Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-04 / 182. szám
1 TOLNA A _ 2 NÉPÚJSÁG 1984. augusztus 4. ENSZ-konferencia előtt Népesedő világunk Videla - rács mögött Péntek esti kommentárunk. Május téri asszonyok . . . Argentínában fogalommá vált ez a kifejezés. Azokat a nőket hívják így, akik éveken keresztül minden csütörtökön újra és újra tüntetésre gyűlték össze Buenos Aires egyik főterén, kitartóan követelve az egymást követő katonai kormányzatoktól eltűnt hozzátartozóik ‘hollétének tisztázását. A dél-amerikai országban ugyanis a hetvenes években nagyszabású jobboldali tisztogató hadjárat folyt. Az úgynevezett „piszkos háborúban” az argentin emberi jogok bizottsága szerint mintegy 30 ezer baloldali tevékenységgel vádolt személyt hurcoltak él, zártak börtönbe, vagy végeztek ki, kommunista szakszervezeti aktivistákat éppúgy, mint a junták bűnei ellen fellépő más csoportok képviselőit. Ameddig katonák álltak Argentína kormányrúdjánál, nem is volt igazi esély rá, hogy az elhurcolták sorsára fény derüljön. Raul Alfonsin, az új államfő civil kabinetjének hivatalba lépése után nem sokkal kormánybizottságot hoztak létre, kimondottan azzal a feladattal, hogy kivizsgálja a „piszkos háború” áldozatainak sorsát. Magas rangú főtiszteket váltottak le, egyeseket nyugdíjaztak, másokat áthelyeztek. Most pedig arról érkezett hír, hogy letartóztatták Videla tábornokot is, áki 1976-ban egy háromtagú junta élén ragadta magához az ország vezetését, s 1979-ben elnökké nyilvánította magát. A lépés precedens-jellege nem érthető félre: beleillik abba a folyamatba, amelynek során Alfonsin elnök igyekszik háttérbe szorítani a hadsereget, csökkentve ezzel a puccsveszélyt. Igaz, helyzete ezzel együtt sem könnyű. Meg kell küzdenie az elődeitől örökölt körülbelül 400 százalékos inflációval csakúgy, mint a 45 milliárd dollár felé járó külföldi adósság terheivel. Videla letartóztatása azt jelzi, hogy — e hosszabb távú gazdasági teendők mellett — Alfonsin legalább az eltűntek ügyét szeretné lezárni. Azért, hogy az elnöki palota elé többet ne kelljen felvonulni a Május téri asszonyoknak. SZEGŐ GÁBOR Szétválasztották a sziámi ikreket Dr. Pintér András tájékoztatója Az érintett országok nagyobb erőfeszítésére, és a megfelelő programok számára biztosított pénzügyi segély növelése talán gátat szabhat a világ népessége rohamos növekedésének. A probléma napjainkban időszerűbb, mint valaha, s ezt jól tükrözi, hogy hétfőtől Mexikóvárosban egy héten át tanácskozik az ENSZ világkonferenciája. 2000-ben 6 milliárd A világ népessége a mai 4,721 milliárdról 2000-re 6 milliárd fölé emelkedik, s e gyarapodás 92 százaléka a világ legszegényebb országaiban következik be — állapítja meg egy washingtoni népességkutató intézet most közzétett tanulmánya. A világ népszaporulatának a fele ma 12 fejlődő ország lakosságát gyarapítja: Banglades, Brazília, Egyiptom, India, Indonézia, Kenya, Mexikó, Nigéria, Pakisztán, Thaiföld, Törökország és Zaire a tucatnyi állam, amelyre a demokráfiai növekedés különleges terheket ró. India lakossága, még a nagyszabású családtervezési programok mellett is havonta 2 millióval nő — az ezredfordulóra a mai 746 millióról 1 milliárd fölé emelkedik. A nigériaiak — amennyiben a jelenlegi irányzat folytatódik — 2030- ra 533 millióan lesznek (1980-ban számuk „alig” 77 millió volt). A kenyai születési arányszám a legmagasabbak között van — 3,8 százalék, ami annyit jelent, hogy a jelenleg 19,5 milliós A szó szoros értelmében leírhatatlanul gazdag ennek a városnak a múltja. Mélységes mély a múltnak