Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-09 / 82. szám

1985. április 9. NÉPÚJSÁG 3 40 éve történt Tanulságos viták a szakszervezetekről Bő negyven évvel ezelőtt, 1944. december 21-én, amikor Debrecenben összeült az Ide­iglenes Nemzetgyűlés, pezsgő politikai élet volt már a fel­szabadult országrészben. Egy­mást követve alakultak meg a pártok, a szakszervezetek, a nemzeti bizottságok. Bár nyu­gaton még dörögtek az ágyúk, keleten már hozzáfogtak az újjáépítéshez, a gazdasági élet helyreállításához. A Magyar Kommunista Párt, illetve a Szociáldemok­rata Párt vezetői még a fel- szabadulás előtt, 1944. októ­ber 20-án megállapodtak ab­ban, hogy ......a két párt egye­s ülési időpontjától függetle­nül, haladéktalanul megvaló­sítandó a magyar munkásosz­tály egysége a szakszerveze­tek életében”. Ezt a megálla­podást 1945. január 21-én a „történelmi példák keserű ta­nulságai, és a magyar nem­zeti érdek védelme érdeké­ben” Debrecenben megújítot­ta a két munkáspárt. Törté­nelmi sorsfordulóval ért fel ez a szakszervezetek életé­ben. A munkásegység fórumai Bár az egység követelmé­nye nem lehetett vita tárgya többé, annál több volt a po­lémia másról. E viták az ak­kori élet kikerülhetetlen fej­leményei voltak. Már kezdet­ben felvetődött például: poli- tizáljanak-e a szakszerveze­tek, vagy pedig ne politizál­janak? Az SZDP jobboldalának egyik ismert egyénisége, Bán Antal egy alkalommal emlé­keztetett arra, hogy a kom­munisták mindig a politizáló szakszervezetek mellett száll­tak síkra. „Mi, ilyen szak­szervezetet soha nem akar­tunk csinálni és ma sem aka­runk” — mondotta. A Szak­tanács álláspontja viszont a köve.tkező volt: „A szakszer­vezetekben elsősorban a szak­mai kérdéseket kell tárgyal­ni, ez azonban csak azt je­lenti, hogy amikor szakmai kérdésről van szó, más ne ke­rüljön elő, de ez nem jelenti azt, hogy a szakszervezetek ne folytassanak politikai munkát, és ne igyekezzenek tagjaiknak politikai nevelést adni. Ha ezt nem tennék meg, nagy kötelezettséget mulasz­tanának el, politika nélkül nincs kenyér”. A szakszervezetek képvise­lői ott vannak az Ideiglenes Nemzetgyűlésben, a népi szervezetekben, szervezik a termelést, az ellátást, segítik a Vörös Hadsereget, a föld­osztást, részt vesznek a köz- igazgatási apparátus megtisz­tításában (a fasisztabarát ele­meket távolították el) és így tovább. Ez mind politikai ál­lásfoglalás. Ugyancsak fontos vitatéma volt az is, hogy milyen for­mában szervezzék újjá sorai­kat a szakszervezetek? A szociáldemokraták többnyire a szakmai szervezkedés mel­lett voksoltak, a kommunis­ták viszont az iparági formát támogatták. Végül is kompro­misszumos megoldás született, iparági formában szervezked­tek a vasutasok, a bányászok, postások, közalkalmazottak, mert — ahogy mondották — „ezer szállal vannak egymás­hoz fűzve”. A többiek viszont a szakmai szervezkedés útját választották. Bár sok más dologról is vita folyt még, a legnagyobb polémiák sem változtattak azon a tényen, hogy a fel- szabadulást követően minden gyárban megalakultak az egységes üzemi bizottságok, amelyek vitahatatlan tekin­télyű munkásfórumokká vál­tak. Védték a munkásérdeke­ket. a