Tolna Megyei Népújság, 1985. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-05 / 3. szám
2 NÉPÚJSÁG 1985. január 5. Ezt hozta a hét a külpolitikában Vasárnap: Az indiai választásokon óriási, négyötödös többséget szerzett a Kongresszus Párt — Amerikai sajtójelentések szerint az USA nem hajlandó a moratóriumra az űrfegyverkezésben. Hétfő: Andrej Gromiko és George Shultz nyilatkozata az egyik legnagyobb japán lapban, az Aszahi Simbun- ban — Harcok az iraki—.iráni fronton — Elhunyt Chan Sy kambodzsai miniszterelnök. Kedd: Tüntetések a palesztin ellenállási mozgalom 20. évfordulóján — Radzsiv Gandhi és átszervezett új kormányának tagjai letették a hivatali esküt — Bulgária és Egyiptom felújította diplomáétól kapcsolatait. Szerda: Decemberre összehívták a Kubai Kommunista Párt kongresszusát — Az amerikai kormány feloldott néhány korlátozást a személyi számítógépek szocialista országúkba irányuló exportjában — Lemondott William Clark amerikai belügyminiszter. Csütörtök: A Reagan—Nakaszone találkozó a két ország közti gazdasági ellentétek megvitatásán túl a kelet—nyugati viszony elemzésére is alkalmat adott — Arafat Husszein királynál járt a PFSZ ammani ülése után — Vietnam egyhónapos tűzszünetet javasol Kínának a holdújév alkalmából. Péntek: Az SZKP Politikai Bizottsága jóváhagyta a Gramiko által Genfben képviselendő szovjet álláspontot — Indiai kormánybizottság alakult a szikh probléma megoldására — Andreotti olasz külügyminiszter tárgyalása Ammanban — Honduras kilátásba helyezte a nica- raguái ellenforradalimárdknalk nyújtott támogatás megszüntetését. A hét 3 kérdése 1. Mit vár a világ a genfi Gromiko—Shultz találkozótól? Aligha túlzás azt állítani, hogy rég várt a világ ekkora várakozással egy diplomáciai eseményt, mint most az amerikai—szovjet külügyminiszteri találkozót. Általánosságban azt lehet kiszűrni a temérdek előzetes megnyilatkozásból, találgatásból, hogy legfeljebb igen óvatos derűlátásnak van helye, semmiképp sem várható azonnali és széles körű megegyezés. Az optimisták is azt mondják, hogy egy hosszúnak ígérkező tárgyalássorozat elindítása várható inkább. Az Egyesült Államokban tárgyalt Japán miniszterelnöke. Nakaszone kormányfő Reagan amerikai elnökkel Los Angelesben találkozott. (Telefotó) Ugyanakkor az újévi üzenetek, állásfoglalások többségükben mind a kelet—nyugati párbeszéd folytatását sürgetik, különösen pedig a szovjet—amerikai tárgyalásokat, ákár csúcsszinten is. Feltűnő, hogy főleg nyugati államférfiiák beszéltek sokat egy csúcstalálkozóról. (A polgári lapok egyikében-másikában pedig fölvetik, nem kínálnak-e éppen 1985 májusának nagy, történelmi évfordulója alkalmat egy újia'bb „találkozáshoz az Elbánál). Észre lehet venni a nyugati propagandának egy nyilván sugalmazott, előre kitervelt húzását: azt bizonygatni, hogy „most már a Szovjetunión a sor”, azaz — amint ezt Reagan elnök Nakaszone japán kormányfővel volt tárgyalása után mondta — „az előrehaladáshoz” a Szovjetuniónak kell engedményéket tennie. A nyugati sajtó szóhasználata szerint a propagandájuk azt akarja bizonyítani, hogy „a Szovjetunió térfelén van a labda.” Természetesen a nyugati táborban is nagyon sokan vannak, akik tisztán látják, hogy csak kölcsönös engedmények alapján, csupán közös akarattal lehet elérni eredményt most Genfben is, utána pedig a több síkon is elképzelhető további tárgyalásokon. 2. Mozdult-e valami a Közel-Keleten? Azok, akik néhány hónapja azt jósolgatták, hogy az amerikai elnökválasztás után az USA így vagy úgy, de kezdeményezően fog fellépni a Közel-Keleten, különösen nagy érdeklődéssel figyelik egyrészt Izrael, másrészt az arab világ, azon belül pedig a Palesztinái Felszabadítási Szervezet magatartását, lépéseit. Izraelre a gazdasági nehézségek folytán egy kormány- válság árnyéka borul, s természetesen a „nemzeti egységkormány” esetleges széthullása azt is eredményezné, Indiában elsöprő választási győzelmet aratott a Nemzeti Kongresszus Párt. Radzsiv Gandhi miniszterelnök, a párt vezére az elsöprő választási sikert ünneplő hívei körében. (Telefotó) hogy lenne mire hivatkozni, miért és nem kapcsolódik be Tel'Aviv bármilyen rendezési kísérletbe? A PFSZ a héten Ammanban, a jordán fővárosban rendezte meg végrehajtó bizottságának ülését, ahol szó volt Husszein király rendezési elképzeléseiről. Az ülés után Arafatot fogadta az uralkodó. Egyébként a jordán—palesztin közeledés láttán itt és ott a palesztinok egy része tiltakozik az Arafát-politika ellen. Ez történt Damasz- kuszban is a palesztin ellenállás kezdetének huszadik évfordulója alkalmából rendezett felvonuláson. A WAFA, a palesztin hírügynökség izraeli települések elleni el-iFatah támadásókról adott hírt. Nyilván ez csak alkalmat szolgáltat az izraeli kormánynak arra, hogy tovább halogassa a dél-libanoni megszállt területek kiürítését. Az izraeli—libanoni tárgyalások meg is szakadtak. Pedig a bejrúti kormánynak szüksége lenne mégoly csekély eredményekre. Akár Saját, meg nem szállít területein is: mert például a Bejrút—Szidon közti országutat még mindig nem sikerült megtisztítania és ellenőrzése alá vonnia a kormány hadseregének. Ott tovább tart drú- zdk és íaiangisták párharca. Az út birtoka nélkül viszont nem érvényesülhet Dél-Lilbanonban a bejrúti kormány hatalma. Ez is ürügyül szolgálhat Izraelnek, hogy ne távozzék a megszállt területekről. 3. Milyen gazdasági helyzetet jósolnak 1985-re a nyugati szakértők? Ha szilveszter az ólomöntés és egyéb jóslási formák napja, az újév kezdetét a gazdasági előrejelzések, a közvetlen jövő kutatásával foglalkozó közgazdászok nyilatkozatai jellemzik. Teljes föllendülést, új konjunktúrát senki sem mer és tud meghirdetni, de a nyugati polgári közgazdászok többsége azt mondja: jobb lesz 1985 eleje, mint volt 1984-é. Számosán bíznak még mindig az Egyesült Államok „recovery”-jában. Ez a bizalom jut kifejezésre abban is, hogy 1985 első napjaiban a dollár minden eddigi csúcseredményt megdöntött. Pedig a spekulánsók a múlt év végén megijedtek annak láttán, hogy az USA gazdasági eredményei bizonyos megtorpanást jelezték. Most azonban újból mérsékelt növekedés jelei mutatkoznak. A kamatszint sem megy lejjebb, hanem a tőkéseknek jó hozamokat ígérve megint emelkedni kezd... Az infláció üteme a nyugati világban lelassulni látszik, ugyanakkor azonban a válság egyik döntő eleme: a munkanélküliség, egyre súlyosabbá válik. Az előrejelzésekben egységesen az olvasható, hogy 1985-ben csak növekedni fog a munkanélküliek szomorú hada a tőkés országokban. Nyugat-Európában az NSZK külkereskedelme 1984 végén jó évet zárt, ezért Bonnban bizakodóbbak is, mint például Londonban vagy Párizsban. De például a Rajna partján sem számítanak a munkanélküliség enyhülésére. PÄLFY JÓZSEF &. * Jordánia izraeli megszállás alatt lévő nyugati részén folytatódtak a zavargások. Hebronban a rendőrök könnygázzal oszlatták szét a tüntető palesztinokat, akik a város egykori polgármestere tiszteletére vonultak fel. A politikus Ammanban merénylet áldozata lett. (Telefotó) PANORÁMA ÜJ-DELHI A tibeti Dalai láma, a buddhislták vallási vezetője mégsem látogat el az idén hazájába, mert szerinte a körülményiek még „nem megfelelőek”. A Dalai láma 1959- ben a Kínához csatolt Tibetiből vonult indiai száműzetésbe, s azóta is ott él. A vallási vezeti pénteken tartott sajtóértekezletet Mad- rasz indiai városban. PRÁGA Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára csehszlovák köztársasági elnök pénteken a prágai várban fogadta Viktor Kulikovoit, a Szovjetunió marsallját, a Varsói Szerződés tagállamai Egyesített Fegyveres Erőd főparancsnokát és Anatolij Gribkov hadseregtábomökot, az Egyesített Fegyveres Erők törzsfőnökét, akik rövid munkalátogatáson tartózkodtak Csehszlovákiában. PEKING Harminc évvel ezelőtt, az Egyesült Államok, Nagy-Bri- tánnia, Franciaország, Ausztrália és Üj-éland vezetői nukleáris fegyverek bevetését fontolgatták Kína ellen. A terv főleg Churchill vonakodása miatt hiúsult meg. Erről tudósított pénteken a hongkongi South China Morning Post címolidalas jelentése harminc évig zárolt, s most nyilvánosságra hozott bizalmas brit anyagok alapján. STOCKHOLM A Svéd Baloldali Párt- Kommunisták 27. kongresz- szusa csütörtökön este ismét Lars Wernert választotta meg a párt elnökévé. WASHINGTON Reagan elnök egy újabb közeid munkatársa jelentette be, hogy vissza kíván térni a magánéletbe: csütörtökön benyújtotta lemondását állásáról Michael Denver, a Fehér Ház apparátusának helyettes főnöke. Deaver — a most lemondott belügyminiszterhez, William Clarkhoz hasonlóan — ugyancsak 18 éve tartozott az elnök legközvetlenebb munkatársai közé. Deaver anyagi okokkal indokolta távozását és visz- szatér korábbi szakmájához, a reklámüzletbe. ROMA Giulio Andreotti olasz külügyminiszter pénteken Jordániába utazott. Kétnapos, hivatalos látogatása keretében találkozik Husszein jor- dáníiai uralkodóval1, Ahmed Obeidat jordániai miniszter- elnökkel és palesztin származású kollégájával, Taher el-Maszri külügyminiszterrel. PÁRIZS Mitterrand francia elnök — a diplomáciai testület újévi jókívánságaira válaszolva — csütörtökön este kijelentette: azt óhajtja, hogy Shultz és Gromiko külügyminiszterek genfi találkozója tegye lehetővé annak a folyamatnak a megindítását, amely lehető legalacsonyabb szinltre csökkenti majd a fegyverzetet. A két nagyhatalomnak meg kell találni a megértés területét és már az is fontos, hogy tárgyalnak egymással — mondotta. Nicaragua Január 10-én lesz Ortega beiktatása A nicaraguai biztonsági erők december közepe óta 25 alkalommal csaptak össze az ellenforradalmárokkal, s az ország északi és keleti vidékein lezajlott harcokban 85 ellenforradalmárt megöltek — közölte a managuai nemzetvédelmi minisztérium. A hivatalos adatok szerint az említett időszakban az ellenforradalmárok 23 polgári személyt megöltek, 29-et megsebesítettek, és további 78 embert elraboltak. . A nemzetvédelmi minisztérium jelentése kitért arra is, hogy december 15. és január 2. között három amerikai hadihajó közelítette meg Nicaragua csendes-óceáni partvidékét, s ugyanebben az időszakban 46 alkalommal sértették meg az ország légterét. Eddig 46 ország jelezte, hogy hivatalos delegációt küld Managuába, Dániel Ortega, a novemberben megválasztott elnök beiktatására — jelentette be Nora Astor- ga nicaraguai belügyminiszter-helyettes. A közlés szerint a január 10-i ünnepségeken képviselteti magát számos szocialista ország, illetve több nyugat-európai és afrikai állam is. Amerigo Tot temetése Munkásságának, életművének tisztelői, művésztársai, barátai és hozzátartozói kísérték utolsó útjára pénteken a Farkasréti temetőben Amerigo Tot szobrászművészt, az egyetemes és a magyar képzőművészet kiemelkedő egyéniségét, a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendje, a Béke és Barátság Érdemrend és több magas művészeti elismerés birtokosát. A 76. évében, Rómában elhunyt világhírű, magyar származású — Fehérvárcsurgó szülöttét — végső akarata szerint helyezték hazai földben örök nyugalomra. Temetésén megjelent társadalmi, kulturális életünk számos neves személyisége is. Az egyházi gyászszertartást követően Amerigo Tot ravatalánál Drecin József művelődési minisztériumi államtitkár búcsúzott az elhunyttól a Művelődési Minisztérium képviseletében, a magyar kulturális élet nevében. A művésztársak képviseletében Varga Imre Kossuth- díjas szobrászművész emlékezett az elhunytra. A beszédek után a gyászolók a Fővárosi Tanács által adományozott díszsírhelyhez kísérték Amerigo Tot koporsóját, itt a barátok nevében Sinkovits Imre Kossuth-dí- jas színművész és Borsos Miklós Kossuth-díjas szobrászművész vett végső búcsút az elhunyttól. A sírt elborították a tisztelet és kegyelet virágai, köztük a Művelődési Minisztérium, a Magyarok Világszövetsége és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja koszorúi. A gyászszertartás a Szózat hangjaival ért véget.