Tolna Megyei Népújság, 1984. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-21 / 170. szám
Képújság 7 1984. július 21. Tíz nap Kínában Nem akármilyen útra indult június 4-én Savanya Gézá- né, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének titkára. Dr. Hantos Jánossal, a Magyar Vöröskereszt főtitkárával, dr. Pinczés László orvossal, a VK. Országos Végrehajtó Bizottságának és dr. Vidovszky László gyógyszerésszel, a VK. Országos Vezetőségének tagjával a Kínai Vöröskereszt hivatalos meghívására a Kínai Népköztársaságba látogatott. Savanya Gézámé nem e rövid beszélgetés kedvéért írta meg negyvennyolc oldalas naplóját, hanem önmagának, családjának és környezetének. Mert minden egyes percre, amit Peking- ben, Sanghajban és Szocsu- ban töltött, emlékezni akar. Külön kis tárlót lehetne megtölteni az ottani Vörös- kereszttől származó, ajándékba adott kiadványokkal, jelvényekkel és újságokkal, melyeket most nekem mutat. — Több mint húsz éve nem járt ilyen jellegű magyar delegáció Kínában — mondja beszélgető partnerem —. A Kínai Vöröskereszt kereste meg a mi szervezetünket a kapcsolatfelvétel szándékával. A kint töltött tíz nap alatt a legnagyobb fokú tiszteletet, néhol közvetlenséget, de mindenekelőtt az információszerzés és a kapcsolatok kiépítésének bizalmát éreztük kínai partnereink részéről. — Pekingbe érkezésünkkor a Kínai Vöröskereszt al- elnökasszonya fogadott bennünket. Pihenni se jutott idő, amikor a hibetelenül szép, és az európai embernek szinte fel sem fogható Téli Palota megtekintését követően a pekingi Pekingi Kacsa étteremben Pián Xinzhong, a Kínai Vöröskereszt elnöke küldöttségünknek és a kínai magyar nagykövetség vezető alkalmazottainak munka jellegű fogadást adott. Itt történt először, hogy a két Vöröskereszt legmagasabb rangú vezetői találkoztak egymással és jó órás munkamegbeszélést tartottak. Pián Xinzhong elmondta, hogy nem volt véletlen ez a találkozó, mert a kulturális forradalmat követően országuk és szervezetük szuverenitását megőrizve minden hasznos tapasztalatra szükségük van. Megkezdődtek a tárgyalások, érezhetően a szimpátia jegyében. A tanácskozás fontosságára vall, hogy ezen a fogadáson részt vett a kínai egészségügyi miniszter is. — Tíz nap alatt nem tíz, hanem több száz napra is elegendő élménnyel lettünk gazdagabbak. Ellátogattunk a kínai nagy falhoz, de megnéztük a Ming dinasztia temetkezési helyét is. A harmadik napon, miután meglátogattunk egy utcai Vörös- keresztet és egy drágakőgyári, üzemi Vöröskeresztes szervezetet, a Népi Gyűlés Nagy Házában fogadta a delegációt Tyi Peng-fi államtanácsos. A hivatalos tárgyalások politikailag leglényegesebb aktusa ez volt. Itt mindkét fiél kifejezte hosszú távú céljait a két szervezet kapcsolatának felvételére. A kínai államtanácsos elmondta, hogy tanulni kell egymástól úgy, hogy egymás dolgába nem avatkozunk bele. Egyébként ezen a helyen köszönték meg és fogadták el szervezetük hivatalos magyarországi meghívását. — Már csak állomásokat sorolok. Városnézés, látogatás a Mennyei Béke Kapujához, a Nyári Palotába. Kilencedikén elutaztunk Sanghajba. Páratlan élmény volt az a metropolisz. Sanghajba indulásunk reggelén például egész Peking reggeli tornázott! Sanghajban is meglátogattunk egy utcai Vöröskeresztet. Ehhez a szervezeti egységhez 283 emeletes és 928 egyedi lakóház tartozik. A házakban 59 A szocsui ifjú vöröskeresztesek jelvénye A sanghaji óvoda „fodrászatában” Savanya Gézáné + A Kínai Vöröskereszt egyik gyermekkiadványa ezer ember, 17 ezer család él. Megdöbbentettek ezek a számunkra szokatlan léptékek. Ok szervezik meg a Vöröskereszt esti iskoláját, az egészségügyi dolgozók továbbképzését és még sorolhatnám. Sanghajban megnéztünk egy óvodát, egy iskolát és úttörőházat is. Természetesen a vöröskeresztes vizsgálódás szándékával és az új iránti fogékonysággal. Tizedikén Szocsu következett, majd Hangcsu. — Ugye, több mint két órát beszélgettünk és alig mondtam valamit. Egy ismeretlen világ varázsát elmondani nem is lehet. Csak hetek-hónapok múltán, talán. A gazdag program és ismerkedés mellett delegációnk elvégezte hivatalos feladatát. Ismét egy új kapcsolat. Mindkét nép és a Vöröskereszt hasznára. szűcs—czakó Orvosságnál többet ér? Visszaszerezni a hírnevet A Szekszárdi Szőlőtermelő és Borászati Társaság Az egri pincék históriája Valamikor minden szekszárdi számára ismerős volt a rigmus: „A szekszárdi bikavér orvosságnál többet ér, aki issza hóttig él.” Kétségtelen, sokan vagyunk akik viszolygunk mindennemű orvosságtól, ám felcsillan szemünk egy palack igazi szekszárdi vörös láttán. A szekszárdi vörös bornak tisztes hírneve volt egykoron, amely hírnév — mi tagadás — alaposan megkopott. Merem azt mondani annak ellenére, vagy éppen annak jogán, hogy tisztelője, szerény mértékben termelője, de mindenek előtt kedvelője vagyok a jó szekszárdi bornak. Ez magyarázza, hogy sokakkal egyetemben elfogult vagyok mellette s bosszant, ha valamely ok sérti hírét, rangját. Az okokat, amelyek a hírnévrontáshoz jelentősen hozzájárultak — és ezzel nemcsak gasztronómiai, hanem valutáris érdekeket is sértettek —, most már ne feszegessük, azzal nem mennénk semmire, inkább a jobbítás érdekében tett intézkedésekről ejtsünk szót. Az 1982. május 2-án megalakult Szekszárdi Szőlőtermelő és Borászati Társaság hivatott — és látszik alkalmasnak arra, hogy fellendülést hozzon a történelmi borvidék hagyományos, de megújításra szoruló gazdálkodásában. Egy rendkívül alapos elemzés — Módos Ernő, a társaság ügyvezető igazgatója készítette — segít bemutatni az eddig megtett utat, a jelenlegi helyzetet és a jövőre vonatkozó elképzeléseket. A társaság alapvető célja a történelmi borvidék szőlő és bortermelésének fellendítése, a hagyományokon alapuló borászati hírnév visszaszerzése, a korszerű és gazdaságos szőlő-bor vertikum megteremtése. Meg kell teremteni a termelés, feldolgozás és forgalmazás összhangját. A társaság gesztora a Szekszárdi Állami Gazdaság, érthetően, hiszen a kezdetkor a gazdaság tulajdonában összpontosult a feldolgozó és forgalmazó kapacitás 95 százaléka. Ma hazánkban, évente, négy és fél — hat és fél millió hektoliter bor terem. A mi borvidékünkön 150-170 ezer hektoliterrel számolhatunk. A társaság rendelkezésére álló tárolótér és feldolgozó kapacitás ehhez nem elég, ezért a kapcsolat továbbra is megmarad a Villány-Me- csekaljai Borgazdasági Kombináttal, mindaddig, amíg az a társaság tagjainak gazdaságos. Az előbbiekből egyenesen következik, hogy az elkövetkező években nem a szőlőterület növelése a fő feladat, hanem a meglévő terület termésének jó minőségű feldolgozása. Kisebb rekonstrukciós telepítések természetesen folynak, az egyes szegélyterületek pótlása is. Korszerű szelektálással a hagyományos fajták védelmét is megoldják és — éppen a munkaerőhelyzet függvényében — sürgető a szőlő komplex gépesítésének megoldása. A tárolótér és feldolgozó kapacitás bővítésére tavaly beruházási programot fogadott el a társaság, amely szerint a hagyományos kékszőlő-feldolgozó kapacitást 2500 tonnával, a tárolóteret pedig 40 ezer hektoliterrel növelik. Ez már meg is kezdődött illetve folyik. A bővítéseknél a regionális elvet követték, hogy a drága és gazdaságtalan szállítási utakat csökkentsék. A beruházás leglátványosabb része az idén zajlik, 18 ezer hektoliter tárolóteret, hagyományos kékszőlő-feldolgozó rendszert építenek. Ami az értékesítési lehetőséget illeti, a társaság tagjai és vezetői úgy látják, mindenekelőtt a minőség javítására van szükség. Hosszú távon a szekszárdi történelmi borvidék boraira szükség van és lesz. A telepített korszerű fajták, a korszerű művelésmódok jó alapot adnak arra, hogy a termelés gazdaságos legyen. A folyamatban lévő beruházásokkal biztosítják, hogy ez a borban is realizálódjék. A felvevőpiac egy sajátos szeletj ét célozzák meg a különleges minőségű borok nagyobb volumenű forgalmazásával. Ennek érdekében az 1983. évi kiváló minőségű termésből 200 ezer palackot töltenek meg. A technológiától függően egy-két éves palackos érlelés után hozzák forgalomba bel- és külföldön. És egy jó hír a jó borok kedvelőinek: a társaság új termékekkel és új kiszerelési formák alkalmazásával olcsóbbá kívánja tenni áruválasztékának egy részét. Végül visszautalva a címben és a bevezetőben hangoztatottakra, az ügyvezető igazgató tanulmánynak beillő elemzésének utolsó passzusa kívánkozik ide: „Olyan — formájában és beltartalmi értékben új — terméket kívánunk forgalmazni, amellyel új piacokat hódíthatunk meg a szekszárdi boroknak.” Letenyei György Az egri szőlőtermelésről, pincékről, az első írásos adalék 1443-ból származik. Ekkor Márk prépost adományozott egy kővermet a hozzá tartozó házzal és telekkel együtt a Szűz Mária prépost- ságnak. Tudjuk, hogy ez a város északnyugati szárnyán volt. A másik figyelemreméltó információt az 1493 és 1496 közötti időszakból származó Bakócz-kódex közli. Eszerint a számadást vezető tisztviselő egy dénárt számol el azért, mert az egri pincébe egy ászokfát csináltatott. Ez az utalás azért érdekes, mert a jelzett szót — jobb megoldás híján — magyarul építi be a latin nyelvű mondatba. XV. századi adalékokra bukkanunk az egri káptalan Szent Jánosról elnevezett számadáskönyvében is. Ennek alapján két egyházi, pápá pince helye is megtalálható, méghozzá a királyszék nevű hegy oldalában, azaz a vártól északi irányban. Dobó erősségének 1508-as leltárában négy pincét sorolnak fel, az egyik a konyha melletti, a többi neve pedig Rosthelos, Szentlélek és Sáros. Jókora méretűek lehettek, hiszen a legnagyobban ötvenöt hordó sorakozott. 1562-ben említenek egy tízágú helyiségrendszert — ezt még nem találták meg a régészek —, amely az alábbi traktusokra oszlott Hosszú, Olasz, Egyenes, Űj, Gomba, Külső-kereszt, Hárs, Kút, Tok-ág. Képet alkothatunk a belső elrendezésről is. A töb- bé-kevésbé párhuzamos vá- jatokat két keresztvonalú út kapcsolta össze. Nem hiányzott a kút sem. A városi felsorolás sem érdektelen.. Ez többek között — Szurdok, Zachariás, Fábján, Lantos, Zeleméri pincéket említ, azaz egyértelműen bizonyítja: a tulajdonosok körében voltak magánszemélyek, polgárok és nemesek egyaránt. A török idők dúlásai visz- szaszorították a szőlőtermelést. Evtlia Cselebi, török utazó megemlékezett az egri pincékről is. Beszél a vár föld alatti helyiségeiről, a kaszárnya, az ágyútermekről. Afféle mentsvárnak nevezi ezeket, s hadászati jelentőségükre céloz. Ebben volt is valami. Ostoroson és Andornakon a lakosság húzódott meg hegybe vájt, s nehezen felfedezhető, a viszonylag rejtett és jól védhető, vájatokbán. Az életüket féltők reméltek megnyugvást, s az esetek többségében nem is hiába. Később bizonyos mérvű gazdasági fellendülés bontakozott ki. A Neoaqustica Commissió 1693-as keltezésű összegzése mindössze nyolc, lakóházak melletti pincét említ. Ennyit használtak eleink, ennyit volt érdemes számba venni. Később azonban valóságos építkezési láz terjedt el. Ezt hangsúlyozzák az oklevelek, a különböző írásos anyagok. Ma már mindez emlék, de a vigasságkínáló, az egykori mentsvárat nyújtó vágatokban ma is zajlik az élet. PÉCSI ISTVÁN Pincék Egerben
