Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-23 / 224. szám
1984. szeptember 23. NÉPÚJSÁG 3 Negyven óve törtónt Szeptember 23.10 éra 30 perc Amikor a szovjet hadsereg egységei elérték hazánk határát, kevesen hitték, hogy néhány évtized múlva a történészek vitákat folytatnak majd az akkori események részleteiről. A történelem ugyan harckocsik lánctalpainak dübörgésével, lövegek tüzének morajlásával érkezett, de tulajdonképpen mégis észrevétlenül. A szovjet hadsereg, amely a Volgától űzte vissza a náci hadsereget, s a Don mellől a velük szövetséges horthysta katonaságot, ebben az időben. 1944 őszén már nem kilométerekkel, s nem is községekkel mérte hadi útját, hanem országrészek, sőt országok jelezték felszabadító menetét. Felszabadulásunk 15. évfordulójának előestéjén a Szovjetunió Fegyveres Erői Minisztériuma vezérkarának dokumentá. ciós osztályához fordult egy magyar riporterekből alakult munkaközösség, amelynek — ma is örömmel, sőt némi meghatódottsággal emlékszem rá — magam is tagja voltam. Kértük, bocsássák rendelkezésünkre az egykori dokumentumokat. A szovjet hadsereg hadtörténészei e dokumentumokból állapították meg, hogy a 18. szovjet harckocsi-hadtest kötelékébe tartozó Brjuhov hadnagy harckocsi-különítménye lépte át elsőnek Battonya térségében a magyar határt. Az alakulat hadinaplójában feljegyezték a pontos időpontot is: „1944. szeptember 23., 10 óra 30 perc.” Battonya 14 000 lakosa voltaképpen észre sem vette, milyen történelmi esemény zajlott le a község határában. Ekkor már napok óta teljes zűrzavar uralkodott a községben, s egyben — ha ilyesmiről há. ború idején, a front közeledtekor beszélni lehet — teljes nyugalom. A battonyai lakosok már régen tudták; csak napok kérdése. hogy bevonulnak — ahogy mondták — az oroszok. Az elsősorban nincstelen földmunkásokból álló lakosság úgy vélte, hogy nincs mitől félnie. Pedig a negyed- százados kommunistaellenes propaganda, s különösen a háború idején iszonyú erővel 'harsogó szovjetellenes uszítás mindent megtett, hogy szinte babonás félelem töltse el az embereket. Battonyáról el is menekültek azok, akik elhitték a hazug híreszteléseket. A hatóságok vezetői, a főjegyző, a jegyző, a rendőrbiztos, a végrehajtó, a járásbíró, a föld- birtokosok, a katonatiszt-feleségek szekéren vagy kézikocsival — ki, hogyan tehette — futottak. Attól féltek, hogy az első szovjet járőr megnézi a tenyerüket, s ha az nem kérges, nem tanúskodik a kétkezi munka nyomairól, akkor falhoz állítják és agyonlövik őket. De hát mitől féltek volna a battonyai földmunkások? A község a Viharsarokban fekszik. A régi közigazgatási beosztás szerint Csanád vármegyéhez tartozott, amelynek Makó — ez Battonyával egy napon, szeptember 26-án szabadult fel — volt a székhelye. A battonyai parasztok sokat szenvedtek a földnélküliségtől és a földbirtokosok kapzsi önkényétől. Nem csoda hát, hogy a magyar agrárszocialista mozgalom első lépéseinél a battonyaiak együtt meneteltek munkástestvéreikkel. 1891. június 21- én lázadás tört ki, amelyben együtt vettek részt magyar, román és szerb földmunkások. A csendőrsortűz négy halálos áldozatot követelt, s a „rend helyreállítását” követő bírósági tárgyalások egyformán sújtottak minden nincstelent. Batto- nyán ettől kezdve megerősített csendőrkülönítmény vigyázott a rendre. Kegyetlenül bántak el 1919 után is azokkal, akik Ta- nács-Magyarország harcosai voltak. És fényesen éltek, hintóikból gőgösen szemlélték birtokaikat az urak. A legnagyobb földbirtokos, Purgly Emil országszerte ismert potentát, 1800 holdjával nem tartozott ugyan a Festetichek, Esterházyak, Zichyk közé, de magának vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úrnak volt a sógora. S egyben üzlettársa is, mert ő kezelte Horthy Miklósné 506 holdnyi bérelt földjét. A felszabadulás előestéjén a magyar katonák már szeptember 25-én reggel eltávoztak a községből, de egészen másnap délutánig nem vonultak be a szovjet alakulatok. Az idegtépő várakozást elviselhetetlennek érezték az emberek, szerettek volna már mindenen túl lenni. Szerették volna megtudni, milyen lesz az új világ, amelyet vártak, de amelytől azért tartottak is. Szerettek volna megbizonyosodni arról, hogy valójában milyenek is azok a szovjet katonák. Szeptember 26-án már délre járt az idő, s az ablakok mögül leselkedő battonyaiak még mindig nem láttak egyetlen szovjet katonát sem. Dél felé aztán elterjedt a hír, hogy a szovjetek üzentek az embereknek. Még egy kis türelmet, elnézést kérnek, de nem akarnak piszkosan, szakállasán a község lakóinak szeme elé kerülni. A katonák előbb tisztálkodnak, mert sárosak, mint az ördögök, és nem szeretnék, ha valaki ördögnek nézné őket. Legyenek csak a battonyaiak nyugodtak, délután bevonulnak a faluba, senkinek nem esik semmi bántódása. Ez az első legenda, amely hazánkban a felszabadító szovjet csapatok útjáról született. A parasztember, aki azt állította, hogy maga a szovjet generális küldte őt a tanyáról az üzenettel, meg is esküdött rá, hogy igazat mond. Egyszerű tanyasi ember volt, ma már a nevét sem lehet megállapítani. Azt azonban igen, hogy mint a népmesék világában általában, e legenda szülőatyját is a szíve vezette. A képzeletbeli üzenet mindenesetre megnyugtatta Battonya lakóit. Most már kevesebb kétséggel várták a szovjet katonákat, akik délutánra meg is érkeztek. Igaz, hogy némelyikük sáros volt. mint az ördög, s legtöbbjüknek nem volt módja megborotválkozni. Ez azonban cseppet sem vett el a jelenet pátoszából. Battonya neve úgy íródott be a magyar történelembe, mint az elsőnek felszabadított magyar község. A még újabb kutatások szerint azonban Csanádpalota volt az, amely először üdvözölhette a szovjet katonákat. A harcok váltakozó szerencsével folytatódtak, Battonya határából a szovjet harcosok még ideiglenesen visszavonultak, de nemhiába várták őket Bat- tonyától Nemesmedvesig. Négy évtized múltán elmondhatjuk: történelmi igazsággá vált immáron a Vörös Hadsereg parancsnokságának felhívása: „A Vörös Hadsereg nem mint hódító jött Magyarországra, hanem mint a magyar nép felszabadítója a német fasiszta iga alól.” PINTÉR ISTVÁN Előkészületek a zöldség és a gyümölcs téli tárolására A mezőgazdasági üzemek, a kereskedelmi vállalatok a zöldség és gyümölcs téli tárolására készülnek. A Zöld kér Egyesüléshez befutó jelzések szerint néhány cikkből — például, burgonyából, káposztából, gyökérféléből — a korábbi éveknél jobb a termés, s általában valamennyi terményből elegendő mennyiségben vásárolhatnak fel a lakosság jó színvonalú téli, tavaszi ellátására. A raktárak a szokásosnál valamivel később, ezekben a napokban fogadják az első szállítmányokat. A tapasztalatok szerint a csapadékmentes idő kedvezően hatott a minőségre. A vállalatok, üzemek a tárolási veszteségek csökkentésére, a gazdaságosabb átte- leltetésre törekednek. A szabolcsi, a somogyi és a Bács-Kiskun megyei Zöldért például a termelőkkel igyekszik a kapcsolatokat erősíteni. A saját raktárak feltöltése mellett a burgonya, az alma és más termények egy részét a termelő üzem raktáraiban tárolják, s közös kockázatvállalással megosztják a forgalmazás hasznát, illetve a tárolásból eredő esetleges veszteséget. Ily módon