termelés megindításá­ra, az újjáépítésre mozgósí­tották a tömegeket, vagyis el­évülhetetlen érdemeket sze­reztek abban, hogy néhány év alatt talpra állt az ország. Az érdekvédelem új értelmezése Eközben újabb húsbavágó vitatémát vetett fel az élet: mit jelentsen az új viszonyok között az érdekvédelem? Ho­gyan értelmezzék azt? Bár ekkor még messze vol­tak 1947/48-tól, a fordulat évétől, (ne felejtsük el: ak­kor még nem tudhatták, hogy ebben az időben jutnak idáig a fejlemények!), azért száz­ezrek érezték, látták: a fel- szabadulást követő Magyaror­szág már nem azonos a régi idők Horthy-Magyarországá- val, ahol a munkásnak sem­mi hatalma, meg beleszólása nincs a dolgok menetébe, ahol kegyetlenül kizsákmá­nyolják és elnyomják. Noha a tőkések kezében voltak még a gyárak, az üzemi bizottság — vagy ahogy akkor mon­dották: az „übé” — valósá­gos nagyhatalom volt az üzemben. A tőkés egyetlen komolyabb intézkedést sem hozhatott az üb megkérdezése nélkül. Ezenkívül — említet­tük már —' hogy a szakszer­vezetek képviselői, a nemzeti bizottságoktól kezdve az Ide­iglenes Nemzetgyűlésig min­denütt ott voltak, és hallat­ták a hangjukat. S legfőkép­pen a szakszervezetek patró- nusai, az MKP és az SZDP baloldali erői képviselték a jól felfogott munkásérdeke­ket. A magyar munkásmozgalom legjobb erői nagy önfegye­lemről és politikai érettség­ről tettek tanúbizonyságot már ekkor is. Az ő gondola­taiknak adott hangot Kádár János, aki 1945. június 12-én a következőket mondotta a vidékre induló aktivisták előtt: „Ma, a népi demokrá­ciában, a nép, a nemzet az államhatalom része. A mun­kásosztálynak tekintetbe kell ■ vennie, hogy saját államában van, az ország vezetésében a munkásságnak, a dolgozóknak komoly része, súlya van. Ez új feladatokat is jelent a jo­gok mellett. Bizonyos tekin­tetben gazda lett. A gazda­sági követelésivel nemcsak a másik féllel áll szemben, hanem sokszor önmagával ta­lálkozik”. A magyar csoda Történelmi tény. hogy 1946 tavaszára már nyomasztó mértékűvé vált az infláció, amely ugyanaz év nyarára a világtörténelem legnagyobb és leghírhedtebb pénzromlá­sába csapott át. Az MKP és az SZDP ezért egyaránt pénz­ügyi stabilizáció megterem­tését sürgette, mert látták, hogy ezen áll, vagy bukik a népi demokratikus rendszer jövője. Az MKP abból indult ki, hogy a magyar ipar terme­lése ekkor már elérte az 1938-as szint 70, a mezőgaz­daságé pedig a 75—80 száza­lékát. A nemzeti jövedelem termelésében 75 százaléknál tartottak a háború előtti idők­höz képest. Nyugati kölcsö­nökre, az azzal együttjáró po­litikai feltételek miatt nem számíthattak. A Magyar Nemzeti Bank 36 millió dol­lárja, aranykészlete Ausztria területén volt — az USA bir­tokában. Nem adta vissza. Egyedül a Szovjetunió segí­tett, amely hat évről nyolc évre emelte a jóvátétel fizeté­sének határidejét, s elenge­dett 15 millió dollárt az ösz- szegből. Ilyen előzmények, körülmé­nyek között sikerült megte­remteni 1946. augusztus else­jén a jó forintot, százezrek, sőt milliók mozgósításával. Ebben a mozgósításban ala­posan kivették részüket a szakszervezetek is, s kiemel­kedő érdemük volt abban, hogy — az újjáépítésben elért sikerekkel