Tolna Megyei Népújság, 1984. december (34. évfolyam, 282-305. szám)

1984-12-24 / 302. szám

AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA

XXXIV. évfolyam, 302. szám ARA: 1,80 Ft 1984. december 24., hétfő

Ki legyen a pásztor?

H

egynyi a bölcsességgé sűrűsödött gondolat, a hideg fejjel leszűrt tudományos megállapítás, a reméltet és a valót összevető tapasztalat az emberi tényező, az emberi felelősség szerepéről a mindennapokban és a történelem alkotta távlatokban. És szemben ezzel a másik hegy, a gondolkodást megakasztó szenvedélyeké, indulatoké, a tudományt sarokba állító ha- mari általánosításoké, a felületes tapasztalatoké. Mindkét hegy a miénk, magunk hordtuk, hordjuk össze, vállalni mégis csak az egyiket, az elsőt akarjuk, a másikkal úgy teszünk, mint amihez nincsen közünk, nem tulajdonunk, talán a többieké, másoké, ismerősöké, ismeretleneké ...

Képletes két hegy és a köznapok immár földhöz kötött valósága. Mert köznap, hogy az emberek felelőtlenek; az emberek érzik felelősségüket. Köznap, hogy laza a munkafegyelem; keményen dolgozunk. Mások milyen köny- nyen élnek; nekünk mennyi a gondunk. Tények, tévhitek, tapasztalatok, feltételezések felelgetőse ez, játéknak tűnő szófogócska, fogalom-kergetősdi agytekervényeinkben. Ez a játék akkor fordul komolyra, amikor a szavak, a fogalmak testet öltenek, döntésekben, cselekedetekben, magatartási formákban és mintákban, mert akkor már meg nem kerülhető az elhatározás: vállaljuk-e, avagy elutasítjuk felelősségünket. S ha ez utóbbit véljük üdvözítőnek, azzal is felelősséget veszünk magunkra, a felelni nem akaró, a terhekben osztozni kívánóktól elkülönülő felelősségét.

Egyetlen mondat, de mi, mindannyian, megélői, megtevői, a beavatottak hitével bólintunk rá; „A párt és a nép közös erőfeszítésével leküzdöttük a súlyos társadalmi, gazdasági, kulturális elmaradottságot, hazánk a társadalmi haladás élvonalába került.” A citátum a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a párt XIII. kongresszusára megalkotott irányelveiből való. S mert bólintottunk, így igaz, sodorni kezdenek bennünket emlékeink, mi mindenben van benne nagyszüleink, apáink, anyáink, a magunk eszének, kezének nyoma. A jelképpé lett Kossuth-híd megnyitása; 1946. január. Túrkeve termelőszövetkezeti város lett; 1951. február. Avatják a Dunai Vasmű egyes számú nagyolvasztóját; 1954. február. A Tiszai Vegyi Kombinát műtrágyát gyárt; 1964. október. Visontán termelni kezd a Gagarin Hőerőmű; 1973. május... Mintha már mese lenne, oly’ távoli, s mégis, közeli, torokszorítóan az, mert azok műve és tulajdona, akik mi voltunk, vagyunk, mi, mindannyian. Persze, az

emlékek folyama nem csupán a fénylőt hordja hátán elénk, hanem zátonyok, sziklagörgetegek keserves nyomait úgyszintén, a kenyérjegyes karácsonyokat, a felemelt és teljesíthetetlen népgazdasági terveket, a szövetkezetben gürcölő és mégis koplaló, parasztokat... Ez is mintha már mese lenne, oly’ távoli, s mégis, közeli, torokszorítóan az, mert azok műve és tulajdona, akik mi voltunk, vagyunk, mi, mindannyian. Nem tévedés, nem toliforgatói kényelem a betű szerinti ismétlés, hanem annak — meglehet, ügyetlen — érzékeltetése, nem oszthatjuk ketté a sorsunkat, életünket, múltunkat, ez a mienk, az meg másoké; a történelem nem tűri az ilyen osztályozást.

Eleink az 1095 — első írásbeli előfordulásának ideje ez — körüli évekből hagyták ránk mai pásztor, akkori formájában paztur szavunkat, s századok alatt nemcsak betűalakja, hanem jelentése is módosult; tágult, átvitt értelmű lett. Ezért, hogy sorsunk — történelmünk! — valójában mindig is arra követelt feleletet, ki legyen a pásztor. Ki legyen pásztora ezernyi teendőnek, bajnak és örömnek, gondnak és tettnek, kínnak és kacajnak, lehullásnak és fölemelkedésnek?! Ki legyen a pásztor, vezetőként és végrehajtóként, nagy hírrel és névtelenül?! Voltak rossz pásztoraink, korlátoltak, hamis szavúak, sanda szándékúak, tehetségtelenek, de hihetj ük-e, hogy múltunk ebből áll? Avagy sokkal inkább abból, amit a dolgozó emberek nemzedékeinek összefonódó sorsa pásztorolt? Szónoki a kérdés, benne a felelet. Ki legyen tehát a pásztor? Mindenki pásztor, a maga jószágával, a maga mezején, a maga tegnapjával, jelenével és holnapjával egyetemben az, nem lökheti el a pásztorbotot, mert e „bot” az esze, a keze, az terel, mozdul, ad tiltást és nógatást, irányt szab és megálljt mond.

n—öprenghetünk, ki legyen a pásztor, a választott

T igazgató, szövetkezeti elnök, a tanácstag, az országgyűlési képviselő, a kinevezett pásztorok közé

I

___ki kerüljön ilyen, olyan, amolyan beosztásokba, s

s ez a töprengés felelősségünknek egyben királyvize is, megmutatja, mit ér. S ha ér valamit, ha sokat, ha jól választja ki a pásztorokat, akikre kisebb és nagyobb közösségek jószága, mezeje bízható, aligha kétséges, azért történik így, mert fölismertük, a magunk dolgában, a magunk jószágával, mezejével kell megmutatnnuk, értünk a pásztorkodáshoz, s mert értünk hozzá, másoktól is megkövetelhetjük ezt.

MÉSZÁROS OTTÓ

Mai számunkból

AZ ENYHÜLÉS

pártján állunk

(2. Old.)

HÉTRŐL HÉTRE — HÍRRŐL HÍRRE

(3. old.)

KERESEM A NEGYVENÉVES KARÁCSONYT

(4. old.)

A FÁCÁNOKRA ROSSZ VILÁG JÁRT (4. old.)

SZAVAINK HITELE

(5. old.)

TETTEKKEL A BÉKÉÉRT (7. old.)

50 ÉV — EGYÜTT (7. old.)

gazdasági

KÍSÉRLETEK A SZOVJETUNIÓBAN

(8. old.)

KENYÉR ÉS IPAR (8. old.)

KÖZTÁRSASÁG Ázsia közepén

(9. old.)

GOMB SZEMŰ ALMABABA (5. old.)

ÜNNEPI BESZÉLGETÉS (6. old.)

MÜLTUNKBÖL (6. old.)

HATVANI GALÉRIA (11. old.)

AUTÓK A KlN ZOK AMR AB AN

(12. old.)

SPORT (13. old.)

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!

wmKmwmB