Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-11 / 58. szám

1985. március 11. NÉPÚJSÁG 11 Választások előtt A közvéleményt a nyár elején esedé­kes választás még kevéssé foglalkoztatja. Az 1983. évi új választási törvényt az ál­lampolgárok többnyire nem ismerik, noha az előzetes társadalmi vita és a törvény­hozás annak idején az ország nyilvánossá­ga előtt zajlott. Élénk eszmecserék témá­ja viszont a választás, pontosabban a ket­tős és többes jelölés, az országgyűlési képviselők a választott és függetlenített ta­nácsi tisztségviselők körében és közvet­len környezetében. A változásoknak — ahogyan mondani szokták — nem nagyon tapsolnak. Íme két példa. Elhiszem beszélgető- partneremnek, bár az illetőt nem ismerem, hogy a kiváló közéleti ember húsz év után megválik a képviselőségtől, nem je­lölteti magát az egyik nyugat-magyaror­szági választókerületben. Pedig aktív és egészséges, szép eredményeket is tud fel­mutatni. De nem vállalja a „bukás”, a vak­repülés kockázatát. A vérsenytárs(ak). a vele egy szavazólapra kerülő jelölt(ek) személye csakúgy, mint az előzetes meg­méretés próbája, a választás kimenetele ismeretlen. A régi képviselő úgy gondol­ja, nem tudja „kínálni”, „eladni” magát, ha pedig nem őt választják meg, azzal az elmúlt húsz év teljesítményét is kétségessé teszik. Nem Tehet vesztes A másik példálózást egy nagyközségi ta­nács elnökéről hallottam. Fiatal agronó- mus, a KISZ-ben tűnt ki aktivitásával, po­litizáló kvalitásaival. Nem idevalósi, de a falu többsége befogadta. Határozott, olykor talán túlságosan is rámenős, magabiztos. Vezetői gyengéje; kevés benne a diplomá­ciai, a taktikai érzék. A népszerűtlen in­tézkedések vállalásával, szókimondó, né­melykor kifejezetten nyers modorával szerzett már magának haragosokat az ügy­felek és a tanácsi ügyintézők közt egy­aránt. A falu egészében bízik, de egy vá­lasztókörzetben esetleg hangulatot szít­hatnak ellene. Ám neki valójában nincs visszalépési lehetősége, indulnia kell, a polgártársak egzisztenciájáról döntenek. A két példáról könnyű lenne azt monda­ni, extrém eset, kivétel az általános sza­bály alól. De vajon nem ugyanennyire vagy még inkább extrém és kivételes lesz azoknak a jelölteknek az esete, akik a nagyközségi tanácselnökkel vagy netán, ha mégis indul — a húsz éve országgyűlési képviselővel kerülnek egy szavazólapra? Vajon nem esélytelenebbek-e azok a jelöl­tek. akiket a választók még nem ismernek, illetve ki nem próbáltak? ök miért tud­nák magukat jobban „eladni”, amikor a fellépés is, a beszélőkészség is a gyakorlat, tehát részben a közszereplés függvénye. Hozzá kell szoknunk: nem lesznek egysze­rű, kockázatmentes ügyek. A választási rendszer megváltozott: a kettős vagy töb­bes jelölés kötelező minden választási ke­rületben, körzetben. (Az országos listára a képviselőknek csupán 10 százalékát vá­lasztják, azokat, akik súlyuknál, szerepük­nél fogva nem egy szűkebb régiónak, ha­nem a nemzetnek felelnek majd.) A kettős és többes jelöltek helyzete — éljük csak bele magunkat — extrém és ki­vételes. Pontosabban csak annak érez­zük, mert az új. megváltozott körülménye­ket a régi választási rendszer beideg­ződéseivel szemléljük. Logikus tehát az új szemlélet határozott igénye. A jelölteké és a választóké egyaránt. Indokolatlan például a szerencsejátékok szokásos szóhasználata. Nem lehet vesz­tes, tehát nem is kockáztat az,, akit a soka­ságból fontos köztisztségre jelölnek. Bár néni minden jelölt kerül a dobogó felső fokára, ám helyezést azért elérhet. Az 1983. évi választási törvényben új tisztség a pót­tanácstag és a pótképviselő. Így az, aki a szavazatok egynegyedét megszerzi, meg- üresedés esetén automatikusan a testület teljes jogú tagjává válik. Az új tisztség ezáltal talán segít majd az előítéletek el­oszlatásában. Érdemi választás A demokratikus reflexek, a szükséges beidegződések kialakulása, az emberi kap­csolatok, a politikai kultúra fejlődé­se természetesen hosszú, időigényes folya­mat. Jelenleg a leselkedő veszélyek soro­lását halljuk. Tegyük hozzá, nem teljesen alaptalan. Vannak akik a korteskedés, az önmutogatás, a karrierizmus megélénkülé­sétől tartanak. Mások a panaszintézés, a kijárás elharapódzásától. Gyakorivá vál­nak a kétfordulós választások. Mi lesz, ha nem kap elég szavazatot a párttitkár? Nem juthatnak-e fórumhoz, sőt képviselethez a szocializmussal, a politikával szemben álló elemek? És így tovább. Lehetnek túlzások, vannak félelmek, előítéletek. De valóságos gondok, tényleges veszélyek, megválaszolásra váró kérdések is. Valószínűleg, több mint amennyiről je­lenleg tudunk. De vállaljuk a több mun­kát, a több gondot, az új kérdéseket. Félel­meinket eloszlatja s erőt ad hitünk a szo­cialista demokrácia erejében, lehetőségei­ben. Meggyőződésünk, hogy az új formák új életrevaló tartalmak hordozóivá vál­hatnak. Lehetővé teszik a szükséges sze­lektálást, az alkalmas emberek kiválasztá­sát. Akik ismerik az ország, a szűkebb pát­ria helyzetét, lehetőségeit. Akik képesek a tennivalók felismerésére, esetleg még ösz- szefüggő program felvázolására is. Akik képesek az eredményes munka megszerve­zésére, az érdekek képviseletére, érvényesí­tésére, s mindemellett még a köztisztelet- és a bizalom légköre is övezi őket. Az általános választás jellege változik. Az egykori szavazás helyett érdemi vá­lasztásra nyílik lehetőség. Az a cél, hogy aktivizálódjék választó és választott, s köz­tük a kapcsolat közvetlenebbé, mondhat­nám személyesebbé váljék, elmélyítve s egyben nagyobb próbának kitéve a köl­csönös bizalmat. Mivel a nyilvánosság sze­repe megnő, nehéz túlhangsúlyozni a nép­front és minden illetékes felelősségét a jelölések előkészítésében, a jelölőgyülések szervezésében. Nélkülözhetetlen a lakó- és munkahelyi felnőtt népesség véleményé­nek időbeni megismerése. Az aktív politikai munka szerepe, a pártszervek felelőssége megnő az új vá­lasztási rendszerben. A párt vezető sze­repén azzal nem esik csorba, ha egyik vagy másik titkár jelöltje csupán helyezést ér el a választásokon. De azzal igen, ha nem képes érvényesíteni politikáját meggyőző szóval, kiállással, szervezéssel a jelölé­seknél, a gyűléseken, majd a testületek munkájában. A Hazafias Népfront legalább két sze­mélyt javasol minden jelölőgyűlésen egy- egy tisztségre. A választópolgárok további személyeket javasolhatnak. A jelölőlistára mindazok felkerülnek, akik elnyerik a jelö­lőgyűléseken résztvevők egyharmadának támogatását. Természetszerűleg feltétel, hogy a törvény szerint választók és választ­hatók legyenek. Továbbá, hogy elfogad­ják a népfront programját. Tehát a válasz­tási rendszerben lévő bizonyos garanciák eleve védik a népképviseleteket az oda nem való elemektől. De a jelölések szer­vezői, a gyűlések résztvevői gondoskod- * hatnak leginkább arról, hogy a közösségért végzett önzetlen munka, a nép szolgálata, a nemzet, a szocializmus ügye iránti hű­ség legyen az ajánlás feltétele. Nem félünk a tömegtől, nem destruktív közeg, amelyet béklyóban kell tartani. A formák, a mechanizmusok önkorrekcióra képesek, de nem tévedhetetlen automatiz­musok. Tudjuk, a demokráciával vissza is lehet élni. A lakosság többsége a nehéz, oly­kor kritikus helyzetet is tiszteletre méltó önuralommal viseli. A meglévő feszültsé­gekre, a jogos elégedetlenségekre rájátszva persze könnyű lehet „népszerűséget” sze­rezni, olcsó sikert aratni. A jelölt biztosít­sa együttérzéséről a kisnyugdíjasokat, a pályakezdőket, a lakásra várókat, támogas­sa is őket, de ne az államkassza rovására, hanem az eszközök' átcsoportosításával, ésszerűbb hasznosításával, a helyi lehető­ségek feltárásával. Egyenlő esélyeket! A népszerűség, a szimpátia elnyerésé­ért, a szavazatokért folyó versenyben hol a határ? Nem tekinthetjük követhető min­tának, sőt, veszélyesnek tartjuk és eluta­sítjuk az elvtelen udvarlást, a megalapo­zatlan ígéreteket,' a politikát, a nemzeti vagy a szövetségi érdekeket sértő megnyi­latkozásokat. (Aligha tűrhető el például a magyarság helyzetének feszegetése egyik vagy másik szomszédos ország rovására.) A verseny tehát elvi engedmények nélkül az országos és a helyi politikai célok eredmé­nyes képviseletéért, megvalósításáért fo­lyik. S ebben a jelölteknek kellő fórumot, nyilvánosságot, a sajtóban egyenlő esélyt kell biztosítani. Mint minden jelentős újítás, az 1983. évi választási törvény szintén bizonyos ér­tetlenségbe ütközik. Nem szabad ezeket a félelmeket, veszélyeket, gondokat, lebecsül­ni, hiszen a stílus- és módszerbeli kisiklá­sok káros és kóros beidegződéssé vál­hatnak, ronthatják az új formák hatásfo­kát, előidézhetik lejáratásukat. De a ve­szélyek. félelmek, gondok elhárításában bizton építhetünk az ország minden érte­lemben felnőtt lakosságára, a mindenna­pok történelmét alakító kortársakra. KOVÁCS JÓZSEF Tolna megye távközlési helyzetéről Ügy gondolom, nem vitás, hogy a környező világgal va­ló kapcsolattartás legfonto­sabb eszközei a rádió, a te­levízió és a telefon. Azt is hozzátehetjük az előző meg­állapításhoz, hogy mindhá­rom életünk részévé vált, jelentőségükről szerepükről pedig mindennapjainkon győződhetünk meg. Az alábbiakban a Tolna megyei helyzetképet kíván­juk felvázolni úgy, hogy egy kicsit a múltba, de a jövőbe is nézünk. Televízióról, rádióról A vezeték nélküli távköz­lési eszközök üzemeltetését a Posta Rádió és Televízió Műszaki Igazgatóság területi felügyelőségekkel oldja meg. Megyénk a dél-dunántúli hatókörű pécsi Vezetéknél­küli Távközlési Felügyelő­séghez tartozik. Találkozá­sunkkor Tölösi Péter, a fel­ügyelőség vezetője elmon­dotta hogy hat olyan állo­más tartozik hozzájuk, ami személyzettel üzemel. Tolna megyében az úzdi ilyen. Ezek közül a legnagyobb a pécsi és a nagykanizsai tv- állomás. A személyzettel üzemelő telephelyeken kí­vül tizenöt tv-átjátszó, ame­lyek most már legnagyobb részben a magyar 1. és 2. programot sugározzák, is felügyeletük alá tartozik. Ezeknek a feladata, hogy a nagy országos gerincadó ál­tal el nem látott területe­ket, az úgynevezett fehér foltokat besugározzák tele­vízióműsorral. A hét felügye­let nélküli mikrohullámú állomás már a teljességet jelzi. A felügyelettel, illet­ve anélkül működő állomá­sok között azért is szükséges különbséget tenni mert az előzőeknél az állandó sze­mélyzetemig az utóbbiaknál a pécsi telephely — aminek a hatékonyságát mi sem bi­zonyítja jobban, mint az, hogy a 22 telephelyen a kar­bantartást, az előforduló ja­vítást — tíz szakember vég­zi. Megyénkben az öt átjátszó telephely közül Szekszárd, Bonyhád, Tamási mindkét program sugárzását biztosít­ja, míg a bátaszéki és a pak­si — pillanatnyilag — csak az 1. program továbbítására alkalmas. A műsort megyénk keleti részének Csávoly. észa­ki részének Kabhegy, déli részének viszont Pécs sugározza. Ennek ellenére mégis vannak kimaradások, üzemzavarok, amelyek néha az említett adók, ritkábban pedig az áramingadozás, il­letve az átjátszók hibájából következnek be. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy köny- nyebb a helyzet az úgyne­vezett személyzettel ellátott állomásokon, hisz ott a hely­ben lévő szakemberek azon­nal munkába tudnak állni, míg például egy szekszárdi adómeghibásodás alkalmával a hiba észlelésétől számítva másfél óra kell, míg a fel­ügyelet szakemberei a hely­színre érkeznek.) E megállapításhoz, illetve . a hiba gyakoriságához Tölö­si Péter pontos „adalékok­kal” szolgált. Az elmúlt év­ben Szekszárdon a tv 1. proramjában a helyi adó hi­bájából egy üzemzavar volt, ami 2 óra 20 percig tartott. A megyeszékhelyen az ösz- szes üzemzavar 347 perc 56 másodperc volt — áramki­maradás, a csávolyi adó meg­hibásodása ... — miatt. Ha ezt összevetjük azzal a számadattal, hogy a tv tel­jes műsorideje 3838 óra volt, akkor az tűnik ki, hogy a műsoridő 99,94 százalékában venni lehetett a programot. Nem untatásként, tényként még ide kívánkozik néhány szám. Tavaly a legrosszabb a szekszárdi adó 2. program átjátszása volt. öt esetben — belső üzemzavar miatt — mintegy 11 óra 2 perc volt a kiesett műsoridő, de így is 99,46 százalék volt az adó megbízhatósági mutatója. Ér­dekességként említette Tö­lösi Péter, hogy a paksi adó „látszólag” üzemzavarmen­tesen működött, de ennek ellenére több mint 8 óra üzemzavart észleltek. Me­gyénkben mindegyik adó megbízhatósági mutatója az elvárt 99,1 százalék fölött volt tavaly, és van jelenleg is. Tudom, hogy a biztató mutatók ellenére olvasóin­kat nem a százalékok, nem a megbízhatósági mutatók, érdeklik telsősorban, hanem az, hogy mit tesz a Veze­téknélküli Távközlési Fel­ügyelőség azért, hogy jobban kielégítse a „tv-műsorfo- gyasztókat”. Legalapvetőbb és egyben legfontosabb fel­adatuk, hogy karbantartás­sal, állandó ellenőrzéssel az adók műszaki állapotát megőrizzék. A szerviz éjjel-^ napali ügyeletének „dolga”, hogy az üzemzavart a leg­rövidebb időn belül meg­szüntessék. Az esetleges hi­babejelentést a helyi posta különböző szervére bízták, ahol az adás indulásával egy időben bekapcsolják a tv-készüléket és ha hibát észlelnek, azonnal jelzik a felügyelőségnek. Tölösi Péter szerint Tolna megye jól ellátott terület, ezért a távlati fejlesztési tervben a vételi lehetősé­gek javítása érdekében nagyadó felépítése nem sze­repel. A kisebb területeken meglévő problémákat kisebb átjátszóadók felépítésével kívánják megoldani. Ilyen lesz az idén átadásra kerülő zombai telephely is. A rádióra tereljük a szót. mondván, megyénkben a Pe­tőfi és a pécsi stúdió adá­sa középhullámon — még központi antennával is — rosszul vehető. Tölösi Péter, mivel az URH felügyelete tartozik hozzájuk, először er­ről nyilatkozik. Véleménye szerint az URH-műsor véte­lében belátható időn belül javulás következik be, ugyan­is — a tervek szerint — 1987-ben várható Csávolyban három URH-adó üzembe he­lyezése amelyeket magyar rádióműsor sugárzására al­kalmaznak. A telefonról Posta Ferencet, a Tolna megyei ^Távközlési Üzem ve­zetőjét arról faggattuk, ho­gyan áll* megyénk „telefon­ügyben”. A beszélgetésből az alábbiak derültek ki. Me­gyénkben 1979-ig két auto­mata központ üzemelt — ma­nuális interkapcsolással —, az egyik Dombóváron, a mí- silk Szekszárdon. A vasút korszerűsítése, valamint a nagyberuházások nagy segít­séget nyújtottak ezután. Az atomerőmű építésével egy ütemben lehetőség nyílott Paks és Szekszárd fejleszté­sére, így 1979-ben ez a két központ, valamint a nagy­dorogi végközpont — ami öt községet lát el — megépült. A következő évben Bölcske, Madocsa, Dunaszentgyörgy, Pálfa és Gerjen is a távhí­vásba „került”. 1982-ben — postai beruházásból — Zom­ba, Szálka és Németkér, míg 1983- ban a posta, a tanácsok és a gazdálkodó egységek összefogásával Tolnát, Szed­rest, Kétyet, Kölesdet, Felső- nánát, Kistormást és Murgát is bekapcsolták a távhívóhá­lózatba. Egy évvel később — 1984- ben — kooperációs be­ruházással — megvalósult Fadd és Bogyiszló bekapcso­lása is a távhívóhálózatba. Ugyanebben az évben Sió- agárd és Harc is „erre a sorsra jutott” — kooperáció­ban —, valamint Pincehelyt kézi kapcsolású, éjjel-nappal hívható CB-vel látták el. E településhez „csatlakozik” még Tolnanémedi és Belecs- ka is, amely települések szintén éjjel-nappal elérhe­tőek. A vasútvillamosítással együtt — vasúti, postai és tanácsi segítséggel — ez év március 15-ével Gyönk, Re- göly, Szárazd, Diósberény, Szakadát, Udvari, Miszla és Keszőhidegkút is bekerül a távhívásba. Már néhány napja hírt ad­tunk arról is, hogy Dombó­vár és környéke — Kapospu- la, Attala, Kaposszekcső, Csikóstőttős és Dalmand —, a város bekapcsolása után folyamatosan kerül be a táv­hívóhálózatba. Előkészítés alatt van Simontornya, terv- szinten pedig Hőgyész és Kurd, valamint Szakcs és környékének a távhívóháló­zatba való bekapcsolása — szerződéskötés előtt állnak —, de tárgyalások folynak Bony­hád és Tamási „ügyében” is. Mindezek megvalósításához az egyedüli járható út a kö­zös összefogás. Bátaszék és Dunaföldvár távbeszélő-háló­zatának korszerűsítésével pá­lyázatként foglalkoznak, ami azt jelenti, hogy a hozzájá­rulás függvényében megol­dásra kerülhet. összegezve az eddigieket elmondhatjuk, 41 községet 2 várost, Szekszárdot és Pak- sot érintette a távhívásba való bekapcsolás és szolgál­tatásjavítást jelent a pince­helyi CB is. 1979-hez viszo­nyítva a távközlésbe bekap­csolt állomás 8479-cel nőtt, éjjel-nappali CB szolgálatot 1857, és LB-rendszerű — időn túli repülőzéssel biztosí­tott — szolgáiltatást 1186 elő­fizető kap. Az összes bekap­csolt állomás 11 522, ebből a távhívásban van 8479, ami 73,5 százalékot jelent. A be­szélőhelyek száma 23 587. A Tolna megyei Távközlé­si Üzem 1980-ban a „tobor­zás” ellenére sem tudta meg­valósítani az egyéni bekap­csolási tervet. Azóta válto­zott a heyzet, hisz most már nem tudják kielégíteni az igényeket. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy 1985 január­jában 5078 igénylő volt az automata hálózatra való be­kapcsolásra, míg LB-szolgál- tatásra 168-an várnak. Posta Ferenc beszélgeté­sünk végén elmondotta, hogy az igényeket a posta folya­matosan igyekszik kielégíte­ni, de a jelenlegi fejlesztési ütem mellett elsősorban az a lehetőség adott, hogy a már meglévő szolgáltatáso­kat tudják — mert ez lehet­séges — minél magasabb szinten kielégíteni. Ékes László A 2. (balról) és az 1. műsort sugárzó adóberendezés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom