból tudta meg. Eláruljam, hogyan voltam a meghívóval? Jóval a szövegben szereplő időpont előtt ott voltam a SOTE aulájában, hogyha adminisztrációs hiba folytán kerültem a meghívottak közé, legyen időm a csöndes lelépésre. De hát, kétséget kizáróan nekem szólt a meghívó. Jól hiszi, kinevettek, akik hazulról fölkísértek. — Milyen érzés birtokolni ezt a kitüntető címet? Nem tudom mihez hasonlítani. Behoztam az érmet, hogy megmutassam azoknak, akik látni akarják. Elsősorban az osztályon, amelyiknek a szocialista brigádjában én is benne vagyok. Érdemük nekik is sok van abban, hogy az intézmény röntgenosztálya a munkájával közmegbecsülést, szakmai körökben országosan is elismerést vívott ki magának. Ezt szívemből mondom. Ahogy azt is, hogy boldog vagyok és még most is megAzt hittem, téves a címzés Nagy boldogság ez a kitüntetés Nem, még nem megyek nyugdíjba illetődött a munkámat ért tisztességtől. És ma sem szégyenlem a diákos lelkesedést, pedig manapság divat elrejteni az érzelmeket. — S akkor is panaszkodni, ha erre nincs különösebb ok. Mintha gyanús lenne az, aki elégedett. — Hát akkor én bizonnyal nagyon gyanús ember vagyok, mert elégedett, pedig látja, nem szereztem vagyont, se házat, se kertem, se nyaralóm, csupán egy gépkocsi, meg két remek fiú. Az egyik a műegyetemen szerzett diplomát és jól boldogul a szakmájában, a kisebbik fiam a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem negyedéves hallgatója és szülővárosom kórházában, az oktató kórházként is ismeretes megyei kórházban gyakorlatozik. — Nem fáj a szíve Szek- szárdért, ahol a pályafutását kezdte 1951-ben? — Már nem. De azért ha tehetem, havonta kétszer-há- romiszor bemegyek. Ott a fia. talságom, társak, jó barátok, ismerősök és a szüleim sírja. Szeretem Szekszárdot. — Dombóvár az itthon és Szekszánd az otthon? — Nekem mindkettő otthon, legfeljebb mást ad az egyik és megint mást a másik. Itt beleépült a kórházon belüli és kórházon kívüli munkám is a város életébe. Talán-talán a közhasznú emberek közé soroltak, és ennek azért örülök, mert sok erőt kölcsönöz az a tudat, hogy számítanak rám a Hazafias Népfrontnál csakúgy, mint egy sor másik szervezetben, például a Városépítő, Városvédő Egyesületben is. Sok remek ember él Dombóváron. Több, mint amennyit reméltem 1969-ben, amikor idepályáztam. — Gyermek- és röntgen, szákorvosként. — Igen. — És közösségépítőként. — Ügy is, de ebben az segített, hogy az emberekben sokkal erősebb a szakmai és általános kultúra igénye, mint azt gondoljuk. Mi itt először csak magunknak csináltunk például komolyzenei programokat, más műsorokat. A város, a - nagyobb nyilvánosság ezután jött ráadásként a röntgenosztály és a szocialista brigád által szervezett tudományos tanácskozások mellé. Dr. Horváth Lajos főorvos terveiben egyelőre nem szerepel a nyugalomba vonulás. Akik ismerik magas szintű szakmai felkészültségét, tudják róla, hogy kiváló szervező is és ilyenként dicsekedhet egy jól karbantartott röntgenparkkal, hogy lokál- pariotizmusa egyenlő arányban oszlik meg Dombóvár és a szülővárosa között, ezt örömmel nyugtázzák. Jó lenne tudni, hogy július 2-a óta hány őszinte kézszorításban volt része, hány levelet, dísztáviratot kapott a megyéből, az országból és külföldi pályatársaitól. Valószínű, igen sokat. Csak azért nem kérdeztem meg tőle telefonon, hogy pontosan mennyit, mert az példaszerű szerénységét sértené. Azt meg nem akarnám, mintegy cserébe azért, hogy személyében egy boldog embert láthattam nemrég. LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: GOTTVALD KAROLY Vb-ülés Bonyhádon Napirenden az áfész és a polgári védelem tevékenysége Ülést tartott a Bonyhád Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Napirenden két téma szerepelt. Az áfész tevékenységéről Palkovics Árpád elnökhelyettes, a polgári védelem feladatainak ellátásáról Nagy Zoltán PV törzsparancsnok számolt be. A Bonyhád és Vidéke Áfész tevékenységéről szólva Palkovics Árpád hangsúlyozta, hogy a szövetkezet 1985. évi feladatait az országos és helyi célkitűzéseket figyelembe véve határozták meg, s az eddigi eredmények azt bizonyítják, hogy reális volt a terv. A kereskedelmi ellátás a közhangulatot alapvetően befolyásoló tényező, különösen az élelmiszer-fogyasztás — a szövetkezet összes bolti forgalmából 60 százalékkal részesedik, — így a pénzügyi lehetősegeken belül törekedtek bővítésére, az igényeknek megfelelő. korszerűbb vásárlási körülmények biztosítására. Részletes ismertetés következett ezután a szövetkezet kiskereskedelmi, vendéglátóipari, felvásárlási és ipari tevékenységéről, valamint a tanácsi és egyéb szervekkel fűződő kapcsolatokról, együttműködésről. A vb-ülés a bejelentések megtárgyalásával ért véget. Űj átrakócsarnok Záhonyban Pénteken Záhonyban ünnepélyesen átadták a MÁV üzemigazgatóság első fedett kézi átrakócsarnokát. A csaknem 7500 négyzetméter alapterületű új létesítmény a hozzákapcsolódó vágányokkal együtt két év alatt készült el. A naponta hatvan szélesnyomtávú kocsi fogadására alkalmas fedett csarnok nemcsak a legkényesebb áruk kézi átrakásán munkálkodókat védi az időjárás viszontagságaitól, de lényegesen meggyorsítja a szállítmányok továbbítását is. Korábban ugyanis — éppen a nedvességre érzékeny küldemények épsége érdekében — gyakran kellett várni a ki-, berakodással, amíg az eső elállt. HEfHOLirn'i -I =1 l!ll;l;V HÍRRE Szokás a.nyarat uborkaszezonnak is nevezni, úgymond azért, mert ez az évszak eseményekben szegény és mert az, a világsajtó ilyenkor szokta röptetni a legkövérebb hírlapi kacsákat, hogy ellásson azért bennünket izgalmakkal, hogy legalább a csodálkozásnak azt a közismert mondatát kicsikarja tőlünk, ami így hangzik: „Nahát, hogy mik vannak!” Az év 28. hetén nem kínáltunk olvasóinknak ilyen „hogy mik vannak” kategóriába sorolható unikumokat. Ha csak a csütörtöki, pénteki számunkban nem, ahol arról a két részeg angol turista Ádám- kosztümös athéni megjelenéséről volt szó. Fejenkét 260 dollárnak megfelelő büntetéssel sújtották e két atyafit és nem valószínű, hogy példájukra divattá válik 1985-ben pucéron megjelenni a repülőterek útlevélellenőrzésén. Igaz, ez nem volt klasszikus hírlapi kacsa. De úgy tűnik, még az ilyen mosolyogtató kis hírecské- ket is jól tudtuk volna nélkülözni, pedig ha nem is az ország lakosságának a fele, sok százezrek nyaraltak, nyaralnák ezekben a napokban. Az élet ettől még változatlanul pezsgett, pezseg és mint azt tapasztalták, se a rádió, televízió, sem a napi- és hetilapok nem maradtak jelenteni valók nélkül. Bizonyítván, amit különösebben nem kell bizonyítani: a munka nemcsak a mindennapi beteremtésére jó. Róla, vagy vele kapcsolatban naponta megteremnek a publikációra érdemes események is. Az események kapcsán pedig a kollektív vagy egyéni továbbgondolásra érdemes gondolatok is. Végre itt a nyár 7 Ne tessék megijedni, a közcím adta lehetőséggel nem élek vissza, nem kezdem szidni 1985 rossz erkölcsű nyarát, bár minden részvétem, együttérzésem azoké, akiknek a betakartással, a másodvetések időbeni elkészültével van országosan és helyileg is sok dolguk. Bizony gondolok azokra is, akik megérdemelt pihenésük napjait most töltik „egyszer fázva, másszor lánggal égve ...”, és nem azért, hogy Vörösmarty Mihály költői nagysága előtt hódoljak. Az a véleményem, hogy ez a nyár nem jogosult egyetlen jó vagy rossz szóra sem, nem érdemes vele foglalkozni, hátha akkor jobb belátásra térül, öregek mondják, hogy „a nyarat se eszi meg a kutya”, majd az augusztus kitesz magáért. Ügy legyen! De azért annak örüljünk mégis, hogy piacaink lassan, lassan, de biztosan -nyári képet öltenek és meg tudnak bennünket kínálni mindazzal, -ami elvárható az évszaktól. Drágán? Hát bizony egy darabig meg kell gondolnunk, hogy a sokfélével — krumplival, -kolbász- szál, rizzsel — társítható lecsót beiktassuk-e a -család étrendjébe. De itt van a küszöbön a remény — csak megérkezik már a szabadföldön termett paprika, paradicsom is. Beérik a dinnye és minden egyéb olyan termény, amiért most még a szabadárakat elszabadult árként alkalmazók csillagászati összegeket kémek szemPiaci csendélet rebbenés nélkül. Akár hiszik, -akár nem, mi újságírók nagyon bízunk abban, hogy egyszer csak kialakul -a kereseti viszonyainknak is megfelelő egyensúly a zöldséges gyümölcspiacon és megfogyatkoznak a „láncszemek' az értékesítés vonalán, mert ha a termelő zsebébe kerül a tisztességes haszon, a kisfogyasztó is jól jár. Álom, álom? Nem az, legfeljebb a pillanatnyilag még sok gubanc akadályozza a tisztánlátást és hát az is, hogy a zöldség-, gyümölcs- ellátás dolgának rendezése sem olyan sürgős mindenkinek, amilyen fontos kérdésként ezt -a párt és a kormány kezeli. Az egészség érték! Ismerik talán ezt az emblémác&bát. Az OENI, az Országos Egészségnevelési Intézet adta ki évekkel ezelőtt, de amit a halálozási statisztikák tanúsága alapján nem veszünk túl komolyan. Az érték ugyanis akkor válik azzá, amikor veszélybe kerül az egészségünk. Különben oda se neki! Mondjam, hogy ez égbekiáltó könnyelműség? Nem kell mondanom, sokan tudják, még többen esetleg éppen ezekben a napokban tanulják (sajnos), mint friss ételés gombamérgezettek. Ez a bolond nyár, bocsánat, de hát tényleg ez is bűnös könnyelműsködéseink elNapimádók a szekszárdi strandon szabadulásában. Se közel, se távol nem volt ugyanis olyan évünk, amikor a meleg évszak ennyi étel- és gombamérgezettet „termelt”, mint ez az év. S az a döbbenetes, hogy az ételmérgezések töredéke származik csak -a tömegélelmezés egységeiből. A háztartásokban csökkent az élelmiszerek nyári tárolása, készítésére vonatkozó szabályok betartásának a készsége és ennek imhol a fele sem tréfa. Ahogy a gombafogyasztás sem az, ha megfelelő -gomba-ismeret nélkül szedett gombából, a szákértői vizsgálatot elhagyva készítünk gombaételt. Űjabban majd minden hétre jut rossz szenzáció. A legutóbbi gombamérgezés elszenvedői alig hagyják el kórházunkat, már jön az újabb hír, újabb mérgezésről. Ennyire elfelejtettük volna, hogy más kárán tanul az okos ? Megyén kívUl és belül Olvashatták, hogy átadták rendeltetésének a Pécs-bányarendező pályaudvaron -azt a -közel 200 milliós beruházást, -aminek -a TÁÉV volt a kivitelezője. Gondolom itthon is sokak számára jelentett ez örömöt. Jó azt tudni, hogyha néha szidjuk is itthon -a mi „gyerekünket”, megyehatáron kívül megbecsülést szerez az a „gyerek”, ahogy azok a településeink is, amelyek most teszik meg az első -igazán sikeres lépéseket az idegenforgalom fellendítésére. Egy öreg barátném Ozarán mondta évekkel ezelőtt: „szerencsések vagyunk, hogy idecsöppentünk ebbe a kis hazába”. Nagyon igaza volt. Tolna megye nem szegény természeti szépségekben és lassacskán -restek se leszünk már e természeti szépségek méltó megmutatásában. De -azért ami a falusi turizmust illeti, lehetnénk éppen serényebbek. Hogy ez pénzkérdés? Az is. De tessék elhinni, ha valaki Váralján, netán Mórágyon akar hétvégezni vagy szabadságolni, nem azt követeli, hogy kisebb Skála Áruház, zenés éjszakai mulatók, és más effélék várják. A vendég beéri a lakosságnak dukáló jó, megbízható alapellátással is, mert háta mögött kívánja tudni 1—2—3 hétre — ki mennyi időre — a várost, a városi élet jórossz velejáróival egyetemben, hogy egy emberközelibb közeg életét élve pihenhessen. Hogy gazdagítani kell még a falusi turizmus Tolna megyei feltételeit? De gazdagítani ám! Viszont már most abban a tudatban, hogy túl vagyunk a kezdő lépéseken és amit megteremtünk, -annak az év néhány hónapjában a vendég, folyamatosan pedig a házigazda, az adott falu lakossága a haszonélvezője. Hát ennyit a 28. hét kapcsán támadt gondolatokból.. . — la —
