Tolna Megyei Népújság, 1984. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-04 / 233. szám
^^ÉPÜJSÁG 1984. október 4. Közel hétszáz óra levelében Beszélgetős Te la bős Gáborra! „Parlamenti” képviselők FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Diáknap Szekszárdon Színes programot, mozgalmas hétvégéit, jó szórakozást ígér a fiataloknak az október 6—7-én megrendezésre kerülő Szekszárd városi diáknapok. A maratoni eseménysorozat már péntek este megkezdődik a Babits Mihály Megyei Művelődési Központban a Szekszárdi Néptáncegyüttes műsorával a városi sportcsarnokért. Szombaton pedig a megye- székhely középfokú tanintézményeiben sportversenyek, a SZÜV-ben számítógépes vetélkedő, a Korzó Áruház mellett diák-zsibvásár, az Üititörőházban Pajtás ankét várja az érdeklődőkéit. És mindez még csaik a délelőtti programok egy része, délután ugyanis izgalmas tudományos előadás hallgatható a lézerről a Rózsa Ferenc Szakközépiskolában, mig az ökölvívás szerelmeseinek a Panoráma Filmszínházban a ring csillagairól beszél Füzessy Zoltán, megyénk egykori kiváló ökQö- zője. Békenagygyűilés és persze az elmaradhatatlan bál zárja a napot. Vasárnap a felszabadulási háztömbkörüli futóversenyen, sport- és KRESZ-ve- télkedőn várják a vállalkozókat. Égte counltry-koncert, és az esztergomi Westergom együttes műsora szerepel a programban. Ez a rövidke felsorolás nem a teljesség igényével íródott, mégis talán némi betekintést nyújit a városi diáknapok sokszínű rendezvénysorozatába. S talán elegendő kedvcsinálónak, hogy minél többen részt vegyenek rajta, együitlt szórakozzanak, jól érezzék magukat. Fotópályázat diákoknak A XII. VIT Nemzeti Előkészítő Bizottsága és a KISZ Központi Bizottsága Középiskolai és Szakmunkástanuló Tanácsa fotópályázatot hirdet ;az Országos Diáknapok ’85 rendezvényei sorában a középfokú tanintézetek diákjai számára. Pályázni lehet országos pályázaton még nem díjazott fekete-fehér papírképpel;. A képeket 1985. március 1-ig lehet beküldeni az 508. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet címére, Pécs, Pf: 269, irányítószám; 7601. A pályamunkák nyilvános bírálata a jövő év márciusában lesz. A fotókból rendezett kiállítást 1985. április 4-én nyitják meg, s ekkor lesz az ünnepélyes díjkiosztás is az 508. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézetben. A pályázat első helyezettje jutalomúton vesz részt a XII. Világifjúsági Találkozóra Moszkvába. A legjobb foltokat beküldők részvételével ja jövő év júliusában Szolnokon szakmai tábort szerveznek. A pályázat részletes szakmai kiírását .az iskolai és a területi KISZ-bizottságoknál tekinthetik meg az érdeklődők. A vitarlázó repülőgép le- oldása után 5000 méteres magasság, 300 kilométeres befejezett távolság, 500 kilométernél hosszabb céltáv. Mindezek a vitorlázórepülő sportágban a gyémántkoszorú megszerzésének feltételei. Talabos Gábor, az MHSZ MÉM szekszárdi repülőklubjának versenyzője teljesítette, s ezzel a klubban elsőként szerezte meg az igen nagy szakmai elismerést, erkölcsi sikert jelentő gyémántkoszorút. A 28 éves fiatalember „civilben” a szekszárdi 505-ös számú Szakmunkásképző Intézet műszaki tanára, így beszélgetésünk színhelye is az iskola volt. — Honnan a repülés iránti szeretet, hogyan kezdődött? — Teljesen véletlenül. Az esztergályos szakkörben — ahova diákként jártam —, mesélt az egyik társunk a repülésről, minden szépségéről. Barátommal együtt kíváncsiságból kimerészkedtünk a „reptérre, aztán ottragadtunk. — Mi volt az odakötő erős szál? — Elsősorban az újdonság. — Milyen követelmények vannak ebben a sportban? — Azt hiszem, kívülállónak nagyobb „tudománynak” tűnik, mint amiben valójában. De bátran állíthatom, hogy középiskolás fizikatudással, szakközépiskolás mechanikával teljesíthető, s aki komolyan veszi, meg tud felelni. Igaz, állandó fel- készültséget igényel, s minden esztendőben újra vizsgát kell tenni. — Gondolom, a legemlékezetesebb az első önálló felszállása volt. — Mégpedig 1973. augusztus 11-én, Tiborc napján. Tizenhét évesen végigfutottam az utat a vasútállomásról a repülőtérig, hogy minél hamarabb kint lehessek. Bár nagyon izgultam, egyfajta biztonságot adott, hogy bíznak bennem, a kezembe adÉdesapjától tanulta a mesterséget, aki pedig nagyapja segítségével szívta magába az izzó vas, a finom formák, az anyag szeretetét. Somos József kis műhelyében, Szekszárdon, a Béri Balogh utcában egyre kevesebbet dolgozik a fújtató, az örökségül kapott szerszámok, s a mester fantáziája nyomán ritkábban születnek egyedi kovácsoltvas kilincsek... Mára a megélhetést inkább a közületek számára kéI szített szériatermékek jelentik. A kovács szakmunkás- vizsgát 1959-ben szerezte meg — akkor még a megyeszékhelyen is volt erre lehetőség —, és azután évekig a lakatos szakmában szerszámkészítőként a BHG-ban dolgozott. Csak amikor már az évek múlásával édesapjának megnehezedett ez a csodálatosan szép, de hatalmas fizikai erőt megkövetelő munka, vette át a „fiú” az örökséget. Azóta pedig szemet gyönyörködtető kerítések, erkélykorlátok kerültek ki a kis műhelyből, dicsérve készítőjük keze munkáját nemcsak a környéken, de megyeszerte. T. Zs. Fotó: Kapfinger András ják a több százezer forint értékű gépet. Akkor döbbentem rá, hogy a megszerzett elméleti tudás nem minden, a legfontosabbat csak gyakorlatban lehet megtanulni. — Félt? — Nem féltem soha a repüléstől. Talán az is sokat számított, hogy mindig tudtam: nem vagyok egyedül. Csapatsport ez, mégpedig a javából. Hiszen társak nélkül a pilóta egymaga nem tudna mit kezdeni. Azt hiszem, a felelősségérzet az, ami összeköti a mi kis gárdánkat, s jó dolog tudni, hogy feltétel nélkül bízhat ki-ki a másikban. — Mit szeret jobban: versenyezni, vagy magáért a repülés, a táj szépségéért vitorlázni ? — Csodálatos dolog kedvtelésből repülni, az ember minden rezdülést, változást észlelhet maga körül. Sajnos kevés idő jut erre, inkább versenyeken emelkedünk fel. Ott pedig szó sem lehet a környék, a természet csodá- lásáról. — Milyen minősítések vannak a vitorlázórepülésben? — Az osztályba sorolást, minősítést minden évben meg kell szerezni. Míg a koszorút csak egyszer, s az egész életre szóló, afféle erkölcsi elismerés. — Van-e olyan régi terve, amit eddig nem tudott megvalósítani ? — A gyémántkoszorúval úgy érzem, elértem, amire képességeim szerint hivatott lehetek. Sőt, talán erre „hi- vatottabbak” előtt, gondolok itt Kenderesi László barátomra, aki sokkal közelebb állt hozzá. Mégis, egykori vágyam, hogy nagy, nemzetközi versenyen játsszák az én tiszteletemre a magyar himnuszt, még nem teljesült. Bár van még időm, hiszen ebben a sportágban a harmincon felüliek a „nagyok”, úgy érzem, ez csak szép álom marad. — Miért? — Megfelelő életritmust kellene követnem. Ez azt jelentené, hogy szabad időm 99 százalékát töltöm el a reptéren. És mennyi időt tölt el most? — Körülbelül 85 százalékot. Ez azonban kis családomnak, 3 és fél éves fiamnak és másfél éves kislányomnak nem jelent nagy örömöt. Hiszen sokszor hat hét is eltelik, hogy egyszer találkozom velük edzőtáborok, versenyek miatt. Ami átsegít: nagyon jó kollektívánk van. Nemrégiben például megint távol voltam, s mire hazaérkeztem, már átköltöztették barátaim a családot. A „nagy család” a „kicsit”... — A közelmúltban választották meg a repülőklub edzőjévé. Azt hiszem, ez bizalmat és egyben felelősséget jelent. — Én is így érzem. „B” kategóriás klubunkban bizony nem dicsekedhetünk a felszereltséggel — elsősorban a műszerezettséggel —, de nagyon bízom a most feltörekvő lelkes, fiatal kis csapatban. Remélem, hogy három-négy éven belül elérik a legmagasabb szintet, s így kiérdemlik a fejlettebb technikát is. Ami, talán mondanom sem kell, elsősorban pénzkérdés. — Beszéljenek most a számok. Soroljon fel néhány jellegzetes adatot pályafutásáról ! — Közel 700 órát töltöttem eddig levegőben, 800—900 felszállásom volt, s több, mint 20 ezer kilométert repültem. Titkolt vágyam, hogy az egyenlítő hosszával egyenlő távot teszek meg, egyelőre még beteljesületlen... — Ez csak önön múlik. Mégis, hogy fogadják munkahelyén a sok távollétet jelentő sportolást? — Az iskola vezetői, kollégáim nagyon szívesen segítenek, helyettesítenek távollétemben. — takács — Az a 23 fiatal, akit a napokban megválasztottak „képviselőnek” a BHG szekszárdi gyárában, feládatot is kapott. Feladatot arra, hogy hat témakörben képviselje — a szó valódi értelmében — a szekszárdi gyár fiataljait a nagyvállalati ifjúsági parlamenten. Az ötszáz BHG-s fiatal képviseletére jogosító meghívást mintegy 250-en adták, akik részt vettek a gyári parlamenten. A megbízás fontos. Nemcsak azért kell Budapestre utazniok, hogy ott meghallgassák a beszámolót és azt kézfeltartással elfogadják. Feladatuk, hogy hozzászóljanak, befolyásolják a parlamenten résztvevőket és igyekezzenek érvényesíteni a vidéki gyáregység fiataljainak igényét, kérését, mondhatjuk úgy is: követelését. Ez utóbbi szó nem a legjobb, de oda kell rá figyelni. A követelés azt is jelenti, hogy égetően fontos dolgokról van szó, meg azt is, hogy — ez a hozzászólásokból kitűnik — közös erővel, a fiatalok tevékeny részvételével oldják meg a gondokat. Elsősorban azt kívánják a szekszárdiak, „biztosítsa a vállalat, hogy mielőbb megoldódjék a fogászati, szemészeti és a nőgyógyászati szak- rendelés”. Természetesen a kérés mögött az is ott van: a szekszárdi gyárban nagyon jól szervezett üzemorvosi hálózat van. Azt megszokták, igénylik az emberek. Továbbfejlesztése szükséges és közös összefogással megoldható. Másodszor azt kérik: „érjenek el gyorsabb előrehaladást a gyári zajcsökkentés és az üzemi levegőcsere terén”. Ezt a „pontot” a hozzászólásokban is többen érintették. Vecsei Zoltán a következőket mondotta: „A szereldei szellőztetés megoldására kérünk segítséget, ha kell a szereldei dolgozók szívesen vállalnak plusz munkát is ezért.” Tehát nemcsak óhajok vannak, hanem tenni is akarnak érte, ehhez azonban — pénzügyi feltételek — közös elhatározás szükségeltetik. „Tegyék erkölcsileg és anyagilag ösztönzőbbé az újítást és az alkotó ifjúság pályázatot”, hangzik a következő „útravaló”. A parlamenten együttesen jelentkezett ez a probléma és az, hogy a „több irányú felnőtt szakmai képzés és átképzés lehetőségét teremtsék meg”, majd „a munka bonyolultságának és a szakmai iskolai végzettség szintjének megfelelő bérezés kialakítását javasoljuk.” Mégpedig úgy, hogy: segédmunkás, betanított munkás, szakmunkás, mérnök. Ez a felsorolás azért is fontos, mert előfordul olyan is a szekszárdi gyárban, hogy a szakmunkás elhelyezkedik betanított munkásnak és több lesz a bére. Ez pedig tarthatatlan és erkölcstelen, mondják a BHG-s fiatalok. A szakmai továbbképzéssel és bérezéssel is foglalkozott az a beszámoló, melyet Steindl Károly, a fiatalok előzetes meghallgatása alapján tartott. A beszámoló — nem hallgatva el semmit — is bizonyítja, hogy míg a szakmunkások és a felsőfokú végzettségű fiatalok fizetési arányain tudtak változtatni, addig a betanított munkások és a szakmunkások között ellenkező tendencia érvényesült. A legutóbbi parlament időszakában egy betanított munkás 16,25 forint órabért kapott, a szakmunkás 16,50 forintot. A felsőfokú végzettséggel rendelkező pedig 18,97 forintot. Ez változott meg a következőképpen: a betanított munkás mai órabére 22,12 forint, a szakmunkásoké 20,25 forint és a felsőfokú végzettségűeké 24,33 forint. önkényesen ragadtuk ki a BHG ifjúsági parlamentjén elhangzottakat. Inkább szerettük volna érzékeltetni, hogy annak a 23 „képviselőnek", akiket megválasztottak a nagyvállalati parlamentre, komoly megbízást is adtak, mert csak így lehetséges, így érdemes vitatkozni, témát javasolni, megoldást keresni. H. J. Régi mesterség, fiatal mester Kovácsműhely örökségül Pontos munkát követel a kovácsmesterség Pihen az üllő, a kalapács Izzik az anyag — alakul a (orma