Tolna Megyei Népújság, 1984. november (34. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-02 / 258. szám

A minőségi hústermelés a cél Kiállítás Tamásiban NOVEMBER 2 PÉNTEK Névnap: Achilles. A Nap kél 6.29 — nyugszik 16.25 órakor. A Hold kél 14.33 — nyugszik — órakor. Hetven évvel ezelőtt, 1914. november 2-án szüle­tett Felsőgallán, és 58 éves korában, 1972-ben halt meg Budapesten Kónya Lajos kétszeres Kossuth-díjas köl­tő, lapszerkesztő. + Érdekes témát tár­gyait meg tegnapi ülésén a megyei népi ellenőrzési bi­zottság. A vizsgálat célja an­nak megállapítása volt, hogy a személyi viszonyaik miatt segítségre szoruló fenőttek, munkaképtelenek és öregek támogatására, gondozására hivatott intézmények hogyan látják el feladatukat, milyen tennivalók vannak a felnőtt­védelemben. # KIEGÉSZÍTÉS. A lapunk október 25-i számának 3. ol­dalán Megyénk települései felszabadulásának időpontja címmel megjelent összeállí­táshoz kiegészítésként közöl­jük: Jágónak, Csikóstőttős és Kaposszekcső november 30- án, Attala és Kapospula de­cember 1-én szabadult fel. A A 11. SZÁMÉ VOLÁN VÁLLALAT szakszervezeti bizottsága és KlSZ-bizottsá- ga együttes ülést tartott, amelyen megtárgyalták a vál­lalat ifjúságpolitikai intézke­dési tervének végrehajtásá­ról szóló beszámolót, ami az 1981—84. közötti időszakot fogta át, valamint megvitat­ták az 1984—86. évi ifjúság- politikai intézkedési tervet is. 'v, A TEVELI és a bony­hádi nyolcadik osztályosok a takarékossági világnap alkal­mából látogatást tettek a völgységi takarékszövetkezet fiókjaiban. A 150 tanuló így „pénzközelből” hallgathatott megemlékezést az esemény­ről, Brauer Jánosnak, a szö­vetkezet vezetőjének előadá­sában. o SZERENCSÉTLENÜL JÁRT egy nyugatnémet és osztrák turistákat szállító autóbusz szerdán a Sinai-fél- szigeten. A busz harminckét kirándulóval nagy sebesség­gel haladt az izraeli határ felé, amikor — valószínűleg fékhiba miatt — keresztbe fordult az úton, többször va­lósággal bukfencet vetett és szétroncsolódott. Hat nyugat­német és egy osztrák állam­polgár a helyszínen meghalt, huszonötén pedig megsérül­tek. Értesítjük vendégeinket, hogy a szekszárdi fedett uszoda november 2-án 15 órától, 3-án 14 órától, 4-én 8—15 óráig a Sípos Márton nemzetközi úszóverseny miatt a nagyközönség számára zárva tart. A verseny meg­tekintésére belépőjegy a für­dő pénztáránál váltható. Tm. Vízmű Vállalat, Szekszárd. (232) A nem végleges jelentések szerint 35 áldozata és mint­egy 30 sebesült je van az argentin fővárosban történt tömegszerencsétlenségnek. Képünkön: a több összeütkö­zött autóbusz roncsainál dolgoznak a mentőbrigádok. (Telefotó) Pára, köd A várható időjárás ma estig: foly­tatódik az ország legnagyobb részén párás, ködös, borult idő, néhol köd- szitálással. Napközben több helyen átmenetileg megszűnik, vagy ritkul a köd. Ezeken a helyeken kevés napsütés is lesz. Gyen­ge marad a szél. A várható legmagasabb hőmérséklet 7, 12 fok között. Orvosmeteorológia A meteorológiai előrejelzés szerint a jövő hét köze­péig nagyrészt változatlanul párás, ködös lesz az idő. E hét végén valamelyest csökken a köd kialakulásá­nak valószínűsége, az idő hűvösebbre, szelesebbre fordul, s az időnként megnövekvő felhőzetből futó zá­porok alakulhatnak ki. A jövő hét közepére ismét las­sul a légmozgás, s nagyobb csapadékra is lehet szá­mítani. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a hét végén és a jövő hét közepén mínusz 1 és plusz 4, hét közben 2—7 fok között alakul. A legmagasabb nappali hő­mérséklet a tartósan ködös helyeken 5—40 fok kö­zött várható, s csak ott melegszik fel 12—15 fokig a le­vegő, ahol néhány órára kisüt a nap. A hét végére 9—14 fok várható. Az orvosmeteorológus szerint a jövő hét közepéig előrejelzett csendes, nagyobb változásoktól mentes időben erős biológiai reakciókkal nem kell számolni. ----------------------------------------­------------------------------------------J A mivel a kistermelő is jól jár A sertéshústermelés me­gyénkben, a húsipari vágó- kapacitás Szekszárdra telepí­tésével jelentősen megnőtt. Ma már ott tartunk, hogy a megye képes ellátni vágóálla­tokkal a vállalatot, amiből a kistermelők mintegy egyhar- mad részt biztosítanak. De nem mindegy, hogy milyen minőségben. Azt az elavult szemléletet, miszerint fontos, hogy a sza­porulat kocánként legalább a 7—8 darabot elérje, és kö­rülbelül 7 hónap alatt vágó­képes legyen az állomány, ma már a korszerű sertés­tenyésztésnek és állattartás­nak kell felváltania. Ennek érdekében a húsipari válla­lat és a Hungahyb tenyészté­si rendszer közös összefogá­sával a már több éves koca­tartási akcióval összekapcsol­va tenyészkan-kihelyezési akciót indított. Elsősorban azokat a kistermelőket keres­ték meg, akiknél úgynevezett zugkanok voltak. E helyett felajánlottak olyan tenyész­állatokat, melyek az export­követelményeknek megfelelő állományt képesek biztosíta­ni. Országosan körülbelül 9500 —10 000 zugkanról van szó, mely Tolna megyében a fel­mérések szerint 615-re tehe­tő. A kihelyezésre kerülő ka­nok megfelelő tenyésztési bizonyítvánnyal, származási lappal vannak ellátva, me­lyeket a kistermelők 12 ezer forintért kapnak. Ebből a húsipari vállalat magára vál­lalt 6 ezer forintot, és a zug- kan vágóértékét is kifizetik. Ilyen akció kapcsán, a né­metkéri Pesztericz Alajos, a némeitkéri Haladás Termelő- szövetkezet állattenyésztője, — kistermelő mutatta be gazdaságát a Magyar Tele­vízió Práger György vezette forgatócsoportjának is. Arra kértem a gazdát, foglalja össze a véleményét saját ta­pasztalatai alapján. — Tíz éve foglalkozunk sertéstenyésztéssel, a malac- szaporulatot értékesítjük, és a megmaradó állományunk kerül a vágóhídra. A falu­ban 14—15 zugkan volt, köz­tük nekem is egy. A nyár folyamán kaptam helyette jó tenyésztési alapokkal ren­delkező, nagy tenyészértékű apaállatot. Mi kistermelők ezt nagyon jó lépésnek tart­juk. > A húsipari vállalat és Hun­gahyb tenyésztési rendszer közös vállalkozása egyértel­mű segítség a kistermelőnek és a népgazdaságnak egy­aránt. Ezzel az új állomány­nyal a kistermelő már a ja­nuár 1-től esedékes plusz egy forint kilogrammonkén­ti árat kaphatja. . OL VAST AM A szecskaavatásról Mindenki volt szecska. Vagyis elsős. A szecskaság nem kellemes állapot, mert először is illene tisztessé­gesen beilleszkedni a kollektívába, úgy, hogy közben az „öregek" elvárják a tiszteletet... Ez mindig is konfliktusokat eredményezett. Valahogy az utóbbi időben elfelejtkeztünk arról, hogy emlékezetessé kellene tenni az új emberek meg­jelenését. És ez már nem diákügy. Mert az ember kez­dő minden új helyen, legyen az iskola, munkahely vagy baráti kör. .. Az új ember pedig feszélyezve ér­zi magát. Tegnapi lapunkban olvastam, hogy a dombóvári gimnáziumban felelevenítették az elsősök avatását. A felsősök adnak műsort, bohókás történetekkel szóra­koztatják a tanáraikat, diáktársaikat. A vidámság a lé­nyeg, ami szerintem eltűr apró csínyeket is a szecskák kárára, akik erre mindig szívesen emlékeznek majd. H. J. ünnepi Lincoln kézjegye ­nyitvatartás 297000 dollárért Az üzletek nyitvatartásá- ról szóló 20/1982. (XII. 29.) Bk. M. sz. rendelet, valamint a 4/1983. (X. 20.) ÁBMH rendelkezés alapján — a KPVDSZ Tolna megyei Bi­zottsága egyetértésével — a november 7-i nyitvatartási rendet az alábbiakban sza­bályozta a megyei tanács kereskedelmi osztálya: Rekordáron, 297 ezer dol­lárért kelt el egy New York-i árverésen az az 1863-ból származó okmány, amelyet Abraham Lincoln elnök lá­tott el kézjegyével. A Lin­coln aláírásával hitelesített okirat egyik másolata annak a nyilatkozatnak, amelyben az elnök 1863-ban elrendel, te az amerikai rabszolgák felszabadítását. November 6-án (kedden): — valamennyi élelmiszer- bolt, a csarnokok és piacok 19 óráig, az ennél egyéb­ként később záró üzletek szokásos rendjüknek megfe. lelően tartanak nyitva, — iparcikk- és ruházati üzletek, áruházak keddi, — a vendéglátóhelyek szombati nyitvatartási rend­jük szerint üzemeljenek. November 7-én (szerdán): — a vendéglátóhelyek, do. hány-, édesség, és virágbol­tok vasárnapi nyitvatartási rendjük szerint működje­nek, — minden más üzlet zár­va tart, — a kijelölt vendéglátó- helyek árusítsanak tejet, ke­nyeret. Lesz-e akció? Nyugdíjasok naponta te­lefonálnak a szerkesztőség­be: az OFOTÉRT Vállalat október 16. és november 15. között országos akciót hir­detett nyugdíjasoknak. Az akció ideje alatt bezárt a szekszárdi OFOTÉRT-szak- üzlet. Vajon ezért a szek­szárdi nyugdíjasok nem részesülhetnek kedvez­ményben? Déri István, a szekszárdi üzlet vezetője tájékoztatá­sa szerint Szekszárdon egy héttel tovább tart az ak­ció, mivel az optikai szak­bolt a Mártírok tere 1—3. alá költözik. Így Szekszár­don a nyugdíjasok részére a 40 százalékos szemüveg­kedvezmény ig tart. november 23­Huszonhárom kisiparos mutatkozott be Tamási és környéke kisipa­rosainak munkáiból nyílt ki­állítás az „új” város KlSOSZ- székházában. Október 30-tól november 7-ig 23 kisiparos mutatja itt be termékét. A női szabó, gépi hímző, kár­pitos-, esztergályos-, bádogos- szakma képviselői mutatkoz­nak be, de a hagyományos mesterségek folytatói — ká­dár, szíjgyártó, kötélgyártó — is elhozták keze munkájuk egy-egy remekét. A kezde­ményezés igen hasznosnak bizonyult nemcsak azért, mert a helyszínen egyben rendelést is felvesznek, áru­sítanak, hanem azért is, mert ez idő alatt több szá­zan ismerkedhetnek meg a különböző szakmák szépsé­geivel. Többször nemcsak a kiállítási tárgyon keresztül, hanem a készítőjével szemé­lyesen elbeszélgetve. És mint ahogy a vendégkönyv egyik bejegyzése tanúskodott, „a bemutató sokat segített Díszes esőcsatorna bennünket a pályaválasztás­ban. Tamási I-es iskola 8. osztálya”. A hölgyek természetesen a ruháknál, bundáknál időztek legtovább Az alkoholizmus elleni bizottság ülésén Közgazdasági kérdések, italkínálat és -forgalmazás, valamint a közlekedés alko­holmentessé tétele szerepelt a Megyei Alkoholizmus Elle­ni Bizottság tegnapi ülésének napirendjén. Az alkoholizmus, az alko­holfogyasztás csökkentése ér­dekében évek óta folyik a felvilágosító munka. A ke­reskedelmi tevékenységhez szorosan hozzátartozik — nem kis érdekeltséggel — az italértékesítés. A megyei bi­Felszabadulási pályázat Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére képzőművészeti pályázatot hirdet az ország tíz szocia­lista városában — Ajkán, Dunaújvárosban, Kazincbar­cikán, Komlón, Leninváros- ban, Oroszlányban, Pakson, Százhalombattán, Tatabá­nyán és Várpalotán — élő amatőrök és alkotócsopor­tok számára Komló város Tanácsa, a városi párt. és KISZ-bizottsággal, valamint művelődési központtal közö­sen. A pályázatra műfaji és technikai megkötöttség nél­kül minden olyan műalkotás beküldhető, amely a pályá­zók lakóhelyének négy évti. zedes fejlődését, az ott élő emberek életét tükrözi. A legjobb munkákat jutalmaz­zák. A pályaművekből kiál­lítást is rendeznek. A pályá­zatra személyenként, illetve alkotócsoportonként három­három mű küldhető be a feladó nevének és címének megjelölésével 1985. január 31-ig a Komlói Városi Mű­velődési Központ alábbi cí­mére: Komló, Kossuth tér 4. 7300. zottság javasolta e tevékeny­ség feltételeinek kulturáltab­bá tételét, továbbá azt is — egyebek között —, hogy kor­szerű üzlettípusok kialakítá­sa mellett az ételfogyasztás is váljék lehetővé. Az alkoholfogyasztásnak, a közlekedés biztonságára gya­korolt rendkívül veszélyes és káros hatásának megyei ta­pasztalatait értékelve zárta ülését az alkoholizmus elleni bizottság. (MÉH) A Dél-dunántúli MÉH Vállalat szekszárdi te­lepe felvesz — ív- és lánghegesztő vizsgával rendelkező dolgozókat vágó munkakörbe, — férfi, női segéd­munkásokat, — gépkocsivezetőt. Jelentkezni lehet a szek­szárdi telepen: Bogyiszlói u. 6. Telefon: 12-213. (165) NÉPÚJSÁG a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: &cekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRAS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkezbesito postahivata o nál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom