Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-03 / 129. szám
Mai számunkból AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 129. szám ÄUA: 1,40 Ff 1984. június 3„ vasárnap DOMBÓVÁRRÓL ÖT ÉS FÉL MILLIÓ TASAK (3. old.) FOLKLÓRFESZTI VÁL A DUNA MENTÉN (4. old.) VENDÉGVÁRÁS JÖT XESZ AZ ES<} (5. old.) (3. old.) Göröngyös pályán Nincs valamikori diák — legyen ma már nagyszülő, vagy tapossa évei javát, netán csak éppen elbúcsúzzon az iskolájától —, aki ne őrizne emlékeket a diákkoráról. Az órák visszatérhetetlen hangulatáról, kedves, vagy kevéssé szeretett tárgyakról, arcokról; tanítók, tanárok alakjáról, személyiségéről. Iskoláink és nevelőink tisztességét, munkájának becsét jelzi, hogy ezrek és tízezrek gondolnak sok év múltával is tisztelettel és szeretettel az egykor volt diákévekre, tanítóikra, tanáraikra. S ha sóhajtozunk néha nagy pedagógus egyéniségek hiánya okán, ha illet is panaszos szó olyanokat, akik bizony kevéssé termettek a katedrákra, alapvetően mégis a hivatás legjobb őrzőiként tartjuk számon a nevelők nagy többségét. Maradandó sikerek születnek mostanság is az iskolákban, pezsegjen bár vita a tehetségnevelés megannyi kérdésétől egészen a tankönyvek bonyolultságáig vagy hibájáig. Tagadhatatlan, hogy az értékteremtés, a nevelés legjobb hagyományainak továbbörökítése ma is jellemzője az iskolák életének. Tevékenykednek jelentős, színes egyéniségek a nevelői pályán, s ott találjuk őket a rangos iskolákban csakúgy, mint a kis falvak iskoláiban. Szólni kell erről már csak azért is. mert — ugyanakkor — divat és hovatovább kortünel a panaszkodás. Panaszkodik az óvónő a szülői hanyagságra, rossz nevelési szokásokra, tanító a kallódó, csellengő gyerekekre, középiskolákban oktató pedagógus a diáknyegleségre, a túlzott kényeztetésre, máskor a nevelő és szülő közötti kapcsolatok hiányára. Megszólal persze a szülő is: lelketlen nevelői módszerekről, túlzott szubjektivizmusról, iskolai zsúfoltságról, diákok túlterheléséről ejt szót. Ha mindezt mércének állítanánk, igencsak kemény vonalú kontúrok rajzolódnának az iskolai élet köré. Aligha lesz ez másként egyhamar. A demográfiai csúcs közelít a középiskolákhoz. Előrevetíti az oktatás minden gondját. S a gyerek nem tehet arról, hogy nagyobb létszámú évjáratba született! Nem rövidülhet meg ennek okán, nem kaphat kevesebbet az iskolájától, mint a kisebb létszámú, előző korosztályok . . . Pedagógusnap táján mindig fokozott figyelem is övezi a nevelők csaknem 200 ezres táborának életét, tevékenységét. Ilyentájt több szó esik legtöbbször a munkájuk színvonaláról, a tanév eseményeiről és eredményeiről is. Az 1972-es oktatási párthatározat tapasztalatait már korábban felmérték az illetékes tanügyigazgatási és pártszervek. A nevelés, oktatás egésze pedig oly módon is a közérdéklődés előterébe került, hogy elkészültek a közoktatás és felsőoktatás távlati fejlesztési irányelvei. Ezekre a legutóbbi parlamenti ülésszak is további ötleteket, gondolatokat adott. Megelőzően pedig a pedagógus-szakszervezet tekintette át tennivalóit, s alakította ki álláspontját számos érdekképviseleti témakörben. Figyelemre méltó a szakszervezet egyik tudományos igényű tanulmányának néhány adata, amely tényeket sorakoztat bérekről, lakáshelyzetről, a megbecsülés mértékéről. Kimutatja a többi között, hogy az ötödik ötéves terv idején mintegy 50 százalékkal nőttek átlagosan a pedagógusbérek, s két ízben volt a hetvenes évek során általános fizetésrendezés. Később azonban — 1977 óta — fokozatosan csökkent a bérnövekedés aránya, jelenleg éves átlagban 3,5 százalékos, s a nevelők ezzel az értelmiség rosszabbul fizetett rétegévé váltak. A lakásépítésben eredményként regisztrálható, hogy 1982 előtt — 15 év alatt — mintegy 17 ezer pedagóguslakás készült el kiemelt, kedvezményes kölcsön igénybevételével. Ez a kölcsönforma azonban időközben megszűnt. Jelenleg is több száz nevelő lakik — sok helyütt családostól — méregdrága albérletben. A szolgálati lakások száma csak néhány megyében gyarapodott említésre méltón. Országosan csupán a nevelők 6,5 százaléka lakik ilyen, viszonylag kedvezőnek mondható lakáskörülmények között. Valamit segítenek a fiatal, pályakezdő értelmiség, köztük a nevelők számára is készült garzonházak: Kecskeméten, Szombathelyen és más városokban. Az említett adatok jelzik az eltelt években is megmutatkozott társadalmi törődést, de a további tennivalókat is. Persze, a szülők, a diákok ezeket az adatokat kevéssé ismerik, a pedagógusok életét érintő kérdések egy részét azonban érzékelni tudják. _A nevelők tevékenysége, életének tekintélyes hányada ott zajlik előttük, a nevelői munka eredményességét — szépségét is — a maguk iskolás évein mérik. A nevelőtársadalom gondjai: a falu, a nagyközség, a városok gondjai — és részben ott, helyben megoldható teendői is. Ahol helyes elvek alapján fejlesztették a béreket, s az anyagi lehetőségek maximumát gaz- dálkodták ki a tanácsok, ott a bérfeszültség is alacsonyabb. Vannak erre példák szép számmal. Ahol kellő törődés övezi az ifjú, pályakezdő nevelőket — szolgálati lakástól a segélyekig — ott kevesebb állást kell képesítés nélküli nevelőkkel betölteni. Nevelők ünnepén virágerdő, a sok szép köszöntő nem feledtetheti köznapjaik küszködését sem. Amikor elismerjük, hogy sokat tesznek, szépen, tisztességgel a holnap gyermek-generációiért, akkor hozzáfűzhetjük, hogy a társadalmi, közösségi törődésre is derekasan rászolgálnak. VÁRKONYI MARCIT Kim Ir Szén Losonczi hazaérkezett Mongóliából Szombaton hazautazott Ulánbátorból Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, az MSZMP PB tagja. Losonczi Pál a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja Elnökségének meghívására hivatalos, baráti látogatást tett Mongóliában. A magyar vendégeket a két ország zászlóival fellobogózott repülőtéren Jumdzsá- gin Cedenbal, a Mongol Nép- köztársaság Nagy Népi Hurálja Elnökségének elnöke, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, Dzsámin .BatA Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának és a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja Elnökségének meghívására 1984. május 29. és június 2. között hivatalos baráti látogatást tett Mongóliában Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja. Az Elnöki Tanács elnöke és kísérete ellátogatott a szonginói biokombinátba, az ulánbátori cipőgyárba, az Ar- hangaj megyei „Fényes Üt” Termelőszövetkezetbe, felkeresett oktatási és kulturális intézményeket, ismerkedett a mongol nép életével, szocialista építőmunkájának eredményeivel. mönh miniszterelnök és más mongol vezetők búcsúztatták. Tegnap, a délutáni órákban hazaérkezett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Az Elnöki Tanács elnökének kíséretében volt Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. Nagy Gábor külügyminiszterhelyettes, és Herkner Ottó külkereskedelmi miniszter- helyettes. Losonczi Pál és Jumdzságin Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja Elnökségének elnöke a testvéri barátság és a teljes egyetértés szellemében tárgyalásokat folytatott. Tájékoztatták egymást az országaikban folyó szocialista építőmunkáról, áttekintették a magyar— mongol kapcsolatok fejlődését, és eszmecserét folytattak a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. A magyar fél nagyra értékelte azokat az eredményeket, amelyeket a baráti mongol nép a Mongol Népi Forradalmi Párt XVIII. kongresz- szusa határozatainak végrehajtásában, valamint a 7. ötA fogadtatásra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Traut- mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, az Elnöki Tanács több tagja, Várkonyi Péter külügyminiszter, ott volt társadalmi és politikai életünk számos más vezető személyisége. Megjelent Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió budapesti nagykövete és Delgerdalajn Zsam- baszancaj, a Mongol Nép- köztársaság budapesti nagy- követségének ideiglenes ügyvivője. éves terv célkitűzéseinek megvalósításában elért. A mongol fél nagy elismeréssel szólt azokról az eredményekről, amelyeket a magyar nép a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa határozatainak végrehajtásában, a szocialista társadalom építésében elért. A két elnök megelégedéssel állapította meg, hogy az országaik közötti testvéri barátság és szoros együttműködés a marxizmus—leniniz- mus, a szocialista internacionalizmus elvei alapján a két párt tevékeny közreműködésével minden területen kiegyensúlyozottan fejlődik. Hangsúlyozták, hogy a két ország 1965-ben megkötött barátsági és együttműködési (Folytatás a 2. oldalon.) hazánkba látogat A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Minisztertanács meghívására a közeli napokban párt- és állami küldöttség élén hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik Kim ír Szén, a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnöke. (MTI) Pérez de Cuellar a Közel-Keletre utazik Javier Pérez de Cuellar vasárnap az ENSZ genfi központjának érintésével Egyiptomba, majd Szíriába, Jordániába, Libanonba és Izraelbe utazik. A világszervezet székhelyén bejelentették, hogy a főtitkár körútja során meglátogatja az ENSZ béke- fenntartó, illetve ellenőrző erőit a térségben, nevezetesen Libanonban, Jeruzsálemben és a Golan-fennsíkon. Megfigyelők bizonyosra veszik, hogy tárgyalásain szóba kerül a palesztinkérdés rendezésére az ENSZ közgyűlése által tavaly decemberben javasolt nemzetközi értekezlet témaköre. Am] Libanont illeti, Pérez de Cuellar a közelmúltban az ottani ENSZ-alakulatok szerepének megnövelését szorgalmazta, különös tekintettel azokra a körzetekre, amelyeknek izraeli kiürítése szóba jöhet. Közös közlemény Losonczi Pál mongóliai látogatásáról Pedagógusnapi ünnepség Szekszárdon Szekszárdon, a régi megyeháza nagytermében rendezték meg tegnap délelőtt a hagyományos pedagógusnapi ünnepséget. István József, a Tolna megyei Tanács elnök- helyettese ünnepi beszédében köszöntötte a megjelent óvónőket, az alsó- és felsőtagozatos nevelőket, a középfokú intézmények oktatóit, az oktatást segítő technikai-ügyviteli állomány képviselőit. — Kitüntető nap ez a mai, és hálás feladat is; a jól megérdemelt elismerés átadása megyénk legkiválóbb pedagógusainak, az oktatás, nevelés folyamatát eredményesen támogatóknak, akiket büszkén s kicsit talán nyugtalan lelkiismerettel ünnepelünk — mondta bevezetőjében István József. — E napon a távollevőkre is gondolunk, akik önökkel együtt nehezülő feltételek között végzik munkájukat. A pedagógusok emberszabású álmainkat, országépító terveinket segítenek megvalósítani az ifjúság nevelésével, irányításával, életre való szellemi-fizikai-érzelmi felkészítésével. De életsza- gúbbnak is kell, kellene lennie a nevelés-oktatás folyamatának, mert még sqk a hamis, a társadalmilag visz- sza nem igazolt ideál és közhely, s annáL nagyobb a kontraszt, mikor az iskolapadból kikerülve a diák homlokegyenest ellenkező tapasztalatokra tesz szert, vagy tudását érzi elégtelennek az élethez — olykor az elfecsérelt évek és tanórák miatt, s néha önhibáján kívül is. — A szülő és a nevelő is az ifjúság felnőtt bizalmi személye — mondotta ezután István József. — Míg az iskolára bízott fiatalság a szellemi nagykorúságot és alaptudást az intézmény szervezte keretek között szerzi meg, a család a tapasztalható dezorganizációs tünetek ellenére érzelmi bázisa a fiatalnak, aki olykorolykor hiányérzete miatt az ebbeli gondoskodást is a nevelőtől várja el. A jó pedagógus — úgy hisszük — számol ezzel is, miként általában a diákság elvárásaival, legyenek azok szorosan szakmai, vagy „csak' emberi 'vonatkozásinak. Ezt követően a pedagógusok nehéz, de szép feladatáról, a nevelésben betöltött fontos szerepükről, élet- és munkakörülményeikről szólt a megyei tanács elnökhelyettese, majd így zárta ünnepi köszöntőjét: — Nem csekély a közeljövő feladatsora sem: az óvodahálózat fejlesztése során speciális igényekre is gondot kell fordítanunk, az általános iskolák felé kitüntetett figyelem árad, a kisegítő intézmények hálózatának alkalmassá tétele itt a mielőbbi feladat és minden oktatási szinten a nagy lét(Folytatás a 2. oldalon.) A szekszárdi 4-es számú Általános Iskola úttörői műsorral köszöntötték a pedagógusokat Az ünnepség résztvevői