Tolna Megyei Népújság, 1984. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-03 / 259. szám

1984. november 3 io Képújság Kazinczy emlékezete IRODALOM Zelk Zoltán: Mint űzött eb* Mint űzött eb, vonítva fut a táj fölött a szél, nyomában csörögve, három hűséges falevél. Erdők, ligetek peremén, amerre elhalad: vágyón emelik ég felé a fák ágaikat. Szállnának ők is, mint amott a három falevél — rabok a fák, bús börtönük a nappal és az éj... Fut, fut a szél, majd megpi­hen és fáradtan piheg s tűnődve, hosszasan kering egy kis tisztás felett s nézi: alant, a dúlt füvön sziszegő rőzse ég: öreganyó melegíti bögrényi levesét. Leszáll a szél. belekóstol s morogva fut tovább — széthinti a vidék fölött a szegénység illatát. • A költő hagyatékából. Egyetlen őt követő nem­zedék sem tudta kikerülni, hogy így vagy úgy ne te­gyen róla valAbmást. A sok­ból csak néhány. Kölcsey Ferenc vallomása: „... lite- raturánkban új időszak ala­pítója lön ... a Literatur» pa­rányi körét kiszélesítette ... Szellem vala ő, mely ai tes- pedő egészt oly sokáig csak­nem egyedül1 elevenítő, lép­cső melyen egykorúi magat- sabbna hágtak ...” Kossuth Lajos „a szabadság pacsir­tájáénak hívta. Petőfi Sán­dor Széphalom című versé­ben azt írta róla: ,,... fél századig Tárttá vállán, mint Atlasz az eget, A nemzeti­ségnek ügyét”. (A nemzeti­ségnek, mai szóval a nem­zetnek az ügyét.) Ady End­re: „...könyörtelen újító, nemzetét ostorozó európai szellem, szociális forradal­már”. Halász Gábor: „... akarva-akaraitlanull min­den magyar író az adósa”. Ugyanő „az ízlés mesteré”- nek nevezte, s azt írtai: van­nak örök tanítók, s ilyen örök tanító volt Kazinczy Ferenc is. Kétszázhuszonöt évvel ez­előtt, 1759. október 27-én született a Bihar megyei Ér- semlyénben. Apja katonának szánta^ de hamarosan fölis­merte, hogy más pályára va­ló, a literatúraira, az irodal­mira, amelyen akkor még egy kicsit mást értettek, a tudományok művelésébe be­letartozott. Tizennégy eszten­dős fiával már egy teológiai értekezést fordílttatott; édes­anyja egy földrajzi tanul­mányit készíttetett vele Ma­gyarországról, s meg is je­lentette. Kazinczy Ferencet családja literáltus embernek szánta, ő volt italán az el­ső magyar író, aki ennyire eleve tudatosan, eltéríthetet- lenül irodalmárnak készült. A bécsi udvar egyik em­bere » 19. század elején azt írta, hogy a magyar iroda­lom ízig-vérig a politikával van eljegyezve. A nem iro- dadomtörténész politikus* az ellenfél szava Kazinczyra is illik. Az irodalom és a poli­tika annyira összeforrott benne, hogy az végzetessé is vált a számára. Teológiai, jogi tanulmányainak végez­tével II. József, a felvilágo­sult despota törekvéseinek a szolgálatába) állt, mint any- nyian mások a jövő érdeké­ben. Iskolákat szervezett a Felvidéken, s a francia' fel­világosodás híveként belé­pett a szabadkőművesek kö­zé. írt, fordított, Voltaire, Holbaeh s a többiek könyve­it olvasta, azok vitték a Martinovics-féle jakobinus szervezkedésbe. Könyve, a Fogságom naplója mindmá­ig a magyar jakobinusok történetének leghitelesebb leírása. Hat és fél évet töl­tött a Habsburgok börtönei­ben. Az elhamarkodott, rosz- szul szervezett összeesküvés döbbentette rá arra, hogy a radikális változtatás egyelő­re korai, más utakat kell vá­lasztania így vált belőle az, akinek ismerjük őt: a ma­gyar klasszikái, a nyelvi íz­lés olykor türelmetlen, oly­kor erőszakos, mindamellett sohasem elfogult tanítómes­terévé, egy új időszak ala­pítójává. Irodalmi működéséit a szentimenitalizmus jegyében kezdte: Bácsmegyeinek ösz- vegyűjtött levelei című regé­nyét németből dolgozta' át magyarra úgy, hogy benne az új érzékenység, a feudális társadalommal szembeszegü­lő polgári érzésvilágot fejez­te ki. Szervezte az irodalmi éle­teit — közreműködött a tör­ténelmi jelentőségű Kassai Magyar Múzeum című folyó­irat megalapításában, sajá­tot alapított Orpheus címen. Shakespeare-t, Goethéit fordí­tott, a magyar színház lét­rehozatala körüli tevékenyke­dett. E lázas tevékenységet szakította félbe 1794-ben a jakobinus szervezkedésben való részvétele miatt történt letartóztatása, a hosszú fog­ság. 2387 napi börtön után 1801-ben szabadult. Meghá­zasodott, az egykori Bá- nyácskán, az általa, Szépha­lomnak átkeresztelt falucs­kában telepedett; le, épített házat, s szervezte leveleivel, utazásaival ismét a magyar irodalmat. Levelezett és vi­tatkozott. ELső nagy össze­ütközése Csokonai ügyében esett. A debreceniség, sőt a „debrecenyiség” ellen kelt ki legelőször, vagyis az Ady Endre által emlegetett ma- radandóság ellen. Űj nyelvet, új ízlést, azaz új magyarsá­got követelt a klasszicizmus, a görög szépségeszmény je­gyében. A hazát, az emberi­séget kapcsolta össze ezzel: „A patriotizmus nem ellen­kezik a kozmopolitizmussal: ez amazt csak nemesíti” — vallotta a magyar nyelvről szóló munkájában. A magyar nyelvújítás nagy mozgalma a Csokonai örök­sége körüli pertől számító­dik, s elsősorban Kazinczy nevéhez fűződik. Gyújtópont­jában ő áll — ellene írják a Mondolatot, védelmében írja Szemere és Kölcsey aFalelteft a Mondolatra című éles visz- szavágást. Maga Kazinczy 1811-ben kiadott Tövisek és virágok című epigrammákat és költői leveleket — episzto­lákat tartalmazó könyvében lép fel a nyelvújítás védelmé­ben. A klasszikus, martialldsi epigrammák a mintái, éles szatirikus hang jellemzi őket — a polgári ízlésvilág nevében szólnak, a vidékiességeit, a provincializmust támadják. Fordításainak kilenc kötete (1814—1816) a nyelvújítás eszményét valósította meg, mintegy például szolgált. Ka­zinczy ia nyelvújítók és el­lenzői közti, mindjobban el­mérgesedő pörpatvart végül kompromisszummal zárja. Orlthológus és neológus ná­lunk és más nemzeteknél cí­mű tanulmányában: „Jól és szépen az ír, aki tüzes or- thológus és tüzes neológus egyszersmind ...” Ezután következnek fő mű­vei, emlékiratai: a Pályám emlékezete és a Fogságom naplója), e két eleven klasz- szikus remekmű, a két csúcs. A húszas években lassan elveszti vezető szerepét, Köl­csey, s az új nemzedék lép a helyébe. 1831. augusztus 23-án a kolerajárvány áldo­zataként halt meg széphal­mi magányában. „Neve ma gyakrabban ke­rül szóba műveinél — írja 1 Kazinczy Ferenc portréja róla idén megjelent monog­ráfiájában Z. Szabó László. — Helyének és szerepének megítélése ellentmondásokat szült. A kritikusi szenvedé­lyek hol lobogóként használ­ták nevét, hol pejoratív szán­dékú tétetek bizonyításaként idézték egyes műveit”. Rad­nóti Miklós, Írás közben cí­mű versében így idézte: „ ... egyre jobban értelek, Ka­zinczy, régi mester.” Szü­letésének 225. évfordulója al­kalom arra hogy műveit új­ra olvassuk, egyre jobban értsük — Kölcsey, Kossuth, Petőfi, Ady és Radnóti sze- retetével. Győri László Bán Zsuzsa: Levelek ........ gyekézett, hogy ő ér­I jen haiza elsőnek, de I a mellében már ott volt a szorítás, amit az első névtelten levéli olva­sása óta érzett. Kinyitotta a postaládát és az újság, s egy OTP-értesí- tés mellett tényleg ott volt megint a fehér boríték, mint az előző napokban. A lakásban felbontotta és olyan fájdalmat okozott neki, amit olvasott, hogy kúnnybe- lábadt » szeme. Az ismeret­len levélíró most helyet és időpontot is közölt, hol talál­ja meg a feleségét azzal a férfival, akivel hónapok óta csalja. Az első levelet még meg akarta mutatni a feleségének, és megkérdezni tőle, ki lehet ennyire ellensége, hogy ilyen levelet fogalmaz. Azt írta, azért nem nevezi meg magát, mert nem akar kellemetlen­ségekét, de elhallgatni sem tudja, ami a szeme előtt ját­szódik le egy ideje. Tudja, mennyire szereiti a feleségét, és sajnálja, amiért az asszony így bolonddá teszi őt. Soha nem tételezte fel Ju­ditról ért. Ha egyszer bele­szeretne másba, megmonda­ná nyíltan, vele beszélné meg és nem vezetné az orrá­nál fogva. Hiszen ilyesmiben meg is egyeztek a házassá­guk elején. Ki tudja, mégis milyen gyanú késztette arra, hogy hallgasson. Nfogába fojtotta fájdalmát és igyekezett elfo­gulatlannak látszani az asz- szony előtt — már amennyi­re sikerült. Végső szorultsá­gában fejfájásra panaszko­dott, s így nem kellett mo­solyokat erőltetnie, ha egy­szer nem vollt kedve hozzá. Judit fájdalomcsillapítót addtt neki, amiit Tamás eldo­bott. Keveset beszélgettek ezekben a napokban. A legutóbbi levél szerint Judit szerelme egy munka­társa, akihez hetente kétszer feljár, mindig akkor, amikor Tamásnak angol órája van. Egy kislányuk volt, hét­éves. Ha elmentek valahová, mindig a nagymamánál hagy­ták. Néha ott is aludt » gye­rek. A férfi meg vollt győ­ződve arról., hogy míg ő a nyelvtanfolyamra jár, felesé­ge és kislánya otthon van­nak. Most elhatározta, meg­kérdezi a gyereket, kedden és csütörtökön az anyjával szokott-e lenni, vagy a nagy­anyjánál? A levelet összehajtogatta és becsúsrtatta zakója belső zsebébe. Céltalanul íténfergett kicsit a lakásban, míg Ju­dit és a kislány megérkeztek. — Te is most jöttél? — kérdezte az asszony és für­készve nézlte Tamás arcát. Sápadtnak látta és rosszked­vűnek. — Két perce — hazudta a férfi. — Miérit? — Mert elmosogathattad volna azt a pár edényt. Olyan rossz hazajönni úgy, hogy az embert mindjárt valami munka várja. — Nem volt időm mon­dom, hogy az előbb értem haza! — mondta a férfi in­gerülten. — Jól van, ne idegeskedj! Ma sem vagy jól? — Hogyhogy nem vagyok jól? — Napok óita fáj a fejed, most is olyan furcsa vagy. El kellene menned orvoshoz. Tamás bement a szobáha, ahol a kislány a tanszereit pakolta ki a táskájából. A gyerek Juditra hasonlított, de valahogy jobban vonzó­dott .az apjához. Most is ha­darni kezdett valamit az is­koláról, a számltanóráról: és nem vette észre, hogy apja szórakozottan kibámul .az ab­lakon. — Eljössz velem csavarog­ni egy kicsit? — kérdezte. — Most? El hát! — felel­te a kislány. — Veszel fa­gyit? — Persze! Na gyere! Beszóltak a konyhába, hogy lemennek egy kicsit, aztán versenyt futottak a lépcsőn. A gyerek gondolkodott. Le­nyalogatta az édes csokolá- défagylaltott iá kanálról. — Fáj a fejed? — kérdez­te lent az utcán a gyerek. — Fáj. A levegő jót fesz talán. Egy darabig szótlanul sé­táltak a parkon át a persszó felé, aztán a férfi hirtelen megkérdezte: — Csütörtökön voltál a nagymamánál ? — Csütörtökön? Nem em­lékszem. Ja, voltam. Anyu mondta, hogy valami elintéz­nivalója van, menjek át a nagyihoz. Aztán értem jött és együtt mentünk haza. Tamás megint érette a szörnyű szorítást, alig kapott levegőt. — Hová mész? — kérdez­te a kisllány és megállt. r_ ___ férfi meghökkenve né­A z ett rá, mire észre­vette, hogy már el- ------ hagyták a presszó be­járatát. Megpróbált moso­lyogni, de csak egy ferde grimasz lett belőle. Bementek a kávé és ciga>- rettafüst szagú helyiségbe. A gyerek szívesebben ette a fagylaltot pohárból, hát Ta­más keresett egy üres asztalt. Magának fél barackot kért. Előkotorta a cigarettáját, ki­csit megnyugodva figyelte, milyen jóízűen kanalazgatja a kislány a fagylaltot: — Hát kedden? — kérdez­te tőle. — Mi van kedden? — Keden is a nagymamá­nál voltál? — Igen — szólalt meg —, kedden is ott voltam. Nem emlékszel? Akkor kaptam nagyitól a pöttyös ruhát. Te is láttad, mert este megmu­tattam. A férfi hallgatott, felhaj­totta a pálinkát, és másik ci­garettára gyújtott. Hazafelé megeredt a kislány nyelve, megint az iskoláról beszélt, az új osztályfőnökről, gye­rekekről, de az apja alig hal­lotta. Este nagy erőfeszítésé­be került, hogy beszélgessen a feleségével. Teljesen elve­tette a gondolatot, hogy meg­mutatja neki a leveleket. Ez szerdán történt. Másnap munka után egye­nesen arra a címre ment, melyet a legutolsó levél meg­jelölt. Ácsorgott kicsit a ré­gi, emeletes ház előtt, aztán arra gondolt, Judit még nem érhetett ide, legjobb lesz, ha nem mutogatja magát. Át­ment a túloldalra és behúzó­dott egy kapu alá. Tíz per­cet, ha várt, amikor meg­látta Juditot a ház felé siet­ni. Fodrásztól jöhetett, na­gyon csinos volt. Barna ha­ja lágy hulámokban borult a vállára. Bement a kapun, melyét Tamás figyelt. Nem tudta, utánamenjen-e, vagy hazafelé induljon, ami­kor felpillantott az első eme­lteti ablaksorra és meglátta feleségét kihajolni az egyi­ken. Végignézett az utcán, aztán hátralépett, becsukta az ablakot. Tehát ilyen otthonos itt. Mintha a saját lakásában lenne. Elgondolta, hogy bemegy a házmesterhez, megkérdezi, kié az az ablak, közvetlenül a kapu fölött? Aztán felmegy és becsenget. Rágyújtott. Gondolta, vár addig, amíg ezt a cigarettáit elszívja. Reszketett a keze és nyug­talanul dobogott a szíve. r—. iután a csikket ledob­M ta és rálépett, hatá­rozottan elindult a ház ------ felé. Egy udvari lakás­ban találta meg a házmes­teréket, csak az asszony volt otthon. Igyekezett nyugalmat erőltetni magára, az öregasz- szony mégis gyanakodva san­dított rá, amikor megérdek­lődte, kié az az ablak. — Miért akarja tudni? — Ha nem válaszol, fel­megyek, és megtudom ma­gam — indult Tamás. — Megmondhatom. Laka­tos Győző lakása. Ismeri? A férfi nem válaszolt. La­tolgatta a nevet magában és megindult a lépcső felé, de egyszer csak megtorpant. Nem volt ereje tettenérni Juditot. Félt attól, amit fel­indulásában tenne talán. Kiment az utcára és bo­lyongott egy ideig anélkül, hogy tudta volna, merre jár. Nem emlékezett, hogy hal­lotta volna ezt a nevet. La­kaltos Győző, Bemenlt egy cse­megeüzletbe és vett egy hét- decis rumot. Táska nem volt nála, nyakánál fogva vitte a selyempapírba göngyölt üve­geit. Most már biztos volt ab­ban, hogy a levelek igazat mondanak. Hullámokban tört rá a fájdalom, nyomo­rultul érezte magát. A város szélén vasúti töltéshez ért, de akorrra már besötétedett. Leült a sínek mellé, kibon­totta az üvegeit és ivott. Vé­giggondolta az éveket, ame­lyeket együtt töltöttek Ju­dittal és minden emlék újabb fájdalmat okozott. — Hazugság volt az egész. Sose szeretett — gondolta. A rum átmelegítette, egy­más után szívta a cigarettá­kat és az emlékektől elhomá­lyosult a tekintete. Minden közül az fájt legjoban, hogy Judit becsapta, hazudott ne­ki. Ügy érezte, nélküle nem bírja tovább. Értelmetlenné válik minden, ha Judit nem szereti már. Messziről vonat­fütty szállt az estében és Ta­más beljebb húzódott, a sí­nek közé. — Legalább nem keli) ha­zudnia — suttogta — meg­könnyíteni neki. Az utolsó percben gurult fédlre, hirtelen kijózanodott. A vonalt hatalmas dübörgés­sel száguldott el mellette. Éjféltájlt került haza. Ez egyszer tényleg fájlt a feje és a sötétben nem tudta, mi­lyen poros, piszkos a ruhá­ja. Judit olvasott a szobában, ijedten nézett végig rajta, amikor belépett. — Mi történt veted? Be­rúgtál és elestél valahol? Tamás lterogyott az ágy szélére és nem válaszolt. Az asszony lefejtette róla a za­kót és ki akarta vezetni őt a fürdőszobába de Tamás el­tolta magától. — Várj — mondta — előbb szeretnék mondani valamit. Én ma este kis híján ön­gyilkos tettem. Nem itudom mi tartott vissza az utolsó pillanatban. Most itt vagyok és válaszolnod kel'l valamire. Judit sápadtan állt fölötte, úgy látszott, semmit nem ért. — Ki az a Lakatos Győző? — kérdezte a férfi és a sző­nyeget bámulta. — Szóval megtudtad. Az asszony leereszkedett meléje, az ágyra. — Bo­csáss meg, hogy nem szóltam — mondta. Tamás még mindig a sző­nyeget nézte. — Kitől tudtad meg? — kérdezte Judit. — A zakóm belső zsebé­ben találsz néhány levelet. A férfi elfordult, nem akarta látni Judit arcát, ami­kor olvas. Meglepetten összerándult, amikor váratlanul megérez­te az asszony kezét a vállán. Felnézett és látta, hogy Ju­dit sír. — Borzalmas — suttogta az asszony —, hogy lehet ilyen gonosz és aljas valaki? Tudod, mit csinálok kedden és csütörtökön Lakatos Győ­ző lakásában? Takarítok. Ha­vi ezer forintért. Nem mer­tem megmondani neked, mert nem engedted volna. Pedig kell a pénz. Nem tudja sen­ki, hogy ezt csinálom, de va­laki kileste, hogy odajárok. Győző ugyanis fél évre küli- fölldre merit és a felesége be­teg. Ételt is a házmes/terné hord neki. Akár holnap fel- mehdtünk, megkérdezheted. eereszkedett férje mel­lé az ágyra' és átka­rolta. A levelek ott hevertek előttük az asztalon. Hallgattak kicsit, aztán Judit megtörölte a szemét. — Akárki írta, most ennél is jobban fáj, hogy |te... Tamás megfogta iá vállán nyugvó kezet és nem mert az asszony szemébe nézni. Malhaz Cotadze: Ki tud többet? Én nem tudok semmit. Ezt pontosan tudom. Egyébként, ha egyszer tu­dom, hogy semmit sem tu­dok, akkor már tudok vala­mit. A főnököm tudja, hoky én semmit sem tudok. Ügy gon­dolja, hogy többet tud ná­lam. De ha ő tudja, hogy én nem tudok semmit, akkor egyformán tudunk. Noha én tudom, hogy a főnököm tudja, hogy én nem tudok semmit, ő viszont ezt nem tudja, akkor követ­kezésképpen én kétszer any- nyit tudok, mint ő. Ráadásul a főnököm nem tudja, hogy én tudom, hogy ő tudja, hogy én nem tudok semmit. Ebből az követke­zik, hogy háromszor keveseb­bet tud, mint én. Mivel én tudom, hogy tu­dom, hogy a főnököm tud­ja, hogy én tudom, amit 6 nem tud. ebből az követke­zik, hogy én sokat tudok, a főnököm viszont sokat nem tud. Most vonjuk meg a mér­leget: én tudom, hogy sem­mit sem tudok, tudom, hogy a főnököm tudja, hogy én nem tudok semmit, én tu­dom, hogy a főnököm nem tudja, hogy én tudom, hogy semmit sem tudok. Vagyis én mindent tudok. Ugyanakkor a főnököm csak azt tudja, hogy én nem tudok semmit, és nem tud­ja, hogy én tudom, hogy semmit sem tudok, és hogy én tudom, hogy ő tudja, hogy én nem tudok sem­mit. Ebből az következik, hogy ő semmit sem tud. Én viszont tudom, hogy ö nem tud semmit. így hát ket­tőnk közül ki tud többet — én, aki semmit sem tudok, vagy a főnököm, aki tudja, hogy én nem tudok semmit, de nem tudja, hogy én tu­dom, hogy én nem tudok semmit, és hogy én tudom, hogy ő tudja, hogy én nem tudok semmit, ő uiszont nem tudja, hogy én ezt tu­dom. ..? , ö, mennyi baj van a tu­dással!. ..

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom