Tolna Megyei Népújság, 1984. december (34. évfolyam, 282-305. szám)
1984-12-22 / 300. szám
a népújság 1984. december 22. Űt világrész betlehemei Kedves három királyok... A betlehemezés öt világrész keresztényei között mindenfelé elterjedt. Lengyelországtól Mexikóig, Finnországtól Angoláig. A néprajz- tudomány jól ismeri, a művészettörténet mostanában figyel fel arra a csodálatos változatosságra, a naiv művészet páratlan remekeire, amelyek a betlehemekben megtestesedtek. Hogy mikor készültek az első álló vagy hordozható betlehemek, nem tudjuk. A karácsonyi játékokat ismerte már a középkor, mint a vallásos nevelés szemléltető eszközét. A színpadiasán, díszletszerűen megmintázott, épített betlehem a XVI. században került be a templomokba és a palotákba, s tiszteletük olyannyira elhatalmasodott, hogy a XVIII. században már nem jó szemmel nézte a katolikus egyház és száműzte az oltárok közeléből. A nép azonban megszerette ezeket a meghitt hangulatú életképeket. Előbb a polgárság adott szállást otthonaiban a Jézus születését, az angyali üdvözletét, a három királyokat példázó ábrázolásoknak, faragásoknak, papírfiguráknak, viasz és agyag szobrocskáknak, majd a parasztság fogadta be a szemléletéhez oly közel álló jászol-állításokat, betlehemes templomokat. Hogyne fogadta volna, hiszen az ő kifejezési formájukban beszélték el, képzetlen, de jó kezű, élénk képzeletű társaik a Biblia áhítatot keltő történeteit, s éppen a dolgozó ember pihenőnapjaira, az év legnagyobb ünnepén, a téli napfordulat pogány szokásait továbbörökítő karácsonykor. A hívő ember szívesen vette szemléletesen azt, amiMexikói életfa, a három királyokkal (kerámia) re emlékeztették. Jézusban oltalmazó menedékét látta és saját küzdelmes sorsának megtisztult mását is részvéttel nézte, a nagy szakállú Józsefben a jóságos férfit szerette, Máriában az édesanyát tisztelte. örvendett hát, nem csupán karácsonykor, de mindennapjaiban is ott tudhatta maga körül a példás családot, a betlehemi pásztorokat, a három királyokat süveges koronával, s fekete ábrázattal, aranyos bíbor palástban a „szerecsen királyt”. Boldizsárt. Helyet szorított nekik a hajdani házi istenségnek szentelt, pogány szokás szerint a napkelte felé eső sarokban, s a házról házra járó betlehe- mezők pedig szívesen látott vendégek lettek. A házi szentély betlehemében karácsonykor gyertyát gyújtottak, karácsony után Krisztus történetének újabb és újabb alakjait állították a jászol köré. Nőttön-nőtt a kicsi „színpad”, olyannyira, hogy sok helyütt a hálókamrát is ki kellett az ünnepre üríteni, s a gyerekeknek a földre ágyaztak, a jászolt hordó állvány alá. Később kisebb-na- gyobb szekrénybe került a féltve őrzött örökség, üveg mögé, míg a gyermekek a maguk módján gyúrták, faragták, ragasztották évről évre saját kis figuárikat, s helyezték el a jászolt a két ablak közé. A fában bővelkedő tájakon faragóiskolák születtek, s a betlehemfaragás népi foglalkozás lett Lengyelországban csakúgy, mint a Fekete Erdőben. A fazekasság egyik központjában, a Pozsony közelében lévő Modrában pedig olyan kiváló naiv szemléletű alkotók kezéből kerültek ki mesterművek, mint a habán hagyományokat őrző Ignác Bizmajer mester, akinek nálunk is volt kiállítása éppen tíz évvel ezelőtt. A népi leleményesség, formálókészség, képzelet gazdag birodalma a betlehem. Bár, ami fából, színes papírból, sztaniolból, kenyérbélből, szalmából, gyékényből, rongyból összeállt hordozható betlehemeink talán a legszerényebbek abban a káprázatos felvonulásban, amelyben különösen a lengyel és latin-amerikai betlehemek fényeskednek. A betlehemeket minden nép a maga képére és hasonlatosságára formálta, s még hasonló sincsen közöttük. Az csak természetes, hogy Afrikában a szent család fekete, hogy Kenyában vagy Tanzániában túlontúl felöltöztetve sincsenek alakjai, hogy Peruban lámák köszöntik az újszülöttet, s Felső-Voltában nagy szarvú kecskék, hogy Finnországban gerendaház elé járul a nyírfa kürtöt fújó pásztor, s Krakkóban a Mária-templomhoz hasonló gótikus agyagépítményeket hordoznak a bet- lehemezők. Egyiptomban pálmák alatt, Németországban, Ausztriában hegyoldalban, erdő ölén nyugszik a jászol, a spanyoloknál tengerparton, a katalánoknál sziklák tövében. És Guatemalában kakas adja hírül Jézus születését, Brazíliában pedig páva, a „mennyei kakas”. S ahol az ajándékozási kedv is megnőtt az ünnepi szeretet jegyében, ott nem csupán bárány kerül a jászol elé, hanem molnár is lisztes bödönnel, tejesember kantával, s gyümölcskosár olyan gyümölccsel, ami a falusi embernek karácsony táján ritka csemegéje volt, valóságos ajándék, alma, szőlő, Afrikában pedig a kincset érő ivóvíz. Másutt a Cola gyümölcse. Bizmajer fajansz betlehemének Egyiptomba menekülő családja, kedves, szívet vi- dámító. A megfáradtak rokokó pózban, a „nemes Já- nosik rabló” társaságában — ahogy a betlehem felirata jelzi — élvezi pihenését, míg a legalább karácsonyra megszelídült betyárok hegedűvel. furulyaszóval ünnepük védenceiket. Egy brazíliai betlehemen állig felöltözött fényes katonazenekar szolgáltat ünnepi koncertet a megváltónak. Szinte bravúros szobrászi remek, ahogy Mexikóban stilizált életfák ág-bogai közé rejtik Jézust, Máriát, Józsefet, ahogy a három királyok, madarak, angyalok összefüggést sejtetnek a paradicsomi állapot, az életfa, az élet és megváltás között. Minden betlehemi plasztikus megformálásban van valami paradicsomi hangulat' a békesség, a nyugalom, a szeretet, a másik ember megbecsülésének, védelmének, a természet és ember harmóniájának ritka ünnepi pillanata. Népek karácsonyán, népek szokásai még őrzik számunkra ezt az áhított békét, csak ne fenyegesse a múzeumi ritkaság sorsa. KOCZOGH ÁKOS Kőhidai karácsony A sopronkőhidai fegyház belső folyosója Bajcsy-Zsilinszky Endre őrei között A sopronkőhidai fegyház hétköznapjairól többen is tudósítanak. Almásy Pált és Révay Kálmánt, a Felszabadító Bizottság katonai vezetőinek perében ítélték halálra, majd kegyelemből 15 évet kaptak. Ott benn mindketten irnokoskodtak. Közben Almásy naplót vezetett, amely az idei karácsonyra fog megjelenni a Magvető Kiadónál; Sopronkőhidai napló 1944—45 címmel. Várhatóan nagy könyvsiker lesz. Révay Kálmán pedig rajzok sokaságában örökítette meg a „benti élet” sok-sok mozzanatát. A vészterhes napokról tanúskodik Novák Károly memoárja (Találkozásom a történelemmel) és a derűs lelkű Markos György a Vándorló fegyház c. könyvében. Tőlük tudjuk, hogy 1944 december közepétől itt működött a Budapestről áttelepült hadbíróság, a Vezérkari Főnök III. sz. törvényszéke, amely a kimondhatatlan nevű „A nemzet totális mozgósításával és harcbaállítá- sával megbízott m. kir. tárcanélküli miniszter mellé beosztott tábornok, mint illetékes parancsnok bírósága” néven is folytatta tevékenységét. De az emberek máig is csak úgy nevezik, hogy a Dominics-féle vérbíróság. ő volt ugyanis a perek többségének tárgyalásvezetője. ök ítélkeztek a Margit körúti fegyházból átszállított rabok, más politikai foglyok, antifasiszták, partizánok felett is. Kőhidát jellemezve Markos ezt írta némi iróniával: Itt rend volt és tisztaság. A szabályzatot pontosan betartották. Tegyük még hozzá, hogy ahol időről időre munkát kapott a hóhér is. Most csak maradjunk karácsony körül. December 21-én kivégezték a kommunista Deutsch József grafikust, aki művészi tehetségét hamis okmányok készítésére használta fel. Beteg, nyomorék ember volt, két mankóval járt, aligha lehetett veszélyes a nácikra. Azért írom így, mert a börtönt válogatott SS-pribékek is őrizték. A legértékesebb rab Bajcsy-Zsilinszky Endre volt. akit több más fogollyal együtt — köztük volt Almásy és Révay is — 1944. december 12-én késő estére szállítottak át Sopronkőhidára. A Margit körúton Kelemen Kornél ügyvédnek még sikerült elodázni Zsi- linszy ítéletét, azzal, hogy a képviselőt védi a mentelmi jog. Sopronban azonban iratok nélkül is minden formai követelmény mellőzésével kiadták őt hóhérainak. Tudta, hogy mi vár rá. Erős lélelekkel, sorsával megbékélve készült a még hátralévő nehéz órákra. A mártíromságot tudatosan vállalta, abban a hitben, hogy halálával a népnek, az országnak tesz szolgálatot. „Példát akarok adni nemzetemnek” —, mondta ezekben a napokban, egy nyilas- ellenes hadbíró már korábban megmondta neki, hogy kivégzik, a tárgyalás már csak üres komédia lesz. Hiszen még nincs is ítélet, de máris kitűzték az akasztás napját. Valamennyi feljegyzés arról tudósít, hogy e hitben rendezte dolgait, s készült fel a várható megpróbáltatásra. Még a jókedvből is tellett, hiszen a rabtárs által felajánlott meleg ruhát így utasította vissza: „Hát nem mindegy, hogy az ember nát- hás-e, vagy sem, amikor akasztják?” December 23-a szombati napra esett. Almásy feljegyzi naplójába: „Bandi bácsi pőre.” Másodszor állt most hadbíróság elé. De ami ott volt, az nem más, mint a törvény megcsúfolása. Nem engedték odautazni ügyvédjét, Kelemen Kornélt, elutasították a bizonyítási eljárás kiegészítését, a fellebbezés lehetőségét. Tanúkat sem hallgattak ki. Az utolsó szó jogán csak perceket beszélhetett. Dominicsnak még így is szemébe vágta, hogy a „Németországgal való együttműködés hazánk katasztrófáját okozza... Magyarország csak úgy menekülhet meg, ha azonnal kilép a háborúból, és a szövetségesek oldalára áll”. Elismerte, hogy részt vett az ellenállási mozgalomban, de magát nem tartotta bűnös- nék. A tárgyalást vezető Dominies a hadbíróság tanácskozásán kijelentette: „Kész ítélettel jöttem! Bajcsy-Zsi- linszky Endrét halálra kell ítélni”. A bíróság tagjait meg is fenyegette, hogy aki nem ért vele egyet, azt bűnpártolás címén felelősségre vonják. Érsek Albert alezredes volt a bíróság elnöke. Az ítéletet aláírta, bár később úgy nyilatkozott, hogy ő ezt közönséges gyilkosságnak tartotta. Később még Tasnádi Nagy András, a parlament elnöke is kénytelen volt elismerni, hogy „Zsi- linszkyt törvénytelenül végezték ki”. Nem volt mód a fellebbezésre sem. Hiába kérte az egyik ügyvéd, hogy tegyék félre az ítéletet az ünnepek utánra, Dominies nyomban Kőszegre sietett, hogy megszerezze a vezérkar jóváhagyását. Tekintettel az ünnepekre még az ügyész is halasztást javasolt. „Értsék meg, végezni akarok. Nyugodt karácsonyi ünnepeket szeretnék” • — felelte. Pedáns egy gyilkos volt; nem szerette a restanciát. A Felszabadító Bizottság elnökének utolsó óráiról a fegyház lelkésze, Bárdosi Jenő tudósít. 24-én reggel ő kereste fel cellájában Baj- csy-Zsilinszkyt, aki éppen levelet írt. Közben Dominies hívatta, s közölte, hogy nincs kegyelem. Mire visszatért zárkájába, azt már siralomházzá alakították át. Az asztalkán feszület, mellette két gyertya. Zsilinszky a lelkésznek Tarpáról beszélt, hogy annak temetőjében szeretne nyugodni. Kívülről fegyverdörrenések hangzottak be. Ekkor végezték ki a kommunista ifjúsági mozgalom három kiemelkedő személyiségét. Pesti Barnabás, Pataki István és Kreutz Róbert életét oltották ki a golyók. Mindhárman részt vették a fegyveres ellenállásban. Röplapokat szórtak, akciókat szerveztek, kapcsolatot teremtettek antifasiszta csoportokkal. Pataki kis húgának írta búcsúlevelét: „volt egy bátyád, aki meghalt egy eszméért, mert érdemes volt érte meghalni.” Az ítélethirdetés utáni két óra gyorsan eltelt. Jött az őr és szólította: „Képviselő úr, legyen szíves jönni!” Drámai percek voltak. A zárkát őrző katona kezet csókolt neki. Személyében egy nép búcsúzott el nagyszerű fiától. Dominies az egzekúcióhoz nem kapott hóhért. A felhívásra három fegyőr jelentkezett, hogy végezzenek a hazaárulóval, aki felrobbantotta a Margit-hidat. Mert ezt hazudták nekik. Italt és fejenként 25 pengőt kaptak. Bajcsy-Zsilinszky utolsó szavai ezek voltak: „A történelem engem fog igazolni. Én jó ügyért halok meg!” Aztán elvégeztetett. Mint a 49-es tábornokok, ő is bitó- fán fejezte be életét. És még mennyien jöttek utána. Fisch Emil mérnök; Topa János technikus; herceg Odeshalchi Miklós, a pilóta; a győriek; Németh László János és Steczer Lajos; Kádár Klein Elek; vagy a hite miatt felakasztott Dely József. És még hosszú lenne a sor. Az egyik rabtárs írja, hogy Bajcsy-Zsilinszky cellája, a 252-es zárka ezután már nem kapott új lakót. A nagy mártír tiszteletet parancsolt még halála után is. Haló porait a felszabadult magyar nép 1945 tavaszán exhumáltatta és Budapestre szállíttatta. Az országház kupolacsarnokában ravatalozták fel, majd kívánsága szerint Esze Tamás földjén helyezték nyugovóra. A nagy kuruc hazatalált övéihez; a néphez, amelyet annyira szeretett. GAZSI JÓZSEF Lengyel gyermekbetlehem Menekülés Egyiptomba (guatemalai kerámia) Finn betlehem
