Tolna Megyei Népújság, 1984. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-24 / 276. szám

6NÉPÜJSÁG

1984. november 24.

— Fogalmam sincs, miért könyveltem el törzsökös 3al- mandínak.

— Hát az itt leélt évtizedeik alapján ez nem is tekinthető nagy tévedésnek, hiszen 1941 óta — 43 éve — vagyok dalmandi és mi már úgy ismerkedtünk meg, hogy az elvtársnő nem is tudom milyen régen a tanácselnököt kereste. No de addig én igen sokféle dolgot végeztem, mert voltam 12 éves koromtól gazdasági kiscseléd, csikós — ez már Dalmandon — üzemegység-vezetőféle Szilfáspusztán és pártmunkás, iádéit a feladatai rendre elszólítottak Dombóvárra, Szekszárdra és más vidékre is.

I

— Ha nincs ellenére, idézzük föl egy kicsit gyermek- és ifjúkorát.

— Szívesen, már csak azért is, mert amit akkor nem sejtettem, életre szólóan határozta meg emberi hovatartozásomat. Fertődön születtem 1926 júliusában. Apám cselédember volt az Eszterhá- zyak birtokán és amikor én születtem, úgy nézett ki, hogy a szüléink nyomdokába lépve mind a nyolc gyerek uradalmi cseléd lesz. öt fiú, három lány. Ennyien voltunk és én betöltöttem a tizenegyet, amikor apámat átirányították Eszterházáról Döb- röközre, pontosabban Csurgópusztára. ahol ott akkor főleg kertészkedés folyt. Lakást Döbröközön kaptunk, munkát a pusztán. Itt ért különben életem első vadászélménye. Nem is tudom, hogy nem ezért is szeretek-e vadászni, amikor csak tehetem. Éppen kiálltam az iskolából, az urak vadászatához mér engem is besoroltak hajtónak. Gyerekfejjel tetszett nagyon a kalandosnak ígérkező dolog, mégis mindörökre keserű az az emlék, ami ehhez a vadászathoz fűződik.

— Valami baj érte talán?

— Nem esett nekem fizikailag semmi bajom azonkívül, hogy akárcsak a többiek, jól átfáztam. Az eszem érett be igen hirtelen, amikor láttam, hogy a falatozó, meg pihenő urak eldobálják a sonka-, meg szalonnabőrkét, amiből nekünk a bablevesbe se mindig jutott. Na, visszasettenkedtem erre a helyre, amikor megindult a hajtás, mert igen éhes voltam, és megettem, amit az urak eldobáltak.

meg én — akkor 17 esztendős voltam, és csikós lettem — megkaptuk a két és háromnegyed kommenciót. Ez a bátyám különben tavaly ment a gazdaságtól nyugdíjba, mint raktáros.

I

— Valószínű nem gondolt akkor arra, hogy az ódal- mandi intézőség épületének 1957-től tanácselnökként lesz majd évtizedekig a lakója.

— Hát gondolhattam volna? Ezt azokban az években legföljebb álmodni lehetett. Igaz. jött az én legidősebb bátyámtól, a Ferenetől egy levél, amit máig őrizünk. Fogságból írta és az állt benne, hogy semmitől ne tartsunk, lesz még szép, nyugodt az életünk. Morgott is az intéző úr, amikor megjött ez a rózsaszínű lap, hogy „az oroszok biztosan elcsavarták Ferencnek a fejét”. Később tudtuk meg, 1945-ben, hogy inkább helyére tették. Ez a bátyám fogolyként cikket írt az Eszterházyaknál szolgáló cselédek életéről. Megjelent a cikke a Pravdában, őt meg elküldték antifasiszta iskolára. Így aztán, partizánként tette a lábát hazai földre.

I

— Kicsengett a hangjából, hogy igen büszke erre a bátyjára.

— Van is máért. De a családom többi tagja is ad okot a 'büszkeségre. Negyvenöt után lújgazda édesapám az elsőkkel lépett be a kommunista pártba, később a termelőszövetkezeti csoportba. Én húszéves voltam, amikor párttag lettem. Majd ugyanakkor házasodtam is. A feleségem egy elven volt velem. Utóbbinak, hogy ő ás párttag volt, köszönhetem azt, hogy zúgolódás nélkül fogadta az életünk fordulatait. Más asszony aligha viselte volna zokszó nélkül, hogy a férje pártmunkásként hol itt, hol amott dolgozik és él a családtól külön. Nem beszélve arról, hogy 1949-től 1974-ig nem volt olyan évem, ami tanulás nélkül maradt volna. Persze nemcsak párt- iskolára küldtek, hanem 1956-ban például Zsámbékra a mezőgazdasági szakiskola előkészítőjére is. majd 1959- ben államigazgatási iskolára Veszprémbe, ahol később a tanácsakadémiát is végeztem. Palánkon 1961—66 között szereztem levelezőként mező- gazdasági technikusi képesítést.

— Illyés Gyula szülőmegyéjében elég ismert az uradalmakban egykor élt ese- lédek sorsa. Maradjunk

azért még ezeknél az éveknél.

— Alighanem meséltem én már erről, amikor olyan idős embereket keresett, akik — mint édesapám is —, a földosztással váltak gazdákká. Sajnos, alig él már ezek közül egy-kettő, ök nálam sokkal hívebben tudták elmondani, mit gürcöltek napi 12— 16 órában a betevőért. Különösen a nyolc-tíz gyerekeseknek volt nehéz, mert némely birtokon volt olyan törvény, hogy a gyerek, amikor munkára fogták, nem kaphatott egész kommenciót, míg le nem töltötte a katonaidejét. Mi, amikor otthagytuk Csurgópusztát, azért jöttünk 1941- ben Ö- illetve Üjdalmandra, az állami birtokra, mert itt apám, a fiatalabb bányám,

— Közben volt propagandista, a járási pb. munkatársa, függetlenített párttitkár, oktató Szekszárdon a pártiskolán, dolgozott a negyei pártbizottságon Is, és az első kínálkozó alkalmat megragadta, hogy visszakerülhessen Dalmandra.

— Ez igaz, hiszen itt éltek a szüleim, testvérem, barátaim, s akkor már a feleségem is erősen kívánta, hogy megállapodjunk egy helyen.

— Megyei tanácstag volt a tanácsok megalakulását követően hét évig, ha jól tudom.

— Hát igen. Ez volt a bevezetője az én 1957-ben kezdett tanácselnöki ténykedésemnek. De kimondom, ezt a megtisztelő megbízást sehol másutt nem vállaltam völna olyan szívesen, mint itthon. Nekem ez a vidék lett — igaz más értelemben — a

szülőföldem. Az is izgatott, hogy egy cselédeik lakta pusztából mennyi idő alatt tud község lenni. Mert ez a község a fölszabadulásnak köszönheti a létezését.

I

— Ma látható virágzását pedig nem kis mértékben a mezőgazdasági kombinátnak.

— így van. Dalmandnak ma több, mint háromszázzal van több lakója, miint 1945- ben volt és nagyjából hetvenen járnak ide dolgozni, főleg Dombóvárról. Nálunk a Kocsolához tartozó tsz-ta- gok száma minimális, a munkaképesek döntő többsége a gazdaságban dolgozik. Hogy negyvenötben hány lakója volt Dalmandnak? Ezernégyszáz körül volt a lélekszám. Most meghaladja az 1700-at.

— Ezek szerint itt nem kell félni az elnéptelenedéstől, így nem olyan kemény tanácsi feladat a település lakosságmegtartó képességének növelése sem, mint a hasonló lélekszámú községekben.

— Hát, ne becsüljük azért le a tennivalókat, hiszen egy uerás a város. Az itt lakók nem élnek rosszul, ebből fakadóan az igényeik sem akármilyenek. Ha emlékezik még, az ötvenes években a villamosítás, aztán a vezetékes vízellátás jelentette a forradalmi változást a falvak népének életében. Újabban azok a fejlesztések a sürgetőek, amelyek a lakosság komfortérzetét javítják egyre tovább. Ilyen például a szilárd burkolatú utak építése. Az iram? Tisztes, ám akiket érint, olykor lassúnak érzik, pedig kemény egy munka van mögöttünk. Vegyék csak az utóbbi 'három évet! Ezelőtt négy évvel Dal- mand útjainak csupán a 34 százaléka volt pormentes, most meg 68 százalék.

— Ügy tudom, a vezetékes vízellátás a lakosság 95 százalékára kiterjedt és nincs már járdaépítési adóssága a tanácsnak.

— Ne siessük el, mert Van azért. A járdáinknak hossza 12 550 méter. Húszhuszonöt százaléka ennek a megépített járdahossznak most már felújításra szorul. Meg Is történik, ahogy ebben az évben a Petőfi utcában is megépül még 700 méteren a szilárd útburkolat. Utána a József Attila és a Kölcsey utcák következének. Ezek már kurtább utcácskák, de mint tudja, az útépítés a legdrágább fejlesztési feladatok egyike.

— Sokszor hallani, hogy könnyű dolga van a dalmandi tanácsnak, mert sziklaszi- lárdan áll mellette a mezőgazdasági kombinát.

— Nem panaszkodhatunk se a gazdaságra, se a megyei tanácsra, ami a támogatást illeti. De a boldogulásunknak más kulcsa is van. Az elmúlt öt évben a lakosság társadalmi munkájának értéke a kombinát besegítésével majd 3 millió kétszázezer forint volt Dalmandon.

Ez azt jelenti, hogy iaz itt élők nemcsak kívánják a jót, tenni is képesek érte.

I

— Ügy rémlik, hogy 10—15 évvel ezelőtt még viharosak voltak a tanácstagi beszámolóik és falugyűléseik.

— Én inkább azt mondanám, hogy aktívak, hiszen nem irreális kívánságlistázások jellemezték ezeket a fórumokat sem és senkiben se maradt tüske a sürgetésért, ha az közérdekű ügyben történt.

I

— Most milyen volt a párt- házban november 12-én tartott falugyűlésük?

— Jó hangulatú volt, hiszen a számvetésben a pozitívumok vezettek. Az, hogy az abc-áruházat az idelátogatók irigylik tőlünk, sokat mond. Van egy magán-ve- g y eske r eske d ésünk is. a ZÖLDÉRT megfelelő ellátást biztosít. Ami az alapvető élelmiszerellátást illeti, olykor szállítási problémák miatt volt gondunk a kenyérrel, tejjel. Van 12 kisiparosunk. Igaz, több kellene. Most éppen egy fodrász 'kisiparos üzletnyitását segítjük. Jól működik az egészségügyi szolgálat, az utóbbi években ezer facsemetét ültettünk ki közterületeinkre. Megoldatlan viszont a szemétlerakás- kezelés. Ezen sürgősen kell segíteni.

— Nagy előnyük viszont, hogy a nyolctantermes Iskola mindössze a tornateremnek látja hiányát és az óve» da már három csoporttal működik.

— Bővítettük az általános iskolai napközit is egy csoporttal az idén. Most 130 tanuló kap napközis éllátást.

I

— Mondja Schiffer elvtárs! Nem fájt kicsit a szive, amikor elkészítette erre a falugyűlésre a beszámolóját?

— Tudom, mire céloz. Arra. hogy esetleg ez volt tanácselnökként az utolsó falugyűlésem. Nem gondoltam erre, pedig megtehettem volna, hiszen úgy néz ki, hogy orvosi javaslatra hamarabb megyek nyugdíjba a szívem miatt, mely két alkalommal is rám ijesztett már. Ügy látszik, nincs olyan titok, amire fény ne derülne néha időnap előtt. Igaz, hogy ebből a dologból nem kell titkot csinálni. Én nagyon örülök annak, hogy akárki lép majd az örökömbe, kitaposott út várja. A helyi tanács megtette a magáét.

I

— Nehéz nekem nyugdíjasként elképzelni magát.

— Pediig képzeljen csak el, mert a programom is megvan. Három fiam sokszoros nagyapává tett, aztán ott van a szép nagy kertem, gyönyörű kordonos szőlővel. És sertéseket tervezek nevélni. Szóval, lesz dolgom othon, így semmiképpen nem jelentkezem hivatali munkáért. Pihenni akarok és ha azt kívánja nekem, hogy ez sikerüljön, megköszönöm.

— Szívből kívánom!

LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Magyarszéki Endre

Múltunkból

1945 nyarának végén — noha még nem tűzték ki a budapesti községi, még kevésbé a novemberi választásokat — már folyt a választópolgárokért a küzdelem. Mindegyik párt igyekezett taglétszámát is növelni, a többi között azzal, hogy ismertették a programjukat. A gyűlésekről, azok hangulatáról, az aktivitásról, a politikai megnyilatkozásokról feljegyzések készültek, s eljutottak azok a pártközpontokba is. Az így szerzett információkat is felhasználták a politika alakításábanTolna megye politikai helyzetével elégedetlenek voltak az MKP vezető szerveinél — s ezt nem rejtették véka alá. A szeptember közepén megtartott népgyűléseken szóvá is tették. Idézzük a Tolnamegyei Néplap 1945. szeptember 22-i számában közölt tudósítás idevonatkozó részét.

„A magyar kommunista Párt tolnamegyei szrevezete folyó hó 16-án Tamásd, Tolna, Fadd, Kisszékely és Decs községekben tartott nagygyűléseket. Az első három helyen . pesti kiküldötteink tartottak nagyszámú hallgató közönség előtt igen hatásos beszédet.

Beszéltek Tolna vármegye problémáiról, hibáiról, összehasonlítva az ország keleti részeinek tiszta helyzetével, rámutatva a megyében tobzódó reakció működésére. Kérték a megyét, ne tétovázzon, mert az itt dúló egyenetlenség, a munkásegységre irányuló bomlasztási kísérlet igen súlyos következményekkel járhat. Ébredjen fel végre ez a 25 év minden raffinériájával megkent vezetőktől szédített tömeg iis. Foglalja el helyét önmagát őszintén megtisztítva a becsületes munkát végző, országot építő magyar dolgozók táborában.”

A tudósításból azonban azt iis tudjuk, hogy a megyei szónokok is szóvá tették a reakció működését.

„Kisszékelyen dr. Kaszás, Szabó és Dér elvtársak beszéltek arról a suttogó fekete rétegről, amely a becsületes munkát gátolni igyekszik, bizonytalanságot kelt, hogy a zavarodban halászva magához ragadhassa milliók szabadságának elvesztése árán is a hatalmat.”

A felszabadulás után a megyeszékhelyen mind többen beszéltek arról, hogy iparosítani kellene Szekszár- dot. A polgármester már több alkalommal tárgyalt is Budapesten bizonyos ipartelepítési ügyekben. Akkor minden intézkedésről, tervről részletes tudósításokat közöltek a lapok. Tárgyaltak az ipartelepítésről a pártok is. A Szociáldemokrata Párt 1945. szeptember első felében tűzte napirendre párt- népi .témaként az Iparosítást. A Tolnamegyei Néplap tudósítása szerint Gajári József MÄV osztálymérnök volt az előadó. A tudósításból megtudjuk, hogy volt már a felszabadulás előtt is elképzelés némi iparfejlesztésre. A Nesztl-féle tápszer- gvár „ez a hatalmas világcég. amelynek a különböző országokban mintegy 130 nagy üzeme dolgozik”, tervezett Szekszárdra üzemet, de a számítást keresztü'húz- ta a világháború. Pedig „mérnökei próbafúrásokat is végeztek, és a víz- és talaj- viszonyokat a legjobbnak ■találták.” — De nem lett belőle semmi, pedig — a tudósítás szerint —a cég innen akarta ellátni a Közel-Keletet és a Balkánt megfelelő menyiségű tápszerrel.

A szónok szólt a másik „lehetőségről” is, mégpedig a MÁVAG decentralizálása nyomán született alkalomról. „Tudjuk — mondotta az előadó —, hogy vasunk nincsen, de viszont nemcsak Tolna megyében, hanem az más területen sincsen kellő mennyiségű, mert még Diósgyőr és Salgótarján is külföldről, Boszniából és Svédországból szerezték be a nyersanyagot és a félkészárut, sőt még a kohók ok szót is külföldről hozták be.” Az előadó eljutott odáig, hogy az országban egyedül Szek- szárd az a hely, ahol a legelőnyösebben lehet ipart telepíteni, mert a Sión szinte egy adott üzem „udvarába” lehet szállítani a nyersanyagot és a kész terméket is könnyebb vízi úton elszállítani.

Az előadó arra is gondolt, hogy az üzemhez energiára is szükség van. Erről ezt mondotta:

„Tudjuk, Tolna megye déli részén, közel Szekszárd- hoz, könnyen fejthető és nagymennyiségű szén van, amit akár szállítással hozhatnánk a gyártelepre, akár pedig villamosenergiává ott helyiben átalakítva, hasznosíthatnának a gyártelepek”.

Ugyan milyen következtetésre jutott volna az előadó, ha még azt is tudja, hogy a föld mélyében vasércvonulat található, amely eléri a megyeszékhelyet is!

1945. szeptember 8-án közölte a Tolniamegyei Néplap azt a hírt, amely megdobogtatta a dohányosok szivét. Idézzük:

„Székszárd város polgár- mestere a rendelkezésre álló szivarkakészlet csekélysége miatt, arányos és igazságos elosztása érdekében szivar- kautalványt léptetett életbe, amelynek kiosztása a városháza nagytermében megkezdődik.

A kiadott rendelkezés értelmében minden 18 éven felüli férfiú jogosult az utalvány ellenében 25 db cigarettának a helybeli nagy és kis trafikokban való beváltására. A most forgalomba kerülő szivarkáknak ára a következő darabonként: a Béke szivarka 5 pengő, a Virginiáé 4 pengő, a Magyaré 2 pengő, a Munkásé 1 pengő 80 fillér.”

A 'közlemény szövege szerint csak a férfiak kaphattak cigarettautalványt, a nőkről nem szólnak.

A szakszervezeti mozgalom 1945 tavaszán bontakozott ki megyénkben. Júliusra időszerűvé vált a járási titkárságok szervezése és a funkciók betöltése. A Tolnamegyei Néplap 1945. július

ll-,i számában ezzel kapcsolatban hirdetés jelent meg. Idézzük:

„Pályázati hirdetmény!

A völ'gységi járás Szabad Szákszervezetek járási titkári állásra pályázatot hirdet (nefc). Pályázóknak 5 évi szakszervezeti múltat igazolni kell, ezen igazolás, valamint életrajz a pályázathoz csatolandó. A pályázatok 1945. augusztus 1-ig a völgy- sógi járási Szalbad Szakszervezetekhez Bonyhádra küldendők.”

Nem tudjuk, eredményes

volt-e a pályázat, de mindenképpen érdekes demokratikus megoldás volt.

Az újságolvasók konzervatív csoportja ugyancsak megdöbbenéssel olvashatta a hírt 1945. szeptember 22-én:

„A Magyar Közlöny közli a belügyminiszter rendeletét, amely megengedi, hogy az államrendőrség kötelékében nőket is lehet alkalmazni és kinevezni. A nők a férfialkiálmazottakkal minden tefcnitetben egy elbírálás alá esnek.”

Ha már a rendőrségről szóltunk, álljon itt egy hír az eredményes rendőri akcióról :

„A magyar álamrendőrség őcsényi tagozata az ottani Kommunista Párt feljelentésére e hó 13-án éjjel szervezett feketéző társaságot leplezett le, akik nagyobb mennyiségű lisztet akarták Bajára szállítani. Megállapították, hogy ez a társaság öcsény községből már több mint 40 mázsa lisztet szállított el. A lefoglalt és elkobzott lisztmennyiséget a községi közellátás részére ajánlották fel az ellátatlanok szükségletének biztosítására.”

K. BALOG JÁNOS