Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-23 / 146. szám

1984. június 23. NÉPÚJSÁG 3 Tizenévesek - a pártban Néhány hónappal ezelőtt egy veterán jubileumáról em­lékeztünk meg lapunkban. Nemrég pedig nekrológot közöltünk egy viszonylag fiatalon'— ötvenévesen — el­hunyt vezető pártmunkásról. Az előbbi tizenöt évesen lett párttag, az utóbbi tizenhat éves korában lépett be a pártba. Mindkettejük belépé se első napjától teljes értékű pártmunkát végzett. Ma a szervezeti szabá lyzat a tizennyolcadik élet­évhez köti a felvétel korhatárát. A XII. kongresszus határozata kimondja, hogy növelni kell a tagfelvételnél a fiatalok arányát. Ez érvényesül is a gyakorlatban, ám rendszerint a figyelem azok felé irányul, akik közelebb vannak a harminchoz, mint a húszhoz. Pedig van lehe­tőség — é&\ ez nemcsak a szervezeti szabályzatból következik — a tizennyolc— tizenkilenc évesek felvételé­re is. Sok az olyan fiatal, akit elkötelezettsége, kiemel­kedő tanulmányi eredmény ei, munkája, a KISZ-ben végzett mozgalmi tevékenysé ge méltóvá tesz a párttag­ságra és mint párttag, ered ményesebb munkát végezhet. Közülük, a tizenéves párttagok közül mutatunk be hár­mat. A BŐRRUHAKÉSZÍTÖ SZAKMUNKÁS Tavaly novemberben, pár nappal tizennyolcadik szüle­tésnapja előtt döntött Bállá Éva bőrruhakészítő szak­munkás tagfelételéről a si- montornyai Bőr- és Szőrme­feldolgozó Vállalat alapszer­vezetének taggyűlése. Egy­hangúlag. Bállá Éva Az üzem kommunistái ■ is­merték a fiatal lányt már évek óta. A szakmunkáskép­zőbe járt, a szakmunkásta­nulók gyakorlati oktatása az üzemben történt. Felfigyel­tek a mindig agilis, lelkes KISZ-titkárra, aki képes jól összefogni a fiatalokat, hall­gatnak szavára, különösen a jelesebb eseményekkor — for­radalmi ifjúsági napok, a Sió menti fiatalok találkozó­ja — tűnt ki rendkívüli szer­vezőképességével. Egy évvel ezelőtt kapta meg a szak­munkás-bizonyítványt, az in­tézmény pártszervezete is javasolta, hogy a vállalati pártszervezet vegye számba tagfelvételi nevelési tervé­ben. Itt is KISZ-titkárrá vá­lasztották. Pártmegbízatás­ként kapta az alapszervezet- től, hogy továbbra is az if­júság 'körében végezze a mozgalmi munkát. Tavaly novemberben tagja lett a Vöröskereszt megyei vezető­ségének, tagja a vezetőség mellett működő ifjúsági munkabizottságnak. Szakmunkás-bizonyítvány- nyal a zsebében, tavaly be­iratkozott levelező tanulónak a ruhaipari szakközépisko­lába, most tudja maga mö­gött eredményesen az első évet. Az üzemben második hónapja dolgozik műszaki gyakornokként. — Tervei? — Szeretném eredménye­sen befejezni a szakközépis­kolát, majd továbbtanulni a műszaki főiskolán. Erősíte­ni a KISZ-szervezetet, szí­nes, politikus és szórakozta­tó programokat szervezni a fiataloknak. Nem tudnék meglenni mozgalmi munka nélkül, amit úttörő-őrsveze­tőként kezdtem, rajtitkár­ként folytattam és most KISZ-titkár vágyóik. A GIMNAZISTA Király Zsolt — aki 1966. februárjában született — a tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium végzős tanulója­ként kapta meg, a ballagás­sal csaknem egy időben párt­tagsági könyvét. Tizennyolc éves, de már viszonylag hosszú mozgalmi múlt van mögötte — és természetesen sok tapasztalat is. Űttörő- őrsvezető volt az őcsényi ál­talános iskolában, majd az úttörőtanács titkárának vá­lasztották. Megkapta a „Ki­váló Űttörőmunkáért” kitün­tetést. A gimnáziumban lett tagja a KISZ-nek. Két évig a ta­mási úttörőház ifjúsági klub­jának titkára volt, 1982-ben megkapta a „Kiváló Ifiveze­tő Munkáért” érdemérmet, majd a propagandista arany­jelvényt. Sokoldalú fiatal­ember, a mozgalmi munka — és természetesen a tan­anyagok, köztük főleg a ma­tematika és a fizika, ame­lyekben megyei szakköri munkával is fejleszti tudá­sát — mellett sok minden érdekli, a közlekedésbizton­ságtól a zenéig. Két éve má­sodik lett az országos ifjú­sági közlekedésbiztonsági versenyen, tagja volt a hol­landiai világbajnokságon ezüstérmet szerzett csapat­nak. Tanárai és diáktársai pél­dás szorgalmú, igazi közös­ségi embernek, kiváló veze­tő egyéniségnek tartják. Király Zsolt Munkáját mindig pontosan végzi, az ifjúság álláspont­ját és saját véleményét min­denkor megfontoltan, fele­lősségtudattal fejti ki. Egy évig volt az iskolai KISZ- bizottság szervező titkára, majd újabb egy évig titká­ra. — További célja? — Mindenekelőtt egy si­keres felvételi vizsga az EL- TÉ-n, fizikus szeretnék len­ni. És ha sikerül a felvételi, folytatni az egyetemen a KISZ-munkát, amely most már számomra pártmunka lesz. A NŐI SZABÓ SZAKMUNKÁS (jmböli Gabriella A tizenkilenc esztendős Ömböli Gabriella Hidasról jár be naponta Bonyhádra, a Tolna megyei Ruhaipari Szövetkezet konfekcióüzemé­be dolgozni. Immár öt éve. Tanulmányi kirándulást szervezett a hidasi iskola Bonyhádra, az egyik prog­ram a szövetkezet üzemének meglátogatása volt. — Meg­tetszett az üzem, a szakma, vendéglátóink nem is titkolt célja volt, hogy minél több tanulót „szerezzenek”. Én is ezt választottam — emlék­szik az akkori időkre. Eredményesen elvégezte a szakmunkásképzőt — ahol a KISZ-bizottsági titkári funk­cióval „cserélte fel” a ko­rábbi,‘úttörő-őrsvezetői moz­galmi munkát. 1980 márciu­sában lett KISZ-tag. május­ban már a KISZ-bizottság titkárává választották. — Életem részévé vált a mozgalmi munka, annak minden szépségével és néha keserűségével is — mondja. — Keserűség? — Az is adódik. Két éven keresztül, amikor titkára vol­tam az iskolai KlSZ-bizott- ságnak. pályáztunk a KISZ KB Vörös Vándorzászlajára, eredménytelenül. A harma­dik évben, amikorra már mint végzősnek le kellett köszönnöm, kapta meg a szervezet. Pedig annak a ko­rábbi két évnek a munkája is benne volt ebben. — Persze, nemcsak és nem is elsősorban keserűség, ha­nem öröm. Mint az is, hogy a szalagon csaknem vala­mennyi munkahelyen képes vagy legalább száz százalék­ra teljesíteni a normát. Si­került itt megalakítani a KISZ-szervezetet, tízen kezd­tük, ma tizenheten vagyunk, színes programot biztosítunk a fiataloknak. Nekem sike­rült eredményesen elvégezni a marxizmus—leninizmus esti középsikolát. És az a megtiszteltetés ért, hogy fel­vettek a párt tagjainak so­raiba. J. J. Külkereskedelmünk első öt hónapja Növekedett hazánk rubel elszámolású külkereskedelmi forgalma az idei év első öt hónapjában, az 1983-as év hasonló időszakához képest. Némiképpen szűkült ugyan­akkor a konvertibilis elszá­molású áruforgalom, amely jelentős részben a fejlődő or­szágokba irányuló export mérséklődésével, valamint a fejlett tőkés országokból származó import csökkenésé­vel magyarázható. Egyebek között ez derül ki a Külkeres­kedelmi Minisztérium érté­keléséből, amely az év első öt hónapjának eredményeit összegzi. A jelentésből megállapít­ható: a szocialista országok­ba irányuló kivitel bővülésé­vel "elértük, hogy az előző év azonos időszakához képest közel felére csökkent hazánk rubel elszámolású külkeres­kedelmi mérlegének passzí­vuma. Ugyanakkor a konver­tibilis piacon — a bázisidő­szakinál alacsonyabb értékű import és export mellett — változatlanul aktív az áru­forgalom egyenlege. Az elmúlt öt hónapban a legeredményesebb hazai ága­zat a szocialista országok piacán a gépipar, a konver­tibilis elszámolású kivitelben a kohászat és a vegyipar volt. A rubel elszámolású export növekedésének mint­egy kétharmada a gépexport bővüléséből fakadt. HÉTRŐL IH 377T3 ^■HHÍRREl HÍRRŐL Ha az íróasztalokon álló naptárainkat hetente lapozzuk, és egymás mellé hajt­juk az eddig eltelt időszak lapjait a még visszalévőkkel, akkor a jövő héten éppen „felezünk”. Addig még lapozhatunk előre, bele az évbe, innen kezdve pedig úgy le­szünk, mint a kiskatonák, akik azt számol­ják, hogy mennyi van még vissza. Az eltelt hét eseményei között hírt ad­tunk a lakosság hús- és kenyérellátásáról, mely a szekszárdi városi pártbizottság ülé­sének két fontos napirendi pontja volt. Kérdésekben és válaszokban számoltunk be az atomenergiáról, mely a közhiedelemmel ellentétben jelenleg gyakorlatilag csak el­hanyagolható mértékbe képes csak befo­lyásolni az átlagéletkort, összesen 0,04 nappal. Beszámoltunk az új gabona fogadására már teljes kapcitással működő, új, korsze­rű gabonasiló épüléséről, Szekszárd város földgázhálózatának a lakosságot is érintő kérdéseiről. Hírt adtunk két elégett Tra­bant gépkocsiról is, valamint a Székesfe­hérváron megrendezett országos borver­senyről, ahol a szekszárdi borok szép sike­reket értek el. Megyénk bortermelői ugyan­csak megcsappantották a verseny „nemes­fémkészletét” — hiszen összesen 32 arany-, ezüst- és bronzminősítést hoztak szűkebb pátriánknak. Ugyanez az eredmény viszont messze áll a Szekszárdi Dózsa (megyénk egyetlen NB-s bajnokságban szereplő labdarúgó- csapatának) háza tájától. Kedden írtunk arról, hogy a csapat meghosszabbította tag­ságát az NB II-ben. Biztosan sokan na­gyot sóhajtottak — már akik szívükön vi­selik ezt a kérdést — hogy sikerült! Jö­vőre?! A július l*én életbe lépő KRESZ-módo- sításokról tudósításokat közöltünk. Ezeket figyelmébe ajánlom minden közlekedőnek. Ha gyalogos, ha vezető. Türelmi idő ugyan van, de a fekete krónika olvasva is borzal­mas. Szövetkezetpolitikai újságírók tettek me­gyénkben látogatást, — bízzunk benne, hogy tanulmányútjukról kedvező tapasztalatok­kal, jó hírünkkel tértek vissza a fővárosba. Tej vagy nem tejj ?! Selypít a kérdés, tu­dom! Mégis azt mondom, bizony kell a tej (bár) Szekszárdra, mint ahogy a telefo­nos-anyagunkból egyértelműen kikövetkez­tethető. A Kaposvári Tanítóképző Főiskola fő­igazgatója, dr. Várkonyi Imre 55 tanítónak szerdán diplomát adott át, — és ami a lé­nyeges, közülük 39-en megyénkben marad­nak. Lassan „elfogynak” a képesítés nél­küli nevelők a katedrákról, bár köztük is volt sok olyan fiatal, aki valóban alkalmas erre a pályára. Reméljük, csak a diploma- szerzés három évére távoznak... Az energiáról Manapság igazán okkal 'van napirenden az energiakérdés. A vállalatok, üzemek, in­tézmények, és mi magunk, fogyasztók is érdekeltek vagyunk az okszerű, ésszerű energiagazdálkodásban, legyen bármilyen felhasználási területről is szó. Nem kell messzire menni, és nagy dolgokra gondol­ni, elég ha csak a munkahelyünkön és ott­honunkban gazdálkodunk az energiával megfontoltan. A fölöslegesen égetett villa­nyokra, csöpögő csapokra, a télen túlfűtött szobákra gondolok. Elég egy mozdulat, egy kis odafigyelés, máris takarékoskodtunk. A „nagyfogyasztók” esetében ez már ke­vésnek bizonyulhat. Ma már minden komoly energiaigényes munkahelyen találkozhatunk energetikusokkal, akik tudományos alapon nyújtanak ebben segítséget. A kormányzat energetikai, anyagtakarékossági és techno­lógia-korszerűsítési programjainak kerete­in belül a KISZ „Versenyezzünk a millió­kért” címmel országos vetélkedőt hirdetett. A megyei döntőről három csapatunk jutott el a televízió által is követített döntőre. Hasonló témájú volt a SZÁG-ban tartott energetikusi értekezlet is, amelyen a Dél- Dunántúl négy megyéjét 29 vállalat, gazda­ság szakemberei képviselték. Az energia­árak emelkedése versenyre késztette őket, és ami igazán érdekes ebben az az, hogy önmagukkal versengenek,, Az előző évben felhasznált energia mennyiségéhez viszo­nyítanak. A Szekszárdi Állami Gazdaság negyedik ebben a versenyben, a tavalyi adatok alapján. Gondolom szükségtelen magyarázni, mennyire nem öncélú ez a ver­sengési forma... „Versenyezzünk a milliókért” megyei ve­télkedő, melyen az ERBE csapata (az elő­térben) második lett Vakáció Az elmúlt hét végén az oktatási intézmé­nyekben utoljára megszólaló csengő a va­káció kezdetét is jelezte a diákoknak. A pedagógusoknak ilyenkor még jó egy hét munkát jelentenek a statisztikák, naplók, bizonyítványok és anyakönyvek kitöltésé­nek munkái. A június 15-i kicsengetéssel a megyében 3406 nyolcadik osztályos tanuló fejezte be tanulmányait. Nekik időben kellett dönteni továbbtanulási szándékukról, illetve kevés­bé szerencsés esetben a munkáról. Ez utóbbit azért sem tartom szerencsés meg­oldásnak, mert akik a munka mellett dön­töttek (14—15 évesen), vajon szakma és előrelátó tervezés nélkül mihez kezdenek? Beállnak segédmunkásnak? Ennél már az is jobb megoldás, ha betanított munkát vállalva, megérzik „a munkaszagot” és ki­alakul bennük egyfajta belső késztetés, ami segítheti őket az eddig oly borzalmasnak tartott továbbtanulásban. Ez a nehezebben járható út. A „könnyebbet” az az 1188 le­endő szakmunkás választotta, aki az idén végez. Ha jól megtanulják a szakmát — az sem baj, ha meg is szerették —, már jelentős előnnyel indulnak. Az idei tan­évben 1097 szakközépiskolás és gimnazista bizonyíthatja érettségét. Jó részük főisko­lán vagy egyetemen kíván továbbtanulni. Akik érettségi után a szakmát választják, munka mellett is továbbléphetnek. A fő­iskolán végzettek már révbe jutottak. Szezon Péntek délelőtt — a tamási strandon Az üdülési, pihenési szezonra és a bor­sóra gondolok. Az iskolai táborok már min­denütt benépesültek, sokan megkapták a szakszervezeti beutalókat is, és szép szám­mal töltik már országszerte az emberek szabadságukat. Mégis biztosan sok olyan gyerekkel lehet majd a nyáron találkozni, akinek a nyakában egy zsinóron ott lóg a lakáskulcs. Ha nincs, aki vigyázzon rájuk, akkor viszont meg kell tanítani őket arra, hogy tudjanak önmagukra vigyázni. Ebben az esetben ezt a feladatot is képes megol­dani a szülő, ha azt módszeresen, netán még, ha a gyerekek ráérő idejének egy ré­szénél szándékkal is teszi azt. Kapcsolat (szülő és gyermek) és odafigyelés kérdése az egész. Az sem baj, ha már az unalomig ismert közlekedési és fürdési szabályokra, valamint a veszélyekre is felhívjuk gyer­mekeink figyelmét. Mert dolgozni a nyári szünidő alatt is kell a szülők nagy részé­nek. Nyugodtan! Eddig jobbára az igazi nyárnak csak egy- egy kegyes óráját élvezhettük, igazi ká­nikulai meleg nem nagyon izzasztóit ben­nünket. Annál többször kellett kézbe ven­nünk esernyőinket. Az időjárás a mezőgaz­daságnak inkább kedvezett, és most van igazi szezonja a cukorborsónak is. Valamennyit ugyan késett ez a szezon- kezdés, de a múlt hét közepén már befutot­tak az első szállítójárművek borsóterhük- kel a Paksi Konzervgyárba, ahol várhatóan 7 ezer tonnával több borsó kerül majd üvegekbe. A borsó minőségre kifogástalan, és az eddigi hozamok is biztatóak. A kon­zervgyár jól felkészült, a feldolgozás folya­matos — tehát lesz elegendő ebből a ked­velt csemegéből az üzletek polcain télen is. — sz. s. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom