Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-06 / 81. szám

r ÁPRILIS Névnap: Vilmos 6 A Nap kél 6.13 — nyugszik 19.21 órakor. SZOMBAT A Hold kél 20 54 — nyugszik 6.51 orakor. Száztizenöt *vvel ezelőtt* 1870. április 6-án született, és 76 éves korában, 1946-ban halt meg Hültl Dezső építész, műegyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. V __ ' J Megjelent a kongresszusi jegyzőkönyv Megjelent könyvalakban a Magyar Szocialista Mun­káspárt XIII. kogresszusának rövidített jegyzőköny­ve a Kossuth Könyvkiadó gondozásában. A kötet tar­talmazza a Központi Bizottság előzetes jelentését a kongresszus küldötteinek, a Központi Bizottság be­számolóját, a Központi Ellenőrző Bizottság jelenté­sét, Kádár János szóbeli kiegészítését a Központi Bi­zottság beszámolójához, Gyenes András szóbeli kiegé­szítését a Központi Ellenőrző Bizottság jelentéséhez, Kádár János vitaösszefoglaló beszédét, az MSZMP XIII. kogresszusának határozatát a párt munkájáról és a további feladatokról, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Szervezeti Szabályzatát, valamint a párt ve­zető testületéibe megválasztottak névsorát. # GYÄLON Kolozsi Lász­ló 26 éves kisegítő családtag, helyi lakos, személygépkocsi­jával egy villanyoszlopnak ütközött és felborult. A gép­kocsi utasai közül Kora Mar­git 20 éves diszpécser, buda­pesti lakos a helyszínen meg­halt, három személy súlyos, a gépkocsi vezetője pedig könnyű sérülést . szenvedett. Kolozsit, aki a vizsgálat ed­digi adatai szerint nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett, a rend­őrség őrizetbe vette. O A SIÓAGÁRDI „SIÓ­VÖLGYE” Termelőszövetke­zet ebben az évben 25 hektá­ron termel paprikát. A Pak­si Konzervgyárral kötött szer­ződés alapján 17 hektárról szállítják majd a fehér pap­rikát. A fennmaradó 8 hek­táron fűszernövényt ter­mesztenek. A A BOGYISZLÓI Du­na Gyöngye Termelőszövet­kezetben tegnap befejezték a 240 hektárnyi borsó vetését. Ugyancsak végeztek a gyü­mölcsös metszésével. Április 15-én kezdik meg. a napra­forgó és a kukorica vetését. ^ EGZOTIKUS díszmadár kiállítást rendez április 6— 7—8-án Szekszárdon, az I. számú Általános Iskolában a Magyar Díszmadártenyésztők Országos Egyesületének szekszárdi csoportja. * ÜTTÖRÖTAvIrASZ- BAJNOKSAG. Az országos úttörő gyorstávfrász-bajnok­ság pénteken fejeződött be Leninvárosban. Az ország legjobb 20 leány és 34 fiú úttörő távírásza közül a baj­noki címet a leány kategó­riában Szabados Zita, a mis­kolci 21. számú Általános Iskola tanulója, a Lenin Ko­hászati Művek rádiósklubjá­nak tagja, a fiú kategóriában pedig Németh Ferenc, a bu­dapesti Sződliget utcai Álta­lános Iskola tanulója, a Vegyépszer rádiósklub tagja nyerte el. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai Trabant Lim. Hycomat (Bp.) 182 Trabant Hycomat Combi 35 Trabant Limousine (Bp.) 33 039 Trabant Lim. (Győr) 33 984 Trabant Combi (Bp.) 9 891 Trabant Combi (Győr) 5 114 Wartburg standart (Bp.) 14 725 Wartburg Stand. (Győr) 7 917 Wartburg Special (Bp.) 22 275 Wartburg Special (Győr) 11 872 Wartburg Spec, tolótetős (Bp.) 5 003 Wartburg Tourist (Bp.) 8 630 Wartburg Tourist (Győr) 3 510 Skoda 105 S (Bp.) 8 806 Skoda 105 S (Győr) 6 932 Skoda 120 L (Bp.) 18 229 Skoda 120 L (Győr) 12 690 Skoda 120 GLS (Bp.) 1 148 Lada 1200 (Bp.) 34 239 Lada 1200 (Győr) 11 081 Lada 1300 S (Bp.) 12 535 Lada 1300 S (Győr) 4 48n Lada 1500 (Bp.) 12 474 Lada 1500 (Győr) 3 937 Lada Combi (Bp.) 5 900 Moszkvics (Bp.) 13 6?3 Polski Piát 126 P (Bp.) 20 839 Polski Fiat 126 P (Győr) 7 093 Polski Fiat 1500 4 908 Dacia (Bp.) 25 568 Zasztava (Bp.) 8 678 Minden kedves olvasónknak kellemes ünnepeket kívánunk ! Zivatarok Várható időjárás ma estig: délnyu­gat felől időnként megnövekszik a felhőzet, záporok, zivatarok kiala­kulása várható. Az élénk déli. dél­nyugati- szelet gyakran kísérik erős széllökések. A várható legmagasabb nappali hőmérsék­let szombaton 19. 24 fok között várható. ^________________________________________________________j KIPSZER-üzem, Gyönk „Munkádhoz add a neved” A Könnyű­ipari Szerelő Vállalat gyön- ki üzemének /J 1 1 la dolgozói szá­mos vállallást tettek a kong- ■ resszusi és fel- szabadulási munkaversenyben. Ezek leg­jelentősebbike a minőség ja­vítása. A szocialista brigá­dok kezdeményezésére vezet­ték be az önmeózást, ezzel is elősegítendő, hogy minél kevesebb selejt képződjön. A módszer: minden dolgozó nevét adja a munkájához. Műanyag tálcákban kerül­nek az egyes alkatrészek — szalagszerűen — a munkás­hoz, aki azokon a következő műveletet végzi. Ám pár hónap óta a tálcában egy, műanyag lapra vésett „név­jegyet” is talál, azét aki az előző műveletet végezte. Amikor maga is végzett, ki­cseréli a lapot a sajátjáéra. Így menet közben is megál­lapítható, ki hibázott, ha Sorozatkapocs-alkatrészek, Nagy Istvánná betanított mun­kás „névjegyével” mégis selejtes lett egyik­másik alkatrész, vagy kész­termék. Az eredmény: az üzemben készült többféle gyártmány — tűszelep, sorozatkapocs stb. — átlagában kevesebb­re, mint a felére csökkent a selejt. OL VAST AM Hej halászok, halászok... Kezdtem dúdolni a közismert népdalt, amikor a fadd-dombori holt-Dunaágban megtartott busahalá­szatról olvastam. A természet törvényei aligha veszik figyelembe azt, ha az ember kellő ismeretek hiányá­ban nem gondolja végig, hova mit szeretne telepíteni, vagy éppen előre nem látja, környezetalakító munkájá­nak következményeit. Így történt ez a betelepített ha­lak esetében is. Megnyugtató a hír, hogy őshonos ha­lak kerülnek ismét a faddi vízbe. Azért mégis elszomorított, hogy a halászok munkájuk során több, a vízbe igazán nem való tárgyat is kihúz­tak hálójukkal. Gondolok az elsüllyedt ladikra, az eké­re, no meg a rozzant sparherdtre. A környezetvédők nem győzik hangoztatni, hogy mennyire veszélyben vannak vizeink. Jobban meg kellene becsülni értékein­ket, ne várjunk arra, amikor már késő lesz. Sz A. Módszertani kiállítás Bölcskén (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Hazánk két jeles évfordu­lójának méltó megünneplésé­re, valamint az óvodai ne­velés elősegítésére, a bölcskei óvoda óvónői szemléltető és játékkiegészítő eszközökből, gyermekmunkákból rendez­tek kiálítást. A rendezők e kiállítással kívánták hozzájárulni a község különböző rendezvé­nyeihez, másrészt a munka- délutánokon kapott szülői segítséget igyekeztek méltá­nyolni. A kiállításon a lá­togató és a sok szülő mel­lett részt vettek szakembe­rek is. Az óvónők ötleteiket szeretnék továbbadni szak­mai körökben. Az utóbbiak már a megnyitó után elis­meréssel szóltak és lejegyze­telték a látottakat, a tapasz­talataikat, hogy hazavigyék saját óvodáikba. Volmann Lászlóné vezető óvónő Forgalomkorlátozások Anyakönyvi hírek Dombóvár városban 1985 március hónapban az alábbi anyagkönyvi események ke­rültek bejegyzésre: Születés: Varga József, Wilhelm Nikolett, Várallyai Linda, Nagymihály Erika, Janka Georgina, Tar Ger­gely Zsolt, Pallós Attila, Blumenschein Norbert Jó­zsef, Simon Pál Péter, Hencz Andrea, G. Kiss Heléna, Dabi Kata Viktória. Balogh József, Sárhegyi Diána, Dá­vid Dénes. Házasságkötés: Molnár László—Molnár Erzsébet, Szlobodics Attila—Varga Éva, Kása István—Árvái Rozália Anna,. Nagy János— Horváth Márta, Berta József —Kasziba Zsuzsanna, Weller Vendel—Vadál Mária. Haláleset: Sztár na István Antalné sz. Petőfi Gizella, Várkanyi Ernő, Pálházi János- né sz. Törő Teréz, Petrovics Antal, Nagy Vincéné sz. Le- toczki Katalin Gál Ferenc- né sz. Bujdosó Ágnes, Gyer- gyádes Imre, Frucht József, Nagy István, Krajczár Antal, Kovács Árpádné sz. Mészá­ros Margit. Tolna megye útjain április 13-ig a következő forgalom- korlátozások lesznek: Az 55. számú úton Pör- böly és Baja között a híd állaga miatt 15 tonna súly- korlátozás és félpályás lezá­rás van érvényben. A 63-as úton, a 6-os út és Szedres között padkaépítés miatt 40 kilométer/óra se­bességkorlátozás lassítja a forgalmat. Dunaföldvár belterületén a dunaföldvári Duna-hídnál vágányfelújítás miatt félpá­lyás lezárás van. Szélesség 3,6 méter, a forgalom válta­kozó irányú. Téli burkolatromlások mi­att 40 kilométer/óra se­bességkorlátozást léptettek életbe a következő utakon: — a 6313. számú úton Be- lecska és Pincehely között, — a 6317. . számú úton Űzd és Sárszentlőrinc között, — a 6509. számú úton Iregszemcse és Tengőd kö­zött, — az 51162. számú bekötő- útón Gerjen előtt, — a 6233. számú úton Paks—Tengelic között, — a 6408. számú úton Ozora belterületén, — a 6535. számú úton Te­ve! és a 65. számú út között, — a 63125. számú bekötő- útón Kalaznó belterületén. Az 5111. számú úton Du­naföldvár és Dunakömlőd között a tehergépjárműforga­lom tilalmát feloldották. A helyreállítási munkák azon­ban tovább folytatódnak, ezért, a 40 kilométer/óra se­bességkorlátozás érvényben marad. A 6408. számú úton Ozora és Pincehely között a nyolc tonna súlykorlátozást fel­oldották. Április 7.: Egészségügyi Világnap Egészséget mindenkinek! Közhelyes megállapítás, de mélységesen igaz, hogy egész­ségünket csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha valami­lyen okból károsodott. De va­jon hogyan állunk a legna­gyobb közösség, az emberi­ség egészségével? Milyen diag­nózist tudnának mondani az orvosok, ha megkérdeznék őket az Egészségügyi Világ­napon, s főleg, milyen re­ceptet írnának elő sokféle bajunkra? Sajnos, szép új világunk hadilábon áll az egészséggel. Egyik felében — nálunk rég elfeledett — kórok szedik ál­dozataikat. a másikban pedig a civilizációs ártalmak, be­tegségek. A himlőt ugyan si­került száműzni a Földről, de a tifusz olykor-olykor jár- ványszerűen lép fel a fejlő­dő országokban, ugyanitt to­vább pusztít a lepra, a malá­ria, a trachoma, s egyáltalán: éhenhalnak az emberek. Bolygónk boldogtalan felén pedig éppen az ellenkezőtől szenvednek. A túltápláltság, az élvezeti szerek vágnak vé­res rendet az emberek sorai­ban, a szív- és érrendszeri betegségek, a közlekedés, a cigaretta, az alkohol és a ké­miai anyagok által okozott rákos elváltozások. Ami a világ másik, sokkal népesebb felét illeti, a recept — kimondásra — egyszerű­nek látszik. Növelni kell a mezőgazdasági termelést, csökkenteni a túlnépesedés mértékét. (A kérdés bonyo­lultságára csak egyet említ­sünk: Magát a túlnépesedést az hozta létre, hogy az egész­ségügy vívmányai gyorsan leszorították a gyermekha­landóságot, ugyanakkor az évezredes szokások miatt a születésszám nem csökkent.) A növekvő jólét, a jó táplál­kozás már egymaga megelőz sok betegséget. Más a helyzet a civilizá­ciós betegségekkel, hiszen azokat mi idézzük elő. Ma­gunk nem parancsolunk fa­lánkságunknak, a tegnapból magunkkal hozott szokása­inknak, amelyek miatt túl­zott mennyiségű kalóriát ve­szünk fel. Mi magunk hajt­juk önmagunkat, majd — nem tudván megnyugodni a felajzott szervezet — mi gon­doskodunk mindennapi alvá­sunk zavartalanságáról — altatóval. Saját elhatározá­sunkból kerül a szerveze­tünkbe alkohol, előidézve többek között azt, hogy italos fejjel ülünk a volánhoz, s így más oldalról is gyara­pítjuk a halálozási statisz­tikák tragikus rovatait, vagy éppen alkoholos fejjel vág­juk el a magunk és az ár- | nyékvilág közötti köldök- j zsinórt. I Itt sem adható biztos re­cept. Könnyű lenne monda­ni, hogy felejtsük el káros, egészségtelen szokásainkat. Könnyű, de amilyen könnyű, olyan hatástalan is. Meggyőz­nek erről egészségügyi pro­pagandánk eddigi tapasztala­tai. Ha mindenki egészségesen élne, sok mai feladatától mentesülne az egészségügy, s azokra összpontosíthatna, amelyek a ránk leselkedő, vagy az idősebb korral já­ró, véletlenszerűen bekövet­kező betegségek gyógyításá­val kapcsolatosak. GŐZ JÓZSEF A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 14. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 51, 53, 55, 65, 82 r NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési djj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. v.

Next

/
Oldalképek
Tartalom