Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-26 / 47. szám
Avrs(EPÜJSÄG 1985. február 26. Moziban Emlékeim a régi Pekingiül Aki emlékezik: a kis Jing, édesanyjával X jegyzet címe azonos a filmével, és semmi esetre sem a jegyzetíró emlékeiről van szó. Neki, sok millió társához hasonlóan nemhogy a régi, de még az új Peking- ről sincsenek emlékei. Kínáról mindössze egyetlen könyvet és főleg az utóbbi években sok újságcikket olvasott. Keveset tudunk Pe- kingről és itt — ha már újságcikkekről van szó — a főváros jelezheti az országot is. így aztán majdnem természetes, hogy az első reakció a rácsodálkozás. Ott is hozzánk hasonló emberek élnek, a mienkéhez hasonló érzelmekkel, örömökkel és gondokkal. Ez a film is sok tekintetben olyan, mint amilyent bármelyik magyar moziban láthatunk. Természetesen vannak az itteni átlagtól eltérő vonásai is, és ez bizonyára az ottani hagyományokkal és filmnek a mai Kínában játszott hatalmas szerepével magyarázható. Számunkra talán kissé didaktikus, és a cselekmény is lassabban pereg a megszokottnál, ám ez nem sokat von le az alkotás itteni értékéből sem. Témája, megvalósítási módja pedig bárhol a világon kézenfekvő lehet. Egy hat-hét éves kislány szemével láttatva villant fel képeket a húszasharmincas évek Pekingiének társadalmából úgy, ahogy felnőttként valamennyien visszaemlékezünk örök időkre eltűnt, elveszett gyermekkorunkra. Csak bizonyos történések, képek, hangulatok maradnak meg bennünk, Tamás Menyhért szerzői estje A szekszárdi Teátrumpresszó teljesen megtelt Tamás Menyhért szerzői estjére, melyre még a Szekszárdiéi távolabb eső falvakból is sokan érkeztek a költő barátai, tisztelői. Az érdeklődés mindenképp indokolt: Tamás Menyhért nagy művészi erővel, meggyőzően ábrázolja a székely- ség vándorútj át Bácskán át a végleges otthont adó Tolnáig, s ma is sokan élnek, akik részesei voltak a sűrű megpróbáltatásoknak. Valaki meg is jegyezte, csodálkozva olvasott olyan emberekről, eseményekről Tamás Menyhért könyveiben, amelyeket a költő nem ismerhetett, hisz 1940-ben született, legújabb könyve, az Esőrácsok pedig 1941 egyetlen éjszakájának eseményeit mondja el, melyben a ..mádéfalvi szóratás székelyei” éppen indulnak a „vállalt ismeretlenbe”. Tamás Menyhért költői hitelességének forrását a családi elbeszélések, a közösségi sors emrékei jelentik, de ennél is fontosabb, hogy archaizáló nyelve, elbeszélésének sodra, a mádéfalvi szóratás otthont keresőivel való közösség- vállalás mindmáig vallott és ápolt hite járja át könyveit, ..hogy véletlenül se igazítsak hőseim tapasztalásán, eseményekhez homályosult látásukon”. Hiteles dokumentumok ezek a vallomások, de költői dokumentumok, amelyek sorsról, keserűségről és reményről, s arról a hitről vallanak. ami végűi a tolnai dombok között valóban kivirágzott. Az est első részében H. Németh Judit adott elő Tamás Menyhért műveiből, ezután a két házigazda, Drá- novits István és Töttős Gábor kérdéseire válaszolt, majd a beszélgetésbe a közönség is bekapcsolódott, végül pedig Tamás Menyhért dedikálta új könyvét, az Esőrácsokat olvasóinak. cs. azok élességét, kontúrjait viszont a múló idő nemhogy elhomályosítaná, inkább erősíti. Így ismerkedhetünk meg itt is a bolondnak tartott fiatalasszonnyal, a szerencsétlen sorsú tolvajjal, a gyermekeit sirató szolgálóval. Leginkább a hétvégek műsorait kedvelem. Lényegesen több témáról, rengeteg érdekességről, máskor tanulságos és továbbgondolásra érdemes közelképről, családi belháborúról és másokról szólnak a szombat, vasárnap magazinműsorai. Szombati, szabadnapi információéhségemet elégíti ki a 168 óra, a vasárnap reggeli macskanyújtózkodó ébredésemben segít az Előttünk a vasárnap, és még nem vetem meg a Táskarádiót, sem pedig az egyéb rockműsorokat. Mindig szívesen szegődöm továbbá — gondolom, nem egyedül — láthatatlan és hallgatag társként Perjés Klára és társai mellé a Kopogtatóban. Ezekből a félórás adásokból kiérződik, hogy készítőiknek az ember, a beszélgetőtárs, a boldogságban élő vagy gondok mázsáitól szenvedő ember a fontos. Lényegesen lanyhul- tabb érdeklődéssel ülöm viszont végig azokat az adásokat, amelyekben a téma lényegéül az eset lép elő, s úgy, mintha ahhoz a főszereplőnek semmi köze nem is lenne. A felszabadító csapatok érkezésének hírére a régi közigazgatási apaprátus tagjainak többsége elmenekült, irányítás nélkül hagyva a megyéket, városokat, községeket. A széthullott közigazgatás miatt egyfajta hatalmi vákuum keletkezett, lehetőséget biztosítva a demokratikus kibontakozásra, újjáépítésre. Ehhez viszont elsősorban az ország belső haladó, demokratikus erőinek aktivitására, egységbe szel - veződésáre, az antifasiszta koalícióra támaszkodó honA jó rendezés, a hangulatokhoz illő szép képek, a kiváló színészi játék most alkalmat kínál arra, hogy megkezdhessük emlékeink gyűjtését — a modern kínai filmművészetről. Az elmúlt vasárnap Perjés Klára és társai néhány népművészhez kopogtattak be. A vasárnapi édes semmittevés perceiben valahogy jobban oda tudunk figyelni a mondatok lényegére. Most is, amikor a csodaszép bútorokat készítő bácsi olyan szívvel szólt az önként, hivatásul felvállalt művészetéről, háttérben érezvén lányát, aki a közeljövőben kezébe fogja, úgy igazándiból is a virágokat álmodó ecsetet. Vagy a másik beszélgetőtárs, a fazekasmester, aki nem érezte volna őszintének az érdeklődést, ha a riporter nem lett volna arra is kíváncsi, hogy cserepeihez miért más-más helyről, maga termeli ki, szitálja meg és érleli az anyagot. Sokszor gondolkodom azon, milyen nehéz lehet tíz-tizenöt percben, eszköz- telenül, olyan képet megrajzolni egy-egy emberről, hogy azt csak a saját szavai, mondatai jellemezzék. Nehéz és szép, kivált, ha a hallgató figyelmét az első szavak elhangzását követően rabul ejti az ismeretlenül is ismerős ember ... mentő tevékenységére volt szükség. A felszabadított helységek lakossága igen gyorsan eszmélni kezdett, a legtöbb helyen már a felszabadítás napján hozzákezdett az élet megindításának heroikus munkájához. Magának követelte, egyelőre csak helyi méretekben a közösségi feladatok és funkciók ellátását. A népi önkormányzat kibontakozása rendkívül változatos formákban ment végbe. Szinte minden község, Művésztanárok hangversenye örvendetesen megszaporodott legutóbb a szekszárdi Művészetek Házban megrendezett vasárnap délutáni koncert közönsége. A műsorközlő Kocsis I. Antal, Pernye András 1982-ben megjelent „Provincializmus a zenében” c. írásából idézett bevezető gondolatokat. Pernye európai példák sorával bizonyítja, hogy vidéki városokban valóságos ünnepségszámba ment, amikor a város legjobb zongoristája, orgonistája, netán zenekara koncertet adott. A helyi polgárok mérhetetlenül büszkék voltak a hangversenyekre, s eszükbe sem jutott, hogy az elhangzott muzsikát bármelyik nemzetközi színvonalú zenekaréval, vagy világjáró zongoraművészével összevessék. ök a város büszkeségei voltak. Ügy gondolom, nem vagyok egyedül véleményemmel, amikor azt mondom — ismerve a Liszt Ferenc Zeneiskola tanárainak Szekszárd zenei életében lassan már évtizedek óta betöltött szerepét, sőt néhányuk megye- és országhatáron is túljutott hírét, elismerését — örömmel vállaljuk mi is e Pernye András által említett provincializmust. A hangverseny Beethoven: Asz-dúr (op. 26.) szonátájával indult, melyet a szerző 1800—1801-ben komponált. A mű felépítése bizonyos értelemben rendhagyó. Érdekessége, hogy az első tétel nem a szokásos szonátaforma, hanem variációk sorozata, a lassú tétel pedig csak kivételesen előforduló gyászinduló. A négytételes szonátát zongorán Ács Ágnes játszotta korrektségre törekvő igényességgel. J. Haydn nyolcvannál több vonósnégyest komponált. Közülük a D-dúr vonósnégyest (op. 64. No. 5.) — mely a Pacsirta — quartett alcímet is viseli — választotta M. Pálma Ilona (I. hegedű) Csé- csy Istvánná (II. hegedű), Horváth Csaba (brácsa) és dr. Csingár Antalné (cselló). Haydn-nak e műve felszabadult életörömet, sok zenei ötletet, a maga korában szokatlan és változatos megoldásokat tartalmaz. A zeneiskola tanáraiból alakult alkalmi vonósnégyes ígéretesen, kellemes perceket szerezve muzsikált. Jó lenne, ha állandósult kamaraegyüttessé szerveződnének. Schumann életében 1840. a dalok éve volt. Ekkor zené- sített meg tizenhat Heine- verset is, melyek „A költő szerelme” c. dalciklust alkotják. Közülük az első hat a boldog szerelem, a következő négy a csalódás, az azt követő kettő fájdalmas bánat, míg az utolsó négy a vigasztalás hangja. Szép és nehéz feladatot vállalt Kovács József a teljes ciklus megszólaltatásával. A kedvezőtlen időjárás ellenére is jó hangi diszpozícióban, a mondanivalót plasztikusan kibontva, érzelem gazdagan énekelt. Zongorán Dobai Tamás kísérte. város vagy kisebb terület mindmegannyi kis „köztársaság” lett, ahol önállóan rendezkedtek be a kezdeti időkben. Korom Mihály rendkívül gazdag helytörténeti, levéltári anyag felhasználásával kíséri végig azt a folyamatot, ahogyan a helyileg megalakult, különböző elnevezésű, kezdetben közigazgatási feladatokat is ellátó népi szervek, bizottságok egységbe szerveződnek, hogy azután már megváltozott funkcióval vegyenek részt az újjáépítés munkájában. — gyuricza Rádió Az ismeretlenül ismerős... szűcs LEMLE ZOLTÁN Könyv Korom Mihály: A népi bizottságok és a közigazgatás Magyarországon 1944-1945 Tévénapló Színészek és rendezők „A szerzőt szolgálni" — mondta ki a bűvös szót Gábor Miklós azon a beszélgetésen, amelyen színészekről és rendezőkről volt szó, s nagyon sok okos dolgot hallhattunk, pedig a riporterként szereplő dr. Váradi György mindent elkövetett, hogy minél óvatosabb és ezzel együtt unalmas mederbe terelődjék a beszélgetés. Szerencsére, vendégei nem álltak kötélnek. Ruszt József, Gábor Miklós, majd Hámori Ildikó a mai színházi világot foglalkoztató alapvető kérdésekről beszélt. Színházról sok szó esik napjainkban, pletykák is száll- dosnak, s az is tény, hogy a nagy reményekre jogosító kecskeméti vállalkozás megbukott. Sokan a rendezők korlátlan uralmára panaszkodnak, sőt, egy új szó is felbukkant, a „színészvezetés’’, mintha a színész egy ismeretlen világból csöppent volna a színházba, ahol fogalma sincs semmiről, tehát vezetni kell. Sokszor nem is jó irányba vezeti a rendező, aki „kiadja a rendelkezést arra, amit ő akar látni” — mondta Gábor Miklós, s élesen fogalmazott Ruszt József is, mondván, „rossz az intézménystruktúra, a hatalom a rendezők kezében van, a színháznak nincs gazdája”. Ezt Gábor Miklós is megerősítette: „Nincs igazgató, nincs szellemi feje a színháznak”. Mindez minket is érint, mert Szekszárd színházi élete sok szempontból irigylésre méltó: 7—8 színház is elhozza legjobb produkcióit. Vagy nem mindig a legjobbakat? Bármiként van is, a színház itt is közügy, s egy-egy jó, vagy gyengécske előadásnak vitákra ingerlő visszhangja van. Közben magában a színházban is kísértenek félreértések. Fél óra sem telhetett el a színházi beszélgetésig, amikor láthattuk a hajdani rock-énekest, a maga értelmezte Hamlet-ben, amit szerencsére mégsem mutatott be a kecskeméti színház. A néző pedig megdöbbenten csóválhatta a fejét, arra gondolva, hogy a szerzői jog a klasszikusokra nem vonatkozik, s ha a jó ízlés hiányzik, mindenki azt csinálhat velük, amit akar. Legfőbb ideje lenne a védelmet — nemcsak nálunk, az egész világon — rájuk is kiterjeszteni, mert a dzsesszesített Bach vagy Mozart — és a többi — merénylet a védekezésre képtelen szerző ellen. Ahogy a rockosított Hamlet is az lenne, de ezt azért mégsem... „A szerzőt szolgálni” — mondta Gábor Miklós, amit Ruszt József is megerősített, s valószínűleg itt kezdődnék a színház reformja. Mert fölösleges abban kételkedni, hogy Shakespeare vagy Moliére nem értett a színházhoz, egyébként mindkettő a színházból élt. Az más kérdés, hogy a remekművek közismert titka újra értelmezhetőségük. Egy királydrámát, vagy a Tartuffe-öt egészen másként nézzük és értjük, mint a kortársak, ha nem így lenne, régen elmerültek volna az időben, mint annyi más, napi használatra szánt darab. De más az értelmezés és más a mű kiforgatása, aminek hátborzongató példája volt a fejhangon üvöltő Hamlet, azt kérdezve, mikor nemesb a lélek. A választ tudjuk, azt pedig őszintén reméljük, hogy az ilyen bölcs beszélgetések javára válnak színésznek, rendezőnek, színháznak, s természetesen a nézőnek is. Mert a színház közügy. Cs. L. Szekszárdi asszonyok Sem az Eletet az éveknek című televíziós sorozatot, sem a szekszárdi olvasó asszonyok klubját nem szükséges bemutatni, lapunk hasábjain is mind a kettőről esett már szó. Közös munkájuk eredményét február 20-án láthattuk is. Mindig, mindenki kíváncsian figyeli a környezetéről szóló tudósításokat, hogy miként hat az a nyomtatásban, vagy filmen, amit ő naponta tapasztal. Az említett tévéműsor legutóbbi adásában komoly, súlyos beszélgetések — a nyugdíjasok és a vállalatok kapcsolatának problémái után — következtek a szekszárdi asszonyok. Büszkén fedezhettük fel ismerőseink eddig ismeretlen, és idegennek tűnő arcát. Nem ilyenek ők. A könyvtári környezetben hétről hétre összejáró asszonyokat népművelői buzgólko- dás minősítette olvasókká, így a riportban az „olvasottságukról" kellett felmondani leckéjüket. Nem ez jellemzi a felsővárosi klub életét. Nem ilyen műelemző irodalomórák a hétfő estéik. Szerencsére. Akad természetesen ilyen is, de egyetlen példa kiragadása mások szemében könnyen általánosításra ösztönöz és hamis képet alkothatunk. dec si— A denevér is ráragad a légyfogóra? A címben idézett kérdés a vasárnap esti Szeszélyes évszakok című magazinban hangzott el, s pillanatnyilag lényegtelen is, hogy melyik részben, minek a kapcsán. Arra viszont mindenesetre jó, hogy hasonló kérdések felvetésére ingerelje a nézőt, a szegény nézőt, akit még kisgyermek korúnak is alig tartanak a műsor összeállítói. Tehát kérdések: Tud-e úszni a kolóniái szék, ha tengeri herkentyűk nem állják el útját? De közelíthetünk az adott műsorhoz is, mégpedig úgy, hogy nem lehetne-e a főcím második és az alcím első szavát elhagyni? S ha a válasz igen, máris találóbb lenne a cím: Szeszélyes magazin. Csak hát abban az esetben nem lehetne évszakonként adni az összeállítást. No, és az kinek lenne baj? Szerintem senkinek. Egészen pontosan: nyerne vele mindenki. Nyernének az alkotók, hiszen akkor sugároznák a magazint, amikor kellő mennyiségű és minőségű anyag jön össze, s nem szidná őket senki. És nyernénk mi, nézők is, mert akkor lenne esélyünk jó, és valóban szórakoztató műsorokat nézni. Igazán semmi bajom nincs a cirkuszi produkciókkal. De az mégiscsak túlzás, hogy a legutóbbi összeállításban három cirkuszi produkció kapott helyet. Az emberben olyan érzés támadt, mintha azok „vatta-szerepben” díszelegtek volna az adásban. Egy szónak is száz a vége! Magam és sok-sok ismerősöm nevében ígérem, hogy a tavasz, a nyár eljöttével nem reklamálok, ha egy-egy Szeszélyes évszakok adás „kimarad”, viszont boldog leszek, ha fellőtt nézőnek szóló, poénokkal teli, igazi szórakoztató műsort láthatok. Erre úgy gondolom, szívesen várakoznak nagyon sokan! —hm—
