Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-23 / 146. szám
1984. június 23. IO %PÜJSÄG KISS DÉNES: Babits kérdéseihez í. Esti kérdés — kérdések estje Följön bennem a naplemente Átkormozódik test és lélek Ideje jött a rettegésnek? Végső idők ideje jött el? Embertelen ember az EMBER? 2. Bűvös körök hívnak és fognak! Elátkoz éltető ősi juss? Az eszmélés villámlik bennem de nem tudom miért kell lennem?! Miért dübörgők tehetetlen szárnyaló dinoszaurusz? Huszonhét nyelven budapesti Állami Gorkij Könyvtárban IRODALOM OSZTOJKÁN BÉLA: Korán kelő lányok Tiszta szemű őszikék kicsit búsak álmosak jönnek mint az őzikék illatosak lányosak Rejtik kicsiny emlőiket rezegtetik csengőiket hogy sietnek hogy szaladnak jönnek jönnek mennyien vannak Lábuk lángos kardvirág mégis bodorul a rét rajtuk hasal a világ hej tengernyi Margarét Korszerűsítés a Hazai könyvtáraink közül elsőnek az Állami Gorkij Könyvtár létesített nyelvstúdiót 1966-ban, hogy auditív eszközökkel is segítse az idegen nyelvek tanulását, gyakorlását. Ez az új, könyvtári hagyományokra vissza nem tekintő szolgáltatás olyan nagy érdeklődést váltott ki, hogy 1972-ben már szükségessé vált a stúdió befogadó- képességének növelése, a technikai berendezés felújítása, a nyitva tartási idő meghosszabbítása. A nyelv- tanulási kedv fellendülése, s a technikai eszközök elavulása miatt tíz. év múlva ismét korszerűsíteni kellett a stúdiót. Az Országos Közművelődési Tanács anyagi támogatásával ez tavaly megkezdődött, s az idén február 1-től ismét az érdeklődők rendelkezésére áll majd a nyelvstúdió. A korábbi tízzel szemben most 18, kazettás megneto- fonnal és fejhallgatóval felszerelt fülkét használhatnak majd az érdeklődők, s a korábbi passzív hallgatással szemben a tanulás ritmusát ezentúl mindenki maga irányíthatja. Újdonság az is, hogy 12 fülke alkalmas csoportos foglalkozások levezetésére is, s a vezérlőasztal segítségével kapcsolat létesíthető minden tanulóhellyel, több program kialakítható, sőt egy tanóra egész menete előre betáplálható. Vizuális eszközök is segítik a nyelvek tanulását. Négy nagy világnyelven (angol, francia, német és orosz) indítják a tanfolyamokat nyelvtanárok vezetésével, de természetesen az egyéni tanulók számára a stúdió az egész nyitva tartási időben látogatható. Az audiovizuális berendezésen kívül a hanganyaghoz kapcsolódó tankönyvek és szótárak is a tanulás eszközei. A stúdióban 27 nyelv tanulására van lehetőség, s bár az anyaga nem kölcsönözhető, térítés ellenében —, hozott kazettára — vállalják a hanganyagok átjátszását. Egyébként a nyelvstúdió használati díja a beiratkozott olvasók számára évi 50 Ft, tanulóknak és nyugdíjasoknak évi 10 Ft. Különgyűjteményként használható a hangtár, amely neves államférfiak, írók, zeneszerzők és mások nyilatkozatait, valamint a világirodalom számos szépirodalmi oktatását tartalmazza lemezeken, szalagokon. Állományjegyzék is készül, s a tanulást, a tájékozódást a könyvtár gazdag folyóiratállománya is segíti. Amikor valaki hetvenhét éves, és régóta betegeskedik, akkor a kerületi orvos jó ismerősévé válik. Theodor Müller doktort pedig már valósággal Gottfried Freu- dinger barátjának lehet nevezni. Egy szép napon, kora reggel, Müllerhez lóhalálában beállított Freudinger felesége; kezében újságot lobogtatott, s már messziről kiáltotta : — Szörnyű dolog történt! — Micsoda? Lehetetlen ... — A férjem ... — Mi történt vele? — Vele semmi. Egyszerűen fogta magát, és nyert a lottón! Megütötte a főnyereményt! Ezzel a szelvénnyel! Fél évszázadon keresztül folyton-folyvást lottószelvényeket vásárolt, és semmi eredmény, most pedig, hirtelen ... Rengeteg, temérdek pénz üti a markát! A doktor eleinte arra a megállapításra jutott, hogy rosszul hallott, de miután háromszor is összehasonlította a szelvényt az újságban közölt számokkal, arca megnyúlt, és ezt kérdezte: — No és, Gottfried hogyan fogadta ezt a hírt? — Még semmiről sem tud. Nem mutattam meg neki az újságot. — Miért nem? — Félek, hogy megárthat neki az örömhír. — Nagyon helyes — mondta Müller elgondolkozva. — Óvatosan kell előkészítenünk Gottfriedet, nehogy hipertóniás krízis lépjen fel. Gyerünk. Müller felvette az asztalról a táskáját, és elindultak Freudingerék lakása felé. Ezen a reggelen Gottfried Johannes Rössler: Tapintatos előkészítés Freudinger szemlátomást egészen jó bőrben volt, és az orvos úgy döntött, mindenképp közölni lehet vele a nyereményt, de természetesen meg kell tartani a szükséges óvintézkedéseket. A doktor messziről kezdett neki: — Ide hallgass, Gottfried. Tanácsot akarok kérni tőled. Mit gondolsz, érdemes-e lottóznom ? Elvben van-e esély arra, hogy egy halom pénzt markoljak fel? — Elvben persze, hogy van, gyakorlatilag azonban ennek esélye jóformán semmi. Hiszen magam is csak azért játszom, hogy egy héten keresztül feszült várakozásban éljek. Ez valahogy erősíti az embert, tartalommal tölti meg az életét... — És mondd meg nekem, kedves barátom, mit tennél, ha egyszer váratlanul nyernél? — Ez az összegtől függ. Tízezret? Harmincezret? ötvenezret? Százezret? — Nem. Tételezzük fel, hogy ha megütnéd a főnyereményt. — A főnyereményt? — felelt kérdéssel Freudinger. — Hát, magam sem tudom. Nekem, meg Marthának szerények az igényeink. Gyerekeink nincsenek, nincs kire hagynunk a pénzt. Talán a következőt tenném ... — Gottfried Freudinger arcán meleg mosoly ragyogott fel. — Becsületszavamra, barátságunk jeléül a felét neked adnám, öreg fiú! Müller doktor elsápadt, térde megrogyott, és teste szinte összecsukódott, akár a colstok. Leroskadt a padlóra. Sürgősen ki kellett hívni a mentőket. (Fordította: Gellárt György.) bédre megettem az otthonról hozott rántott karajt, és |jj- a csontot — kíméletesen rágva körül —, visszacsoma- t. goltam a zsírpapírba: délután jön a barátom, örülni fog neki. A kertben már kora ősszel megkezdődik a soha be nem fejezhető munkák sora: a mai nap az Íriszeknek rendeltetett. Fel kell szedni az egymásba göbösödött rizómákat, óvatosan szétfejteni, letördelni az elszáradt részeket, helyet keresni a szaporulatnak, a kiélt földet feljavítani komposzttal. Ám mindig akad más teendő is. A fegyelmezetlen kertész szeme minduntalan megakad ilyen-olyan helytelenségeken, rizómáit letéve, odarohan, él fizikai és erkölcsi hatalmával, és észre sem veszi, hogy lassan ráesteledik. Hogy barátja nem kereste fel, úgy öt óra tájban, ahogy szokta. Akkor, a már csendesülő alkonyaiban hallotta meg a kutyasírást, a hosszan nyújtott, még nem vonyító, de panaszos, fájdalmas hangot, az apró, éles, türelmetlen vakkantásokat — távolról, a készülődő éjszaka neszeinek hangján: annál nyugtalanítóbban. Az ám, csak Bundi lehet az. Gyors kézmosás, Ásó, vödör a sufniba, karajcsont a zsebbe, irány András bácsiék portája, talán valami baj esett? Bundi aligha dicsekedhet pedigrés ősökkel, egyszerű falusi kutya, mégis, csak a szakemberek mondanák rá, hogy korcs. Félhosszú, göndör szőrű, talán ugyan kissé trampli, de jó kiállású jószág, erős mellkasán fehér csillag. Tisztességtudó és barátságos, ismerőseivel még gyermeteglelkűen bizalmas is, ahogy mondják: olyan a kutya, amilyen a gazda. Napközben a veranda sarkában, egy kiszolgált rongyszőnyegen, meleg nyárban egy árnyékos, füves helyen szundikál, rá se vakkant az arra járókra, nemhogy alantasan vitézkedve a kerítésnek rontson, tudja, nem ez az ő dolga. Kora délután belakmáro- zik, egy órácskát pihen még, majd következik a kikapcsolódás, a szórakozás, szabad idejének bölcs kihasználása: minden nap végigballag a kocsiúton, egészen a betonozott útig, ott álldogál néhány percig, figyeli a suhanó, színes autókat, aztán fel, a kiserdőnek, a titkos jelenések és jelzések, az izgató szagok, nesztelen nyüzsgések honába, megjelölve a maga fáit, rönkjeit, kerül egyet, majd alkonyattájt hazatérve a nyaralóházak mentén, megkezdi szolgálatát a tolvaj rókák és pimasz nyulak riogatását, téli, havas időkben a gyümölcsfák édes kérgére áhítozó őzekét is. Kell ide, a nagy erdőség mellé egy éber, szorgalmas kutya. Ezen délutáni sétái közben szokott meglátogatni. Már második éve ismerjük egymást, de hívás nélkül ma sem lép a kertbe, megáll a sövénykerítés kapunak hagyott nyílásában, lelkesen lengeti faroklobogóját, nyüsszent is, vegyem már észre: megjött ő, Bundi, a barátom! Bizony, most meg van kötve. Zavartan, görcsös mozdulatokkal rohangál, ameddig a lánc engedi, az ól előtti félkörben, nyüszit, sír, időnként nekivadultan megpróbál, ki tudja hányadszor, kitörni, ilyenkor hanyattvágódik: egész teste reszket, szája habos, szemei véresek. Lesunyt fejjel üdvözöl, lábamhoz dörgölődzik, éleseket sikkant, talán én majd kiszabadítom. Bizony, nemigen volt még megkötve, talán csak oltás, téli vadászatok idején. Ajándékomat felveszi, de miután nem érzi, hogy simogató kezem oldaná a nyakára fonódó szíjat, felugrik, a csontot a porba ejtve, még vadabb kitörésekkel próbálkozik. Lekezelünk András bácsival. — Baj történt? — Nem igazán baj. András bácsiék háza a falutól tízpercnyi járásra, a hegyre kapaszkodó erdő alján áll. Gyermekkoromban, amikor gyakran itt nyaraltam, ezt, az akkor még magányos, a többitől félrehúzódó házat kicsit titokzatosnak találtam, amolyan borzongató helynek, és erdei bóklászásaim közben el is kerültem. Talán Jancsi és Juliska meséje okából, nem tudom. Mondták, erdészház volt, valaha az uradalmi jágeré. Kerültem, de tisztes távolból sokszor megbámultam, és .talán ez az erdőszéli magányos ház vonzott húsz éven át, hogy ide tértem vissza felnőtten. Azóta persze, másokat is megigézett a táj, és András bácsiék háza a szaporodó hétvégi nyaralókkal csaknem összenőtt a faluval. ‘Az elmúlt nyáron hatalmas, kétszintes ikernyaralót építettek a szomszédban, erkéllyel, garázzsal, kicsi úszómedencével: azóta a faluból jőve, hatalmas tömegével ez uralja elkedvetlenítően a hegyoldalt, félig eltakarva a régi, bájos erdészlakot. A két szorgos tulaj, egy borkimérő-bérlő és egy száraztészta-készítő kisiparos, láthatóan elégedettek építményükkel, és ha akadna is valaki, aligha lenne képes megértetni velük, hogy mennyire belerondítottak a tájba, ök megvették a telket, volt szabályos építési engedélyük, a mestereket kifizették becsülettel az utolsó fillérig — volt miből, hála istennek —, a többi csak irigy és kötekedő emberek akadékoskodása. András bácsi erről egy szót sem szólt, amikor szóba hoztam, széttárta a kezét: ők a háború után egy szál ruhában, egy batyuval kerültek ide egy szomszédos országból, harminc évig jártak a feleségével télen-nyáron, sárban-hóban, vonattal a legközelebbi városba dolgozni, fiát kitaníttatta, nyugdíjas, már csak a békességre vágyik Marosi Gyula: Bundi — Az történt,’hogy egyik délután, talán csütörtökön, Bundi összetalálkozott az egyik új szomszéd feleségével. Jött haza a kerülésből, az asszony meg... mit tudom én... egyedül volt, és amikor a kutyát észrevette, elkezdett sikoltozni, de rémesen ám... meg fel akart rohanni a partra, de visszacsúszott, összekaristolta a térdit... vérzett is, aztán annyira sikoltozott, de annyira, hogy összefutott a környék. Képzelheti. — Bántotta őt Bundi?! — Ez? Hiszen ismeri. Úgy iszkolt haza, mint a nyúl, be az ólba, estére is alig tudtam előcsalogatni. — Hát akkor? — Fél a kutyától. Valami gyerekkori hisztéria... valami ilyesmit mondanak. A férje pedig átordított a kerítésen, hogyha ez mégegy- szer előfordul, hát majd ő tesz róla, hogy többé ne forduljon elő. Még az a szerencse, hogy a környékbeliek ismerik Bundit, és András bácsi pártjára keltek. Természetesen szánjuk szegény asszonyt, rettenetes lehet ennyire félni egy kutyától, talán egy idegorvos vagy pszichológus segíthetne rajta, de azért mégiscsak jobban sajnáljuk Bundit, mert neki csak annyi a bűne. hogy kutyának született, és ezen nem segíthet senki. Úgy gondoljuk, talán mégiscsak könnyebb lenne azzal a nővel megértetni, hogy félelme beteges rettegés, és mivel ez sajnálatosan így van, helyesebb lenne, ha az erős dróthálóval, jól záró vas- kapuvaL védett telkükön sétálgatna, vagy ha az erdőszélre vágyik, vigyen magával kísérőt, elvégre bármikor felbukkanhat egy másik kutya, és miatta csak nem irtható ki a környék összes ebe; mint Bundival azt, hogy mostantól kezdve nincs joga kószálni, egyáltalán semmiféle jogai nincsenek, hiába a tisztességtudás, szorgalom, hűség, de még a gyermeki kedély is, az ilyen teremtményeket bármikor, bármiért láncra verhetik. — Muszáj volt megkötni. Nagyon sajnálnám ezt a kutyát... Váltunk még néhány mondatot az egészségről, időjárásról, aztán elbúcsúzom. Bundi, csalódásában, hogy távozom, és ő még mindig nem szabadul, szívet tépően zokogni kezd, a földre hemperedik, őrjöngve rázza nyakán a láncot. András bácsi lehajol hozzá, nyakát veregetve nyugtatja. Buta kutya, buta kutya. Nem meri elengedni most sem, pedig a szomszédok bevonultak már nagyszerű házukba, ott villog a tévé kékes fénye mindkét panorámaablak üvegén, mert még elrohan, eltekereg, és nem hagyja magát megfogni reggel. Buta kutya, buta falusi kutya. A már csaknem koromsötétben hazafelé botladozva egy- szercsak az eszembe villan: hogy is van ez? Hogyan mondta a derék bormérő vagy tésztagyártó? „Majd tesz róla”. Pontosan így. És ennek jelentése van. Nem azt tehát, hogy bemegy a tanácshoz, feljelenti a rendőrségen, bíróságon, herkó- páternél, nem. Majd ő maga tesz róla. Küzdelmes élete során rájött, hogy mindenféle hatóságok nem nagyon törik magukat efféle kutyapörök után, és ha bejelentést tesz, várhat egy darabig, tanúkat szerezhet, hogy a kutya veszélyes, esetleg bizonyítványt felesége nyavalyatörősségéről... meghallgatják a gazdát, más szomszédokat, aztán nagysokára hoznak valamilyen, őt bizonyosan nem teljesen kielégítő határozatot... na nem, erre neki nincs idege. Egyszerűbb és biztosabb, ha maga tesz róla. Ha András bácsi egy napon megmérgezve vagy agyonverve találja Bundit, szaladgáljon ő a hivatalokba, kerítsen ő tanúkat, mutasson fel ő minden kétséget kizáró bizonyítékokat arra, hogy szomszédja irtotta ki a kutyáját, ö pedig dinamikus, vállalkozó kedvű ember, akinek még esze is van, mire vitte volna, ha minden ilyen apró ügyből kázust csinálna. A jog alapköve kérem szépen, a bizonyítás, és akinek nincsenek bizonyítékai, az szép ugyan lehet, de a pofáját jobb, ha befogja. Különben is: ideje tudomásul venni, hogy mint a legkülönb ember, mostantól ő diktálja a szokásrendet. És ha ez valakinek nem tetszik, majd ő tesz róla, hogy tessék. Bosszankodom, mennyire nehézkes vagyok. Hogy megint és ismét csak később esik le a tantusz. Lám, András bácsi azonnal értett a szóból: „sajnálnám ezt a kutyát”. Intelligensebb nálam, vagy nem hiába tapasztalt meg saját, élő bőrén is egynéhány másféle világot? r ____ egvacsorázom, megiszom a vacsora utáni üveg söröM m et. Hiába csukom be az ajtót, állandóan hallom Bundi vonyítását. Görcsösen nyelek, és dobhártyámon---- hallom szívem dörömbölését. Tennem kell valamit, m ert felrobbanok a csendes szalonnázgatás közben: talán megszöktetem Bundit... beverem egy féltéglával azt a gyönyörű panorámaablakot... vagy előszedem a hirtelen vendégeket váró pálinkát a hátsó polcról... A kábulat jó, a nehézkes, bamba fej, a beletörődő kocsmai filozofálgatás... vonyít egy kutya, hát majd abbahagyja... az emberek meg, drága barátom, bizony sokak és sokfélék. Vannak köztük gyávák és hülyék, beszari széplelkek, varinak akik kitanulják a csíziót, és nem ijednek meg a saját árnyékuktól. A világ már csak ilyen. A sok között aztán még olyan is akad, aki csak akkor érzi magát — életét és vagyonát — biztonságban, csak akkor tud édesdeden aludni is, ha az a valaki, akiről úgy hiszi, félnie kell. egész éjjel ott vonyít láncraverve az ablaka alatt...