együtt — a ma­gyar csodáról kezdett írni a világ. JAKAB SÁNDOR Az országos öntözési tanácskozás tapasztalatai A MÉM és az OVH közös tájékoztató értekezletet tar­tott az 1985. évi öntözési idényre való felkészülésről. Az értekezleten dr. Dénes Lajos miniszterhelyettes is­mertette az öntözéses gaz­dálkodás aktuális kérdéseit. Bevezető előadásában el­mondta, hogy a megnöveke­dett költségek és a technikai eszközök hiányában 1979. óta folyamatosan csökkent az ország öntözési kapacitá­sa 412 hektárról 292 ezer hektárra. Ezt a csökkenést a MÉM 1984-ben ideiglene­sen bevezetett kedvezmé­nyekkel állította meg. Az in­tézkedések eredményeképp az országos kapacitás 73 szá­zalékát öntözték az üzemek, ami 450 ezer tonna gabona­egység hozamtöbbletet ered­ményezett.­Az 1985. év öntözési célki­tűzéseit a következőkben foglalta össze dr. Dénes La­jos. Meg kell őrizni a jelenle­gi öntözési kapacitást, ami­hez a MÉM, összességben kü­lönböző formákban, mintegy 180 millióv forint támogatást ad az üzemeknek. A Bauer céggel közösen kialakítandó 11 ezer hektá­ros referenciaterületen az öntözőgépek intenzív kihasz­nálásával, és az öntözés ter­melési eredményt növelő ha­tásainak bemutatásával ha­tásos érvet kell produkálni a VII. ötéves tervi fejleszté­sekhez. Az aszály sújtotta me­gyékben a szokásosnál na­gyobb adagú víz kijuttatásá­val törekedni kell annak a 300 milliméter csapadékhi­ánynak a pótlására, melyet az évek óta tartó száraz idő­járás okozott. Ehhez a MÉM Csongrád, Békés, Szolnok, Hajdú és Bács-Kiskun me­gyében 1985-re átvállalta a 120 millió forint vízdíj kifi­zetését. Az összefoglalóban a mi­niszterhelyettes hangsúlyoz­ta, hogy 1985-ben mindent meg kell tenni az öntözés fejlesztésére. A meteoroló­giai prognózisok szerint az időjárás valószínűleg kedve­zőbb lesz, mint a megelőző években, de semmit sem le­het a véletlenre bízni, csak a jó felkészülés és a pontos feladat-végrehajtás fogja meghozni az eredményeket ebben az évben is. Az előadás utáni felszóla­lók jelentősnek tartották az öntözési kedvezményeket, de a jelenlegi szabályzók to­vábbi felülvizsgálásának szükségességét hangoztatták. Elengedhetetlennek tartot­ták az 1999-ig tartó követke­zetes, az időjárástól függet­len öntözési program elfoga­dását a biztonságos gabona- export érdekében. Elmond­ták, hogy a 20 százalékos gépvásárlási támogatás alig fedezi az 1985-re megnöve­kedett gépbeszerzési árakat, és a vízdíj ismételt beveze­tése 1984-hez képest, mint­egy 17 százalékkal növeli az öntözési költségeket. ’ Felvetették, hogy az alföl­di öntözésfejlesztések mellett a dunántúli megyékben szin­tén szükség van a fejlesztés­re: az itteni magasabb ter­melési szint a jelentősebb csapadék mellett is megkö­veteli az öntözést. Hangsúlyozták az öntözés szintjét mutató normatívák hibáit, és azt, hogy öntözni csak ott lehet, ahol megtalál­ja a pénzét a gazdaság. A felvetett kérdésekre a választ Varga Miklós, az Or­szágos Vízügyi Hivatal el­nökhelyettese adta meg. A szabályozók korszerűsí­tésének igényét indokoltnak tartotta. Elmondta, hogy a korszerűsítésen jelenleg dol­goznak, és az új szabályzó­kat a VII. ötéves tervtől kezdve vezetik be. dr. Hadházyné