Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-09 / 57. szám
C TOIMA^ * KÉPÚJSÁG 1985. március 9. Számla névjegykártyával Többletbevételből - több bér Két év tapasztalatai a Dombóvári Autójavító Szolgáltató Kisvállalatnál Annakidején nagy várakozás előzte meg az átszervezést. A dolgozók is, az ügyfelek is, akkor még pontosan nem körvonalazható változást vártak az önállóságtól. Aztán eljött az idő, amikor a régi tábla lekerült és feltették az újat. A munkahely maradt, a munkáltató viszont változott. A régi módon nem dolgozhattak tovább, hisz akkor mi értelme lett volna az átszervezésnek. A volt AFIT-osok természetesen már az átszervezést megelőzően felkészültek az újra. Legfőbb feladatuknak azt tartották, hogy az átszervezés semmiképpen ne éreztesse negatív hatását, sőt, mindjárt az első napokban adjon a kisvállalat valamivel többet, mint a korábbi AFIT. 1983. január elsején bővítették szolgáltatásaikat: további új gépkocsitípusok garanciális ellátására kötöttek szerződést a MERKUR-ral. Változtattak — a szabályzó rendszer ezt lehetővé tette — a bérezésen is. A teljesítménybérezés felső határát eltörölték és 1983 január elsejétől a valós teljesítményeket fizetik ki. Azzal, hogy kisvállalat lettek, a produktív létszámuk nem változott. Az átszervezés után átmenetileg úgy látták, hogy plusz öt alkalmazottra van szükségük. Később kiderült, hogy a feladatok megoldhatók másként is. 1984 végére kapcsolt munkakörökkel, átcsoportosítással elérték, hogy az improduktív létszám visszaállt arra a szintre, ami akkor volt, amikor üzemegységként dolgoztak. Árbevételükre az elmúlt kétt évben a szolid, de egyenletes fejlődés a jellemző. Az elmúlt időszakban javítási díjaikat a szabadáras kategóriában sem emelték. Ennek és a kulturált kiszolgálásnak], a jó minőségű munkának, a korrekt számlázásnak köszönhetik többek között, hogy régi ügyfeleik nagy távolságokról is visszajárnak. Munkájuk bőven van. Az általuk végzett javításokra panasz nem érkezett. Pedig érkezhetett volna, hisz minden ügyfélnek nemcsak ■ a pontos címüket adták és adják meg, hanem a számlával együtt megkapja a gépjárműtulajdonos a szerelő névjegykártyáját is. A szerelő e névjegykártyával minősíti a saját munkáját — nevét adja az általa végzett munkához. A fegyelmezett, hatékony munkának, a szigorú költség- gazdálkodásnak köszönhető, hogy már az első évben több mint kétszer olyan jó eredményt könyvelhettek el, mint a legjobb AFIT-os évben. A tavalyi eredmények is hasonlóak voltak az 1983. évihez. Nemcsak a vállalat eredményei nőttek dinamikusan, a dolgozók jövedelme is. 1982- ben az egy főre jutó évi jövedelem 46 396 forint volt, 1983- ban ez 50 456 forintra ugrott, 1984-ben pedig már 57 000 forint volt a borítékban. Az ember e számok hallatán gondolhatja azt is: a béremeléseket a kisvállalat „rovására” érték el. A gondolatcut azonban elhessegetik a tények. Az elmúlt két évben közel kétmillió forintot fordítottak beruházásra, több mint fél millió forinttal nőtt a szerszámkészletük értéke és mintegy másfél millióval növelték a forgóalapjukat. Hitel igénybe vétele nélkül sikerült biztosítaniuk a stabilitásukat: erősödött vagyoni helyzetük, megalapozottá vált a gazdálkodásuk. Az elmúlt két év nem volt gondtalan. A legnagyobb gond itt is az anyag- és alkatrészellátás volt. Erre egy jelzőt használnak: igen rossz volt. Az alkatrész-háit- téripar átszervezése a múlt év végéig ugyancsak éreztette hatását. A dombóváriaknak az volt a szerencséjük, hogy kialakult egy jól felkészült, törzs-szerelőgárda. E gárda tagjai mindent megtettek annak érdekében, hogy a javítható, felújítható alkatrészeket megjavítsák, felújítsák. Ennek ellenére több esetben előfordult, hogy ügyfeleket kellett megkérni: segítsenek az alkatrész-beszerzésben. Ezt nem szívesen tették a múltban, és még inkább ódzkodnak ettől a jövőben. Remélik, hogy idén erre már nem kerül sor. A dombóváriak véleménye szerint az elmúlt év végén már érezhető volt az alkatrészellátás átszervezésének pozitív hatása is. Az Autótechnika és a Mobil pécsi raktárából egyre több alkatrész érkezett és érkezik. Ez reményeket kelt bennük: remélik, hogy az állami alkatrészkereskedelem most már rövid időn belül megoldja az autótulajdonosok és a javítók alkatrészgondjait. Eredményeik tiszteletre méltóak. Ha idei terveiket is teljesítik, ismét derék munkát végeznek. Feladataik között első helyen szerepel továbbra is: a lakossági gépkocsijavítási igények kielégítése, méghozzá úgy, hogy a kijavított gépkocsit pontosan akkor adják át a tulajdonosnak, amikorra ígérték. Csökkenteni szeretnék a javítások átfutási idejét és mint mondták: nagy gondot fordítanak az idén is a korrekt számlázásra, hisz megélhetésük egyik legfőbb alapja az ügyfeleik bizalma. Sz. J. Fotó: Czakó Bajtársi találkozó negyven év után Katonája volt az új hadseregnek Kellemes meglepetés érte a napokban Gárdonyi Györgyöt, a kajdacsi termelőszövetkezet bérelszámolóját. Meghívót hozott a posta, amely szerint „önt, az új demokratikus hadseregbe, a fasizmus elleni harcra önkéntesen jelentkezett és 40 éve Jászberényben megalakult 1. gyaloghadosztály egykori katonáinak 1985. március 9-én kezdődő emlékünnepségére és bajtársi találkozójára” invitálja a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége. — Természetesen ott leszek — mondja beszélgetésünk kezdetekor. — Mint ahogy benevezek egy későbbi négynapos programba is, amit májusra terveznek a hadosztály egykori katonái részére, bejárjuk azt az útvonalat, amerre akkor, negyven éve megfordultunk ... — Hogyan kezdődött? — Úgy, hogy negyvennégy októberében mint leventét behívtak munkaszolgálatra és elvittek a budapesti Danu- via Fegyver- és Lőszergyárba. Teherliftkezelő lettem, a szomszédban, a munkás- szálláson laktunk. Ott, a pincében ért bennünket január első napjaiban a felszabadulás. Volt akkor ott mindenfajta népség, köztük katonák, kiveitkőzöttek, tűzoltók, civilek. örültünk, hogy számunkra véget ért a háború, és ez jó volt még akkor is, ha tudtuk, hogy valószínűleg hadifogolytáborba kerülünk. Jászberényben „kötöttünk ki”, az egykori páncéloslaktanyában. Ahogy múltak a hetek — én az ambulancián lettem takarító —, egyre több olyan hírt kaptunk, hogy nem visznek bennünket tovább. Jöttek előadást tartani, megtudtuk, hogy Debrecenben működik már az új kormány és hadat üzent a németeknek. Hallottunk a budai ezredről is, amely részt vett a főváros felszabdításában. Aztán amikor kihirdették, hogy megalakul az új magyar demokratikus hadsereg, sokadma. gammal én is jelentkeztem. — Nem mindenki? — Sokan nem vállalták. Volt aki, egészségi állapota miatt, volt, aki egyszerűen nem szimpatizált azzal, ami szerinte várható volt a jövőt illetően, másokat a fékevesztett propaganda félemlített meg. Rám és többünkre a legnagyobb hatást egy parázs vita tette. Azt hajtogatták többen: Eddig sikerült a Don- kanyartól idáig megúszni, életben maradni, most vigyük vásárra a bőrünket? Engem és jónéhányunkat megfogott az egyik hadifogoly válasza: Akkor nem kérdeztek se engem, se titeket, akarunk-e háborúba menni az oroszok ellen. A magyar katonát nem volt szokás megkérdezni. Most megkérdezik! Hát nem látjátok a különbséget? — Azonnal aláírtam a jelentkezési papírt... — Egyhónapos kiképzés következett, még ki-ki a régi ruhájában, magyar katonaruhában, felemásban, civilben gyakorolta a fegyverfogásokat és a lövészetet. A kiképzési idő alatt történt, hogy Pálos Béla repülőszázados bejelentette: Magyarország felszabadult. Óriási lelkesedés fogadta a hírt, né- hányan megkérdezték: hát akkor mi marad nekünk? A választ erre megadta az indulási parancs: Irány Ausztria. Fegyverünk már volt — 195-ös mintájú Manlicher. puskám számát ma is tudom: F—9413 — egységes ruházatot is kaptunk, bevagoníroz- tunk. Bécsből gyalog mentünk tovább. Még volt reményünk arra, hogy bevetnek bennünket a Semmering hegységben befészkelő- dött SS-ek ellen, dehát, közben vége lett a háborúnak. Visszajöttünk Magyarország, ra. Gárdonyi György csaknem egy évig szolgált az új, demokratikus hadseregben, a második gyalogezred második zászlóalja negyedik századának volt katonája. Harcokban a hadsereg már nem vehetett részt, főként karhatalmi feladatokat láttak el a nyugati határszélen. Gárdonyi György pár hónap után Pápára került, a hadosztálytörzs kulturális és nevelési osztályára, onnét szerelt le 1946. február 25-én. Ma is féltőn őrzi a dokumentumokat, a sárguló papírokat, amelyek emlékeztetik azokra a szép napokra. Sza- badságoslevelet, a „Katyusa” Személyazonossági igazolvány magyar és orosz nyelven, havonkénti érvényesítéssel Nyílt parancs. Egy vagonrakomány tűzifát kísért Gárdonyi György honvéd, a fővárosba. című népszerű katonanóta magyar szövegét —, amit egy alkalommal, a szovjet katonanótákkal együtt rendezett tábortüzeknél tanult meg —, a leszerelőlevelet és a többit. — Hogyan alakult életútja ezután? — Dolgoztam a család húsz holdján, aztán elmentem sofőrnek, majd vasutasnak, ötvenhatban hazajöttem, apám — aki közben téesz- tag lett — egyre többet betegeskedett, nekem kellett helytállni. A téesz közben szétesett, ötvenkilencben, amikor jött a nagy átszervezés, én is beléptem. Egy kicsit az is befolyásolt ebben a döntésemben, ami másfél évtizeddel korábban. Gyermekkoromban ismerkedtem meg Erdei Ferenc, Kodolányi János, Veres Péter néhány könyvével, szinte mindegyikből azt olvastam ki, hogy változásra van szükség ebben az országban. Amit különben is éreztem. E változásokért fogtam fegyvert negyvenötben, ezek ígéretében írtam alá a belépési nyilatkozatot a téeszbe 1959 őszén. Hamarosan brigádvezetővé választottak, egy év Azonnal aláírtam a jelent kezési papírt múlva pedig a jelenlegi munkakörömbe kerültem. Nagyon örültem, amikor a szövetkezet megalakulásának negyedszázados jubileuma alkalmából kilencedmagam- mal, mint alapítótag, megkaptam a Kiváló Dolgozó” oklevelet. JT. J.
