Tolna Megyei Népújság, 1984. november (34. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-03 / 259. szám
2^ÉPÜJSÁG 1984. november 3. Indiában folytatódnak a zavargások Sorra érkeznek a küldöttségek Indira Gandhi gyászszertartására Losonczi Pál beírja nevét a nagykövetség részvétkönyvébe. (Telefotó.) Remények és kérdőjelek Péntek esti kommentárunk. Az esemény, a helyszín és az időpont ismert: hétfőn, a Libanonban állomásozó ENSZ-alakulatok nakurai központjában kerül sor a tervek szerint az Izrael és Libanon közti katonai megbeszélésekre. A találkozó körülményei is köztudottak: hosszas, több csatornán folyó eszmecserék, közvetítő kísérletek tucatja után most végül a világszervezet égisze alatt sikerül — legalábbis remélhetőleg — tárgyalóasztalhoz ültetni a két ország képviselőit. Ami viszont távolról sem látható világosan, az az, mennyiben nyújthat új esélyt a Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár szervezésében létrejövő találkozó az előrelépéshez. Ahhoz, hogy a közél-keleti válság egyik legégetőbb kérdése, az izraeli csapatok dél-libanoniból való kivonulásának ügye végre kimozduljon a holtpontról. A tárgyalások puszta ténye önmagában ugyanis sovány reményt kínál mindaddig, amíg az izraeli erők távozása körüli kérdőjelek nem fogyatkoznak meg. Márpedig e tekintetben változatlanul teljes a bizonytalanság. A jelek szerint Simon Peresz kormányfő visszatáncolt attól az eredeti kampány- ígéretétől, hogy hatalomra kerülése esetén záros határidőn, állítólag hat hónapon belül megoldja az egyre terhesebbé — és egyre költségesebbé — váló libanoni katonai jelenlét problémáját. Sőt, legutóbbi nyilatkozatában kijelentette, hogy szó sem lehet egyoldalú csapatkivonásról, szavainak ilyen értelmezése csupán „fordítói hiba” lehetett. Ügy tűnik, még az esetleges részleges visszavonulást is elhalasztják. Pedig a közelmúlt egyes diplomáciai fejleményei nyomán átmenetileg biztatóbbnak tűnt a kép, különösen, hogy Jeruzsálem fő szövetségese, az Egyesült Államok szintén a kivonulás érdekében llépett sorompóba. Murphy közel-keleti ügyekkel megbízott amerikai külügyi államtitkár ingázása során állítólag már egy tervezetet is tető alá hozott, amely különválasztotta az izraeli csapatok távozását a szíriai erőkétől. 'Nos, épp ez a megkülönböztetés az egyik téma, amin a nakurai találkozó könnyen zátonyra futhat. A másik, nem kevésbé veszélyes véleményeltérés az Izrael által követelt „biztonsági garanciák” ügye, vagyis, hogy Jeruzsálem milyen katonai és politikai ellenszolgáltatásokra tart igényt. Az álláspontok itt is meglehetősen távol esnék egymástól. Bejrúti elképzelések szerint a biztosítékot a libanoni kormánykatonák jelentenék az ENSZ-erőkkel együtt, Izrael viszont a szakadár dél-libanoni hadsereg szerepét igyekszik növelni, s hosszabb távon egy szinte önálló ütközőövezetet képzel el. Ráadásul a libanoni rendezésből ki nem kapcsolható Szíria alelnöke, Kihaddam épp a napokban közölte, hogy országa semmilyen formában nem vállalja az Izrael által igényelt biztosítékokat. Az eltérő mézetek, az alig jelentkező kompromisszumkészség ismeretében így érthető, hogy a legtöbb megfigyelő szerint Libanonban több a kérdőjel, mint a remény. . . SZEGŐ GÁBOR Újságírók kitüntetése a Parlamentben len volt Övári Miklós, az Már kétszázötven körül van az Indiában kiújult vallási villongások halálos áldozatainak száma. Egy Űj- Delhi melletti településen a rendőrség lőfegyverét használta az egymással közelharcba keveredett hindu ás szikh tömegek szétválasztására. Egy angol nyelvű indiai napilap, a New Delhi Statesman közölte annak a merénylőnek a tanúvallomását, akit közvetlenül a gyilkosság után fogtak el. A lap közlése szerint Szatvant Szingh, Indira Gandhi biztonsági szolgálatának tagja kórházi ágyán tett vallomásában közölte, hogy egy szikh tábornok volt az Indira Gandhi elleni merénylet értelmi szerzője. Szatvant Szingh beismerte továbbá, hogy Zail Szingh államfő és Radzsiv Gandhi meggyilkolását is tervezték. Üj-Delhiben folynak Indira Gandhi gyászszertartásának előkészületei. A ham- vasztási szertartást a Jamu- na folyó partján végzik és az elhunyt hamvait a szent folyóba szórják. A máglyát — ugyancsak a hagyományoknak megfelelően — az elhunyt egyetlen élő fia, Radzsiv Gandhi gyújtja meg. Pénteken este Űj-Delhibe érkezett a Magyar Népköz- társaság párt- és állami küldöttsége, Indira Gandhi temetésére. A küldöttséget Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagKöszönet és elismerés Ünnepség volt tegnap délelőtt a megyei népi ellenőrzési bizottságnál a NOSZF közelgő évfordulója alkalmából. Több évitizedes népi eV lenőri munkájukért öten kapták meg a KNEB elnöke álltai adományozott Kiváló társadalmi munkáért kitüntetést. Emllékplaketitel köszönték meg nyolc aktivistának 20, illetve 25 éves társadalmi tevékenységét. Tárgyjutalomban mintegy ötven népi ellenőr részesült. ja, az Elnöki Tanács helyettes elnöke vezeti. Tagjai: dr. Várkonyi Péter, a Központi Bizottság tagja, külügyminiszter és dr. Túri Ferenc delhi nagykövet, aki Űj-Del- hiben csatlakozott a delegációhoz. Pénteken megérkeztek Üj- Delhibe az Indira Gandhi temetésén részt vevő más külföldi küldöttségek is. Már az indiai fővárosban van a Nyikolaj Tyihonov vezette szovjet küldöttség, . a Sri Lanka-i és az ugandai elnök, valamint a portugál és az ír kormányfő. Az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet Déli hadseregcsoport parancsnokságán pénteken ünnepséget tartottak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulója alkalmából. Konsztantyin Kocsátov vezér- ezredes, a hadseregosoport parancsnoka mondott ünnepi beszédet. Az ünnepségen részt vett Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, CziIndira Gandhi, az Indiai Köztársaság miniszterelnöke elhunyta alkalmából pénteken magyar párt- és állami vezetők keresték fel India budapesti nagykövetségét. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, az MSZMP Központi Bizottsága nevében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára és Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes fejezte ki részvétét Aravinda Ramachandra Deo nagykövetnek. nege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, Horváth István belügyminiszter, Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter, Borbély Sándor, a Munkásőrség országos parancsnoka, Roska István külügyminiszter-helyettes, továbbá Vlagyimir Bazovsz- kij, a Szovjetunió budapesti nagykövete és Nyikolaj Szil- csenko vezérezredes, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői fő- parancsnokának magyarországi képviselője. Megemlékezések az ellenforradalom áldozatairól Pénteken koszorúzási ünnepséget rendeztek a néphatalom hőseinek Köztársaság téri emlékhelyén. Az MSZMP Budapesti Bizottsága nevében Borbély Gábor és Jassó Mihály, a pártbizottság titkárai koszorúztak. A tisztelet és az emlékezés virágait helyezték el az emlékfalnál a Fővárosi Tanácsnak, a pártház egykori védőinek képviselői, valamint az állami és társadalmi szervezetek, a kerületi pántbizottságok, a budapesti lakosság képviselői, a hősök hozzátartozói. Az ellenforradalmárokkal vívott harcban elesett mártírok sírjait megkoszorúzták a Mező Imre úti temetőben PANORÁMA BUDAPEST Óvári Miklós, a _ Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára pénteken fogadta a szocialista országokban működő pártkiadók hazánkban tartózkodó igazgatóit. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban tegnap tartották meg a politikai könyvnapok ünnepélyes megnyitóját, s egyben jubileumi könyvkiállítás nyílt a Kossuth Könyvkiadó négy évtizedes terméséből. A megnyitó ünnepségen Óvári Miklós beszédet mondott. NEW YORK Az ENSZ Namíbia-tanácsa a namíbiai népnek a gyarmati megszállás ellen vívott harca 100. évfordulója alkalmából konferenciát rendezett New Yorkban 1984. október 31. és november 2. között neves közéleti személyiségek részvételével. Hazánkat a tanácskozáson Péter János, az országgyűlés alelnöke képviselte. MOSZKVA A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége visz- szaadta a szovjet állampolgárságot Szvetlána I. Alli- lujevának — Sztálin leányának —, aki nemrég tért visz- sza Moszkvába. Az állampolgárság visszaállítását Allilu- jeva kérte. A Legfelsőbb Tanács Elnöksége Allilujeva leányának — Olgának megadta a szovjet állampolgárságot. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulója alkalmából pénteken kitüntetési ünnepséget tartottak a Parlamentben. A sajtó területén kifejtett eredményes munkásságuk elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozatát hatan, az ezüstöt kilencen, a bronz fokozatot öten vették át. A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnökének Kiváló Munkáért kitüntetését 56- an kapták. Az ünnepségen jeMSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A kitüntetéseket Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke adta át. A kitüntetettek között volt lapunk fotóriportere, Gott- vald Károly, aki a Munka Érdemrend bronz fokozatát és V. Horváth Mária munkatársunk. aki a Kiváló Munkáért kitüntetést vette át. Ünnepség a Déli hadseregcsoportnál Választási nagygyűlés Managuában Daniel Ortega beszéde Daniel Ortega, a nicaraguai Kormányzó Tanács és a Sandinista Nemzeti Felsza- badítási Front (FSLN) Országos Vezető Tanácsának tagja csütörtökön Managuában megállapította, hogy továbbra is fennáll a Nicaragua elleni amerikai katonai agresszió közvetlen veszélye. A sandinista politikus kifejtette, hogy Reagan elnök újraválasztása esetén a közép- amerikai országnak bármely pillanatban számolnia kell az Egyesült Államok támadásával. Ortega az FSLN kampányát lezáró nagygylűésen mondott beszédet. A nicara- guai fővárosban rendezett tömegfelvonuláson és az azt követő nagygyűlésen több mint 200 ezer ember — Managua lakosságának majd egyhairmada — vett részt. „Rendkívül nehéz helyzetben fejezzük be a választási kampányt. Az Egyesült Államok megtett minden szükséges előkészületet az intervencióhoz, s ezzel egy időben a nicaraguai jobboldal, a Demokratikus Koordinációban tömörült pártok és a magánvállalkozók legfelsőbb tanácsa (COSEP) az agreszszió politikai feltételeit igyekszik megteremteni. A jobboldali manőverek ellenére Nicaragua népe november 4-én meg fogja választani az ország államfőjét, alelnökét és a 90 tagú nemzetgyűlés képviselőit” — hangsúlyozta Dániel Ortega, az FSLN elnökjelöltje. Ortega emlékeztetett arra, hogy szerdán az amerikai légierő egyik SR—71 típusú kémrepüilőgépe megsértette az ország légterét. Az ilyen típusú gépeket — mint a korábbi példáik is bizonyítják — az Egyesült Államok akkor és ott szokta bevetni, amikor és ahol nagyszabású katonai akcióra készül. A sandinista politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy az amerikai titkosszolgálat, a CIA továbbra sem mondott le arról a tervről, hogy úgynevezett önprovokációval háborús konfliktust robbantson kii Nicaragua és két szomszédja, Honduras, valamint Costa Rica között. Tudomásunk van arról, hogy ezekben az országokban már bevetésre készen állnak azok a nicaraguai ellenforradalmároknak adott repülőgépek, amelyekre a CIA a sandinista légierő felségjeleit festette — mondta Daniel Ortega. Ebben a helyzetben Nicaraguának gyorsított ütemben kell folytatnia a védelmi felkészülést, meg kell erősítenie a népi milíciákat, a hadsereg különböző alakulatait. Minél inkább képesek vagyunk megvédeni városainkat, országunkat, az amerikai stratégák annál jobban meggondolják a Nicaragua elleni intervenciót '— szögezte le a sandinista politikus, Ortega ugyanakkor rámutatott, hogy a védelem mellett alapvető feladat a termelés fenntartása. Ortega emlékeztetett arra, hogy teljesen új politikai helyzetben kerül sor a mostani választásokra. Nicaragua történelmében első alkalommal vesz részt a pártok többsége — köztük a legkülönbözőbb politikai irányvonalakat képviselő csoportosulások — a választásokon. A jobboldal pártjai azért nem indulnak, mert nem akarnak indulni, ez a taktikájuk az Egyesült Államok Nicaragua elleni politikájának részét képezi. Az intervenció veszélyének árnyékában a választásokon való részvétel a béke, a nicaraguai szuverenitás melletti kiállást, az agresszió elutasítását jelenti. Biztosak vagyunk abban, hogy vasárnap tömeges lesz a részvétel, s a legtöbben a forradalom folytatására, a Sandinista Front programjára fognak szavazni — hangsúlyozta. Az FSLN elnökjelöltje kitért azokra az állításokra, amelyek szerint a Sandinista Front hitele — az ellátási nehézségek, a gazdasági gondok, a kötelező katonai szolgálat bevezetése miatt — megkopott, a sandinisták elvesztették népi támogatásukat. Ha az itt összegyűlt százezrek, Managua lakosai nem a népet jelentik, akkor hol van a nicaraguai nép? — tette fel a kérdést Ortega. A szavazólistákra több mint másfél millió ember iratkozott fel Nicaraguában, s az FSLN bízik abban, hogy megszerzi a szavazatoknak legalább 70—80 százalékát^