kútja... — írja Thomas Mann, de Isztambulban úgy éreztem, hogy valamelyest én is benne vagyok ebben a kút- ban, onnan látom az eget, amelybe belehasítanak tünnépesség 25 év múlva eléri a félszáz milliót. Nemzeti programok A szakemberek szerint a fejlődő országok nemzeti születésszabályozási programjainak megvalósulása révén elérhető lenne, hogy a század végén földünkön kevesebb, mint 5,7 milliárd ember éljen; ennek megfelelően a népesség száma a 21. század közepén valamivel 7 milliárd alatt lenne. Mindamellett, még ha sikerül is jelentősen visszaszorítani a születési arányt, az élen álló 12 ország összlakossága az 1980-as 1,4 milliárdról 2030- ra 2,7 milliárdra fog emelkedni — legalábbis az idézett tanulmány készítőinek értékelése szerint. A következő 15 évben 22,5 milliárd dollárra lenne szükség ahhoz, hogy a 12 országban sikerüljön megvalósítani és mindenki számára hozzáférhetővé tenni a család- tervezési programot, ami a születések számának drasztikus csökkenését eredményezné. Egyetlen évre, 1985-re a költségek 850 millió dollárt tesznek ki. Az egyes országok illetékeseinek bevonásával kidolgozott terv szerint Indiának 1985. és 1999. között 8,6 milliárd dollárra, Indonéziának 2,8 milliárd dollárra, Brazíliának 2,9 milliárd dollárra, Bangladesnek pedig 1,9 milliárd dollárra lenne szüksége tervei megvalósításához. A nemzeti családtervezési programok költségeit jedökletes minaretek, s a múlt egy része — akár a pompázatos dzsámik megannyi légies kupolája — fölöttem lebeg. A dombra szállt Szulej- mánie dzsámi, a Gailata hídnál a fölém szökkenő Eyüp. Aztán az Aya Szófiával rivalizáló, a bizánci Hüppod- rom helyén emelt Szultalenleg az illető kormányok, magánszervezetek, illetve magánszemélyek fedezik. Az egyének szándéka A legnagyobb ipari országok jelenleg évente 520 millió dollárral járulnak hozzá az ilyen programokhoz. Tény viszont, hogy külső segítséggel nem lehet megoldani egyetlen ország népesedési gondjait se. Az érintett kormányoknak rendelkezniük kell a megfelelő politikai akarattal, de az egyén szándékai nélkül aligha érhető el eredmény: az egyes házaspároknak kell a kevesebb gyermek mellett dönteniük, ötven országban végzett felmérések szerint a válaszadók egyharmada valójában nem akarta legutolsó gyermekét: s fele azoknak, akik további gyermeket vállalnának, szívesen várnának az újabb gyermekáldással még egy darabig. A megkérdezettek 40 százaléka jut hozzá korszerű fogamzásgátlókhoz. A vizsgált 12 országban a házaspárok egyharmada tartja magát a családtervezéshez; Nigériában, Pakisztánban és Zairéban arányuk kevesebb, mint 10 százalék, míg Brazíliában, Indonéziában és Thaiföldön 60 százalékot is meghaladja azoknak az aránya, akik nem a természetre bízzák családjuk létszámának alakulását. E gazdasági gondokkal küzdő országok számára a többé-kevésbé megnyugtató jövő ez utóbbiak táborának jelentős növelésétől is függ. nähmet dzsámi, a lélegzetelállító Kék mecset, amelyet Isztambul jelképének is tekintenek. Láttam holdfényben, s megnéztem nappal többször is ezt a lenyűgöző alkotást, amit az ezerhatszázas évek elején élő emberek fantáziája, alkotás vágy a és rabszolgamunkája mindösz- sze hét esztendő alatt megteremtett, amit a hét egy- egy napján (péntekenként) önként vállalt (ma úgy mondanánk: társadalmi) munkával a janicsár, a szpáhi mellett több előkelőség, s maga a szultán is épített: büsz- bén néztem fel rá, mintha a saját múltamra lettem volna büszke, és bár mérhetetlenül parányi voltam a tövében, némi elégedettség is vegyült a sóhajomba: ezt is láttam, mielőtt elmúltam volna. * Esténként — ha lentről nézem — a kivilágított Top- kapi palota valószínűtlen látvány, az Ezeregyéjszakáról készült színes mesefilm festett díszlete lehet ilyen. Aztán, amikor a csoportos látogatn során egy csupa arany, csupa drágakő teremből a palota egyik teraszára lépek, s odakint a kék Boszporusz fölött verőfény szikráztatja a márványt, az jut eszembe, hogy a pompa, a sarc és a harc mennyire összetartozó fogalmak, hogy harácsolás nélkül nem kápráztathatnának senkit itt a kincsek, s hogy a hatalmas oszmán birodalmat mily kegyetlen törvények tartották össze. Közbevetőleg: megkaptam a selyemzsinórt. Ott volt a szállodai éjjeliszekrényemen, PANORÁMA BUDAPEST Szüts Pál, a Magyarok Világszövetségének főtitkárhelyettese fogadta a Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlésének külföldi magyar résztvevőit. A baráti találkozó vendégei tájékoztatást kaptak a Magyarok Világszövetsége tevékenységéről és jövőbeni terveiről. ŰJ-DELHI Pokolgép robbant péntekre virradóra a dél-indiai Madras város repülőterén. A PTI indiai hírügynökség jelentése szerint a robbanószerkezetet a repülőtér érkezési termébe helyezték el. A robbanás következtében legalább tizennyolcán meghaltak, tizenhatan megsebesültek. TOKIO „Tokiói nyilatkozat” elfogadásával ért véget pénteken a japán fővárosban az atomfegyverkezés elleni nemzetközi konferencia háromnapos ülésszaka. A nyilatkozat hangoztatja, hogy az emberiség legfőbb feladata a nukleáris háború elhárítása és az atomfegyverek teljes betiltása. BEJRUT Pénteken Ammanból megérkezett Bejrútba Vlagyimir Poljakov, a szovjet külügyminisztérium közel-keleti osztályának vezetője, s megkezdte tárgyalását Fuad Turkkel, a libanoni külügyminisztérium főigazgatójával. A tervek szerint találkozni fog a kormány több tagjával és fogadja őt Rasid Karami kormányfő, külügyminiszter egy útitársam lepett meg vele. Viccelt. Nekem meg Mohamed, a Hódító törvénye jutott eszembe róla, ami szerint „Fiaim közül bármelyik a szultánságra kiválasztatik, kívánatos, hogy fivéreit a halálba küldje, így védelmezvén a világ rendjét”. A törvény alátámasztását szolgáló elv ősidők óta ismert, az akkori teológusoknak sikerült — a szövegkörnyezetből leleményesen kiemelve — egy koráni versrészletet is találni hozzá: a viszály rosz- szabb, ' mint az emberölés. Ezért aztán vagy másfél évszázadig a kiválasztottakat — akiknek szentségtörés lett volna a vérét ontani — törvényesen és selyemzsinórral fojtották meg a Top-kai palotában. Mindemellett ott, a Top- kapi palota teraszán a sötét gondolatok ellenére is sokáig lecövekelt a látvány varázsa. s az is felötlött bennem, hogy amiként Sztambul fényéhez hozzátartozik a sarc, Isztambul leírásához hozzátartozik a kudarc. Nem is kísérletezem tovább vele. * Legyen elég befejezésül annyi, hogy aki Isztambulban, a nyüszgő Nagy bazárban, vagy másutt jól vásárolt, az rosszul járt. Mert igaz ugyan, hogy a török kereskedő tán meg is veti azt a vevőjét, aki nem alkuszik, de az alku időt rabol. Én rosszul vásároltam. Igaz is: Hosszú, kétsoros, puha, bordó férfibőrkabát igényesnek eladó... ACZÉL GABOR Egy müncheni klinikán hosszú, bonyolult műtéttel szétválasztották a pécsi sziámi ikreket, akik egymáshoz nőtt medencecsonttal jöttek világra a múlt év őszén. A rendkívül ritka fejlődési rendellenességgel született gyerekeket sikerült életben tartani, majd pedig sebészeti beavatkozással önálló emberi életre alkalmassá tenni. Természetesen még újabb műtétekre és hosszadalmas kezelésre lesz szükség, hogy az ikrek belső szervei és alsó végtagjai a lehető legjobban funkcionáljanak a további életük során. A világviszonylatban is ritka eseményről dr. Pintér András egyetemi docens, a Pécsi Gyermekklinika sebészeti osztályának vezetője adott tájékoztatást az MTI munkatársának. Egy fiatal pécsi anya gyermekeiként születtek meg az ikrek 1983. október 13-án. A szülés műtéti beavatkozással történt a Pécsi Orvostudományi Egyetem szülészeti klinikáján. Az újszülöttek együttes súlya 5600 gramm volt. Rövidesen átkerültek az egyetem gyermekklinikájának intenzív osztályára, ahol nyomban egy kisebb műtétet végeztek rajtuk a bélműködés elősegítésére. Az első hetek igen kritikusak voltak, de a gondos kezelésnek köszönhetően végül is kedvező testi és szellemi fejlődés indult meg. S ekkor vetődött fel az ikrek szétválasztásának lehetősége és szükségessége, mint a normális irányú továbbfejlődésük alapfeltétele. A pécsi orvos egy nemzetközi gyermeksebészeti kongresszuson találkozott a sziámi ikrek problematikájának világhírű szakértőjével, Waldemar Hecker müncheni professzorral és megvitatták az esetet. A müncheni egyetem gyermeksebészeti klinikáján négy évvel ezelőtt sikerrel választottak szét egy hasonló módon összenőtt ikerpárt, s a gyerekek ma is élnek. Az NSZK-beli gyermeksebész felajánlotta, hogy amikor a pécsi újszülöttek elérik a műtéthez szükséges életkort és testi fejlettséget, elvégzi az operációt. Május 7-én érkeztek az ikrek Münchenbe; a hosszú utat speciális szállítókosárban tették meg mentőautón, illetve repülőgépen. Dr. Pintér András kísérte őket. A két kisfiú, Bálintka és Tamáska akkor már hét hónaposak, testileg és értelmileg jól fejlettek voltak. Testsúlyuk meghaladta a 12 kilogrammot, ami megközelíti az életkoruknak megfelelő normális súlyt. A müncheni klinikán további másfél hónapig vizsgálták őket, ezalatt az orvosok felkészültek a műtétre. A szétválasztásra június 28-án került sor. A műtétet Hecker professzor végezte három orvos asszisz- tálásával, egyikük dr. Pintér András volt; munkájukat 25 tagú szakembercsoport segítette. A tizenkét órás operáció során több más műtéti problémát is megoldottak. Az operáció súlyos voltára jellemző, hogy a kis páciensek teljes vérmennyiségének másfélszeresét ömlesztették át az idő alatt. A kritikus napokban a szülők is Münchenben tartózkodtak. A nehéz, komplex műtét, valamint a hosszú és igényes kezelés költségeinek egy részét az Egészségügyi Minisztérium és a Társadalombiztosítási Központ fedezte, másik részét a müncheni klinika vállalta. Tette ezt a Pécsi Orvostudományi Egyetemmel fenntartott régi, szívélyes kapcsolatok és az eset orvosi érdekessége miatt. Az ikrek azóta az intenzív osztályról átkerültek a klinika gyermekosztályára, mivel a sebek gyorsan és jól gyógyultak, s az alapvető életfunkciók a várakozásnak megfelelően rendeződtek. Életvidámak, mozgékonyak, játékosak a gyerekek. A pécsi klinika rendszeres telefonkapcsolatot tart Münchennel. A terv szerint szeptemberben újabb sebészi beavatkozásra kerül sor. A szétvált medencecsontok zárásával korrigálják a lábak jelenlegi rendellenes helyzetét, megteremtve a kicsinyek számára a járás lehetőségét. S még azután is folyamatos, gondos orvosi kezelést igényelnek az ikrek, továbbá el kell végezni bizonyos ortopédiai, urológiai és plasztikai műtéteket is. Ezek már Pécsett történnek. A gyerekek hazajövetele a szeptemberi műtét eredményességétől függ. Dr. Pintér András bízik abban, hogy Bálintka és Tamáska a második karácsonyukat már az otthonukban szüleikkel tölthetik. MTI) is. Európa csücskében II. Kudarc a múlt tövében