Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-04 / 79. szám
1985. április 4. NÉPÚJSÁG 11 Demokratikus, kulturális intézményeink kialakulása Filmművészetünk négy évtizede „Még be sem fejeződött a háború, amikor dr. Csorba János, Budapest polgármestere 1945. január 30-án rendeletben kérte fel a Magyar Művészek Szabad Szakszervezetének Filmosztályát, hogy írja össze a szakma dolgozóit, és teremtse meg a filmkészítés feltételeit” — olvashatjuk Nemes Károly és Papp Sándor A magyar film 1945— 1956 között című kis példányszámban megjelent kötetében. Jellemző a tudósítás tartalma: felszabaduló hazánkban a filmművészet az elsők között igyekezett megkeresni helyét és feladatait az ország szellemi újjáépítésében. Milyen hagyományokra, előzményekre lehetett támaszkodni? Filmművészetünk, filmgyártásunk jellegzetesen polgári arculatú volt, legfőképpen a hatásos szórakoztatás célzatával; úgyszólván alig érte el néhány teljesítményében a vezető művészeti ágazat, az irodalom színvonalát. (Szőts István filmje, az Emberek a havason volt a ritka példák egyike 1942-ből.) Hont Ferenc, a kommunista színházszervező, akinek oroszlánrésze volt 1945 után a magyar filmművészet újjá- teremtésében. így emlékezett vissza a fölhalmozódott tennivalókra 1972. február 17-i keltezésű pályavallomásában (a Magyar Filmintézet könyvtára őrzi a becses dokumentumot) : „Technikai, művészeti technológiai szempontból számos kiváló szakembert nevelt ki a magyar kapitalista filmgyártás — ezek közül többen külföldön is tanultak, sikereket is arattak —, közülük néhányan haladó, sőt, a szocialista elvekhez közel álló világfelfogást vallottak. Kommunista filmszakember az egész filmterületen nem akadt több öthat főnél. A feladat tehát az volt, hogy a néhány kommunista filmszakember csoportját kiegészítsük addig főként más művészi területeken működő szakemberekkel (elsősorban a színházból, mert arányszámuk itt volt a legjelentősebb), elkezdjük a közös munkát új és régi, haladó szellemű művészekkel, akiket meg kell nyernünk szövetségesekül a szocialista társadalomért, a szocialista kultúráért vívott harcban. És nyomban hozzá kell látnunk új, kommunista szakemberek. művészek és művészeti vezetők kiképzéséhez. Ennek érdekében a párt közvetlen irányítása alá kell helyeznünk a művészetpedagógiai intézeteket.” És sok minden meg is valósul ebben a szellemben. Elindul 1945 őszén a színház- és filmművészeti képzés a főiskolán (a tehetséges munkás- és parasztfiatalok egyéves előkészítő tanfolyam után szakérettségivel kerülhettek főiskolára), benépesedett a Horváth Árpád kollégium. Létrejött a főiskola keretében a Filmtudományi Intézet, melynek elnöke a Szovjetunióból hazatért világhírű filmtudós és író, Balázs Béla lett; a filmtanszakon már ismert, vagy sokat ígérő rendezők tanítottak: — Radványi Géza, Má- riássy Félix, Gertler Viktor. A filmművészet ügyeivel ekkoriban az Ipari Minisztérium foglalkozott, s legfelső szinten egy társadalmi szervezet, a Művészeti Tanács irányított valamennyi művészeti ágazatot. (Elnöke Kodály Zoltán volt.) Meglehetősen bonyolult, széttagolt volt a filmszakma. A felszabadulást követően az egyes politikai pártok létrehozták a maguk stúdióit, műhelyeit. A kommunistáké MAFIRT néven működött, a szociáldemokraták kezében volt az Orientfilm, s befolyásuk volt a Hunnia irányításában is; a parasztpárt Sarlófilm, a kisgazda párt Kimort néven alapított filmvállalatot. A kommunista filmhíradók nagy részét Kertész Pál készítette, a szociáldemokrata filmvállalat irányításában Keleti Márton. Gertler Viktor, a parasztpártiéban Ra- nódy László játszott vezető szerepet. Mindezek fölött egy úgynevezett koalíciós Film- cenzura Bizottság felügyelt. A kommunista párt Értelmiségi Bizottsága révén jelentős beleszólása volt filmügyekbe Rajk Lászlónak; ily módon ő a magyar filmművészet felszabadulás utáni kibontakoztatásában is feladatot vállalt. Később pedig, egy filmpolitikai bizottság élén Orbán László tevékenykedett. 1947-ben a kommunista párt — jellemző módon — „hároméves filmtervet” alkotott: 45—50 film megalkotását tűzték ki célul. Megszervezték az Állami Filmhivatalt, mely alá az ún. Filmipari Igazgatóság tartozott, s fő feladata a filmipar s a — forgalmazás államosításának előkészítése volt. Kezdetben. mindössze 10 film elkészítéséhez gyűjtöttek szellemi anyagot filmgyártásunk vezetői. Azt tervezték, hogy az új filmek teljes képet adnak majd hazánk átalakuló társadalmáról, s a világhoz fűződő új tartalmú kapcsolatairól, miközben a haladó hagyományok ápolása is hangsúlyos feladat, ugyanígy az igényes szórakoztatás (klasszikus regényeink film- változata. stb.). 1948. augusztus 27-én ment végbe a magyar filmszakma államosítása, s jött létre a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat. S csakhamar — gondos mérlegelés következményeképp — megszületett az államosított filmgyártás első remeke, Bán Frigyes rendezésében, Szabó Pál műve nyomán a Talpalatnyi föld. (Nem sokkal korábbi pompás teljesítményre építhettek filmművészeink: Radványi Géza 1947-ben készítette el a Valahol Európában című filmet.) S a negyvenes-ötvenes évek fordulóján kialakulnak az erősen központosított filmgyártás és -forgalmazás szervezeti keretei, melyben, ugyanakkor úgyszólván valamennyi műfaj és ágazat képviselve van. 1948 és 1953 között 33 játékfilm és 337 rövidfilm készült. A szovjet filmek mellett a magyar közönség megismeri és megszereti a hazai filmművészet alkotásait is, amelyek hibáik, sematikus lelkesedésük ellenére mégiscsak a környező világ — bár küszködve megvalósuló — változásairól tudósítottak, sokszor persze, vágyálmokat emelve a valóság rangjára. De az 1956. február 2-án bemutatott Körhintával, Fábri Zoltán remeklésével (Sarkadi Imre írta az alapművet) a magyar filmgyártás ismét nemzetközi hírű alkotást produkált. 1954 és 1956 között 28 játékfilm, 388 rövidfilm gyarapította filmművészetünket. Szervezeti korszerűsítés vonatkozásában nem sok történik ebben az időszakban; 1957-től mutatkoznak érdemleges változás jelei. A Magyar Filmgyártó Vállalat — melynek központi dramaturgiáját a későbbi neves rendező, Kovács András irányította — Hunnia Filmstúdió néven’, Darvas József író vezetésével tevékenykedik tovább; a Híradó- és Doku- mentumfilm-gyártó Vállalat pedig mint Budapest Filmstúdió. Ez utóbbiban is létrejön játékfilmkészítő műhely, s amikor — kísérlet gyanánt — a Hunniában 3 játékfilmstúdiót szerveznek, lényegében megteremtődnek egy korszerű filmes alkotóműhely-struktúra alapjai. S hogy az alkotói utánpótlás is biztosítva legyen: 1958-ban létrejön a Balázs Béla Stúdió („BBS” néven világszerte ismert, és sok helyütt irigyeltmegcsodált intézmény), melyet a filmművész szövetség — e rangos társadalmi testület — titkársága közvetlenül irányít, és tagjai erőfeszítésüket a művészi kísérletezésre fordíthatják, mert az itt készült filmeknek nincs bemutatási kötelezettségük. Mai élgárdánkból számosán — Szabó István, Sára Sándor és sokan mások — a BBS-ben bontottak szárnyat. 1963-ban egyesítik a Hunniát és a Budapestet; négy stúdió jön létre Újhelyi Szilárd, Fejér Tamáis, Herskó János, Nemeskürty István vezetésével. E szervezeti lépés nélkül aligha bontakozhatott volna ki Jancsó Miklós, Fábri Zoltán, Makk Károly. Kovács András, Szabó István. Kósa Ferenc, Bacsó Péter, Ranódy László, Gaál István — sorolhatnék hosszan — művészete, nem fémjelezhették volna a hatvanas évek magyar „új hullámának”, a „budapesti iskolának” a teljesítményeit olyan filmek, mint a Sodrásban, a Nehéz emberek, vagy a Húsz óra, a Fényes szelek. A gazdasági reform — melynek népszerűsítéséért oly sokat tett a magyar filmművészet — a hazai filmMŰVÉSZET gyártás berkeiben is érezteti hatását. A hetvenes évek második felében tovább változik és gazdagodik filmművészetünk, filmgyártásunk szerkezete, szervezeti fölépítése. öt stúdió készít immár túlnyomórészt játékfilmeket (évente 18—20-at). a Dialóg, az Objektív, a Hunnia, a "Budapest, a Társulás Stúdió (ez utóbbi egy jellegzetes, új műfajra, a dokumentarista játékfilm készítésére szakosodott), míg> a Könyves Kálmán körúton a Híradó- és Dokumentumfilm Stúdió s a különféle közművelődési stúdiók kaptak helyet; a Pannónia Stúdióban pedig — amely egyszersmind hosszú ideje a szinkronkészítés műhelye is — világszerte jól fogadott animációs filmjeink születnek (ez a stúdió vidéki bázisokat is kiépített). A legújabb változás: a nagy hírű Budapest Filmstúdió megszűnik. Igazgatója, Nemeskürty István a Magyar Filmintézet élére került. Olyan filmek, mint Szabó István Mephistója, Redl ezredese, olyan alkotók bemutatkozása, mint Gothár Péter, Jeles András, Xantus János, azt jelzik, hogy filmművészetünk alkotó vénája a nehezebb gazdasági körülmények közepette sem apadt el — ami negyven év művészetszervező fáradozásainak eredménye is. KÖHAT1 ZSOLT Negyven éve: Viharos alkonyattal kezdődött Április 4. Orosz és szovjet drámák magyar színpadokon 1945. június 18-a jelentős dátuma színháztörténetünknek: még alig hallgattak el a fegyverek Magyarországon, amikor a Nemzeti Színház Kamaraszínháza (a mai Nép- köztársaság útján, a Képző- művészeti Főiskola alsó traktusában) bemutatta a Viharos alkonyatot. Rahmanov műve, az első szovjet dráma volt, amelyet a felszabadulás után láthatott a közönség. Az előadás este hatkor kezdődött, hogy a hídzáróra miatt Budára is hazaérkezzenek a nézők. A premier előtt Bajor Gizi, a Magyar— Szovjet Művelődési Társaság elnökségének tagja mondott beszédet, ezzel is emelve a bemutató jelentőségét. A Gellért Endre rendezte előadás szereposztása igen rangos volt, a „nagyok” melllett szárnybontogató fiatalok is színpadra léphettek. Pole- zsájev professzort Major Tamás, a feleségét Ladomer- szky Margit játszotta, főszerepet kapott még Ungvári László, Rajczy Lajos, Peti Sándor; s a fiatal nemzedéket Gábor Miklós, Demeter Hédi és Bánki Zsuzsa képviselte. Valami új kezdődött ezzel az előadással színháztörténetünkben, a Viharos alkonyat úttörő jellegű volt a szovjet drámairodalom magyarországi útján. Mielőbb továbblépnénk, ne feledkezzünk meg egy vidéki bemutatóról sem, amely megelőzte Rahmanov budapesti premierjét: még az ország teljes felszabadulása előtt, 1945 márciusában került színre Pécsett Gorkij Éjjeli menedékhelye, Székely György rendezésében. Az ötvenes években (1950— 56) még jelentősebb helyet kapott a szocialista szovjet dráma a színházak műsorában. Ám a mindenáron való „túlteljesítés” érdekében szinte válogatás nélkül születtek az újabb és újabb premierek, ezáltal számos értéktelen művet is bemutattak Budapesten és vidéken. Voltak azonban jelentős premierek is, például Trenyov Ljubov Jarovaja című művének 1950-es Nemzeti Színház-beli bemutatója. 1950-től 56-ig 245 orosz illetve szovjet drámát mutattak be, s ez az összes premier 25 százalékát tette ki. 1957-itől új korszak kezdődött: addig jórészt a forradalmi pátosz érvényesült, ezután inkább a hétköznapi sorsok, az erkölcsi kérdések kerültek előtérbe. Jelentős premiernek számított 1957- ben Visnyevszkij Optimista tragédiája. A Petőfi Színház előadását Tovsztonogov és Kazimir Károly közösen állította színpadra. Ekkoriban fedezte fel a magyar színház Arbuzov, Rozov művészetét, műveit. Arbuzov Irkutszki történet című drámáját 1960- ban a Nemzeti Színház mutatta be nagy sikerrel, Marton Endre rendezésében, a főszerepekben Berek Katival, Szirtes Ádámmal, Kállai Ferenccel. Több vidéki színházunk e műveit Egy szerelem története címmel játszotta. 1957 után 35-ről körülbelül 20-ra csökkent a bemutatók száma, de ezek a művek színvonalasak, érdekesek voltak, és tovább öregbítették a szovjet drámairodalom hírnevét. 1969 táján egy újabb periódus kezdődött, amely lényegében talán mindmáig tart. A bemutatott műveket a mély gondolatiság határozza meg, az írók az élet alapvető nagy kérdésein töprengenek, de ugyanakkor a „hétköznapok hősei”, a dolgozó emberek élete, problémái is előtérbe kerülnek. Folytatódott Arbuzov diadalát ja (12 bemutatóval), előtérbe került Jevgenyij Svarc, Vampilov, Gelman, Ajtma- tov, Katajev, s vezet 10 darabjának csaknem húsz bemutatójával Mihail Bulgakov. A háború mély nyomot hagyott a szovjet emberek életében, nem véletlen tehát, hogy drámairodalmuknak is egyik leggyakoribb témájává lett. A legnagyobb hazai siker Vasziljev Csendesek a hajnalok című kisregényének adaptációja volt 1972-ben, amikor is Komlós János átdolgozásában a Mikroszkóp Színpad mutatta be. Az ősbemutatót több színházunk is műsorára tűzte, legutóbb a József Attila Színház, 1984 novemberében. Különös hangsúlyt kaptak színpadjainkon a nagy orosz klasszikusok: 41 ilyen bemutató volt az elmúlt öt évben, (Például Szuhovó—Ko- bilin: Tarelkin halála (Nemzeti Színház), Gogol: Revizor (Kaposvárott), Gorkij: Éjjeli menedékhely (négy különböző előadásban), Csehov: Vá- nya bácsi (Szolnokon), A Manó (Budapesti Katona József Színház), Gorkij: Kispolgárok (Madách Színház), Jegor Bulicsov (Nemzeti Színház). Nagy jelentőségű rendezvénysorozat volt 1979—80- bam a Szovjet Dráma II. szemléje 40 előadásban 24 orosz és szovjet szerző darabjával ismerkedhetett meg a közönség. Ezzel eljutottunk napjainkig, amikor is érdekes színházi „akció” indul útjára. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság a Szovjet Kultúra és Tudomány Házával karöltve, a Művelődési Minisztérium támogatásával három évig tartó előadássorozatot indított. A sorozat célja a szovjet drámák minél szélesebb körű népszerűsítése. Ennek égisze alatt az országszerte színre kerülő kortárs szovjet drámák előadásait időről időre Budapesten is bemutatják. (A Népszínház márciustól havonta egyszer vidéki színházak kamaraelőadásait látja vendégül a Józsefvárosi Színházban, a szovjet drámák stúdióelőadásait pedig az újonnan megnyílt Asbóth utcai Kisszínpadán fogadja.) Az előadássorozat első premierjére március 13-án a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában került sor, ahol a Népszínház két művésze: Andai Györgyi és Beregi Péter bemutatta — Petrik József rendezésében — Szof- ja Prokofjeva Tanúk nélkül című kamaradrámáját. Ebben az évadban még számos orosz és szovjet szerző műve került és kerül színpadra Budapesten és vidéken, így többek közt Gelman: Prémium (Zalaegerszeg), Gorin: A gyújtogató (Miskolcon), Rozov: Szállnak a darvak (Szolnokon), Ribinyikov—Voznyeszen- szkij: A „Remény” (Fővárosi Operettszínház), Mihaikov: Hab (Szegeden), Zorin: Dion (a Népszínházban), Vetemaa: Szent-Zsuzsanna avagy a mesterek iskolája a (Dunaújvárosi Bemutató Színpad produkciójában) — új művekkel ismertetve meg a magyar közönséget. Kárpáti Görgy Pásztor Gábor rajza Mezei András: 19 4 5 Még nincs kenyér, csak stearin. Élek egy város romjain; kívül-belül a tűzfalon *> csak utca van, se ház, se hon. A ló mögött hadtápkocsi. Befogva fényes csontjai. Istráng szakító pillanat, a vér a vékony jég alatt. Kés kell, hát pisztolyt félretesz, házmesterünk ma húst szerez. Ma nincs se harc, se félelem, — a ház előtt a lótetem csontváza és a roncs-kocsi. Henteskötény az orvosi köpeny, a bárd, s a négy pata. Régi házmester, új haza.
