Tolna Megyei Népújság, 1984. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-15 / 217. szám

1984. szeptember 15.

Képújság 7

Állattartás, föld nélkül

Lebontották a karámokat és a tanyát

Bikács után, az erdőszélen gumirádlis lovas kocsi fordul elénk, mellettte két férfi, és egy vásári függőt viselő idősebb asszony bandukol. Ce- ceiek, és iltt Kistápé határában gyűjtik az éreti bodzát. Biztosan megéri ilyen mesz- szire eljönni érte, sok a bodza, a fizetség meg kilónként négy forint ötven fillér. „Nem ismerünk mi itt Senkit, tessék csak aranyoskám, a faluban tudakozódni.”

A postás mindent tud. Be- rehovai András kinn van az állatokkal az erdőn, ami elég nagy baj, mert az ajánlott levelet vissza kell vinni, a levél pedig sok.

A németkéri erdészház előtt jobbra fordulunk az úton, csúszik, pörög a kerék, hányja hátra a száraz homokot. Jó két kilométer, mire a tisztás szóién föltűnnek a szarvasmarhák, majd a gazdájuk is előkerül: az állatokat vaslánccal köti a fához. A lábán erős, kemény, töredezett bőrcsizma, vastag inget hord, sapkát, derekán rézcsatos övét visel.

Árnyékban is lehet vagy harminc fok, de őt ez cseppet sem zavarja. Megszokta,

mint ahogy a szeleit, az esőt, a vastag, járhatatlan havat. Télen, nyáron kinn él az erdőn, az állataival.. Helyet keresünk, s a nyárfa tövébe a magasles alá megyünk, oda, ahol aludni is szokott: a fóliával letakart szalmán. Lassan indul ar szó, s akár egy rendkívül nehéz számtanfeladványnál, nem akar sehogy- sem kikerekédni a megfejtés.

— Dolgoztam én, vollt munkahelyem a vasútnál is, a vadgazdaságnál is, de azitán úgy gondoltam, hogy mégis az állatok mellett van a .legjobb helyem, köztük érzem a legjobban magam. Így , én megvagyok, s míg az állatokat el nem adom, nem tudok más munkát vállalni.

— Mennyi állatot tant itt kinn az erdőn?

— Huszonötöt, ebből 14 a tehén, ,a. többi növendék. Télen, nyáron kinn vannak, legelnek, a tápot, meg szemes takarmányt a téeszből veszem nekik, hol Cecén, hol Németkéren.

— Hogyan feji a tehenekét?

— Sehogy. Ami tej van, azit megisszák a borjak, tejet

eladni nem tudok, mert messze van innen a csarnok.

— Hogyan van megelégedve az életével?

— Mit is mondjak? Ez egy keserves élet. Nyáron kaszálok télire, hol mi akad az utak mentén, meg benn Kis- tápén van két házam, az egyikhez 830, a másikhoz 472 öl tercia tartozik.

— Nem gondolja, hogy ennyi állathoz ez a föld kevés?

— A paksi Aranykalász Tsz-től 18 hold földet bérelek; ezt járják az állatok, ez az ő legelőjük. Míg volt tanyám, nem akadt gondom, de szétbontották, kisajátították, mert már csak egyedül én laktam a Győri-majorban. Szoba, konyha, istálló, fészer, karám, minden volt ott, föld is, minden volt, de el kellett onnan jönni, nem állhatták tovább. Most nincs hely sem az állatoknak, sem nekem, itt vagyunk kinn parlagon. Azért jobbára bejárok Né- metkérre, a „vigadóba” ebédelni, meg-megnézem a négy serltést, ott béreltem nekik helyet. Hat kilométer oda, hat vissza, télben nyárban, zivaltarban megteszem. Már

8—10 éve egyedül laktam ott, azelőtt 30—35 ház is állt azon a helyen . ..

— Ügy mondják, szabadon kószáltak áz állatok az erdőben, ilerágták a fákalt, a csemetéket, s ön, bár földje nem volt, szép h aszonra tett szert.

— A tamási erdőgazdaságnak kifizettem eddig félmillió forintot. Ügyvédre, bíróságra utazásra rengeteget költöttem az elmúlt évtizedekben.

— Amit keres a hízatit állatokkal, elmegy a peres ügyekre, tejet nem ad le, fólia alatt lakik, a tápéi két háza gondozatlan, az udvart felverte a gaz, s emberekkel akkor érintkezik csak, ha ügyes-bajos dolgait intézi.

— Eladom a jószágot, és nem lesz semmi bírság, öt„Tejet eladni nem tudok.”

venkilenc éves vagyok, majd elszegődök valahova. De az állaltokkal nem költözöm be a faluba, mert nekik így is jó, meg nekem is. Családom nincs, én a jószágoknak élek, semmi másnak. Nem érzem jól magam az emberek között, nekem jó volt egyedül a majori házban, de széthúzták a tanyát, leszedték róla a paláit. Nem gondoltam, hogy megteszik, de megtöt- ték. Én nem vitatkozom sen- kivel, ez a helyzet, mit tudjak most tenni? Semmit. Ügy vagyok, ahogy nekem jó, s ahogy lehet.

— S így ahogy jó, s ahogy lehet önnek megfelelő?

— Kót-három naponként bemegyek Tápéra, Németkéren megborotvál a borbély, mosakodni nem tudok, harmattal élek, mint a jószágok, mert kúthasználatat nem adnak. Letiltottak a németkéri kútról, mert akkor nem jutna víz a községi csordának. Harmatot isznak az én állataim.

— De hát nyugdíja sem lesz .. .

— Majd csak elfekszem valahai. A nyugdíjpénz fizetésére meg nem biztatott senki, ami pénzem vollt, elvitte a bírság.

— Nyilván jártak itt szakértők, akik a kárt megállapították, s a bírságot kiszabták ,..

— Persze, hogy jártak. Aat mondták, az én állataim kárt tettek a vadföldben, pedig a vadak már a vetőmagot megérték, vagy a kikelt növényt leráglták. Beszélgetni róla sok iejő nincs, ha ők úgy látták, hát én kifizettem a bírságot, a szabálysértést. De most már nincs mese, ta nyám nincs, jószágom van, jön a tél, csökkentem az állományt. Ment most már látom, hogy egy évben 10—15 bírság mégiscsak sok, és 3000 forint* alatt sohasem fizettem.: Földem nincs, csak bérelt, be kell mennem Tápéra.

A nagydorogi itanács hűvös, faragott bútorokkal berendezett irodájában ülünk, s Csikai József vb.-(titkárt hallgatjuk.

— Nekünk nagyon sok dolgunk volt az András bácsival, hetente két-három alkalommal számíthattunk rá. Az erdőben, a viskójában, az állatai mellett él:. A jószágok megrágták a csemetéket, kitördelték a fákat, és letaposták az erdőt. Irattárnyi pak- samétát tudnék mutatni önnek. Ami a győri-majori kisajátítást illeti: a kisajátítással foglalkozó jogszabály kimondja: ami ház, föld a gazdaság területébe beékelődik, kisajátítható. Az ezzel foglalkozó tárgyaláson András bácsi mindenről lemon- - dort, illetőleg azt kérte, hogy a lebontott háza helyett karámokat építsünk a tápéi házába. A karámok elkészültek, a jószágokat viszont ismét kihajtotta az erdőbe. Nem ltudunk mit tenni, szabálytalan körülmények között él, s ezért a szabálysértést fizetnie kell. Nehezen érthető az egész, hisz többnyire úgy van, hogyha valakit kétszer megbüntetnek, harmadszorra már vigyáz arra, hogy ne kerüljön összeütközésbe a törvénnyel. Mi itt a tanácsnál jogszerűen jártunk el, amit a felettes hatóságaink — korábban a járási, most pedig a városi tanács illetékesei — is elismertek, jóváhagytak. A döíognak azonban nincs vége, meitt már látjuk: András bácsi úgy döntött, hogy az erdőben az állatai között éli le az életét...

D. Varga Márta Fotó: Bakó Jenő

Az állatok az erdei tisztáson

Kölesdi nyúltenyésztők

Két levél és a kitüntetés

Szita Lajos művezető, azaz kirendeltségvezető még nem eléggé hízott levélköte- get rak elém ,ám azzal biztat, hogy ez az ügy nem fog hízni. Az első levelet megmutatja. Két sor mindössze, értesítés arról, hogy a moziüzemi vállalat azonnal intézkedik, postafordultával. Kinézünk az ablakon, tényleg ott dolgoznak a munkások, szedik le a tetőről a gesztenyefa maradványait.

Ez az eset még augusztus elején történt, egy vihar után csaknem egy hónapra. Ugyanis, van amikor a hóhért akasztják: jelen esetben rádőlt a kéményseprőkre a kémény. Pontosítsunk: irodájuk tetejére, a kéményre dőlt rá az évszázados gesztenyefa egy hatalmas ága. Az épület a költségvetési üzemé, valamikor fakereskedés volt itt, a kidőlt fa a moziűzemé. Vártak, szóban értesíették a helyi moziüzemet, meg a költségvetési üzem szakember-illetékesét is, s amikor eltelt a három hét, írtak levelet a megyei moziüzemi vállalatnak. Postafordultával jött a kedvező válasz, pontosan el is takarították — a költségvetésiek a házra dőlt fát.

— Ilyen dolgokkal is foglalkozik a kéményseprők kirendeltségvezetője? — kérdezem Szita Lajostól

— Sok mindennel, nem is tudom felsorolni. Kályhák átépítése, kémények kisöprése, felülvizsgálat, engedély kiadása, rendelések felvétele, az emberek munkájának ellenőrzése. Nem sorolom, mert

Szita Lajos

elég valamennyit elvégezni, még beszéljek is róla?

Az irodát be lehetne takarni egy nagyobb méreű abrosszal. A raktárba megyünk, az tágasabb. Itt tárolják a cserépkályhák alkatrészeit: ajtót, rácsot, csempét, cserepet, földet. Tehát él az energiatakarékossági program.

Egy levélre emlékeztetem Szita Lajost, azaz ebben a történetben a másodikra. Az építők napi ünnepségre hívták. Miniszteri kitüntetést kapott. Miért?

— Hát ezt igaziból csak az tudja, aki fölterjesztett:, a vezetőség tagjai. Én kérem, dolgozni szerettem mindig, a

rossz nyelvek aat mondják, értem is a mesterséget, meg tudok is dolgozni. A itöbbi a vezetőségre tartozik. Gratuláltak a munkatársaim is, jólesett, na, igazán jólesett.

— És maga szerint, miért a kitüntetés?

— Gondolom, az energiatakarékosságért. Elkezdtük elsőként kiváltani a városban, Dombóváron meg a környéken az idevonatkozó határozatok értelmében az olajtüzelésű kályhákat, cserépkályhákkal. Például egy jól megépített cserépkályha egy téli szezonban elfogyaszt harminc mázsa: szenet, ha ugyanekkora térséget olajjal fűtenek, naponta tíz liter égne el. És az olajkályha nem is tudna — soha nem is volt — olyan családias lenni, mint a cserépkályha. A cserépkályha családi meleget ad, az olaj az meg büdös — és drága. Hát 1981- óta több mint ezer kályhát építettünk, s annyi a munkánk, hogy nem kell rendelésért szaladni legalább két évig.

A raktárban ötven—hatvan cserépkályha, zalaegerszegi, esztergomi csempék, különböző színűek, mintázatúak. Van nyersanyaguk a dombóvári kályhásoknak. És van egy levele, amelyik külön is érdekes, a művezető-kiren- del’tségvezető még ennyit fűz hozzá:

— Ez azért is emlékezetes, mert a levéllel együtt „jött” az unokám is, a Gábor, Szita Gábor.

— Nőjön nagyra, kövesse

a papát — mondom búcsúzóul. Pálkovács Jenő

(TUDÓSÍTÖNKTÓL)

— Milyen a • nyúltarttási kedv a faluban? — kérdem. Mittler Józsefnétől, a köles- di áfész felvásárlójától.

— Minden második héten van szállítás a Ügy ötszáz kilogrammig jön össze. Vannak, kiknek csak „konyhapénzt” jelent és néhány anyát tartanak csupán, és vannak nagybani tenyésztők is: Oláh János, Brenner Lás2ilóné, Vincze István, Greifensitein Istvánné, hogy csak néhányat említsek közülük. A gondos, szakszerű tartásban egészségesek, jód fejlődnek az állatok, gyorsan elérik a 2,4 és 3,5 kilogrammos súlyt. E határokon belül legnagyobbak az árak.

— Valahogy a fiatalok

nem szeretik, nem foglalkoznak szívesen a nyúllail — kapcsolódik a beszélgetésbe Mittler József, „felvásárló- társ”. És az igazság az, hogy a közelmúltban lezajlott gyakori ármozgások sem tettek jót.

— Ezen hogyan próbálnak javítani ?

— A nagyobb üzlet reményében a szekszárdi áfész akciós nyulak kihelyezésével próbálja a bizalmat visszaszerezni. Az anyákat mintegy 50 forintért kaphatják meg a tenyésztők.

— A táppal nincs gond?

— Nagydorog, Bogyiszló, Bonyhád a szükséges menyi- séggel ellát bennünket.

— Mi az eredményes nyúl- tartás titka? — tudakoltam

Greifenstein Istvánné egy szép anyaállattal

Greinfenstein Istvánnétól, a „nagybani” tenyésztőtől.

— Az odafigyelés, a tisztaság, a jó fajta megválasztása, meg egy kevés szerencse is kell. Gyakran hallom, hogy pusztultak a nyulak. Én mindig megelőzöm, azaz folyamatosan megelőzöm az esetleges betegséget, mert bizony nem sajnálom a gyógytápat, bár harminc forint kilója, a preseptylt teljes egészében ingyen kapjuk. A tisztaság is ennyire fontos. Ami a fajtát illeti, én a szürkét és a lepketarkát részesítem előnyben, bár néhány forinttal olcsóbb. Télen is ellenek. Évente ötször 7—11 kicsinye születik egy- egy anyának.

— Az etetés, a gondozás mennyi időt vesz igénybe?

— Attól függ, hogy kinek mennyi állata van. Én igyekszem rendesen ellátni őket, hiszen ez pénzkérdés. Reggel, este kapnak tiszta vizet, reggel szénát, este csak tápot. Tíz éve foglalkozom a nyulakkal, s tapasztaltam ekkor jó étvággyal esznek, különben sokat elpocsékolnának.

— Valami számítása van a haszonról?

— Van néhány adatom, de mindet nem őriztem meg Ügy látom, hogy a bevétel kétharmada tiszta nyereség, persze nem' számítva a munkát. A többi a tápra kell. Nyolcvanban volt a legtöbb nyulam, akkor 30 ezer forint volt a bevétel. Nyolcvankettőben 26 ezer, 83-ban 20 ezer, ebben az évben augusztus végéig itizenhétezer forintot kaptam.

Konrád László