Ivanics Judit öntözési főfelügyelő Károk keletkeztek Tolna megye útjain Fokozott gondossággal kell a munkát elvégezni A szekszárdi Garay téren a taxiállomás előtt négy napig dolgoztak a burkolat hely­reállításán A szokatlan hideg, s hosz- szú, felfagyásokkal tarkított téli napok alaposan megvi­selték megyénk útjait. El­készítették a végleges ösz- szesítést a KM Pécsi Köz­úti Igazgatóság szekszárdi koordinációs üzemmérnök­ségén. Ebből megtudjuk, hogy az úthálózaton 59 na­pon keresztül kellett síkos­ság ellen védekezni. A ha­vas napok száma, amikor hóekézni kellett, 28 volt. Hóakadály, amely gátolta volna a forgalmat, nem for­dult elő, ám nehezen voltak az emelkedők személygép­kocsikkal járhatók. A köz­hasznú járművek, autóbu­szok és élelmiszert szállító tehergépkocsik ha némi ké­séssel is, de céljukhoz értek. Természetesen a kritikus útszakaszokon népi volt ajánlatos elindulni. 1985. február 11—13. között 120 kilométer volt a nehezen járható, majdhogynem jár­hatatlan, míg az alsóbbren­dű utak ebben az időszak­ban csak 14 órán át voltak kritikus állapotban, össze­sen azonban 350 kilométerre volt jellemző ez a helyzet. A síkosság megelőzésére tiszta sót 1,2 kilót szórtak ki négyzetméterenként, csak­nem kétezer tonna össz- mennyiségben. A különböző keverékekből is elszórtak háromezer tonnányit. Mindezekből látható, hogy a KM szakaszmérnökségei­nek dolgozói mennyit dol­goztak a télen. Gépek tucat­jai álltak a nap minden per­cében készenlétben. S csak nemrég szerelték le az eké­ket, a szóróberendezéseket. Még maradt só is, salak is, de abban bízhatunk hogy hó már a mostani tavaszi sze­zonban nem lesz. Bár ki tudja, hiszen volt már rá példa, hogy barackviirágzás- kor 5—10 centiméteres hó hullott szinte az egész me­gyében. A közúti igazgatóság szak­emberei március 30-án kom­munista műszakot tartottak. A szekszárdi, a paksi, a ta­mási üzemmérnökségen, a szákályi keverőtelepen, a gépészeti üzemmérnökségen mindenki munkába állt, az irodai személyzet is lapátot fogott, illetve munkagépre ülve az utak karbantartásá­val foglalkoztak. A 6-os fő közlekedési úton a széles­ségjelzőket állították fel, mosták a táblákat, kijaví­tották ezekben a tél okozta hibákat. A paksi üzemmér­nökségen facsemetéket ül­tettek. A szekszárdi telepen 24 szerelő dolgozott a télen használt gépeken, többen a csatornák környékén terep- rendezéssel foglalkoztak. A szákályi keverőüzem teljes kapacitással működött, vit­ték az anyagot, a kátyúzás­hoz, útjavításhoz. S ezzel el is jutottunk a lényeges kérdéshez: mikor­ra várható az utak állapo­tának visszaállítása, a tava­lyi szintre. A kár több mint húszmillió forint! Meg sem lehet számolni a kátyúkat, csak becsülni lehet, s ez úgy szól, hogy a téli károk hely­reállítása elviszi majd az összes útfenntartásra fordít­ható idei pénzt, terven fe­lüli kiadások ezek. Úgyhogy hozzá kell nyúlni a rendes éves karbantartáshoz kapott pénzhez, amely azzal jár, hogy sokkal nagyobb figye­lemmel kell a pénzt felhasz­nálni, a munkák sürgősségét, megállapítani, hogy a kevés pénzt minél hatékonyabban lehessen felhasználni. Az utak állapotának képe nem vigasztaló. Sőt még most is felderíthető olyan szakasz, amely a felfagyás után most rokkant meg, amint az idő­járás kedvezőre fordult. Amint lehet, igen nagy erőkkel vonulnak fel a ja­vítószerelvények, s látnak hozzá a munkához. Várható, hogy a tavasz folyamán több helyütt találkozunk majd sebességkorlátozással, áttere­léssel, és légióként az uta­kon dolgozó munkásokkal, gépekkel. Vegyük tekintetbe hogy idén tavasszal- kissé óvatosabban kell az utakon közlekedni, vigyázzunk az építőkre, és magunkra, az országúton közlekedőkre. Amennyire figyeljük az országutakat, legalább any- nvira érdekes elidőzni a ta­nácsi kezelésben lévő utak állapotánál. Ha lehet, ezek az utak még siralmasabb ál­lapotban vannak. A városok új lakótelepen, de a régie­ken is oly sok a felfagyás, a veszélyes útszakasz, hogy a károk felmérése is csak most fejeződött be. A me­gyei tanács közlekedési osz­tályán kaptuk a városi ke­zelésű utak helyzetéről a kö­vetkező információkat. A községek, városok útja­it, kivéve az országutak át­menő szakaszát, nem építet­ték olyan teherviselésre, amely a mai nehéz jármű­veket elbírná. Az alacso­nyabb rendű megjelölés te­hát azt is jelenti, hogy min­den év tavaszán ezek az utak rosszabb állapotban vannak, mint az egy-, vagy kétszámjegyű országos utak. A tél elmúltával a megyei tanács közlekedési osztálya ta a Közlekedési Miniszté­riumot, illetve a megyei ve­zető szerveket. Akkor a hely­zet az volt, hogy teljes körű felmérést nem végezhettek, hiszen sok helyütt még nem törte fel a fagy a burkola­tot. A tanácsok útfelügyeletí szervének szakemberei min­dennap járják a területet, feljegyzik az utak állapotá­ban történt változásokat. Szekszárd, Paks és Tamási útfelügyeleti szervei összesí­tették a károkat. A közle­kedési osztály ennek alap­ján jelentést küldött a mi­nisztériumba. Az egyszerű pályaszerkezetű utakban a kár 27,5 millió forintra be­csülhető. Szekszárdon 62,5 ezer négyzetméter Pakson 14,7 ezer négyzetméter, Dom- bóvárott 10,2 ezer négyzet- méter, Tamásiban 9 ezer négyzetméter, Dunaföldvá- rott 15,7 ezer négyzetméter és Madocsán 13,5 ezer négy­zetméter útfelület ment tönkre. Terven felül semmi pénzt nem kaptak a tanácsi szer­vek az utak állapotának helyreállításához. A tanácsi úthálózat a megyében vala­mivel több mint 1300 kilo­méter. A felfagyás mértéke úgy 20—25 százalék körül van. A felújításhoz rendel­kezésre álló anyag, gép és a szakemberek is készek a munkára. Külön kell szólni a szek­szárdi átkelési szakaszról. Ezt különleges eljárással burkolták. A munkát nem fejezték még be. Hátravan a vízelvezetők és aknák fel­emelése, a keletkezett fa- gyások kivágása, új aszfalt leöntése. Nem kevesebb mint 275 vízelvezetőt, és fe­leannyi aknafedelet kell fel­emelni a megemelt aszfalt- szint magasságáig. Rendkí­vül leromlott a szekszárdi felüljáró burkolata is. Az utcák közül talán a Beze- rédj utca állapota a leg­rosszabb de nem soroljuk a többit, mindenki tudja, hogy körzetében, hol kritikus a helyzet. Amint a közúti igazgató­ság szakaszmérnökségén és a megyei tanácson is el­mondták, amint az időjárás engedi, hozzáfognak a téli károk kijavításához.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom