Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-02 / 153. szám
AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 153. szám. ARA: 1,80 Ft 1985. július 2., kedd. Mai számunkból GYÁREGYSÉG — GYÁRRÉSZLEG (3. old.) OSI BOLGÁR csillagvizsgálók (4. old.) TÁBORI PILLANATOK (5. old.) (6. old.) VILLÁMINTERJÚK A BAKON Befejeződött az orvoskongresszus Az SZKP Központi Bizottságának ülése Hétfőn Budapesten befejezte munkáját a nukleáris háború megelőzéséért küzdő orvosok nemzetközi mozgalmának ötödik kongersszusa. A Hilton Szállóban rendezett záróülésen — amelynek elnökségében helyet foglalt Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke és Medve László egészségügyi miniszter is — a különböző nemzetek tudósainak az űrkutatásban • folytatott együttműködéséről, az atomfegyverek elterjedésének kérdésedről, illetve nukleáris fegyverkísérletekről hangzottak el referátumok. Az előadók hangsúlyozták: az elmúlt két és fél évtizedben a kozmikus kutatásokban gyümölcsöző együttműködés bontakozott ki a különböző országok között. A világ népeinek minden erejükkel azon kell lenniük, hogy megakadályozzák a világűr militarizálásáf. Hangoztatták: az emberiség választás előtt áll, vagy belenyugszik abba, hogy elkerülhetetlenül egy termonukleáris katasztrófa, vagy mindent megtesz az enyhülési folyamat folytatásáért, kiszélesítéséért. A plenáris ülésen ezután dr. Kari Bonhoeffer, a kölni egyetem professzora tolmácsolta nemzeti csoportja meghívását a kongresszus résztvevőihez: a nukleáris háború megelőzéséért küzdő nemzetközi orvosmozgalom kö vetjkező kongresszusát 1986-ban tartsák a Német Szövetségi Köztársaságiban, Kölnben. Ezt követően ismertették a nemzetközi orv osmozg alomnak a fegyverkezési verseny beszüntetésére vonatkozó felhívását, s beszámoltak arról, hogy eddig 52 ország orvosai látták el kézjegyükkel. A záró plenáris ülésen a kongresszus résztvevői dokumentumokat fogadtak el. A Mihail Gorbacsovhoz, az SZKP KB főtitkárához és Ronald Reaganihez, az Egyesült Államok elnökéhez intézett felhívás rámutat, hogy 1981 óta, a nemzetközi orvosmozgalom első kangresz- szusa Óta az Egyesült Államok és a Szovjetunió lakói, s a világ más országaiban élők egyre többet tudtak meg a nukleáris háború következményeiről. Létrejött egy új nemzetközi közmegegyezés, amely szerint a nukleáris háború veszélyére egyetlen ésszerű válasz van: a háború megelőzésié. E köz. megegyezést tükrözi az Egyesült Államok és a Szovjetunió nyilatkozata, amely célul tűzte ki a nukleáris fegyverek csökkentését, sőt megszüntetését. E célokat azonban a gyakorlatban is meg kell valósítani — mutat rá a felhívás. Jelenleg mind pontosabb és a korábbiaknál sokkal pusz- títóbb nukleáris fegyvereket (Folytatás a 2. oldalon) Hétfőn Moszkvában megtartották az SZKP Központi Bizottságának teljes ülését. Az ülésen áttekintették a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa ma kezdődő ülésszakának napirendjét. Ezzel kapcsolatban Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára mondott beszédet. A plénum hangsúlyozta: kitartóan törekedni kell a népi küldöttek tanácsai tevékenységének korszerűsítésére. s arra, hogy a szovjet társadalom politikai rendszerének minden egyes eleme pontosan lássa el feladatát. Tovább kell növelni a párt vezető szerepét, s erősiteni kell befolyását az állami, gazdálkodási és társadalmi-kulturális tevékenység minden szintjén. Az SZKP Központi Bizottsága szervezeti kérdésekben is döntött. A plénum jóváhagyta Gri- gorij Romanov kérését, hogy mentsék fel politikai bizottsági tagságának és az SZKP KB titkárának funkciója alól, mivel egészségi állapotára való tekintettel nyugdíjba vonul. A Központi Bizottság az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjainak sorába emelte Eduarde Sevarnadzét, aki addig póttag volt, s az SZKP Központi Bizottsága titkáraivá választotta Borisz Jelcint és Lev Zajkovot. A plénum ezzel befejezte munkáját. Eduard Sevarnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának újonnan megválasztott tagja 1928-ban született, nemzetisége grúz, 1948 óta tagja a Szovjetunió Kommunista Pártjának. Elvégezte a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottságának Pártiskoláját és a kutaiszi pedagógiai szakegyetemet. A Komszomol különböző szerveiben kezdett el dolgozni. 1964-ben a Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság belügyminiszter-helyettesévé, majd 1965-ben belügyminiszterévé nevezték ki. 1972-ben a Tbiliszi Városi Pártbizottság első titkárává választották. Még ebben az évben megválasztották a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárává. Eduard Sevarnadze 1976 óta tagja az SZKP Központi Bizottságának, 1978-tól a KB Politikai Bizottságának póttagja volt. Az utóbbi három választási időszakban a Szovjetunió és a Grúz SZSZK Legfelsőbb Tanácsának tagja. A Szocialista Munka Hőse cím kitüntetettje. Rektori megbízások, egyetemi tanárok kinevezése Rektori megbízatásokat, egyetemi tanári kinevezéseket adtak át hétfőn a Parlament kupolatermében. A megbízásokat, kinevezéseket Csehálk Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese nyújtotta át, az eseményen ielen volt Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Pál Lé- nárd, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Csehák Judit egyebek között hangsúlyozta: hazánk és népünk jövője elképzelhetetlen a magyar közoktatásügy korszerűsödése, színvonalának emelkedése, a kor követelményeihez igazodó ismeretanyag elsajátítására és az új befogadására mindig nyitott, kreatív értelmiség nélkül. — Egyetemi tanárnak lenni — vagy egy egyetem vezetését elvállalni — többszörös felelősséget jelent. A tudós, az iskolateremtő oktató személyisége, életútja, munkája és magatartása nemcsak a jelenben, hanm évtizedeken és nemzedékeken át hat, milliókra kisugárzik. Aki úgy él, alkot, oktat és vezet, hogy minden emberire, jóra és hasznosra nyitott — tehát á társadalom és a gazdaság igényeire is —, az nemcsak közvetlenül formálja népünk sorsát, nemcsak kutatásaival segíti társadalmunk fejlődését, hanem hosszú időre meghatározhatja a jövő társadalmának minőségét — mondotta Csehák Judit. Irak folytatja a bombázásokat Az iraki fegyveres erők főparancsoksága vasárnap este közölte, hogy kéthetes szünet után felújítja az iráni városoik bombázását. A bagdadi katonai szóvivő szerint a támadások .addig folytatódnak, amíg nem jön létre igazságos béke Szaddam Husszein iraki elnök június 14-én kifejtett elvei alapján”. Akkor az iráki államfő az „iráni néphez intézett üzenetében kifejtette, hogy Bagdad a .városok háborúját’ két hétre egyoldalúan felfüggeszti, lehetőséget adva ezzel az iráni vezetésnek, hogy elgondolkodjon a békéről”. Husszein olyan béketervet terjesztett elő, amely átfogó tűzszünetet irányzott elő a „földön, a tengeren és a levegőben”. A terv szerint a katonai erőket vissza kellene vonni a nemzetközileg elismert határok mögé, ki kellene cserélni az összes hadifoglyot és közvetlen tárgyalásokat kellene kezdeni a háború befejezéséről. * A bagdadi rádió hétfői híradása szerint iraki katonai repülőgépek „egy nagy célpontot” támadták meg az Iránhoz tartozó Hárg-sziget olajkilkötő közelében. Semmelweis emléküRDepség Budapesten és Szekszárdin Semmelweis Ignácra, az anyák megmentőjére ünnepségen emlékeztek hétfőn, születésének 167. évfordulója alkalmából a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri épületében. Dr. Pesta László, az ország- gyűlés szociális és egészség- ügyi bizottságának, elnöke köszöntötte az elnökség tagjait: dr. Pál Lénárdot, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkárát, dr. Csehák Juditot, a Minisztertanács elnökhelyettesét, a társadalmi, a tudományos élet más képviselőit, valamint az ünnepségen résztvevő egészségügyi dolgozókat. Dr. Medve László egészség- ügyi miniszter ünnepi megemlékezésében méltatta az egyetemes tudomány egyik legnagyobb egyéniségének érdemeit. A miniszter ezután átadta azokat a kitüntetéseket, amelyeket egészségügyi dolgozóknak kiváló munkájuk elismeréseként adományozott. Kiváló Orvos kitüntetést 37- en, Kiváló Gyógyszerész kitüntetést nyolcán vehettek át. Kiváló Munkáért kitüntetésben ötven egészségügyi dolgozót részesítettek. Kiváló Orvos kitüntetést kapott megyénkből dr. Horváth Lajos, a dombóvári városi kórház osztályvezető főorvosa. Kiváló gyógyszerész lett Reiser Jakabné, a Tolna Megyei Gyógyszertári Központ Regölyi 11/33. Gyógyszertárának vezetője; Domokos Jánosné, a szekszárdi kórház-rendelőintézet műtősnője ugyancsak a központi ünnepségen vette át a Kiváló Munkáért kitüntetést. * Megyénk legnagyobb egészségügyi intézményében, a Balassa János Kórház-Rendelőintézetben is tegnap — július 1-én — tartották meg a Semmelweis emlékünnepséget, mely a kialakult hagyo- mályoknak megfelelően a törzsgárdatagok évi köszöntésére is szolgált. Az ünnepség a kórház kultúrtermében délután kettőkor kezdődött, és a széksorokat zömmel az a háromszáz-egynéhány kórház-rendelőintézeti dolgozó töltötte meg, aki az idén vált a törzsgárdaoklevél, a bronz-, ezüst- és aranyjelvényekre, továbbá a 25—30—35 éves szolgálatért őket megillető aranykoszorús jelvényekre jogosulttá. Az egészségügyi dolgozók e nagy családjának ismétlődő és mégis meghitt ünnepségén a résztvevők köszöntése után dr. Streit Béla osztályvezetőfőorvos emlékezett meg Semmelweis Ignác úttörő tevékenységéről, utalt annak jelentőségére, a magyar orvoslás kiemelkedő alakjának máig ható példájára. Ezt követően köszöntötte dr. Koltai Imre főigazgató-helyettes meleg szavakkal az intézmény törzsgárdatagjait, megköszönve legtöbbször közel sem könnyű munkájukat. A Tolna Megyei Balassa János Kórház-Rendelőintézet főigazgatója, dr. Molnár Ádám a törzs gárdisták köszöntése után kitüntetéseket és jutalmakat adott át. Kiváló Munkáért kitüntetésben huszonegyen, miniszteri dicséretben tizenkilencen, főigazgatói dicséretben huszonnyolcán részesültek. ötéves törzsgárda- tagságért oklevelet kaptak nyolcvannégyen, tízéves törzs- gárdatagságért negyvenkilenc fő vehette át a bronzjelvényt, egyenként ezer forintos jutalom kiséretében. ötvenkilencen ezüst-, huszonkilencen aranyjelvényt kaptak. Az aranykoszorús jelvényt — 25—30—35 évi munkáért — az intézmény főigazgató főorvosa ötvenkét egészségügyi dolgozónak nyújtotta át. Az 1985. évi Semmelweis-ünnepségen csak Szekszárdon közel félmillió forint jutalom kiosztására került sor. Egyébként az egészségügyi dolgozók Semmelweis születésnapjával egybeeső napját megyénk valahány egészségügyi intézményében megülik ezekben a napokban, és ezeken az ünnepségeken is köszöntik majd a törzsgárdistákat, a munkában élenjárókat. Szekszárdi ünneplők és ünnepeltek Felvételünk a kongresszus befejező napján készült.