Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus (34. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-19 / 195. szám
1984. augusztus 19. TOLNA \ _ "rsfEPÜJSAG 3 Iskolaavatás Bonyhádon Az iskola aulájában Illés Antal igazgatóhelyettes mutatja be az épületet Rendhagyó volt az idei alkotmánynapi nagygyűlés Bonyhádon. Már ami a helyszínt illeti. Iskolában ugyanis csak iskolai ünnepségeket szoktak tartani. Ezúttal azonban a városi megemlékezést tartották iskolában. Az új, 24 tantermes, III. számú Általános Iskola avatására került sor tegnap délután. Már jóval a kitűzött időpont előtt gyülekezett a tantestület, az ifjúság, a szülők, akik eddig is figyelemmel kísérték az építkezést, sőt sokan közülük társadalmi munkában segítették is. És többször lehetett hallani a megjegyzést: Ez a város legszebb középülete. Délután kettőkor megérkezett Drecin József művelődési minisztériumi államtitkár, és Péter Szigfrid, a megyei pártbizottság titkára. Császár József megyei tanácselnök. valamint a helyi vezetők kíséretében megtekintette az új iskolát. Sorra járva a tantermeket, helyiségeket, Illés Lajos igazgató- helyettes mutatta be az új létesítményt. Az ünnepség délután négykor kezdődött. Az úttörőzenekar és -énekkar a Himnusszal nyitotta meg az ünnepséget, maid Ezer Mihály tanácselnök köszöntötte a résztvevőket. Ezután Chrenóczy László, a kivitelező Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat műszaki igazgatóhelyettese jelentette: A bonyhádi III. számú Általános Iskola építését határidőre befejeztük. Az épület helyiségeinek összalapterülete 6500 négyzetméter. A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat kollektívája nevében ezennel átadom az iskolát Bony- hád város lakosságának. Drecin József, ünnepi beszédében méltatta Bonyhád város gyors ütemű fejlődését, amelynek legfrissebb eredménye ez az új, 24 tantermes, korszerű iskola. Szólt a három és fél évtizeddel ezelőtt létrehozott alkotmányról, arról, hogy az 1919-es első írott alkotmányt — amely az ellenforradalom következtében csak rövid ideig „élhetett” —, követtea mostani, amely a kommunisták vezette magyar nép harca eredményeképpen a szocialista építés addig elért sikereit rögzíthette és célul tűzhette ki a szocializmus teljes megvalósítását. Az azóta eltelt harmincöt ev mindenben bizonyította, hogy alkotmányunk a valóságra épült. Bárhol járunk az országban, megtaláljak a szocialista építés eredményeit. Népünk állandóan gyarapodik, megvalósult az igazi demokrácia. Megemlékezett Drecin József az államalapító István királyról, majd Bonyhád fejlődését, az itt élő emberek 3 Drecin József ünnepi beszédét tartja munkáját méltatta. Eredményesen gazdálkodnak a város ipari üzemei. Ez a táj kiváló mezőgazdaságáról volt híres a múltban is, ám a mezőgazdaság fejlődése a szocialista átszervezés után kapott igazi lendületet, példamutatóan működnek a város és a környék termelő- szövetkezetei. Jól tudjuk — és tudják a bonyhádiak is — hogy az anyagi gyarapodás nem minden, a művelődés, a tanulás nemcsak szebbé teszi az emberek életét, hanem záloga is a fejlődésnek. Ezt reprezentálja a nemrég épült új művelődési központ és ez a most átadásra kerülő iskola. Kevés olyan várost, megyét találunk az országban, amely ilyen korszerű iskolával büszkélkedhet. A befejezés előtt álló új, 1000 adagos étteremmel együtt több mint százmillió forintot fordítottak a beruházásra és közel ezer tanulónak lesz második Otthona,, ötvenhét pedagógus és tizenhét technikai dolgozó gondoskodik arról, hogy zavartalanul tanulhassanak. Ez a beruházás bizonyítja, hogy komolyan vesszük azt az elvet, miszerint a jövő alapjait az általános iskolában kell megvetni. Köszönet az építőknek, akik ezt a szép épületet határidőre és jó minőségben megépítették. Köszönet a város lakosságának, vállalatok, szövetkezetek, intézmények szocialista brigádjainak, akik társadalmi munkával segítettek. A pedagógusoknak, akik az átadás előtti takarítást vállalták. Kívánok nekik sikeres tanítást, a gyerekeknek eredményes tanulást. Óvják, becsüljék meg ezt a szép épületet — fejezte be ünnepi és iskolaavató beszédét az államtitkár. A továbbiakban Solymosi József, a Pannónia Tsz elnöke jelentette be, hogy ezerötszáz holdas kalászosgabo- na-területükön 14 nap alatt befejezték az aratást. A terméseredmény — a nagyarányú jégkár miatt — alacsonyabb a vártnál, de nem sokkal marad el a korábbi rekordterméstől. Átadta Drecin Józsefnek megszegésre az új búza Jisztjéből sütött, nemzetiszalaggal átkötött kenyeret. Ezután kitüntették az építésben kiemelkedő munkát végzett dolgozókat, valamint azok legjobbjait, akik társadalmi munkát végeztek az építkezésen. László Zsuzsa VI/A osztályos úttörő mondott ezután pajtásai nevében köszönetét az új iskoláért és tett ígéretet a jó tanulásra. Ezer Mihály tanácselnök zárszavában köszönte meg a Tolna megyei Tanácsi Tervező Vállalatnak — és Link Péter tervezőmérnöknek — a korszerű épület terveit, a kivitelező vállalat jó munkáját és mindazoknak a tevékenységét, akiknek köszönhető, hogy az új tanévre új, jól berendezett iskolában kezdhetik meg a tanulást a diákok. Drecin József átvágta a nemzetiszínű szalagot, majd az ünnepség résztvevői belülről is megtekintették az iskolát. ünnepi nagygyűlés az iskola ud\arán HETROLl!l^i:l J HlRRE I HÍRRŐL Miközben az alkotmány ünnepére készülünk, megyénk termelőszövetkezeteiben befejezték a kenyérnekvaló aratását a közel hatvanezer hektár termőföldről. A nyári vakáció utolsó heteit töltő diákok ezekben a napokban igyekszenek még nem gondolni a tanévkezdésre. Pedig az itt van, és a kedvezményes tanszerakció eredményeként már idejekorán ott pompázik a kisiskolások szobájának díszhelyén az első táska, a marcipánillatú radír és társaik. A most végzett fiatalok pedig nemsokára vesznek egy mély lélegzetet, és bemutat- koanak életük első munkahelyén, ha ugyan már eddig meg nem tették. A személyes találkozás haszna Az év harminckilencedik hetének vitathatatlanul legjelentősebb megyei közéleti eseménye egy látogatás volt. Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kétnapos látogatása első állomásán, a megyei pártbizottságon közvetlen hangvételű, emlékezetes aktívaértekezletet tartott. A tanácskozás kétórás időtartama jelzi, hogy az aktuális kérdések iránt határtalanul élénk az érdeklődés — és nemcsak az ülésen részt vett megyei párt-, állami, társadalmi, tömegszervezeti vezetőké, hanem azoké is, akik őket tisztségükbe megválasztották. A sürgető, jelentős társadalmi, ideológiai és politikai kérdésekre olyan politikustód megkapni a választ, aki az országos vezetés első vonalában dolgozik, többszörös élmény. Ehhez még mindkét oldalról adjuk hozzá a személyes találkozás pótolhatatlan hasznát. A személyes találkozás, mint értesültünk, nem ért véget Szekszárdon, mert Aczél György Dombóvárra és Paksra is ellátogatok Elődeink ünnepi asztala Miközben lapunk keddi számából arról értesültem, hogy Tamásiban és környékén elkezdődött a hagyományőrző rendezvénysorozat, emlékezetem naplójegyzeteiben visszaolvastam egy-két évvel korábbi beszélgetést. Akkortájt az egyik nemzetiség lakta településünk megszállott fiatalembere arról beszélt, hogy milyen szépen volt nehéz a helyi gyűjteményt világra segíteni. Mennyi azonnali segítséget, és mennyi meghökkentő hátraarcot lehetne az eredménymérleg serpenyőjébe tenni. De mindez már a múlté, mondta, mert a siker szülte öröm mindent feledtet, és nem is kell bizonyságul hozzá terített asztal. Sokáig nekimérgesedve vitáztunk azon, hogy miért nem szebbek, ízlésesebbek tárgyaink, mindennapi eszközeink. Most egy híren felbuzdulva, kedden már el is határozhattuk, hogy vásárolni fogunk a Bonyhádi Zománcárugyár készítette, ipari forAz ünnepi asztalra most mi is díszesebb terítéket teszünk matervezési nívódíjban részesített Teflon-2 sütőtálcsaládból. És még egy gondolatig az asztalnál maradva. Elődeink nem szerencséltettek Planétás-kártyákkal, Tamásiban most mégis arról folyik a szó, hogy a régiek hogyan gyúrták a tésztát, mennyi idő kellett az egy hétig élő kenyérhez, és hány kilós kővel kellett súlyozni a savanyúkáposztás, hordót. Mert mi másért rendeznek ott főzőversenyt, ha nem a régi ízek visszacsa- lásáért? És mindezt — mint régen — áram nélkül. Tartalékok és katonaünnep Áram okozta a halálát ezen a héten egy dunaföldvári fiatalembernek. Áram nélkül maradt a megyeszékhely harmada. Arammal „játszik” felelőtlenül néhány vállalat Szekszárdon. Cseppet sem felvidultan hallgattam a DÉDÁSZ megyei üzemigazgatóságának egyik osztályvezetőjét, aki arról számolt be, hogy a Szekszárd különböző pontjain munkát végző vállalatok a tanács hatósági engedélyét meg sem várva állnak neki a közterület megbontásának, közvetlen életveszélynek kitéve munkatársaikat, de a lakosságot is. Vagy a dolgozó önmagát úgy, hogy a vízzel ítéli gödörben, a nagy- feszültségű kábeltól arasznyira dolgozik. Mások úgy, hogy közvetlenül a kábel fölé ültetnek fákat. A felelőtlenségnél is súlyosabb mulasztásnak mindenkorra véget kdlll vetni. Mert az üzemi károk helyrehozására sem a városnak, sem a vállalatnak nincs tartalék pénze. Tartalék élete pedig egyetlen embernek sincs. A tegnap befejeződött kedvezményes nyári ruházati vásár egyfajta visszatérő alkalom volt arra, hogy az e célra szánt tartalék forintjainktól megszabaduljunk. Egyik, szerdai írásunk alapján pedig megtudhattuk, hogy több millió forintot költöttünk el az idei nyáron, a jövő nyár ruházatára gondolva. Bizonyára nem az új ruha vásárlása volt a legfőbb gondolatuk azoknak a majdnem kizárólagosan bajuszos fiatalembereknek, akik szerdán feszes Vigyázzban állva ünnepi állománygyűlés keretében vettek búcsút a laktanyától. Szemlélőként lehettem részese ennek a katonaünnepnek. Szeretteinkhöz Egymásért, egymásra gondoltak csütörtökön a szekszárdi megyei és városi művelődési központ nyugdíjasklubjának tagjai, akik annak érezték szükségét, hogy együtt ünnepeljék meg három társuk jeles ünnepét. Néhány nappal korábban egy más jellegű rendezvényen, történetesen Pakson, a városi tanács végrehajtó bizottságának ülésén pedig a Paksi Állami Gazdaság igazgatója arról számolt be, hogy ők mit tettek-tesznek a szociális gondoskodás során aktív és nyugdíjas dolgozóikért. Miközben a Magyar Távirati Iroda nyilvánosságra hozta, hogy az ünnep alkalmából a Magyar Államvasutak milyen kedvezményes vonatokat indít a különböző rendezvények színhelyeire, a vasútállomások pénztárainál kígyóznak a sorok. Megmozdult az ország. A háromnapos ünnep összeparancsolja a kis családokat, és a nagyobbat is. Az ország népét. szűcs lAszlö János tczél György a kérdésekre válaszo