az adott gazdasági üzem is fokozottan érdekelt a jó minőség megőrzésében, körültekintő gondossággal tárolja a terméket. A veszprémi és a győri Zöldért Vállalatnál a raktárak vezetőit teszik a korábbinál közvetlenebbül anyagilag érdekeltté a veszteség csökkentésében. E helyeken különös figyelemmel végzik a tárolást, csak a kifogástalan minőségű árut veszik át, s a gyorsabban romló árut úgy csoportosítják, hogy azt a többinél korábbi időpontban szállíthassák majd piacra. Más helyeken a tárolási technológiát fejlesztik. A csongrádi Zöldértnél is az a cél. hogy az ősszel fedél alá kerülő termés — a hírneves makói hagyma — ne veszítsen minőségéből. Ezért olyan műszereket helyeznek el, amelyekkel folyamatosan ellenőrzik a raktárak szellőzését, hőmérsékletét, páratartalmát. Mikrobiológusokkal vizsgáltatják, hogyan lehet a terméssel együtt a raktárba kerülő kórokozók ellen a leghatékonyabban védekezni. A Bács-Kiskun megyei Zöldértnél hiányoznak a korszerű raktározás feltételei. A megye jelentős szerepet vállal az ország zöld- ségeLlátásából, nincs azonban szabályozott légterű hűtőtároló és még mindig ősi módon, prizmákban, pincékben teleltetik a zöldségféléket. A szűkös hűtőkapacitást a raktározásra igényesebb gyümölcsöknek, az almának és a körtének tartják fenn. Beváltak viszont a zöldségszárítmányok. A Zöldért üzemeiben, illetve a partnergazdaságok feldolgozóiban 2500—3000 tonna zöldséget tartósítanak ily módon. A szárítással teljes egészében megőrzik a zöld. ségek, fűszernövények bel- tartalmi értékét. Kirándulja a fOvúroabe Nyugdíjas tőesz-elnökök találkozója Megérkezés után a Szövetkezetek Háza főbejáratánál A Tolna megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetsége évente megrendezi a nyugdíjas termelőszövetkezeti elnökök találkozóját. Tavaly Zomba volt a házigazdája a találkozónak, most fővárosi kirándulásra invitálták a szövetkezeti mozgalom veteránjait. Az úiticél: a két éve elkészült Mezőgazdasági Szövetkezetek Háza a Szabadság-hegyen, délután pedig a Vajdahunyad várban lévő Mezőgazdasági Múzeum. Minden alkalommal igen tartalmasak ezek a találkozók. A nyugalomba vonult elnökök nagy része most is ott él a faluban, városban, ahol elnökösködött, kapcsolatban van szövetkezetével, figyelemmel kíséri — és tanácsaival, javaslataival, esetleg bíráló észrevételeivel segíti annak gazdálkodását és jóleső érzéssel veszi tudomásul a szinte évről évre folyamatos fejlődést, gyarapodást. Halálukig nem szűnik meg érdeklődésük a szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság iránt, amiért olyan sokat tettek. Mint útközben egyikük megjegyezte: Tulajdonképpen hazamegyünk most, hiszen a mi munkánk, forintjaink is benne vannak abban a hatalmas és szép épületben. Reggel hétkor indult a megyei szövetségtől a decsi termelőszövetkezet autóbusza a nyugdíjas elnökökkel. Régi ismerősök, barátok köszöntötték egymást és már odafelé is élénk volt az eszmecsere: Mi újság nálatok? ... Milyen az utódod ? ... Hogyan sikerült a búzátok? ... Mit ígér a kukorica?... Huszonhármán jöttek el a harmincötből. A távollevők legtöbbje beteges, nem vállalhatta az egész napos kirándulás fáradalmait. Tíz óra körül érkeztünk a Szövetkezetek Házához. Itt, az egyik tanácskozóteremben fogadta a vendégeket Le- hoczki Mihály, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának főtitkárhelyettese. Lakos József, a megyei szövetség elnöke köszöntötte a nyugdíjas elnököket, majd átadta a szót Lehoczki Mihálynak, aki elmondta, hogyan jött létre ez a szép, a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalmat méltóan reprezentáló és szolgáló épület. Mint mondta, állandóan telt ház van, a továbbképzésen, az üdültetésen és testületi üléseken kívül néha hasznosítják más célra is. Mint a múlt héten, amikor a KGST- tagállamok positaügyi minisztereinek tanácskozását tartatták iitt. őket köszöntötte a bejárat fölötti felirat., Van olyan környékbeli téesz, amelyik itt tartja a zárszámadását, van nem egy távolabbi, amelyik pár napra fölhozza a tagságot, hétvégi üdülésre. Rövid, átfogó tájékoztatást adott a szövetkezeti mező- gazdaság fejlődéséről, eredményeiről, gondjairól, az országos szövetség és a megyei szövetségek érdekképviseleti tevékenységéről. Császár József, Tolna megye Tanácsának elnöke a megye fejlődéséről tájékoztatta a nyugdíjas elnököket Mint mondta, a mezőgazda- sági szövetkezetek évről évre kiemelkedő sikereket érnek el. Ezután Lehoczki Mihály és Császár József válaszolt a kérdésekre, amelyek többek között a beruházási lehetőségekre, az aprófalvak jövőjére vonatkoztak, majd Vándor Péter, a Szövetkezetek Házának igazgatója mutatta be az intézményt. Mint elmondta, hármas célt szolgál. A nyári időszakban — június 20-tól szeptember 1-ig a szövetkezeti tagok üdültetését. Egyhetes turnusokban a 145 szobában — valameny- nyiben telefon, rádió van és idővel tévékészülék is lesz — 270 személyt tudnak kényelmes körülmények között elhelyezni és étkeztetni, részükre változatos programot biztosítani. De az üdülési idényen kívül is péntek déltől vasárnap estig kirándulásra, hétvégi üdülésre rendelkezésre áll az épület. Október 31-től május 1-ig az oktatás, továbbképzés a ház funkciója, kielégítve speciális igényeket is. A harmadik funkció — egész éven át — a mozgalom különböző fórumai, tanácskozásainak helyet biztosítani. Van videostúdiója és nyelvi laboratóriuma is az intézménynek. Ebéd ultán a Mezőgazda- sági Múzeumba vitbte a busz az egykori téesz-elnököket. Itt Sági Pál, a múzeum köz- művelődési főosztályának vezetője tájékoztatta a vendégeket az intézmény alapításáról, történetéről, állandó és mostani időszakos kiállításairól, majd vezetésével megtekintették a kiállításokat. Kezdve az eketörténeti bemutatónak folytatva az erőgépeknél. Az egyik gép ismerős Pfundtn'er Sándornak, a tolnai Aranykalász nyugdíjas elnökének: Tizenhat évig kezeltem egy ilyen lokomobilt, még ma is őrzöm a vizsgabizonyítványomat. Az illusztris gép, mint megtudjuk, Angliában, a Clayton Suthlewonths Co. Lincoln gyárban 1852-ben készült és 48 évig „szolgált” Fehér Józsefnél. Az angol gyárnak sincs már belőle, szívesen megvásárolta volna, de lévén ez a masina nemzeti kincs, semmi pénzént sem eladó. Teremről teremre menve, — a háziállatok kialakulása, a honfoglaló magyarok háziállatai, a sertés-, a szarvas- marha-, a ló-, a magyar baromfi- és a juhtenyésztés történetét, majd a vadászatolt és vadgazdálkodást bemutató kiállítások megtekintése után fejeződött be a múzeumi program. Hazafelé vidám a hangulat. Szó esik a gazdálkodásról, a „hőskorról'’, amikor — mint az egyik elnök elmond^ ta, „hatszázan arattunk negyedannyi búzát, mint most. Tizenhat ember dolgozott vele és vagonba is került a kenyérnekvalló.” „ ... Utánam már csak hárman léptek be, mégis engem választottak elnöknek” ... „A lovak előbb szokták meg a közöst, mint a tagok” ... Majd jönnek egymás után a nóták. Az esti búcsúzásnál néhá- nyan megjegyzik: „így kell ezt csinálni. Nem volt zsúfolt a program, mégis tartalmas volt.” Viszontlátásra egy év múlva. J. J. Lehoczki Mihály a mozgalom eredményeiről és gondjairól tájékoztatja a résztvevőket A Mezőgazdasági Múzeum lótenyésztési kiállításán
