Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-06 / 131. szám

1984. június 6.

C TOLNA^,

"NÉPÚJSÁG 3

Nyugdíjastalálkozó

Nem felejtették el őket

Több, mint három évtizede annak, hogy a Bonyhádi Cipőgyár szakszervezeti bizottsága és a vállalat vezetősége megrendezi az igen nagy népszerűségnek örvendő nyugdíjastalálkozókat. Ez történt most is, amikor ünnepélyes külsőségek között közel háromszáz nyugdíjas vett részt azon a találkozón, amelyet az impozáns városi művelődési házban rendeztek meg.

A vállalat igazgatója, Tréler Tibor ismertette a vállalat eredményeit és gondjait. Beszélt arról, hogy a gondok ellenére a Bonyhádi Cipőgyár tevékenysége és eredménye felfelé ível, hisz ez tette lehetővé, hogy a dolgozók részére nyereséget is tudtak fizetni. Szólt arról is, hogy a Botond márka tekintélye megalapozott. Ezt a tényt hivatalosan is elismerték, amikor a vállalat megkapta a Kiváló Vállalat megtisztelő kitüntetést. Végezetül örömének adott kifejezést, hogy évről évre találÉlénkül a kereslet a világpiacon a méz iránt: a HUN- GARONEKTÁR az idén eddig 20 százalékkal többet exportált belőle, mint az elmúlt év azonos időszakában, összesen mintegy 3500 tonnát.

Az akácosokba már kitelepítették a kaptárakat. A méhészek szerint a jó termés eléréséhez sok melegre, napfényre lenne szükség, ez ugyanis segítené a nektárképződést. Az akác, és a virágméz mellett a választék bővítésére az idén kísérletként különleges mézfélék átvételét is tervbe vette a

kozhatnak azokkal az öregekkel, akik alapjait rakták le a mai jelentős tevékenységet folytató vállalatnak.

Antal Géza, a Bonyhádi Cipőgyár szakszervezeti bizottságának titkára elmondta, hogy a szakszervezet nemcsak a vállalat belső életével foglalkozik, hanem szociális problémákkal, a dolgozók jogainak védelmével és a vállalatvezetéssel együtt a biztonságos termeléssel is. Ez a közös összefogás teszi lehetővé, hogy a vállalatnál a hangulat jó, aránylag zökkenőmentes a termelés és még a meglévő munkaerőgondok mellett is a gyár helytáll. Még megemlítette, hogy a vállalatnál majdnem százszázalékos a szervezett dolgozók aránya. A dolgozók bíznak a szak- szervezeti munkában és talán itt érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt évben a szak- szervezet vezetése mellett működő jogsegélyszolgálatnál háromszáz dolgozónak adtak jogi támogatást.

HORVÁTH JÓZSEF

HUNGARONEKTÁR. A hárs-, a gesztenye-, a levendula- és a zsályamézért felárat fizetnek a méhészeknek. Ha e termékek iránt a külpiacon kereslet mutatkozik, később is rendszeresén átveszik majd ezeket a mézfajtákat.

Az elmúlt években gyakran okozott gondot a méhészeknek a varróatózis-fertő- zés, amely megbetegítette a méhcsaládokat. A vállalat üzemet rendezett be a betegség elhárítását szolgáló, úgynevezett fsütölőcsík gyártására.

Bővülő

magyar—szovjet idegenforgalom

Minden eddiginél több és színesebb program várja azokat, akik az idén a Szovjetunióban töltik szabadságukat. A szovjet utazási iroda, az Intourist, valamint hazai partnerei, az IBUSZ, a Coop- tourist, a Volántourist, a Budapest Tourist, az Express és a MALÉV Airtours igyekeztek olyan programokat összeállítani, melyek a korábbiaknál jobban igazodnak a magyar turisták igényeihez. Bekapcsoltak olyan érdekes, az eddigi turistaútvonalak által nem érintett tájakat, városokat is, amelyek különleges élményeket ígérnek az érdeklődőknek. Az elmúlt években nem minden jelentkezőnek jutott hely a közkedvelt szovjetunióbeli turistautakra. Az idén kedvező változás tapasztalható: jóval többen

válthatják meg részvételi jegyüket, mint korábban. Az új programok közül említésre méltó a Badti-tenger partján lévő Jurmalába szervezett 14 napos Tidülés. Ugyancsak új, a Kaukázus szívében lévő Szevan-tó melletti 14 napos üdülőprogram, amelyet májustól szeptemberig ajánlanak. Újfajta üdülési forma az úgynevezett 1 + 1-es program. Ennek pedig a kaukázusi hegyekben tesznek körutazást. Emellett számtalan városnéző túra, körutazás, tengerparti üdülőprogram és több hajóút közül választhatnak az érdeklődők.

Gazdag kínálatot állítottak össze az elő- és utószezonra is. Az utazási kedv növelésére a korábbiaknál jóval nagyobb kedvezményt nyújtanak a turistáknak. Különösen kedvező helyzetben vannak a diákcsoportok, amelyek jóformán egész évben az átlagosnál nabyobb kedvezménnyel utazhatnak a Szovjetunióba.

Egyre nő az érdeklődés a Szovjetunióban is hazánk iránt. Az év valamennyi részében érkeznek hozzánk szovjet csoportok; nemcsak az amúgy is túlzsúfolt nyári időszakban, s az ország szinte valamennyi vidékére ellátogatnak. Az év első négy hónapjában mintegy 20 ezer turista kereste fel Magyarországot a Szovjetunióból, 22 százalékkal többen, mint az elmúlt év hasonló időszakában.

A találkozón részt vettek egy csoportja

Növekvő mézexport

Kiflii fél Ön?

A címben szereplő kérdés utólagos, ami sokat levon az értékéből. Jó két héttel ezelőtt kellett volna feltenni egyik termelőszövetkezetünkben, ahol egy tehénistálló építkezését fényképezte kollégám, miközben engem a betonozással foglalatoskodók egyike rég nem tapasztalt harciasságggal fogadott. Kifejtette, hogy „nem a vezetőknél kell elkezdeni az érdeklődést, ha őszinte választ akarok kapni, hanem menjek ki a dolgozók közé, ott majd megtudhatom az igazat.” Ilyesmit nem először és bizonnyal nem utoljára hallok, a benne foglalt részigazsággal együtt. Való igaz ugyanis, hogy elvitte az ördög a csak vezetői nyilatkozatokra épülő újságcikkeket. Igaz viszont az is. hogy egy bonyolult nagyüzem egészének áttekintésére elsősorban a vezető képes és köteles.

Tehát: is-is.

Idáig nem lett volna baj, hanem beszélgetőtársam azt is közölte, hogy 24 esztendei termelőszövetkezeti tagság után kilép, mert kevesli a keresetét és ugyanakkor sokallja azokat az ezreket, amelyek a vezetők markát ütik. Szerinte semmiért, ami a régtől jó gazdasági eredményeket produkáló termelőszövetkezet esetében teljes képtelenség.

Az viszont már egyáltalán nem képtelenség, hogy egyes esetekben a legjobban dolgozó vezetők is véthetnek hibát, lehet nem egy olyan eset, amikor a dolgozónak van igaza. Miért nem mondja meg? Ezzel

kapcsolatban kellett volna elhangzania a „Kitől fél ön?” című kérdésnek. Eléggé el nem ítélhető gyengeségből csak úgy fogalmaztam, hogy „Miért nem szól ellene?” Ügy nézett rám, mint akinek az elmeállapotában kételkedik. „Azt képzeli, hogy ilyesmi nálunk lehet?”

őszinte vagyok: — azt képzelem. Azt képzelem, hogy kisebb-nagyobb kockázat árán széles e hazában mindenütt lehet szólni a jogosnak hitt vélemény védelme ügyében. Ebben a hitemben rengetegeit osztoznak. Beosztottak, vezetők és nagyon magas rangú vezetők, párttagok és pár- tonkívüliek egyaránt. Előfordulhat természetesen, hogy a betonozáson résztvevők emlékezetében huszonnégy, vagy kevesebb év alatt számos keserű tapasztalat emléke torlódott össze. És akkor mi van? — kérdezhetnénk a suta közhelyet felhasználva. Mi lenne akkor, ha rossz emlékek birtokában (kinek nincsenek ilyenek?) mindenki felhagyna az eljövendő jóba vetett bizalommal? Azzal a hittel, hogy ami országos keretek között folyamatosan megtörténik, az a szűkebb munkahelyeken is előbb- utóbb érvényesül majd. Az Alkotmányban is biztosított szólásszabadság magától értetődő joga, amivel együtt jár, hogy bárki tagadó választ adhasson a „Kitől fél ön?” kérdésre.

Sőf azt esetleg feltenni se lehessen.

(ordas)

Hátrányos helyzetben...

Tiidügondozás Szekszárdon

1983. február elején kezdte el költözködését a megyei tüdőgondozó a Szekszárd Vörösmarty utca 5. szám alól a Béla térre, ott is a régi megyeháza bal szárnyának néhány szobájába. Az kényszerítette kimozdulásra a tüdőgondozót, hogy az új KÖJÁL- székház elkészültével föl kellett szabadítani a társbérletben lakott régi épületet ahhoz, hogy elkezdődhessék a tervezett felújítás, korszerűsítés.

Vethetünk-é követ a gondozó dolgozóira, akik hosszan birkózva a helyváltoztatás feladatával, nemcsak a lelkesedést nélkülözték, hanem az optimizmust is? Akkor igen sokan állították, hogy a cifranyomorúságos időszak véget ér 1984. december 31- re. Inkább nem hitték, mint hitték. Pedig akadt, aki lelkendezve azt jövendölte az egészségügyi ellátás járóbeteg részlegének vezérkarából, hogy „1983 utolsó munkanapján már a megújult gondozóban durranhat a pezsgősüveg”, csilingelhetnek a poharak, amikor a kollektíva tagjai boldog új évet kívánnak egymásnak.

Elmulasztottam megkérdezni, hogy a kiköltözködés óta ■ négy helyen — a régi megyeházán, a kórház-rendelőintézet rendelőintézeti és kórházi röntgeonsztályain, valamint a kórház gyermek- osztályán — működő gondozósokat hova és hogyan tudták összeharangozni újév köszöntésére. Elképzelhető, hogy ném volt kedvük koccintásra, hiszen akkor már fenékig „kiélvezték” munkafeltételeik ideiglenesre tervezett leromlásának minden keserűségét. A mozgó tüdőszűrő szolgálaton kívül is támadtak gubancok, az új helyen a röntgen- készülékek hiánya miatt vált szükségessé a „néha itt. máskor ott”, mint megoldás. Noha a megye városaiban működő tüdőszűrő állomásol-', illetve gondozók közül a szekszárdinak van a legnagyobb körzete, — több mint 90 ezer a lakosság lélekszá- ma — minden túlzás nélkül állítható, hogy pillanatnyilag itt a legmostohább a helyzet. Aki nem hiszi, fáradjon el a régi megyeházára, soroljon be a szűk, sötét, télen kiadós náthákat garantáló folyosón várakozók közé, majd lépjen be a gondozás-megelőzés itt adott „szentélyeibe”. Föltételezésem szerint legalább any- nyira elképed, mint az újságíró, akinek megközelítően pontos elképzelései vannak arról, hogy milyen munka- feltételek dukálnak azoknak az orvosoknak, egészségügyi szakdolgozóknak, akikre a területük lakosságának teljes körére érvényesen az egészség megőrzése, a megbetegedések megelőzése, a már betegek állapotromlásának, visszaesésének megakadályozása ró mindennapos, olykor nem is veszélytelen feladatokat.

Tény. hogy a megye tüdőgondozóinak orvosi és szakdolgozói gárdája teljes, és fölkészültségében megfelelő! Ennek ellenére furcsállható,

türelem. Ahogy semmi, a harctéri állapotok se tartanak örökké. A vödör vízzel táplált tartályú tábori kézmosók — amiből hármat sikerült beszerezni — ismét nyugalomba vonulhatnak. Majd tárolhatják ismét előírás szerinti óvatossággal a köpetvizsgálatra szánt anyagot, mely a nyilvántartóba most a belépőt köszöntendő gyűlik-gyűlöget egy nyitott edényzetben.

A dolgozók öltözője? Ez is úgy „alakult”, hogy a szükség parancsára megfeledkeztek a tisztálkodási lehetőségek biztosításáról. Pedig hát... a tisztaság itt is félegészség, és a szociális gondoskodás megilleti az egészségügy dolgozóit is.

— Hát elég riasztó a helyzetünk — mondta látogatásunkkor legalább annyi rös- telkedéssel, mint amekkora keserűséggel dr. Vecsey Albert, a megyei tüdőbeteggondozó intézet főorvosa, aki nem örült különösebben az érdeklődésnek. Pedig aligha titkosítható ennyi idő elteltével, hogy a régi megyeháza néhány helyisége alkalmatlan arra, amire használni kénytelenek vagyunk.

— A folyosón úgy látom, összkeverednek a várakozók.

— Elég baj ez nekünk, de nincs mód az elkülönítésre. Próbálkoztunk irányítással, de délután nem jött senki.

— Én hallottam olyan megnyilvánulást is a rendelőintézetbe tereltek körében, hogy „na, ide se jövök többet, mert még betegebb leszek ..

— Biztos, hogy fenntartják maguknak a jogot az emberek a véleménynyilvánításra. Nem ez a nagyobb baj. Az sokkal nagyobb, hogy igen sok légúti megbetegedéssel küszködő gondozottunkat veszítettük el az elmúlt több, mint egy év alatt. Csökkenő a forgalmunk, és ebben az a szomorú, hogy romlik a megjelenés a kötelező tii- dőszűréseken is.

— Ügy tudom, hogy ez városi probléma inkább.

— Valójában, jobb a falvakban a megjelenés, de ez a vonal sem volt mentes a gondoktól. Sok panaszbejelentés tárgya volt utóbb a gyakran meghibásodó gépekkel dolgozó mozgó szolgálat munkája, de ettől rövidesen elbúcsúzhatunk. Hamarosan munkába állhat az az autóbusz, amelybe Zalaegerszegen szerelik már a röntgengépet. Ha ez beindul, mód nyílik tesztelés segítségével légzésfunkciós károsodás földerítésére is.

— Van valami titka annak, hogy a gárda a régi? Csupa ismerős arcot láttam csak itt.

— Semmi titok. Három éve alapítottuk meg a gondozó Korányi Frigyes brigádját, ami azóta szocialista brigád lett. Az idén kaptuk meg a Vörös zászlót. Ez a brigád a lelke a mi munkánknak, de azért jó lenne, ha a körülményeink végre optimálisra váltanának.

LASZLÖ IBOLYA Fotó: KAPF1NGER ANDRÁS

hogy elhelyezésükben a gondozók a szűkös alapterület miatt nem sok örömet látnak. Közülük a paksi nyomorúsága a legcifrább, mert arra alkalmatlan helyen működik, és nem is ideiglenes jelleggel, mint a szekszárdi.

Évekkel ezelőtt, amikor még csak- terv volt a bonyhádi kórház azóta elkezdett és több lépcsőben folyó rekonstrukciója, az talált kiszaladni a számon, hogyha én lennék a KÖJÁL, az intézményt nemcsak veszélyesnek nyilvánítanám, hanem le is zárnám néhány részlegét. A szentségtörő vélemény hallgatósága, gondolom, csak azért nem hányta magára a keresztet, hogy jobban meg ne döbbenjek.

A megyei tüdőgondozó szükségelhelyezésből fakadó munkafeltételei hasonló gondolatok ébresztgetésére alkalmasak, s csakugyan nem értem, miért válhatott elodázható feladattá a régi KÖJÁL helyén a gondozócentrum kialakítása?! A ne- kikészülődés megtörtént. Ezentúl alig valami. A városi tanács pedig türelmetlenül várja az „albérlő” távozását. Olykor sürgeti is, amit a gondozósok és a szomszédságukban dolgozó egészségügyi osztály dolgozói lelkesen helyeselnek.

— Na, bumm, és akkor mi van? — kérdezhetnék. A válasz: ígéret, hogy nyugalom.

Az adminisztráció társbérlője a „labor”

£s ez a laboratóriumi szöglet

Egy csöndes napon a vá rófolyosó