Tolna Megyei Népújság, 1984. november (34. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-03 / 259. szám
1984. november 3. NÉPÚJSÁG 3 Kurd és társközségei Beszélgetés a pártszervezet munkájáról Szokatlan napirendet vá- --------------------lasztott legutóbbi ülésére a három község — Kurd, Gyulaj és Csib- rá'k — alapszervezeteinek munkáját összefogó, irányító pártvezötőség. Kötetlen beszélgetés az elmúlt öt év munkájáról és a jövőbeni feladatokról. A cél: felkészülés az összevont taggyűlésre. O tt voltak a pártvezetőség tagjain kívül az alapszervi titkárok, képviseltette magát a Dombóvári városi pártbizottság párt- és tömegszervezetek osztálya. Szinte kivétel nélkül mindenki elmondta véleményét, volt aki többször is. A sum- mázat, amiben Kiss János pártvezetőségi titkár összegezte a vitát, az, hogy sokat fejlődött a pártélet az elmúlt öt esztendőben, de nem minden feladatot sikerült megoldani. Ebből következnek a tennivalók is. A három község a város- környék ama része, ahol nincs látványos fejlődés, nincsenek kiugró gazdasági eredmények, ám mégis, visszatekintve az öt év előtti állapotokra, van mit számbaven- ni. Végbement a csibráki fa- feldolgozó üzem rekonstrukciója, az üzem mintegy húzóereje a kisközség fejlődésének, megnőtt az építési kedv, erősödött a falu népesség- megtartó képessége. Gyulajon varroda kezdte meg a termelést, munkát biztosítva vagy harminc téesz-tag asszonynak, leánynak. A kurdi téesz tavaly tízmillió forintos nyereséget ért el (az idei év gyengébb llesz, főként a kedvezőtlen időjárás miatt). Ügy tűnik, a gyulaji téeszben sikerült túljutni az évek óta tartó válságon, a korábbi veszteséggel szemben az idén hét-nyolcmillió forint nyereséggel számolnak. Ez utóbbi községben ismét önálló lett az általános iskola, öt évvel ezelőtt csak Kurdon volt vízvezeték, most már Gyulajon is van és elkészült a csibráki törpevízmű is — főként az erdő- és vadgazdaság segítségével. .. Tények, adatok cáfolják azt a korábbi félelmet, hogy a társközségek hátrányban lesznek. Az elmúlt öt év alatt többet kaptak, mint a székhelyközség. Számok — s százezer forintok — felsorolásával bizonyította ezt a tanácselnökasszony. Több- mililió forintos társadalmi munkával segítették elő a falvak gyarapodását lakóik. Mint az egyik hozzászóló elmondta, ma nem az a gyakoribb, hogy a tanácstól követelik, csinálják meg ezt, vagy aat, hanem „Kérünk ide öt köbméter kavicsot és hozzávaló cementet, a többi a mi dolgunk...” Nem volt könnyű az elmúlt években a kommunisták munkája. Gyuláján — amikor 'kihelyezett ülésen vizsgálta a szövetkezet helyzetét és határozta meg a tennivalókat a pártvezetőség — az alapszervezet tagsága nem volt egységes, csakhogy- nem kettészakadt, akadtak olyanok, akiknek személyesen előnyösek voltak a korábbi állapotok. Szívós meggyőző munkával sikerült mégis kialakítani az egységes állásfoglalást: a változásra — beleértve annak személyi vonatkozásait is — szükség van. És ezután már minden párttag a tennivalók eredményes megvalósításáért dolgozott, agitált. A pártéletben megie........ . ........... hetősen v áltozatos a kép. Van alapszervezet, ahol 1979-ben volt az utolsó tagfelvétel. — Pedig ma már vannak arra alkalmas tagjaink, főleg fiatalok, akiknek a pártban lenne a helyük, csak többet kell foglalkoznunk velük — mondta a titkár. Van viszont olyan pártszervezet is, ahol három itagot vettek föl, sőt az egyikben nyolcat, és további kettőnek a felvétele folyamatban van. Csaknem általános gond, hogy gyengék a KlSZ-szer- vezetek — egy, a csibráki kivételével. Egyik-másik alapszervezet próbálkozott az ifjúság körében a mozgalmi tevékenység felélénkítésével, eredmény nélkül. Lehet-e, vagy sem, ekörül folyt a vita. Kurdon például a téeszben 130 KISZ-es korú fiatal van, ám közülük mindössze öt a tagja az ifjúsági szervezetnek. A 130 közül is mindössze harminc van, aki nőtlen, vagy még nem ment férjhez. Az egyik KISZ-szervezet élére találtak megfelelő képességű titkárt, csakhogy az illető férjhez ment és lemondott. Többen elmondták, és általános tapasztalatként is felfogható, hogy ha sikerül megfelelő vezetőt találni — példa erre a kurdi Vöröskereszt szervezet — fellendülhet a mozgalmi élet. Persze, nemcsak erre korlátozódhat a pártszervezet tevékenysége, rendszeres segítséget kell nyújtania a tömegszervezeteknek. Az alapszervezeti kádermunkában vigyázni kell arra. nehogy ismételten megtörténjen, ami előfordult: a jól dolgozó KISZ-titkárt megbízták az MHSZ-klub vezetésével. Azután egyiket sem tudta jól ellátni. Tehát, „ne aggassunk mindent arra, aki jól dolgozik...” A párttaggyűlések többnyire betöltik funkciójukat. Ám van alapszervezet, ahol nemigen fordul elő vita, hozzászólás. Az alapszervezet vezetőségének itt — de az öt alapszervezetet irányító pártvezetőségnek is — meg kell vizsgálni, feltárni az okokat. Ugyanis a pártszervezetek többségére éppen a mozgalmas taggyűlések a jellemzők. Különösen, amikor közérdekű problémákról esik szó. Amikor tapasztalja a tagság, hogy amit kifogásol. abban történik intézkedés. Taggyűléseken vetették fel az alapellátás gondjait, a pártvezetőség intézkedett. Meg kell jegyezni, hogy nem minden esetben sikerrel. A hót végi kenyér- és tejellátással már nincs gond, ám többszöri utánjárással sem sikerült elérni, hogy javuljon a Gyulaj és Kurd közötti buszközlekedés. Hasonlóképpen pusztába kiáltott szó volt a Kapos szennyezettségének kifogásolása. Ami egyébként a környezetvédelmet illeti, a pártszervezeteknek sikerült kialákítani a tagság körében azt az álláspontot, hogy „A környezet tisztasága elsősorban rajtunk, párttagokon és természetesen a pártonkívülieken is múlik.” Szóba kerültek az idős, beteg párttagok is. Az eddiginél többet kell törődni velük, rendszeresen felkeresni azokat, akik egészségi állapotuk miatt fel vannak mentve a pártrendezvények látogatása alól, segíteni gondjaik megoldását. Nosztalgiával emléke-------------2----------- zett az e gyik idős pártvezetőségi tag a negyvenötös időkre, mondván: akkor lehetett látványos dolgokat produkálni. Mint többen elmondták — ezzel aztán ő is egyet értett — ha a mai tennivalóink nem is olyan látványosak, mint a földosztás, a koalíciós viták , a téesz-áfcszervezés, nagyon fontosak. Hiszen az elmúlt öt esztendő „felmérése” is bizonyítja, Kurdon és társközségeiben is történt egy és más. nem lebecsülendő fejlődés az elmúlt öt évben. J. J. üzembe helyezték Szolnokon az ország legnagyobb teljesítményű olajipari számítógépét. A komputer lehetővé teszi a teljes és mindenperees információcserét az Alföld valamennyi kőolaj- és gázmezeje között. HÉTRŐL Sok volt a héten a tanácskozás, ülés és megbeszélés. Van néha az embernek olyan érzése, hogy túlságosan is sok van belőlük, esetenként még az is eszünkbe juthat, hogy érdemi munka helyett tanácskoznak, az intézkedési terveket csak kidolgozzák, és aztán a következő tanácskozásig nem történik semmi. Biztosan erre is van példa, ezen a héten a sok tanácskozás igen fontos kérdésekről folyt és mindahányon nagyon fontos, sőt „életbevágó” kérdésekről esett szó, az eredményeket, a már elvégzett munkát is számba vették az új feladatok kijelölése mellett. A legfontosabbakra érdemes egy-egy mondatban emlékeztetni ismét a kedves olvasót. Kedden számoltunk be a X. országos békekonferencia zárásáról, tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága, szó volt szociális gondozásról, a nőpolitika megvalósulásáról, és a télre való felkészülésről. Mivel röviden tudtunk csak beszámolni róla, kiemelést érdemel az alkoholizmus eLleni megyei bizottság ülése. Ez is olyan téma volt, ami gyakran, és sajnos „életbevágó”. A jövőnkért 6a a fövő nevében A Tolna megyei fiatalok is elküldték üzeneteiket a békestafétával Abban a szerencsében lehetett része az újságírónak, hogy jelen volt az országos békekonferencián. Az ott elhangzott felszólalások annyi izgalmas kérdést, témát vetettek fel, hogy majd mindegyik megérne egy külön írást. Az egészen biztos, hogy a jövőnkről van szó, a kevésbé átélhető ebben a kérdésben az emberiség jövője, sokkal könnyebb megérteni a kérdés jelentőségét, ha mindenki saját céljaival, egyéni életével és a családja biztonságos jövőjével kapcsolja össze a világ sorsát. És akkor már nem szólam, hogy a béke ügye személyes ügyünk. Személy szerint is tenni kell érte. Mindenkinek azt, amit ő maga megtehet. A mozgalom megújulóban van, amit ki- kényszerített egyrészt a világpolitika alakulása, másrészt az a tény, hogy a mozgalom maga is megfiatalodott. Az ifjúság is helyet kért a békeharcból, elég csak a KISZ nagy sikerű akcióira gondolni. Képviselőik már küldöttként részt is vettek a konferencián és elmondták véleményüket a maguk sajátos nézőpontjából, hiszen ők — mi — nem éltünk háborúban, nekünk eddig a béke természetes állapot, amit megőrizni akarunk. Jó volna, egyszer eljutni addig, hogy ne kelljen számolni hány éve van béke Európában. A fiatalok jelenléte a konferencián egyúttal a hazai békemozgalom jövőjét is jelenti. Tettek az ifjúságért A jövőnkért már a jelenben tenni kell. Van ifjúságpolitikai párthatározat, Állami Ifjúsági Bizottság, ifjúsági törvény, éppen ennek előírásai szerint most folynak az ifjúsági parlamentek. Divat vitatkozni az oktatás jelenéről és jövőjéről, még a béke- konferencián is felvetődött, hogy békére nevelés kerüljön be az oktatásba. Magam nehezen tudom elképzelni, hogy ez miként lehetséges, de a szakemberek biztosan megoldják. A sok határozat és döntés mögött szerencsére nem vész el a gyerek. Mert bárki is szervezi a munkát, nemcsak beszélünk, hanem teszünk is a gyerekekért, a fiatalokért. A felnőtt társadalom igényli és bevonja az ifjúságot az őket érintő kérdések megvitatásába, az irányok meghatározásába. Ezt a közfigyelmet nem is kell mással viszonozni „csak” azzal, hogy az ifjúság is kiveszi a részét a határozatok végrehajtásából, a munkából'. A tények bizonyítják, hogy ezzel nincs is baj. Nézzük sorba, hogy csak ezen a héten Tolna megyében mit tettünk a gyerekekért, a fiatalokért: iskolabővítés Várdombon, az iskolavilágítás korszerűsítése kapcsán szó esett DunakömHÍRRE lód, Tolna és Dunaföldvár oktatási intézményeinek korszerűsítéséről. A cikkben nem szerepelt, de tény, hogy rengeteg társadalmi munkát végeztek szülők és fiatalok együtt. Játszótér épült Szekszárdon a Bródy utcában. A sok jó közül' szóltunk egy szülői munkaközösségről, amelynek tagjai — többek között — járdát építettek az iskola előtt. Hogy tisztán lássunk Megjelent egy írás arról, hogy a volt olvasókör helyén korszerű kisüzem létesült. Az épület korábban iskola volt, így is kapcsolódik témánkhoz, az ifjúság neveléséhez. Az olvasókörről jutott eszünkbe, hogy pár szót szóljunk az olvasás örömeiről, és fontosságáról. Szerencsére a valóságban nem arról van szó, hogy az ipar kiszorítja a faluról az olvasást. Kis könyvtárak, művelődési házak gondoskodnak a falun élők mindennapi olvasnivalóiról. Sokan állítják, hogy nem olvasunk, sőt egyre kevesebben olvasunk. Egy ideális állapothoz képest ez lehet, hogy így is van. Még átmeneti csökkenést is el tudok hinni, de hogy ebben az országban, a megyében kevesen és keveset olvasnak azt nem hiszem. Ennek ellentmond a könyvtári és a könyvesbolti forgalom is. Annak ellenére, hogy a könyvek ára nem lefelé ment az utóbbi időben. Inkább arra kellene felfigyelni, hogy mit is olvasnak az emberek? Már olvastam kesergő írást arról, hogy a falusi olvasóközönség még mindig „ott tart”, hogy Jókai és Mikszáth a legkeresettebb író. A moderneket meg észre sem veszik, a maiak közül nem átallják Berkesi és Szilvási Lajos műveit olvasni. Fel sem merül, hogy Jókai és Mikszáth esetében talán az (is) lehet a népszerűség oka, hogy jó írók voltak, annak ellenére, hogy történeteiknek volt eleje és vége, helyenként még közepe is. Dehogy a modernség ellen beszélek, csak amiatt aggódom, hogy az utóbbi időben tömegesen lepik el már nemcsak a könyvesboltokat, hanem a Skála áruházi rendszert és az újságárusokat a „műfajtalan” krimik. Még a végén ők győznek! Nem is a krimik ellen szólok, mert amit író ír, tehát profi munka, azt magam is szívesen olvasom, de ezek a kötetek egyszerűen ponyvák, rosszul megírva... Világosabban Világosabban látnak a gyerekek az iskolákban, már csak azért is, mert korszerűsítették a lámpákat. Megyénkben is sok iskola kérte és kapta meg az állami támogatást, hogy a fűtés mellett a világítást is korszerűsíthessék. Az országos és azon belül a megyei népi ellenőrzési vizsgálat kimutatta, hogy nem elég a fény a tantermekben. A legsötétebb hely éppen a katedra, mértek annak közelében 90 lux fénymennyiséget is, amikor a minimumnak 200-nak kellene lenni. Érdemes lenne egyszer megnézni a szemüveges tanárok arányát. Sok-sok társadalmi munkával, kisiparosok, szülők közreműködésével korszerűsítették az iskolák világítását. A pályázat útján kapott állami támogatás a társadalmi munkával együtt csodákat művelt. Egy akadálya mégis volt a még jobb eredménynek. Létezik ugyanis az úgynevezett „M” mutató, e szerint a korszerűsítésnek — meghatározott és bonyolult számítások alapján — gazdaságosnak kell lennie. Emiatt éppen a legrosszabb helyzetben lévőik nem pályázhattak, mert két, százas égőnél biztosan többe kerül és többet is fogyaszt egy akármilyen korszerű fénycsőrendszer. A megoldást azért igyekeztek megtalálni — helyben —, de a központi intézkedés hibáját szóvá tette a népi ellenőrzés is. IHAROSI ibolya Olvasóvá nevelés a dombóvári művelődési központban