Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-23 / 69. szám
1985. március 23. NÉPÚJSÁG 5 Ezer vagon répaszelet A hír rövid: a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát ezer vagon répaszeletet vásárolt, mázsánként 33 forintért a Kaposvári Cukorgyártól. Gazdasági esemény: a szállító elvitte, a répaszeletet, és az állattenyésztésben felhasználta. A rövid híren túlmutató azonban ez az egész akció. Vas István, a gazdaság vezérigazgatója készséggel beszél bővebben az eseményről. — Miután a gazdaságosságra való törekvés egyre szigorúbb körülmények között zajlik, mi is kerestünk egy újabb módszert, a tejtermelés—állattartás hatékonyabbá tételére. Gazdaságunkban a tömegtakarmány- termesztés magas szinten valósul meg, a nagy számú állatnak jó minőségben, gazdaságosan tudtunk szálas, és egyéb tömegtakarmányt termelni. Ám a gazdaságosságot megkérdőjelezte a többféle fronton bekövetkezett áremelés, s a vállalati nyereség növelése érdekében kerestük az újat. Ez az új öt évre szóló szerződés a Kaposvári Cukorgyárral, tavaly még 250, idén pedig már 500 hektáron cukorrépa-termesztésre. A korábbi években fejlesztési munkát végeztek az állattartó telepen, tehát kimerült a tartalék, s ez a kínálkozó helyzet új útra terelte a fejlesztést, a siló vetésterületének csökkentése az „új” út. Ugyanis kiszámították, hogy a csökkentett silóvetés ellenére a jószágnak azonos tápanyagtartalmú és keményítő értéket magában foglaló répaszelet is megfelelő táplálék. Miután a silótermés csökkentését elérték, át kellett dolgozni az állattartó telepek takarmányozási szisztémáját is. Hiszen új anyag került a takarmány közé, a melasz és a répaszelet. Tavaly október 20-tól, idén január végéig tartott a répaszelet-akció. A több mint száz nap alatt ezer vagonra való répaszeletet etettek fel. Keverték silóval — mert azért nem szüntették meg teljesen a silókukorica-termesztést — más anyagokkal, és a tejhozam nemhogy csökkent, hanem jelentősen nőtt. Beigazolódott a répaszelettel kevert takarmány magy értéke, s az is, hogy folytatni kell ezt az etetési módszert, — ami nem új, hiszen évtizedekkel ezelőtt az állattartó telepeken használták már a répaszeletet és a melaszt is — de most, hogy e szerződés révén, a távolság közelsége miatt is, a gazdaság hozzájutott a cukorgyártási melléktermékhez, kézen fekvő volt ennek megragadása és alkalmazása a többi jó technológiák között. Amennyiben csak az állattenyésztési ágazatban, tehát a gazdaságosabb takarmányozást, illetőleg a nagyobb tejhozamot nézzük, máris értékesnek mondható ez a módszer. Ám ennek hatása még más területeken is érvényesült. Például a szállítási járművek jobb kihasználása révén. Ugyanis éppen a cukorgyár igényének figyelem- bevételével a szállítást a gazdaság magára vállalta — két és fél millió forint körüli szállítási díjbevételhez is jutottak. Ugyanakkor a járműveket foglalkoztatni tudják — szállítási holt idényben. Hat Csepel tehergépkocsi-szerelvény két műszakban hordta a gazdaság területén tárolt, korábban már átvett és ki is fizetett termést Kaposvárra. A cukorgyár igénye szerint kellett ütemezni a gépkocsik forgalmát, s amikor szükség volt rá, akkor traktoros szerelvényeket is munkába állítottak. Így nagyobb tömegben hordták Dalmandra a répaszeletet, de ennek tárolását-fogadását is megoldották. Részben' depóban, részben siló közé keverve, illetve folyamatosan etetve használták fel a répaszeletet. A cukorrépa-termesztésre természetesen a gépészeti ágazatnak is fel kellett készülni. Elsősorban vetőgépekre volt szükség, olyan gépet vettek, amely minden mag vetésére alkalmas. A káposztát is például minden bizonnyal ezért vették fel a termelési programba. (Egy hónapig — decemberben — etették a jószágokkal a takarmánykáposztát. Ez is jelentős megtakarítás volt.) A répafelszedéshez-betakarításhoz különösebben nem volt szükség új eszköz vásárlására. Hiszen csak a felszedő adaptert vették meg, körülbelül hatszázezer forint értékben, míg ha kombájnt vásárolnak, hárommillió forintót kellett volna kiadni e célra. A talaj művelés, növényvédelem és szállítás gépei tehát adottak voltak. Ám az új növényekhez programozni kellett ezeket, mégpedig azzal a céllal, hogy kihasználhatóságuk a lehető legjobb legyen. A kora tavasziak vetésekor, tehát amikor a kukorica, cukorrépa volt soron, az egész vető-apparátust el lehetett irányítani, hiszen a korábbi években gazdag tapasztalatokat gyűjtöttek már a tekintetben, hogy a legjobb időjárási és talajviszonyok idején munkálják meg a földet, vessék el a magot. A régi gépekkel sikerült jól elvetni, majd ápolni, s végül gazdaságosan betakarítani a cukorrépát. A cukorrépa a gazdaságnak 16,1 millió forint árbevételt hozott. A gazdasági számítások a termelés, a területhasznosítás, az állattartás vonatkozásában azt igazolják, hogy folytatni kell ezt a programot. Hiszen a dalmandi térségben lévő földek kiválóan alkalmasak répatermesztésre. Idén bővíteni kell a gépparkot, éppen a kétszeresére növelt terület miatt. Így tudják már, hogy milyen típusú vetőgépet, permetezőt illetve felszedő adaptert kell venniük. Ajánlatot is kaptak a gépekre, s a cukorgyár partner ezek beszerzésében is. Ä nagy területen végzett munka sok olyan előnnyel is jár, amely elsősorban nem Dalmandon jelentkezik. Ugyanis az volna a cél, hogy a feldolgozó gyár közelében, maximum 30 kilométeres körzetben termeljék meg a cukorgyártás alapanyagát. Az a helyzet, hogy a múlt évben rossz helyzetben volt a répatermesztés, sok gazdaságban felhagytak ezzel. S most új termelők belépése nagyobb költséggel is jár. Mindkét fél szempontjából az volna a cél, népgazdasági érdek, hogy egy-egy cukorgyárnak szükséges répát négy-öt gazdaság termelje meg. Egyöntetű lenne a minőség, a technikát jobban tudnák hasznosítani, a gyár termelését szervezettebbé lehetne tenni, és még számos, tailán nem is vizsgált előny származna ebből. Ha például a dalmandi gazdaság ezer hektárra, két-három másik, ugyancsak ezer-ezer hektárra növelné cukorrépaterületét. E program volna a leggazdaságosabb, ám ilyen nagy területre ma még alig van vállalkozó, még a dalmandiak is csak félezer hektáros programot valósítanak meg az idén. Pedig köztudott, hogy Dalmandon olyan gazdasági intézkedést nem vzetnek be, amely legalább kilencven százalékos biztonságot nem ígér. A cukorrépasze- let-program bevált. Pálkovács Jenő Szakmával a katonai pályán Minden évben március hónap az, amely az általános iskolák nyolcadikosait választás elé állítja, hova is jelentkezzenek. Számos pálya várja a dolgos életre készülőket, ezek közül egyet szeretnék kiragadni és bemutatni a Magyar Néphadsereg szabadszállási Gép- járműtechniikai Tiszthelyettes és Szakmunkásképző iskoláját. Társadalmunk célja, hogy mindenki találja meg vágyainak és képességeinek a legjobban megfelelő hivatást. Ahogy szükség van mérnökökre, szakmunkásakra, orvosakra, pedagógusokra, úgy a békét védelmező katonai szolgálatot választó tisztekre és tiszthelyettesekre is. A Szabadszálláson 1965-ben létrejött tiszthelyettesképző iskola célja mindenekelőtt a „minőségi” utánpótlás biztosítása és az olyan iskolatípus létrehozása, amely polgári szakmát is biztosít az itt végzőknek. A tanulók a hadsereg különböző gépjárműtípusain keresztül tanulhatják meg az autószerelői szakmát. Az ide jelentkezők 3,8—4,2-es átlaggal pályázhatnak, de így is az elmúlt évben például négyszeres volt a túljelentkezés. Az itt dolgozó tanárok, oktatók önmaguk elé állított mércéje: tanítás szakközépiskolai szinten. Igaz, hogy ehhez a szellemi és tárgyi feltételek is adottak. A hallgatók a közismereti és katonai tárgyak elsajátításán kívül produktív termelői munkában is részt vesznek, a Magyar Néphadsereg számára a gépjárművek fődarabjainak felújítását is végzik. A tanuláson és a szakma elsajátításán kívül persze még sok egyéb dolog köti ide a fiatalokat, részt vehetnek és vállalhatnak az iskola és a nagyközség sport, kulturális és egyéb rendezvényein is. Szerkezet és szereléstani ismeretek elsajátítása, a korszerűen felszerelt gépjárművizsgálati laborban történik FEGYELEM NELK HANEM 2VH1MI ......Szolgálatom alatt különleges esemény nem történt...” A hároméves polgári szakmai tanulmányok után még egy éven keresztül sajátítják el a katonai ismereteket Elméleti és gyakorlati órák aránya 50—50 százalékos Korszerű műhelycsarnokban 8—10 fős kiscsoportokban folyik a gyakorlati mun
