Tolna Megyei Népújság, 1984. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-02 / 231. szám
1984. október 2. 4. rtÉPÜJSAG Moziban llllaria-nap Szendrey Júlia és Gyulai Pál Tévénapló Néhány óra Székely Jánossal Szobrásznak készült, filozófiát tanult, majd versekkel jelentkezett, s ma az egyik legsikeresebb drámairó, de darabjai előadásáról igyekszik lebeszélni a színházakat, mert úgy véli, hogy ezek nem igazi színművek, hiányzik belőlük minden olyan elem, ami a sikeres színdarabhoz kell. S ez már átvezet Székely János igazi világába, ahol az emberi szituációk mindig a példa erejével hatnak, mert azzal, hogy valami megtörtént, egyben egy jelentés hordozójává is lesz. A szavak mindig igazak, vallja, de jelentésük megkopott, gyakran devalválódott, tehát a szó hitelét kell visszaadni, ahol egy önmagával azonos világot közvetít. Tulajdonképpen mindent a szóra bíz, a leírt szövegből kihallható emberi jelentésre, kerüli a személyes megnyilatkozásokat, s még színházba se megy szívesen, mert a színész ajkáról már nem az a szó hangzik, amit drámai írása közben hallott. Sikerhajhászó napjainkban rokonszenves, és nagyon ritka magatartás, mert az irodalomnak, amelynek szerepéről, feladatáról, sőt, válságáról ma annyi szó esik, épp a leírt szó hitele, jelentésének egyértelműsége adja időtálló rangját, s a múlt tükrében mindig ott van a jelek is, a maga valóságában, nem példázatként, parabolaként, hanem mint ténnyé vált jelenség. Vitatható, hogy drámái valóban könyvdrámák-e, mint maga mondja, eleve és kizárólag olvasásra szánva, sikere azonban azt mutatja, hogy az elmondott szó, a szöveg, bármennyire is nélkülözni kénytelen a szerző meghitt jelenlétét, ezzel az áttétellel is hat, a néző otthon érzi magát azokban a történelmi helyzetekben, amelyek időtlenségükben hordják örök aktualitásukat. Közben ezek a történelmi témák, példázatok mindig arról szólnak, hogy a megtörtént mindig azzal hat, hogy megtörténhetett, hitelét nem a történelmi tény jelenti, hanem saját valósága, amiben nem a tanulság a fontos, hanem maga a tény, egyben sorsot, magát a létezést is jelentve. A Caligula helytartója, mint valamennyi színpadi munkája, az emberiség visszatérő nagy kérdéseit sorakoztatja fel, szabadságról, emberi választásról, kiszolgáltatottságról, megmaradásról. Petronius, a helytartó ezekkel kényszerül szembenézni, s hivatali rangjának dilemmáját csak fokozza, hogy a zsarnok árnyékában él, akinek akkor is kiszolgáltatottja, ha istennek hiszi. A drámai konfliktus tulajdonképpen látszólagos, mert végül csak jelképes értelme van annak, hogy a császárszobrot felállítsák-e a jeruzsálemi templomban, az alapkérdés mögötte húzódik, amit Hamlet is feltesz magának: mikor nemesb a lélek? Szerencsés gondolat volt egybekapcsolni a Caligula helytartóját a Székely Jánosról készített portréfilmmel, szavai sokban visszautaltak magára a drámára is. Maga az előadás egy kicsit Székely János aggodalmát igazolta: hiányzott belőle a drámai erő, a szituáció elektromos töltése. Gálffi László erősen enervált Petroniusában legföljebb sejteni lehetett a világbirodalmat jelentő Rómát, amely már Livius szerint is saját hatalma súlya alatt roskadozott. Legbiztosabban Benkő Gyula élt Székely János világában, Agrippa királya határozott, biztos, emlékezetesen szép. CSANYI LÁSZLÓ Sikeres koncert a sorstársakért 1866. szeptember 8-án Szendrey Ignác házában ösz- szegyűlik a család, hogy megünnepelje Júlia húgának, Marikának nevenapját. A kiegyezés előestéjén, tizenhét esztendővel a szabadságharc leverése után egyetlen nap története a film, az emberi érzések ellentmondásossága, a gyűlölet és a szeretet egyidejű jelenléte mozgatja a történet szereplőit, bontakozik ki a Szendrey család múltja és jelene. Elek Judit rendező sikeres dokumentumfilmjei után azzal a szándékkal készítette el legújabb filmjét, hogy bemutassa a konszolidációhoz közelítő Magyarország közegében magánélet és közélet konfliktusait e családon keresztül, melynek tagjai történelmi alakok, a középpontban Júliával, de a többi név is mind ismerős: Gyulai Pál, Petőfi István, Júlia második férje, Horváth Árpád. A kiegyezés tényét a család tagjai különbözőféleképpen veszik tudomásul, azonban a teljes elfogadást lehetetlenné teszi számukra a múlthoz való kötődés. Júlia fia, Petőfi- Zoltán nem jelenik meg a családi eseményen, de züllött életmódjával láthatóan komoly gondot okoz a családnak. A Szendrey Júliáról bennem élő kép alaposan megfakult a Mária-nap két órája alatt. Az őt alakító Handel Edit — Elek Judit felfedezettje, az Állami Balettintézet profeszora — kitűnően játszott. Csalódásomnak más oka van. Talán az, hogy Szendrey Júlia alakja a filmben kidolgozatlan maradt, nem sikerült karakterként ábrázolni. Megvívja harcait, néha boldog, de többnyire szenved, Horváth Árpáddal évek óta rosszul él, a család Júlia betegségére való tekintettel külön akarja választani őket, Júlia pedig nem tud dönteni, maradna is, de el is November végén tartják a három szövetkezeti ágazat dolgozóinak országos vers- és prózamondó versenyét. A megyében lezajlottak az elődöntők, a hét végén Dombószakadna férjétől. Készülődése a halálra lelkére telepszik, s erős életszomjjal kapaszkodik görcsösen a körülötte élő emberekbe. A filmben a magánéleti jelenetek ábrázolása a közéleti konfliktusok bemutatásának rovására megy. Gondolok itt például Marika és Júlia sokszor értelmetlennek tűnő testvéri civódásaira, az egymással folytatott kegyetlen játszadozásra. Aztán vannak a filmben olyan részletek is, amelyeknél szinte illetéktelennek érezzük jelenlétünket a családi események szemlélésekor. A történet a feszültségekkel teli nap Mária váratlan halálával ér véget s ez nem túl érthető befejezés. Semmi esetre sem kínál valamiféle megnyugvást a film nyomasztó percei után. Néhány szót a színészi játékról. A Gyulai Pált alakító Csiszár Imre színészi teljesítménye időnként gyengécske volt, drámai erejű szövegrészeit nem tudta kellő átéléssel tolmácsolni, szövegmondása gyakran egy olvasópróba színvonalán állt. Kitűnően játszott a két fiú gyermekszereplő, valamint Fodor Tamás, Szabó Sándor, és a Petőfi Istvánt alakító Kovács Lajos. A Liszt Ferenc műveiből ösz- szeállított zene jól szolgálta a film cselekményének gyakran lüktető drámaiságát. íoaor ti Dor K.iszuv-ei- nök nyitotta meg a versenyt, köszöntötte a résztvevőket és a zsűri tagjait, majd — két csoportban lezajlott a verseny. Mindenki kétszer került sorra, a kötelező szám völt a magyar vagy a világ- irodalom egy-egy humoros, szatirikus alkotásának előadása, a másik szabadon választott mű vollt. Mint az eredményhirdetéskor Debreczeni Tibor, a Népművelési Intézet osztályvezetője, a szűri elnöke megállapította, mindvégig magas színvonalú tudásról, felkészültségről adtak számot ai versenyzők. Az ötven vers- és prózamondó közül az itt nyújtott teljesítmény alapján tíz kerül az országos döntőbe, köztük három Tolna megyei: Truczáné Pál Ágnes (Bonyhád, áfész), aki az első helyezésit éflte el, Fenyvesi Ágnes (Szekszárd, versmondóműhely) harmadik, Gyenes Anna (Nagydorog, áfész) tizedik lett. Rádió Rocklemeztár- gyüjtés a hét végén Szerencsére nem volt mindig diszkózene, szerencsére nem kellett mindig a nadrágunk ülepét koptatni a most divatos breake-tánc hulahoppjaira, és ha egy asztaltársaságban szóba kerül — mert igen! — e mindmáig „ifjúsági szubkultúrának” nevezett zene, nem kell kukán ülnünk, mert igenis a rockzenének is vannak klasszikusai. Persze, a mai tízen-hú- szonéves nagy bajban van, ha nincsenek ismeretei a régiekről, vagy egyszerűen kielégíti őt a sok szupercsapatnak reklámozott külföldi és hazai egynapos együttes zenéje. Utóbbi esetben ízlésnélküliségéért kizárólag a befogadó okolható, ám ha igényesebb, mint a szürke átlag, és szeretné a nagy ölőadók értékes és műfaj teremtő munkáit is megismerni, akkor az már anyagi akadályba is ütközik. Merthogy hazánkban ilyen alaplemezek csak a magán-lemezboltokban kaphatók. Két-három- száz, nem ritkán ezer forintos áron. Ezért a követendő út többnyire a másolás. Társaktól, öregebbektől... vagy a rádióból. A Magyar Rádiót sokan szidják, hogy adásidejének nagy részét a „tingli- tangli” beat-zene tölti ki. E felszínes és primitív megközelítéssel méltatlan foglalkoznunk. Már csak azért is. mert a rádió szórakoztató össznépi intézmény és nem szolgálná meg az előfizetők pénzét, ha nem törődne effajta szolgáltatási kötelezettségével is. Ha időm engedi, nem szalasztóm el szombat-vasárnap — mint most sem — a rádió különböző csatornáinak valóban értékes rocklemezbemutatóit. Az utóbbi években — különösen ebben az évben! — a Petőfi adónak, valamint a 3. műsornak több olyan, hetente visszatérő adása is van, amely a fiatalokat megismerteti a rockzene klasszikusaival és alaplemezeivel. Véletlenül két remekül szerkesztett sorozat erre a címre is hallgat. A mindig folytatódó újabb bemutató a bizonyíték rá, hogy ezzel a fajta „hanglemez-kölcsönzésével” a rádió olyan igényt elégít ki. amely egy középjövedelemmel rendelkező fiatalnak, vagy uram bocsá’ egy középiskolásnak egyszerűen máshogy elérhetetlen. De milyent? A Bartók és Muszorgszkij művein nevelkedett Emerson, Lake and Palmer vagy Pink Floyd, Rick Wakeman munkái, Mike Oldfield szintetizátorálmait, Santana gitárfantáziáját, hogy a legendás, nagy gitárosról, Jimi Hendrixről vagy a Cream együttesről ne is szóljak. És teszi ezt a rádió néhány középkorú és fiatalabb szerkesztője, mert nekik igazán van módjuk és lehetőségük arra, hogy a rádió lemezkészleteiből megosszák velünk a krémet. Ezzel az adásidővel is csökkentve a lábdobogtató szórakoztató zene hegemóniáját, szűcs Pénteken este a szekszárdi Művészetek Házában csaknem minden széknek volt gazdája a földszinten és az emeleti galériában egyaránt. A közönség nem csalódott. A koncert — melynek bevételét a rehabilitációra szoruló emberek gyógykezelésére fordítják — Csele Lajos izgalmas spanyol gitárjátékával indult, s a program első részében lépett a pódiumra Gazsó István ír és skót balladákkal,, valamint Komjáthi Tamás és Szabó László is. Komjáthi Tamás — aki Cseh Tamás-dalokat adott elő gitárkísérettel — jó kontaktust alakított ki a közönséggel, ehhez hozzájárult a dalok szerencsés válogatása is, A szekszárdi néptáncos ezúttal jó előadói képességével lepte meg az est résztvevőit. Szabó László virtuóz játéktechnikájával kápráztatott el bennünket. Tekerőlant-kísérettel énekelt kuruc dalokat. Különlegesen szép énekhangjával hitelesen, mély átéléssel tolmácsolta azok sajátos hangulatát, helyenként bizony nem egyszerű dallamfordulatait. Hangszerjátéka bizonyíték volt arra, hogy a XVI. században kóbor zenészek, koldusok, parasztok hangszerévé vált te- kerölant (vagy nyenyere) önmagában is megállja a helyét dal kíséreteként, mint ahogyan hazánk egyes vidékein néphagyományként, fentmaradt, és klarinéttal kiegészülve az utolsó időkig táncos összejövetelek egyetlen hangszere volt. Rövid szünet után a dombóvári Kozsok együttes mutatkozott be. A háromtagú zenekar a magyarországi népzene, valamint a környező népek folklórjának autentikus tolmácsolását tartja fő feladatának, ezért a műsorukban felcsendülő dallamokat az együttes zenészei maguk gyűjtik. Kozsokék mindegyik tagja mestere hangszerének, lendületes játékuk, a lelkes fiatal zenészek jókedve felfokozta a közönség hangulatát. Az est utolsó részében a Holló együttes dalait hallhattuk. A kartárs és klasszikus költők szövegei alá eljátszott népzenei ihletésű kíséretek mellett saját szerzeményeikből is kaphattunk ízelítőt. S talán ezeknek volt a legnagyobb sikerük. Versmegzenésítéskor is jó érzékkel hangsúlyozzák egy- egy vers hangulatát, ritmusát, mélyebb rétegeit. Hogy a zenei hangzás mind több lehetőségét kiaknázzák, a Kozsok együttes tagjai is közreműködtek a dalok bemutatásában. A hallgatóság a műsor végén csak ráadás után volt hajlandó búcsúzni a fiúktól. Akkor azonban még jobban örültünk volna a „Vihar” vagy a „Csillagszedő” c. dalok újrahallásá- nak. Jól sikerült, kétórás folklórkoncertet hallottunk tehát. A bemutatkozást követően jó lenne ezután gyakrabban találkozni megyénk kitűnő zenészeivel, s jó kezdeményezés lenne táncházzal befejezni, vagy egybekötni műsorukat, lehetőséget adva így népi kultúránk művelésére. — srrv — Fenyvesi Agnes a zsűri előtt Színházi esték Bástyasétány 77 1958-ban mutatták be Eisemann Mihály operettjét, s a sikert több tényező is indokolta: a távolról sem igényes történet szolid aktualitása, fiatalokkal, lakásgondokkal, a hivatal packázásaival, s a zene könnyedsége, ami esetenként Eisemann régi slágereit idézte. Ma is megállja a helyét, bár ha arra gondolunk, hogy a szerző valaha Kodály és Weiner tanítványa volt a zeneakadémián, akkor azért van min csodálkoznunk. A történet azonban, ami majd harminc évvel ezelőtt is inkább az összehasonlítás hiá nyában hatott frissnek, mára megkopott, s ha már felújították, érdemes lett volna többet módosítani rajta, jobban aktualizálni, mert az alap- konfliktus azóta sem sokat változott: ma is vannak fiatalok, és van lakáshelyzet is. Rendezői leleményből is több kellett volna, mert az előadásnak nincs tempója, a harmadik felvonás pedig végképp kifulladva baktat, amíg a függöny le nem gördül. A békéscsabai színház először szerepelt Szekszárdon, remélhetőleg nem utoljára, szívesen látnánk az együttestől kiérleltebb előadást is, mert ez legföljebb közepes színvonalat jelent, amit csak néhány jó színészi teljesítmény visz sikerre, no, meg a gondtalan szórakozás reménye. Viszont az is tény, hogy a színészek szavát gyakran nem lehet érteni, amiben nemcsak ők ludasak, hanem a három rosszul elhelyezett mikrofon is, bár kérdés, miért kell egyáltalán hangerősítő? Még egy megjegyzés: ha már nincs műsorfüzet, — de ugyan miért nincs?! —, legalább a dohányzóban jó lenne elhelyezni néhány plakátot. Az udvariasság is megkövetelné, arról nem is szólva, hogy a színész nevének jó csengéséből él. Sáringer Márta Tolna megyei siker a területi döntőn Szövetkezeti szavalóverseny Dombóváron varon a művelődési házbai került sor a területi döntőre melyen öt megye — Baranya Fejér, Somogy, Tolna é Zala tíz-tíz versenyzője vert részt.
