Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-05 / 29. szám

AÍnÉPÜJSÁG 1985. február 5. Moziban Jamie Uys újabb sivatagi sikere A Sivatagi Shaw című Mm elkészülte és bemutatása szinte világszerte ismertté teilte Jamie Uys névért, aki maga írja a forgatókönyvet, saját kezűleg fényképez, sőt, rendezője is alkotásainak. Ilyen előzmények után jog­gal várhattak újabb kelle­mes meglepetést a mozira­jongók, hiszen elkészült, s hozzánk is elérkezett a má­sodik — részben — sivatag­ban forgatott film, Az iste­nek a fejükre estek. Könnyű helyzetben van ez­úttal a jegyzetíró, hiszen mindössze annyi a dolga, hagy papírra vesse a mozite­rem hangulatát, mely egyön­tetűen kísérte végig a közel háromezer méter hosszúságú színes botswanai filmet. Mi­előtt ezt tenné, néhány szó Botswanáról, az egykori Be- csuáreföldnől, ahol 1966 szep­temberében kiáltották ki a függetlenséget. Államformá­ja azóta köztársaság, s tagja a Brit Nemzetközösségnek. Az Afrika déli részében ta­lálható állalmiban él idilli­kus, kőkorszákbeli viszonyok között, kezdetleges kunyhók­ban harmincezer busman, akiik nyíllal ejtett vadakkal, különféle gyökerekkel, bo­gyókkal, gumókkal táplál­koznék. Fehér ember a Ka- lahári-sivatagnak ezt a ré­szét a XIX. század közepéig nem ismerte, míg Dávid Li­vingstone angol orvos „nem derítette föl”. Botswana a legutóbbi esztendőkig nem is szerepelt a világsajtóban, s most, e Mm révén egyre többen ismerik és szeretik meg; különösen az .ailig más­fél méteres testmagasságú (busmanokat, akik a film tör­ténete szerint harmóniában, ■békességben éltek, míg az is­tenek egy különleges tárgyat (colás üveg) le nem dobtak nekik. Ez aztán alaposan megtépázta korábbi nyugodt, kiegyensúlyozott életüket, így döntenek: a gonosz tár­gyat vissza kell juttatni az isteneknek. A feladatra XI vállalkozik, s elindul a világ végére... Ütját kíséri végig tulaj­donképpen a több szálon fu­tó filmcselekmény, s telis­tele újszerű ötletekkel, ka­cagtató sztorikkal, eredeti szövegekkel (ez nem a bus­man nyelvre, hanem az an­golra, pontosabban a szink­ronra vonatkozik). S itt je­gyezzük meg, hogy a szink­ron ragyogó! A korhatár nélkül megte­kinthető igazi szórakozást nyújtó filmen pompásan szó­rakoznak a kicsinyek, de a táj szépségein, a kitűnő filmszafcember már-már zse­niális ötletein, kivitelezési módozatain üdvül is lelhet­nek örömöt — no és gondol­kodni valót — a felnőtt né­zők. És nyerhet a filmen a forgalmazás: sok-sok telt há­zat. Mert mlint annyiszor, most is bebizonyosodik, hogy a jó filmnek van közönsége! V. Horváth Mária Tévénapló Hírháttér Kicsit sarkítva ugyan, de azt is mondhatjuk, a pénz­tárca, illetve a pénz körül forgott a Hirháttér leg­utóbbi adása (csütörtök, 21 óra). A Wisinger István vezette műsor három témát vállalt fel, s akik láttuk a programot, elmondhatjuk, ennek teljes mértékben ele­get is tett azzal, hogy maximálisan kielégítette a né­zők kíváncsiságát. Legjobb példa erre az első — totó — téma. Wisinger, Déri János riporter kollégájával együtt azt kutatta, kinek jó, ha elmaradnak a meccsek, becsapták-e a totózókat, megromlott-e a bizalom a to- tózók és a Sporfogadási és Lottóigazgatóság között. Érdekes kérdésnek számított — most már a beérkezett szelvények húszmillión felüli száma igazolja, s a 13-\-l-ért járó rekordnyeremény is. A második témát — árellenőrzések a kereskede­lemben — az előzőhöz hasonló alapossággal dolgoz­ták fel. A téma aktuális, hiszen, mint a riportban el­hangzott, a fogyasztókat gyakran megkárosítják. ,JSok panasz érkezik a lakosságtól, aminek 90 százaléka jo­gos” — hankzott el a beszélgetés során. A hatékonyabb intézkedés sürgetését hiányoltam csupán. Az év végi hajrá és a januári ütemtelenség okainak boncolgatása jelentette a harmadik témát, amit úgy jellemeztek: „Komoly, bonyolult, egykönnyen nem megoldható jelenség". Példa erre az, hogy Bródi And­rás — mint ahogy elhangzott a beszélgetésben — már 25 évvel ezelőtt „felfedezte", hogy mindez a készletek hiánya miatt van. „Lényeg az egyenletesebb teljesít­mény” — mondta a megszólaltatott illetékes és közölte azt is, hogy van kiút. Csak ne kelljen újabb huszonöt évet várni rá. — él — Könyv Vikár Béla nyomában Minap kaptuk kézbe a Ka­posvári Kiskönyvtár c. soro­zat 2-es számú füzetét, me­lyet a Sdmogy főszerkesztő­je, Laczkó András szerkesz­tett Vtikár Béla nyomában címmel. A füzet öt szerző hét munkáját adja közre. Vialahányan hosszabb ideje foglalkoznak a hetesi szüle­tésű néprajztudós, V/ikár Bé­la életének, munkásságának kutatásával. De mindez nem elég a kiadvány jelentőségé­nek méltatásához akkor sem, ha hozzáfűzzük, hogy Ka­nyar József, OlsVai Imre, Vi­kár László, Sdhelken Pálma, Volly István és Laczkó And­rás szerzőknek több publi­kációja is megjelent már Viiikár Béláról. Somogy, illet­ve annak székvárosa Kapos­vár szereti megadni a mód­ját a szellem ünnepeinek. Ez indította útjára 1983 feb­ruárjában a Kaposvári Kis­könyvtár sorozatot, mely szü­letését tekintve megjelenésé­vel kötődik az országos hírű farsangi napok rendezvényei­hez. A sorozat első füzetében a Bab its -centenárium alkal­mából Kaposvárott rendezett tudományos emlékülés ka­pott helyet és a kötet Babits Mihály világa címmel je­lent meg tavaly. A sorban a második kiadványnak, Vikár Béla születésének 125. évfor­dulója volt a forrása, illetve a születésnap jegyében szer­vezett tudományos ülésen el­hangzott előadásókat publi­kálja most. És a somogyia­kon kívül kézbe vehetik mindazok, akik az 1985. évi — február 2-től 9-ig tartó — kaposvári farsangi napok vendégéiként többet kíván­nak a farsangi vigalomnál. A kiskönyvtár 2. füzetében publikált, s mint említettük, hosszabb .kutatómunkán ala­puló dolgozatok Vikár Béla értékelését illetően sok újat adnak. Volly István új szem­pontok szerint értékeli a fő­műként ismert Kalevsla-for- dítást és Viitoár erdélyi nép­dalgyűjtését. Eddig nem is­mert anyagra épül Laczkó András kutatása nyomán az a dolgozat, melyben a szer­ző első világirodalmi társa­ságunk, a La Fontaine Tár­saság és Vikár Béla kapcso­latát tárgyalja. De méltán számíthat érdeklődésre Sohelken Pálmának az a publikációja is, mely Vikár Béla és a korrtárs magyar irodalom kiemelkedő alkotói­nak kapcsolatait tárja föl. Az idén, február 7-én Cso­konai-emlékülést rendeznek a költő halálának 180. évfor­dulója tiszteletére a kapos­váriak. Így már most bizo­nyos, hogy a Kaposvári Kis­könyvtár 3. füzetének szerzői Szilágyi Ferenc irodalomtör­ténész, Takáts Gyula költő, Boros Dezső és Vargha Ba­lázs irodalomtörténészek és Laczkó András a Somogy főszerkesztője lesznek, ök ugyanis az idei emlékülés előadói, ha úgy tetszik, „Vi­téz Mihály ébresztői” kuta­tásaik eredményeinek közre­adásával. Hu se le Rezső hangversenye Az elmúlt negyedszázad zeneélete Szek- szárdon és a megyében Husek Rezső peda­gógusi és művészi munkásságára épült, ő szervezte meg a rendszeres, magas szín­vonalú zeneoktatást, mint zongoramű­vész pedig maga is fontos szerepet töltött be a hangversenyéletben. Mint pedagógus átadta helyét a fiatalabbaknak, a zongo­raművész azonban most is jelen van, s örvendetes hagyomány, hogy immár jó negyedszázada téli ha ngversenyévadban önálló koncerttel lép pódiumra. Legutóbbi hangversenye művészete te­tőpontján mutatta: a művek értelmezése, játékának biztossága, szuggesztivitása, bil­legésének poétikus szépsége olyan eré­I nyek, amelyekkel csak a legjobbaknál ta­lálkozunk. Műsorának középpontjában Beethoven és Liszt egy-egy műve állt, amit Scarlatti-szonáták, Bach, majd De- bussy-művek fogtak közre. Beethoven 1801-ben keletkezett Asz-dúr szonátája (Op. 26) merész szakítás a hagyományos formával; megbonja a szokásos rendet az egyes tételeken belül is, ugyanakkor új egyensúlyt teremt. A variációs andante­tétel után scherzo következik, majd váratla­nul egy marcia funebre, „gyászinduló egy hős halálára”, aminek ellentmond a záró­tétel vidám hangulata. Husek Rezső játéka a gyászindulóra helyezi a hangsúlyt, erre a talányos tételre, amelyben előadásának minden szépsége megmutatkozik. Liszt Dante-szonátája egészen más elő­adói feladatot jelent, jóllehet ez sem szo­náta a műfaj hagyományos értelmében, Liszt meghatározása szerint is fantasia quasi sonata. Alig néhány témából épül fel a hatalmas mű, amit a h-moll szonáta, vagy a Faust-, Dante-szimfóniák társasá­gában szoktak emlegetni. Liszt azt írta műve fölé: Dante olvasása után, s valóban alig tekinthetjük egyébként roppant lá­tomásnál, ami nem Dante illusztrációjá­nak készült, hanem a Színjáték zenei meg­fogalmazásának, anélkül, hogy szükséges lenne egy-egy zenei motívum azonosítása Dante költeményének valamelyik helyével. Liszt maga is néhány témából építkezik, de ezek állandóan új alakban jelennek meg, s a kétségbeesett kiáltás, a szerelmes ellágyulás (talán az Inferno V. énekének nevezetes Francesca da Rimini-jelenetét idézve), hogy a befejezésből a remény és bizakodás zenéje szólaljon meg. Husek Rezső művészete ebben a mű­ben szólalt meg leszebben: biztos tudása, érzékenysége, a mű lényegét feltáró ér­telmezés az egyik legszebb Liszt-interpre­tálást jelenti. A két Debussy-mű ismét más oldaláról mutatta be előadói művészetét, a némileg furcsa című Kihallgatások terasza hold­fényben a sejtelmesen lágy Debussy igazi holdfény-muzsikája, míg a Tűzijáték igazi virtuóz darab, ami hibátlan technikai föl­készültséget igényel. Az estnek őszinte és mindenképp in­dokolt sikere volt, amit a két Chopin-rá- adás csak fokozott. Az egyes számok előtt Kocsis Antal pom­pásan felépített miniatűr esszékkel hozta közelebb a megszólaló műveket. Cs. L. Pódium Bárdy György színháza Bárdy György kitűnő szí­nész, mindent tud, és még valamit, egyébként az igazi teljesítménynek mindig ez a titka. Valóban betölt egy színházi estét, zenés háttér­re sincs szüksége, vagy ha mégis, mint ezúttal is idegen, fölösleges anyag. Szépen mondja Adyt, Örkény rövid remeklései új fényt kapnak előadásában, a paródia sem idegen tőle, ugyanakkor él­vezetesen rögtönöz, mert el­sőrendű causeur, vagyis tár­salgó; a Vígszínházban ezt is megtanulta. Mindig sikere van, ami ezek után természetes. De ép­pen ezért fölösleges olcsó­ságokkal is keresni a hatást, mert szekszárdi estjén az el­nyújtott és gyengécske hu­morú humoreszk helyett szí­vesebben halottunk volna több Örkényt és több Ka- rinthyt, ugyanis ami jó, el- nyűhetetlen és mindig eleven. Így is sikere volt, őszinte és megérdemelt. A pályakez­déséről szóló történetet, amelynek középpontjában Csortos áll, már elmondta Szekszárdon, ez sem baj, szí­vesen halljuk mindig. Csak­hogy a mostani változat el­tért az elsőtől, pedig — bár­miként is történt — az a ha­tásosabb. Most már a szín­háztörténészekre tartozik, hogy kiderítsék, mit is mon­dott Csortos azon a vígszín­házi előadáson. — cs — A Budapesti MÁV Szimfonikusok Szekszárdon Évről évre örömmel nyug­tázzuk az államvasutak fenntartotta szimfonikus ze­nekar hangzásbeli gazdago­dását, megszólalásának cizel- lálódását, a minden téren erősödő szakmai mívességet. Nyilvánvalóan része van ab­ban Nagy Ferenc karnagy értő munkálkodásának. S ha előrebocsátjuk is, hogy a Mendelssohn III. (Skót) szimfónia interpretálását, hangulat-egészének vissza­adását a jelenben némileg — hangsúlyozzuk: némileg — erőt, diszpozíciót meghaladó­nak tartjuk is, a Csajkovsz­kij és a C. Franck darabok igazi atmosztférát teremtet­tek. Francesca da Rimini és Paolo Malatesta szomorú szerelme, majd szenvedése a tisztítótűzben elsősorban Dante: Isteni színjátékéból ismert. Csajkovszkij azonban a történet romantikus aspek­tusát jeleníti meg: a kompo­nistának nincs igazolása a purgatórium számára, a megjelenítés módja mindvé­gig magas hőfokon deklamá- ló, a bujkáló szomorúság a szerelmesek tisztaságáról szól, arról tesz hitet. Az estnek élményvilágun­kat még a koncert után is sokáig fogva tartó momen­tuma volt ez az indító mű: testre szabott, érzelmileg — technikailag remekül megol­dott, egyszóval igazi élmény. Némethy Attilát legutóbb a megyeháza zenélő nyári udvarán hallottuk; már ak­kor, a rövidebb-hosszabb da­rabok előadásában, kísérő­ként is elnyerte rokonszen- vünket. Caesar Franck: Szimfonikus variációinak előadása már igazi oroszlán- körmei megvillantására is le­hetőséget adtak. Kifejezte ebbéli meggyőződését a kö­zönség reagálása is: szűnni alig akaró taps köszönte az ifjú művész tolmácsolását. Pedig ez a mű nem igazi „sikerdarab”. Franck elmé­lyülő, meditativ gondolko­dásmódja nem enged a szó­lóhangszernek — zongorának — zenekar fölötti csillogást, ám aki értő módon helyez­kedik az egyenrangú partner kínálta lehetőségekbe, s meg­járja a zenei anyag mély­ségeit is, az csodálatos vilá­got tárhat hallgatósága elé. Erre volt képes az ifjú mű­vész és Nagy Ferenc kar­nagy, valamint a zenekari alkalmazkodókészség. Jeleztük már, hogy a Skót szimfóniát kissé fáradtnak éreztük. Igaz, „fáradt rae- lankóliájú” maga a mű is, még ha a vad táji szépségek­ről, Stuart Mária világáról — no és a zeneszerző meg- rendültségéről — tudósit is. Ám ez a karakter csak ak­kor jelenítődik meg hitele­sen, ha maga az előadás minden taktusában izzik. Ezzel adósunk maradt az együttes, ám az esetről még­is szép emlékekkel távoz­tunk. —bit— Rádió Futás szusz nélkül Nemrégiben tanúja voltam egy beszélgetésnek. Egyik kisközségünk vezetője taná­csot kért egy illetékestől. Fa­lujukban nagyon megnőtt az iskolásak és szüleik sportolá­si kedve, a tanórák végezté­vel és a heti pihenőnapokon az általános iskola tornater­mébe akartak volna sportol­ni. Csakhogy az igazgató le­zárta a tornatermet... A jellemző történet akkor jutott az eszembe, amikor Incze Zsuzsa Satnya nemze­dék? című riportját hallgat­tam. A riport témája a tizen- huszonéves korosztály moz­gás- és testnevelési kultúrája volt. Miért nevezhetők sat­nyáknak, erőtleneknek és gyengéknek a mai általános és középiskolás gyerekek? Mire vezethető vissza, hogy nem egy-két, hanem több ezer hadköteles fiatal, nemhogy a harminc kilométeres erőlte­tett menet utolsó kilométeré­nél, hanem már a startot kö­vető harmadik-negyedik kilo­méteren kidől a sorból, levegő után kapkod, elmosódik kö­rülötte a világ? Incze Zsuzsa a válaszért el­sőként az általános és közép- iskolás fiatalokat kérdezett meg. Ha nem kérdezte volna őket, akkor is tudjuk a vá­laszt. Szülők vagyunk, és ko­ronatanúi annak, hogy mi­lyen kevés idejük van a mai gyerekeknek a mozgásra, s ha ehhez a rendszertelen ét­kezést is hozzávesszük, amit nemcsak a fiatalok, hanem minden korosztály folytat, — akkor ne csodálozzunk azon, hogy nincs sem álló- sem pe­dig tűrőképességük. Megszólaltak a riporter stúdióvendégei — miniszté­riumi tisztviselők, a terület gazdái—, hogy hozzátegyék e sportmozaikhoz a maguk mondandóját. Még szerencse, hogy az oktatási rendszerben egyetlen helyen, az óvodák­ban megnyugtatónak nevez­hető a sportolás, a testedzés. Itt ennek az „alapozásnak” valóban hihetetlen fontossá­ga van. A demográfiai hul­lámhegy következtében állt elő az a helyzet, hogy egyik­másik fővárosi iskolában azok, akilket tudatosan rá kellene nevelni a testmozgás igényére, tehát az alsótagoza­tosok, éppen nekik nem jut tornaterem. A jól megszerkesztett ri­portban ha nem is a teljesség igényével, de azért összeállt a kép arról, hogy miért sat­nya ez a nemzedék. De ké­pet kaptunk arról is, mi az össztársadalmi teendő. szűcs

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom