Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-30 / 125. szám

MÁJUS 30 \ Névnap: Janka, Zsanett A Nap kél 4.52 — nyugszik 20.31 órakor CSÜTÖRTÖK A Hold kél 15.50 — nyugszik 2.55 órakor Kétszáznyolcvan évvel ezelőtt, 1705. május 30-án jelent meg az első magyarországi hírlap első száma, a Mercurius Hungaricus; innen számítódik a hazai hírlapirodalom kezdete. V __________________________ _____________________________/ # VASÁRNAP — június 2-án — Szigethy Gábor iro­dalomtörténész, Latinovics Zoltán Emlékszem a röpülés boldogságára című, most megjelent könyvének szer­kesztője tart 19 órai kezdet­tel előadást Dombóváron, a művelődési házban. Az iro­dalmi est vendége lesz Rutt- kai Éva színművész is, aki műsora után dedikálja Lati­novics Zoltán könyvét. A BARANYI FERENC költő lesz a vendége a szek­szárdi Munkásotthonnak jú­nius 4-én. Az író-olvasó ta­lálkozó 16.30 órakor kezdő­dik, a műsorban fellép Me­rényi Judit előadóművész. RÉTEGTALÁLKOZO- KON ismerkednek Tolna me­gye falvaiban a képviselője­löltek választási kerületük eredményeivel és gondjaival, a választópolgárok pedig a 'képviselőkkel. Az eddig le­zajlott beszélgetéseket nagy érdeklődés jellemezte. O HÁROM TÉMÁT tár­gyalt meg tegnaipi ülésén a Hazafias Népfront megyei elnöksége. Tájékoztató hang­zott el a választások előké­szítéséről, a jelölő- és vá­lasztási gyűlések tapasztala­tairól. Megvitatták ezen kí­vül a kertbarátkörök mun­káját, idei feladatait, és szó esett a népfrontbizottságok és a szülői munkaközösségek kapcsolatairól. + A SZEKSZÁRDI városi kamarazenekar ad hangver­senyt a Művészetek Házában június 3-án, hétfőn este fél nyolctól. A műsorban Hän­del és Bach művei hangzanak fel. # NUMIZMATIKAI nyári egyetem nyílt szerdán Keszt­helyen. A programsorozatot a helyi Helikon Kastélymú­zeum, a Magyar Numizmati­kai Társulat, a TIT és az éremgyűjtők keszthelyi cso­portja szervezte. A csaknem 100 hallgató között osztrákok is vannak. Az első napon a görögök, illetve a dunántúli kelták pénzveréséről hang­zott el — bemutatóval egy­bekötött — előadás. A továb­biakban — egyebek mellett — I. Lipót pénzveréséről, az ez idő tájt Magyarországon forgalmazott idegen pénzek­ről, az itáliai, a német és a magyar reneszánsz érmekről, valamint az 1848—49-es for­radalom és szabadságharc papírpénzeiről hallhatnak a résztvevők. A kurzus záró­eseménye a dunántúli érem­gyűjtők vasárnap sorra ke­rülő találkozója lesz, amely­re több száz hazai és külföl­di numizmatikust várnak, ök 9—17 óráig a városi szín­ház klubtermében cserélhet­nek, vásárolhatnak érmeket. A TÖBB LEO. Az idei nyárra a tavalyinál másfél­szer több, összesen 500 vagon Leo jégkrémet készít a Bu- datej budaörsi üzeme. A többsége csoki, vanília és puncs ízű lesz, de a tavalyi­nál többet gyártanak az ugyancsak közkedvelt banán, rumosdió és pisztácia ízűből is. Űj ízzel is bővül a Leo- választék: erdei szamócából ízesített változata is forga­lomba kerül. Sőt: a jövőben a fogyókúrázóknak sem kell megtagadniuk maguktól ezt a közkedvelt édességet. A na­pokban ugyanis megkezdik egy Fogyi nevű, alacsony cukor- és magas fehérjetar­talmú jégkrém árusítását. A tavalyi újdonság — a túró alapú jégkrémek — választé­ka is bővül: egy könnyű reg­gelinek is beillő, kávé ízesí­tésű, sőt, koffeint is tartal­mazó fagylalttal egészítik ki. Ezt természetesen nem a gye­rekeknek, hanem a felnőt­teknek szánják. Decs! Kiss Jánosnak, lapunk munkatársának képzőművé­szeti alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap délután a Nép­újság Galériában. A tárlatot V. Horváth Mária, a belpo­litikai rovat munkatársa nyitotta meg, aki élő riportot készített az amatőr képzőművésszel. A textilképek és festmények június 7-ig tekinthetők meg — szombat kivé­telével — mindennap 10—17 óráig Szekszárdon, a Sajtó­házban. f-------------------------------------------------------------------------------------------------------'l Záporok A várható időjárás az ország terü­letére ma estig: főként délután gya­korta erősen megnövekszik a go- molyfelhőzet, helyi záporok, zivata- rok várhatók. A változó irányú szél többnyire mérsékelt, zivatarok környezetében átmene­tileg viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 25 fok körül alakul. V ___________________________________________________________/ J avítják a dombori víz minőségét A Velencei-tóról a múlt hét elején megérkezett Dom- boriba az a két gép, amely július 15-ig dolgozik majd, azzal a céllal, hogy javítsa a víz minőségét. A gépek felszedik az isza­pot, átnyomatják a szemben lévő partra, s majd homok­kal feltöltik a partrészeket. A két gép több ezer köbmé­ter iszapot szív majd ki a stranddkról, és az újabb fel­töltés révén javul a part­szakasz, tisztább lesz a víz, friss a homokos terület. A munkáik mintegy kétmillió forintba kerülnek, a megyei tanács is, meg a vízügyi igazgatóság is egy-egy millió forintot adott e célra. Kotróhajó szivattyúzza az iszapot a túlsó partra A strandokat homokkal töltik fel Fotó: G. K. OL VAST AM Most hatódjak meg? Először azt akartam kérdezni, hogy most hatódjak meg, vagy röhögjek? — de címben mégsem illik ilyen triviálisan fogalmazni. Arról van szó ugyanis — amint olvasom —, hogy út­ja végállomására, Pekingbe megérkezett öt olasz uta­zó, akik Marco Polo útvonalát követték Velencétől Kí­nába. Most még tessék meghatódni, ez igazán szép dolog. Hogy minek, az más kérdés, az ő dolguk. Az öt vállalkozó szellemű olasz március 31-én in­dult Itáliából — és akkor most már szabad röhögni: három FIAT Pandával és egy teherautóval. Húszezer kilométert tettek meg Jugoszlávián... stb. stb... és Nepálon keresztül érkeztek Kínába. Szép, ami szép. Ellenben Signore Marco, ha neki lett volna akár csak egy — no nem Daciája, hanem Nivája — hőstettnek tekintené iszonytató kalandokban ugyan­csak nem szegény útját? Ugye nem. Hát akkor miért hatódjak meg a motorizálódott itáliaiakon? Nem én, amiként azon a szekszárdi atyámfián sem, aki megpróbáltatásnak tüntette fel, amikor buszkima- ardás miatt gyalog volt kénytelen kiballagni Iván- völgybe. — igv — Horgászát Szép eredmények a Völgység Kupa nyílt versenyen Harmadízben rendezte meg a megyei horgász inté­ző bizottság a szálkai víztá­rozón, a Völgység Kupa nyílt horgászversenyt. Elsősorban a környékbeli egyesületek tagjai vettek részt az egyéni halfogó ver­senyen, de többen jöttek Budapestről és Pécsről is. összesen ötvenhárom hor­gász versenyzett. Első Kovács Béta, a Szek­szárdi Horgász Egyesület tagja lett 10 kilogramm 45 dekagramm kifogott hallal. A második helyen Gányi Er­nő, a közalkalmazotti egye­sület tagja végzett 8 kiló 80 dekával, harmadik pedig a tolnai egyesület tagja, Sriohk András lett 7 kiló 30 dekával. Zömmel pontyot zsákmá­nyoltak a versenyzők, össze­sen 128 kiló 70 deka hal ke­rült partra a verseny folya­mán. Tizenhatan nem fogtak semmit. Konzervgyári előkészületek Készülnek a konzrevgyá- rak az idényre. Mezőgazda- sági partnereikkel már jó előre megkötötték termelési szerződéseiket, így — Torna Lászlónak, a Konzervipari Közös Vállalat osztályveze­tőjének tájékoztatása szerint —, hacsak az időjárás köz­be nem szól, általában ele­gendő nyersanyaguk lesz a feldolgozóknak. Igaz, para­dicsomból, fűszerpaprikából egyes körzetekben mérsékel­tebb a termelési kedv, ezért e cikkekből csak jó termés esetében lesz elegendő. Szí­vesen termesztenek viszont az állami gazdaságok, tsz-ek és a kistermelők borsót, gyö­kérfélét, uborkát és paprikát. A kertészetekben az elmúlt hetek viharai károkat okoz­tak, ezért mindenütt gon­dolkodnak a kipusztult pa­lánták pótlásáról. Paradi­csomból már befejezték ezt a munkát, a paprika ,.ki­esést” pedig ezekben a na­pokban pótolják. A gyárak és mezőgazdasági partnereik egyeztetett tervek alapján szakaszosan vetik a babot, uborkát, így a feldolgozók­ban elkerülhetik a nyers­anyag torlódását; a 8—10 napos időeltolódásra „beállí­tott” érés nyomán folyama­tosan, azonos mennyiségű termést fogadhatnak. Néhány üzemben — példá­ul Nyíregyházán, Debrecen­ben, Nagykőrösön — az eg­res feldolgozásával megkez­dődött a tartósítási sze­zon. A nagyobb munkát ké­sőbb a borsó adja. A határ- szemlék tanúsága szerint kedvezőek a terméskilátá­sok, így a 106 ezer tonnányi leszerződött mennyiséget előreláthatóan biztosíthatják. Tizenegy gyárban, a mű­szaki előkészületeket végzik; felújítják, szerelik a borsó­feldolgozó gépsorokat. A bor. só után „menetrendszerűen” a meggy, a cseresznye, majd júliusban a bab és az ubor­ka tartósítása következik. Elzárják a Sió-zsilipeket Több mint hetvennapos vízeresztés után megkezdő­dött a Sió zsilipjeinek foko­zatos elzárása, s egy hét múlva befejeződik a Bala­tonnak eddigi leghosszabb ideig tartó „csapolása”. A hosszan tartó kemény télben a vastag jégtakaró el­olvadása, s azt követő sok csapadék szokatlanul nagy mennyiségű vízzel „terhelte” a tavat, s ez tette szükséges­sé, hogy már március 20-án megnyissák a Sió zsilipjeit. Azóta megállás nélkül ömlött a víz a Sión a Dunába. Így sikerült a hatszáz négyzet­kilométer kiterjedésű tó víz­állását megfelelő szintre csökkenteni. Harminc centi­méterrel csökkent a víz­szint, ami azt jelenti, hogy több mint száznyolcvan­millió köbméter vizet en­gedtek le a Sió-csatornán. A meleg időjárás is kedvezett az apasztáxnalk, mivel na­gyobb a tó párolgása. A szakemberek szerint e kény­szerű, hosszan tartó víz- eresztésnek haszna is van: javult a Balaton vízminősé­ge, sok szennyező anyag tá­vozott el a tóból. Talajnedvesség-mérés radioaktív módszerrel Talajnedvesség- és -sűrű­ségmérés radioaktív mód­szerrel címmel nyitottak ki­állítást és tartottak tájékoz­tatókat szerdán Debrecenben, az Agrártudományi Egyete­men NDK-beii szakemberék. A debreceni tanintézetnek több mint egy évtizede van kapcsolata az NDK-beli ag­rártudományi felsőoktatási intézményekkel, s ennek egyik gyakorlati eredménye a mostani rendezvény. A talajnedvesség- és -sűrű­ségmérésnek a termőföld víz. ellátásának szabályozásában van igen jelentős szerepe. A leengedett radioaktiv szon­dák pontosan kimutatják a különböző talajrétegek ned­vességét, s ennek ismereté­ben jobban, hatásosabban avatkozhatnak be a termő­földek vízellátásába. 0 Június 4-től 8-ig Szatmár botorak vására a tamási áfész üzletében A Szatmár Bútorgyár olcsó bútorainak teljes választékát kínálja. Szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a Szatmár Bútorgyár és a tamási áfész. (908) NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom