Tolna Megyei Népújság, 1984. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-06 / 235. szám
a Képújság 1984. október 6. A krónikás, jelen esetben e sorok írója azért ült gépkocsiba, hogy megtudja, illetőleg bemutassa, mennyit változott a tanyai, vagy ahogy mifelénk ismertebb, a pusztai élet az elmúlt negyven esztendőben. Az úticél Okrád-puszta voltt. Bizonyára olyannyira ismeretlen a név, hogy még a földrajztanárok sem mindnyájan tudják elhelyezni a glóbuszon. Ez nem is véletlen, hiszen Greenwichtől annyira keletre van, hogy ritka az a térkép, amelyik jelöli. Ha mégis — és miért ne? — pontos meghatározást kellene adni róla, akkor figyelmen kívül hagyva az északi és déli szélességi, illetőleg hosszúsági fokokat, a legpontosabban úgy tájolhatnánk be, hogy Okrád Tolna és Lomogy megye határán, az Iregszemcse —Értény—Tengőd községek alkotta háromszögben található. Közigazgatásilag Ireg- szemcséhez tartozik. * A székhelyközség tanácsán — az elnök és a vb- titkár távollétében — a népességnyilvántartóból csak annyit tudunk meg, hogy a puszta Iregszemcséhez tartozik, 14 család lakja, a Tamási Állami Gazdaság II. számú kerülete, ahol a gépműhely és a szarvasmarhatenyésztés ad munkát és kereseti lehetőséget. Ismereteinket kibővíteni indulunk tovább. Iregszem- csét elhagyva, a Somogy megyei Tengőd felé tartva, egyszer csak tábla jelzi az irányt: Csehi. Szilárd burkolatú úton robogunk a jelzett településre, amelynek „központjában” az újabb irányjelző Okrád felé mutat utat. A kövesút továbbvisz, és egyszer csak a barna hátú földek között a távolban, a lombjukat hullató jegenyék mögött, megpillantjuk az egykori cselédházakat, a mai szolgálati lakásokat. Átrobogva a településen — a szilárd burkolatú út végén — a gépműhelyhez érünk , ahol szorgos kezek javítják a különböző korszerű mezőgazdasági erő-, illetőleg munkagépeket. Egyik oldalsó műhelyben Németh Gyula gép jármű-villamossági szerelővel, aki 17 éve „került át” Dalmandról, beszélgetünk. Tőle tudjuk meg, hogy tizenkét szerelő — akiknek néha néhány tabi szakmunkásképzős tanuló is segít — javítja a közös gazdaság gépeit. A „mi változott iaz elmúlt tizenkét év alatt?” — kérdésünkre hamarosan választ kapunk. — őszinte legyek? — kérdezi Németh Gyula, majd meg is állapítja: — Annak ellenére, hogy a lakások, meg a műhely is ugyanaz, fejlődés van. Aztán elmondja, hogy a kövesutat — ami nemcsak Iregszemcsével, hanem Hé- kút-pusztával is összeköti őket — 1967—68-ban építette a gazdaság. Azóta naponta háromszor „bejár” a Volánbusz. Ez kevésnek tűnik ugyan, de mégis lényeges eredmény. — Az iregszem- csei tanács a buszjáratok megszervezése mellett kialakított egy gázcseretelepet is — közli beszélgetőtársunk aztán vált: — Két éve indult be a bolt. Előtte a tabi áfészé volt, most a tamási Kop-Ka üzemelteti. Rendszeresen kapunk hentesárut, ami a Tamási Állami Gazdaság vágóhídjáról kerül ki, de az alapvető cikkek is megvásárolhatók itt, helyben. A további beszélgetésből újabb információk, újabb eredmények „derülnek ki”. Megtudjuk, hogy az átalakított egykori cselédházak előtt mindenütt betonjárda vezet, szinte mindenkinek van televíziója, rádiója, és az Ireg- szemcséről kijáró kézbesítőtől — 2—3 család kivételével — mindenki megkapja a megrendelt különböző napi-, illetőleg hetilapokat. Az esték ugyanúgy telnek — legalábbis Némethéknél, de több más szorgos családnál is —, hogy munka után a háztáji, „utána tisztogaló- dás”, majd tv-nézés következik. — Egy időben volt olyan — közli beszélgetőtársunk, hogy a tanács és a gazdaság szervezésében minden második héten filmet nézhettünk Csehiben. Először egy egészségügyi, utána egy játékfilmet vetítettek. Az utóbbi időben ez sajnos elmaradt. Hogy miért?... Nem tudom... Németh Gyula, aki Okrád- pusztán megtalálja a számítását — 24,50 forint az órabére — elárulta azt is, hogy változik a település lakóinak összetétele. — A mozgás ebben az évben indult meg jobban. Főleg a szarvasmarha-telepen dolgozók mennek el — állapítja meg, aztán tippet ad, keressük meg Frank János bácsit, ő majd többet tud mondani, hiszen a település legidősebb embere. Frankékhoz tartva a volt cselédház első részének udvarán Orsós Vendel révedezik az őszi napsütésben. Kérdésünkre nem is ő, hanem a ház ajtajában álló — hatodik gyermekét váró — felesége válaszol. Orsósékból ömlik a panasz, mondván, „vizes a ház, úgy néznek ki, mint a putrik, négy év óta csinálják már az ablakot, de nem kész, bezzeg a felső soron fürdőszobás lakások vannak, és azokat az újonnan érkezőknek adják.” — Nézze meg, micsoda gaz van itt és nem kapálja le senki — mondja Orsós Vendel. A válaszunkon elgondolkozik: — Igen, én is lekaszálhatnám, meg az ablakot is befóliázom majd... Beszélgetünk, Orsósné az elsőhegedűs, a szomszédasszonyok a kontrá- sok. A dallam lekottázható, de a szöveget nem tűri a nyomdafesték. Így hát to- vábbállunk. Frank Jánosék portája — a gondozott kerttel — mesz- sziről kirí a többi közül. A házigazda — megtudakolva jövetelünk célját — a kiskapura dől és úgy emlékezik: — 1943-ban kerültem Ok- rádra fogatosnak, ami akkor Konfer báró birtoka volt. Huszonkét mázsa búza, négy kiló szalonna, meg két kocsi ágfa volt a bérem, öten voltunk testvérek és együtt laktunk az apámmal, anyámmal, meg az öregapámmal, öreganyámmal. Ezt a jövedelmet kellett ennyifelé osztani. Negyvenötben az orosz frontra kerültem, hadifogságba estem és csak negyvenhétben jöttem haza. Kaptam 6 hold bérletföldet és azzal foglalkoztam ötvenkettőig. Akkor alakult a Tengődi Állami Gazdaság, és én beléptem. Fogatosként dolgoztam nyolcvanig, nyugdíjazásomig... A Tengődi Állami Gazdaság után az iregszemcsei kísérleti intézet, majd a Tamási Állami Gazdaság lett a gazda. Ezt Frank János bácsi így foglalja össze. — Mi nem mentünk sehova, csak a menyasszony változott. Változott bizony, de nemcsak a menyasszony, az élet is. A régi petróleumlámpákat, mécseket 1956—57-ben „eloltotta” a villany. A puszta központi kútja helyett hidroglóbusz adja a vizet. A régi 5 forint fertálypénz helyett — amit több felé el kellett osztani — most tisztességes jövedelem van. Nincs már későn és korán... eltűntek a közös konyhák, a szoba-kamrás lakásokból kétszobás otthonok lettek. „Arra föl minden lakás fürdőszobás már”. A konyhákért, a háztáji mindent megterem. Frank János is felnevelte gyermekeit, mindegyiknek szakmát adott a kezébe, ök már másutt boldogulnak. Üj kérdés furakodik elő: — Ki tette jobban, aki elment, vagy aki maradt? Frank János igent se, nemet se válaszol. * Dél körül jár az idő, amikor az italbolt elé érkezünk. Keserű Ferencné bolt-, illetőleg italboltvezetőt békésen sörözgetők társaságában találjuk. Miután ő is megerősíti a már hallottakat, hogy az alapvető árucikkekből nincs hiány, a forgalomról faggatjuk. Az „élelmiszerből vagy italból” fogy-e a több? — kérdésre egy „nem tudom” a válasz. Üjabb kérdés : — Mennyivel nagyobb az italbolt forgalma, mint a boltté? — nem tudom — feleli — mivel a kettőt együtt számoljuk. Akaratoskodom: — Mennyi a két egység havi összforgalma? — Százhetvennégyezer — hangzik a válasz. Az italbolt előtt a tengődi Soós Lajos, aki húsz évig futó fogatosként dolgozott Okrádon, helyettünk összegzi a tapasztalatokat: — Nagyon sokat változót itt az élet az elmúlt esztendőkben, ösz- sze sem lehet hasonlítani a jelenlegi életkörülményeket a régivel. A gazdaság jó keresetet biztosít és mindent megad... A gondolkodásmódban is jelentős változás következett be. Hogy miért cserélődik Okrád népe?... Azt hiszi, hogy itt más, máshol megint más. ÉKES LÁSZLÓ Fotó: Kapfinger András ITALBOLT Soós Lajos: — A gazdaság jó keresetet biztosít z önkiszolgáló étteremben állva pacalpörköltét evett. Mellette magas, sovány férfi kanalazott valamit. Teld szájjal, mintha csak magában beszélne, megkérdezte a fiatalembert: — Szereted a pacalpörköltét? A fiatalember felkapta a fejét, a férfira pillantott: — Hozzám szólt? — kérdezte. — Ügy láltom, szerelted, ha annyira falod... — Megeszem — mondta a fiatalember, és magában arra gondolt: — A fene egye meg, csak úgy fogja magát ez a ronda pasas és letegez. Gyorsan bekapott még néhány falatot, de már elmenit az étvágya^ és mintha a férfi ott se lenne, kiment a helyiségből. Szólni nem mert még kifelé jövet sem a barátkozni próbáló férfinak, de magában egyfolytában füstölgőit: bárki belétörölhefti a ilábát, és ő kénytelen az ilyen megaláztatásokat elviselni, mert nem elég erős, hogy az ilyen pasikat szájon vágja. A New York Palota homlokzatán megnézte, hány óra van. Egészen háltrahajltatta a fejét, hogy a járda széléről láthassa a magasban kivilágított órát. Fél tizenegyet mutatott. Eszébe sem jutott, hogy még föntebb, sokkal magasabban ott ragyognak a csillagok. A nagyváros fényei rövid idő ailaitt annyira elkápráztatták a szemét, hogy leszokott a csillagok észrevételéről. Korai volna lefeküdni — gondolta. Sétálgatott, nézegette a itarka fénylő kirakatokat. Nyári estte volt. Még viszonylag sokan jártak-keltek az ultcán. De mindenki sietett, ment haza'. Kát feszülő triikójú lány jött vele szemben vihorászvai Megfordult, sokáig bámult utánuk. Minden fiatal lány tetszett neki, és nincs az az érték, vagy csoda, amiit fal ne áldozna azért, hogy meztelen valójukban láthassa azokat a trikó alatt Itünitető lánybüszkeségekeit. Dehát neki, az üzemben a legalacsonyabb bérű segédmunkásnak sem értéke, sem csodája nem volt. A Wesselényi utcánál befordult a Nemzeti Színház felé. Az utca homályosabb volt, mint a körút. Egy ortopédüzlet kirakata előtt megállt. Sokáig nézte a gipszből öntött eltorzult lábfejeket. Különösek voltak. Inkább emlékeztettek tuskókra, minit emberi lábak lenyomatára. — Ilyen lehet az én anyám lába is — gondolta. Az Almási ítéren leült a padra. A szobor érdektelenül nézelődött az üres téren. Sok szerelmespárt láthatott már — tűnődött a fiatalember. Esténként sokszor gunnyasz- tott itt valamelyik pádon. Ha összemelegedett párocskát látott, hátat fordított nekik, nehogy azt higgyék, őket figyeli. Volt úgy, hogy éjfélig is elüldögélt, teljesen üresen. Most sem gondolt semmire, csak levegőzött. A szállását utáltai. Ágyrajáró volt az egyik közeli utcában. A szoba-konyhás lakásban öten laktak. Az öregasszony a konyha végében aludt, nekik a szobában vetett ágyat. A másik három szobatársát alig ismerte. Talán kétszer találkozott velük, amikor véletlenüli korábban hazavetődött. A többiek éjszakai bagolynak hívták, és különös, sö- té»t fickónak tartották, ök valamiképpen berendezkedtek a szálláshelyen. A konyhában mindegyiknek vcdjt lábasai, a szekrényben retesze, a szekrény tetején kofferjai. Neki az égvilágon semmije, csak a rajta lévő ruhája, meg néhány darab fehérneműje, amiit az öregasszony mosótit. Idegennek érerte magát itt a nagyvárosban. Annyira idegennek, hogy néha már fizikai fájdalmat érzett. Mégse menjt volna haza. fl nagykorúság első napja özvegy anyja együtt élt öreglány nővérével. Nemrég a bátyja is hazaköltözött, miután elvállt. Bánaltában ré- szegeskedeltt. Az anyja szidta, napirenden volt a veszekedés. A fiatalember szerette őket, de irtózott a marakodástól. Itt a városban sem találta a helyét. Bizalmatlan volt, nem tudott, nem merít barátkozni, oldódni. A munkahelyén is inkább az idősebb férfiakkal tudott jól elbeszélgetni, mint a vele hasonszőrűekkel. Az éjszakai sétákat szerette. Senki nem szólt hozzá, ő se törődött senkivel. Néha ábrándozott. Arra ^gondolt, milyen jó vdlna, ha ideülne mellé a padra egy lány, és beszélgetnének. Elmondaná neki, mire gondolt, mit érez. Biztos volt benne, hogy egyfdlyltában tudna beszélni, szavaival teljesen megszédítené a lányt Máskor meg arra gondolt: meg se szólalna, csak nézné a lány két fénylő, nagy szemét, és boldog volna. Elszundftöttt. Léptekre riadt. — Jó estét — köszönt rá valaki. A rendőr volt. — Jó estét — köszönt vissza a fiatalember. — Mit csinál: itt? Nincs lakása? — De van. — Hát akkor mért nem megy haza? — Nincs kedvem. Négyen vagyunk egy szobában — magyarázkodott a fiatalember —, és ha lefekszem, mindig olyan nehéznek érzem magam..., mintha rám ülne a ház. A rendőr figyelmesen megnézte. — Mit dolgozik maga? — Kőbányán vagyok segédmunkás. — Na, nekem mindegy. Van egy szál gyufája? A fiatalember megrázta a fejét. — Hát minden jót — mondta a rendőr, és kényelmes Léptekkel elment. A fiatalember egy kicsit még üldögélt, aztán felállt, és elindult át a téren, haza, a gezarolszagú házba, a fülledt- büdös lakásba, ahol az irtószereket a poloskák már tápszer gyanánt fogyasztják. Az utcában, ahol lakott, az egyik ház pincéjében Patyolatüzem dolgozott. Éjjel is ment a munka. Mindig megállt a kivilágított ablakok előtt és nézelődött. Az assszonyök gyors mozdulattal vasaltak. Párás, meleg levegő tódult ki a befelé nyíló ablakokon. Az egyik nő észrevette az ácsorgó fiút. Nevetve kiálltait át munkatársnőjének: — Megjött az éjszakai látogatónk. Nevettek. — Nem jön be vasalni? — kérdezte az egyik. A fiatalember mosolygott. Az előbbi nő kiszóit: — Nézze már meg, hány óra van... Olyan lassan telik az idő. A fiatalember feje fölött, vasgerendára szerelve, nagy óra világított. — Mindjárt fél egy — szólt le. — Én a maga he/Lyében akkor már inkább durmolnék ... Nem veri meg az anyja? A házmester dörmögve fogadta a köszönését. A fiatalember felcaplatott a harmadik emeletre. Közben a villany kétszer is elaludt a nagyon takarékosra állított automatának köszönhetően. A hirtelen sötétben a következő emeletig a falat tapogatta. Óvatosan nyitotta ki a konyhaajitót. — Károly? — riadt fel az öregasszony. — Én vagyok. — Levele jött. Odatettem az ágyára. Ritkán kapott levelet. Feltépte a borítékot. Villanyt nem akart gyújtani, kihajolt az ablakon és a szomszéd lakás ablakából1 kiszűrődő fényben olvasta az anyja egyenetlen sorait: „Kedves fiiam, mi jól vagyunk és azonkép- pen kívánjuk neked is. Tizennyolcadik születésnapod alkalmából azt kívánom, hogy legyél nagyon boldog. Gyere majd haza.” A fiatalember leült az ágyára. El is feljetette, hogy ma van a születésnapja. Hirtelen rádöbbent: mától fogva nagykorú. — Ha valamit cselekednék, már szigorúbban ítélnének meg — gondolta, és úgy éreztte, nagyon fáradt. — Ez hát ,a nagykorúság — suttogta. Kicsit hatlgatódzatt. A többiek egyenletesen szuszogtak. Emberek, akikkel együtt élek, de akikhez nincs közöm — gondolta. A házban csendes volt minden. Gyorsan levetkőzött és lefeküdt. Fekvőhelye az ablaknál volt Bámulta az eget. Bejöttek hozzá a csillagok. A szomszéd lakásban kialudt a fény. — Na, lefeküdt a pincér is — gondolta, és beletekergőzött a takaróba. Kényelmetlenül érezte magát. Rettenetesen szeretett volna most beszélgetni valakivel. Elmondani, hogy csalódott a nagykorúság, a hivatalos felnőttség első napjában. Okrád-nuszta nenwen éve Fejlődés van — mondja Németh Gyula
