Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-23 / 146. szám
A^PÜJSÄG 1984. június 23. Inkább az ápolás, mint a kendőzés Elektrokozmetikusok között Egy gyógyfürdőjéről, melegvizes strandjáról híres városban eltöltött néhány óra szülte a kérdést: Miért, hogy az élőlények közül az emberen látszódik, érződik leginkább az idő múlásának szépséget romboló ereje? Miért, hogy az 50-60 éves korban — sőt előbb is már — puhult, ráncolt, totyakos bőrredőkkel sétáló, eltorzult emberalakokkal találkozni? A velük azonos korban levő növényzet, erdők, magányos vagy csoportos fái, ligetei ugyanakkor minden évszakban a szépség új és új arcát mutatják. A tapogatózva megtalált váloszok közül egy fogalom tolakodott elsőként: kozmetika. * Ez a kifejezés eredetét tekintve — kozmosz — utal a világmindenségre, a természet elrendezettségére, jelent díszt és harmóniát. Az elmúlt héten a kozmetika történetéről olvashattunk lapunk hasábjain. Emlékeztetőül egyetlen mondatban idézzük az ember szépségét megőrizni akaró évezredes szándékait, tanúként sorakoztatva az őskori barlangokban, sírokban talált arcfestékeket, vagy az egyiptomi, kínai kultúrák egykori papiruszain olvasható kozmetikai recepteket, amely törekvések a testápolás különféle módszereinek kifejlődését eredményezték. Jól ismert a rómaiak fürdőkultusza is, amikor masszírozás után a bőrüket illatos olajokkal kenték. Tudunk a későbbi korokról is, amelyben a testápolás háttérbe szorult a fürdéssel együtt. — ... és ma? — hangzik a kérdés Kiss Lászlóné kozmetikushoz, a Szekszárdi Szolgáltató Ipari Szövetkezet Széchenyi utcai szalonjában. —A tudományosan megalapozott egészség- és szépségápolás — vezet az ízléssel, dekoratívan kialakított fülkelabirintusban a kozmetikus — hosszú fejlődése még ma sem ért véget. A kozmetika tudománya az orvostudomány módszereinek alkalmazásával törekszik az egészség és szépség megtartására, pótlására vagy visz- szaállítására. Ezért foglalkozunk napjainkban mind jobban hangsúlyozva az életmód, az egészséges öltözködés, táplálkozás kérdéseivel, az edzés, a kímélés, a pihenés és a terhelés helyes ritmusának problémájával, az úgynevezett civilizációs ártalmak távolmaradásával, az élvezeti szerek túlzott fogyasztásának megszüntetésével, a mozgás, a torna, általában a sport széles körű megkedveltetésével. Bennünket ne nézzen, mi rossz reklám vagyunk, fáradtak a munkától. Szekszárdon egy évvel ezelőtt nyílt meg új helyén a kozmetikai szalon. A bejáraton felirat: Elektrokoz- metika. — A modern kozmetikában a hangsúly a szépség- ápolásról az egészség megtartására terelődött. Inkább az ápolás mint a kendőzés. Korábban a tevékenységünk csak a fejre és a dekoltázsra korlátozódott. Ma egyre inkább tért hódít a „totál-kozmetika”. Három évtizede, hogy Kiss Lászlóné nyomon követheti megyeszékhelyünkön azt a szemléleti változást, ami egyben a kozmetika fejlődését is jelzi. — Hol van már az az idő — meséli —, amikor egy-egy falusi asszony elpirult ha a szomszédja meglátta a kozmetikából távozni. Míg bepislantunk egy-egy fülke csöndes, de annál tevékenyebb munkálataihoz, sorban ismerkedünk az éppen „szolgáltató” délutános műszak dolgozóival: Mácsik Györgyivel, Egyed Lászlóné- val, Wirt Zsuzsa tanulóval és a brigádvezetővel, Papp- né Keszthelyi Évával. Mozdulataikból rajzolódik ki az alkalmazott kozmetika legfiatalabb ágának, az elektro- kozmetikának a képe is. Láthatjuk a műszaki tudományok térhódításának eredményét e téren is. Rövid időre helyet foglalunk a várakozóknak kijelölt előtérben, ahol a fotelokat tévé köré helyezték, színes prospektusok kíséretében. Rejtett hangfalakból halk muzsika szűrődik, elsősorban a szolgáltatást igénylő vendégek, de a kozmetikusok szórakoztatására is. Azok a kezelőeljárások, amelyekhez az energiát elektromosság szolgáltatja, technikai, fizikai ismereteket is igényelnek. Ez a kozmetikusoknak speciális képzést is jelent. Így nyár elején egyik legnépszerűbb szolgáltatásként tartják számon az elektrogimnasztikát. Ennek célja a zsírszövet csökkentése és a testformák javítása. Egyszerűen fogalmazva: a fogyasztás. — A zsírcsökkentés céljából végzett kezelés előtt megkérdezzük a vendégtől, melyik testrész okozza a legnagyobb problémát számára, és az elektromos tornát erre a területre koncentráljuk. Leggyakrabban a combok-, a csípő-, és a has-, tájékon, a térdhajlatban szükségeltetik az izmok elektrogimnasztikája. A tapasztalatok szerint egy tízszer negyven perces alkalmakból álló kúra már „látványos hatást” hat-nyolc kilogrammos csökkenést eredményez. Természetesen a betartott diétás ételreceptek felhasználásával amit szigorúan számonkérnek a kezelést végző kozmetikusok. Nagy székelytől ’ Gy önkön át, Bátától Bogyiszlóig érkeznek vendégek különböző kozmetikai kezeléseket igényelve. — A férfiak körében milyen érdeklődésre tart, vagy tarthat számot az elektro- kozm'etika? — adódik a kérdés a szalonban várakozó férfiak láttán. — ök nem szolgáltatásainkra, hanem feleségükre várnak. Egyébként a fiatalabb korosztály, a kamasz fiúk mind nagyobb számban jönnek hozzánk. Azon gondolkodtunk, hogy egy külön férfinapot kellene beiktatnunk, mert bizonyos kezelések azért mégis intim helyzetet követelnek... A kozmetikusok, bár egymástól függetlenül végzik munkájukat, ennek ellenére brigádban élnek „társadalmi életet”. Vezetőjük Pappné Keszthelyi Éva. Nevével az elmúlt hónapokban akkor is találkozhattunk, amikor a Munka Érdemrend ezüst fokozatával járó jutalmat átvette. A brigádvezető csupán néhány pillanatra állhat meg munkájával, hogy a naplókkal igazolja a brigádélet emlékezetes együttléteit, a kiállítások, hangversenyek színházi előadásokról készült feljegyzéseket, idesorolva azokat az ismeretterjesztő előadásokat is, amelyeket ők maguk a kozmetikusok tartanak vállalatok, üzemek felkérésére. Üjabb vendégek érkeznek. Bodó Istvánná, a tamási vízitársulat telefonközpontosa kopogtat Pappné Keszthelyi Évához, immár az ötödik esztendeje. A férje és a kétéves Zsolti fia megadó, megértő türelemmel foglal helyet az édesanyára várva, mondván: — Ez a szépítkezés nekünk is szól... Decsi Kiss János Elektrogimnasztika z igazgató arca: a titkárnő. Róla minden pontosan leolvasható: Tóföldi belép -az ajtón, köszön, és legszívesebben már hátrálna is kifelé. Az „igazgató arca” borús, mint egy novemberi reggel, a köszönést szórakozottan elfelejti viszonozni, és elmerülten babrál valamely papírokkal. Tóföldi leül a bőrfotel szélére, a lábát maga alá húzza, kezét az ölében pihenteti. Olyan pózban görbéd most, mint egy ottfelejtett sporszatyor. Csönd van, csak a papírok sur- rogása hallatszik, és valami átható parfümillat lengedez. — Panaszunk van magára — szólal meg az „igazgató arca” királyi többesben —, dühösek vagyunk... — Miért? — Tóföldi szájából úgy vergődik elő a kérdés, mint a nagybeteg lélegzetvétele. — Nem mondhatok többet — jelenti ki nyomatékkai —, de rövidesen megtudja... Mindjárt kijön Televényi, és akkor bemehet. Tóföldi agya lázasan dolgozik. Vajon mit követhetett el? Mi az, amiért hivatja az igazgató? Próbákról nem késett mostanában, a színpadon nem röhögtette a kollégákat, tudomása szerint sem mondott olyat, ami esetleg rossz színben tüntetheti fel. Vagy valaki mégis sustorgott volna...? De mikor? Tegnap este még barátságosan köszöntötték egymást az igazgatóval, sőt, ö mondta meg neki a kihúzott lottószámokat. 4, 12, 16, 44, 53. Tehát este még nem. Akkor hát éjszaka vagy ma reggel? Sercegi...? Megszegte volna az egyezségüket, és mégis hátba fúrta? Ez bizony lehetséges... Esetleg Televényi...? Televényivel két napja nem is találkozott. Persze attól még elejthetett egy megjegyzést, hiszen minden nap együtt ebédelnek az igazgatóval. De most délelőtt tizenegy óra, még nem ebédelhettek együtt, a tegnapi étkezésnél meg nem mondhatott semmit, mert akkor az már este érződött volna. Most áztatná bent? És az áztatási szünetben szólt ki az igazgató a titkárnőnek, hogy hívja be őt? Ez sem valószínű, mert már a portán várta az üzenet, reggel, amint bejött a színházba, hogy tizenegyre jöjjön az igazgatóhoz. Televényi hát mégsem lehet... Akkor hát kicsoda...? Nincs már idő sorra venni mindenkit, legfeljebb találgathat. Vizekinek a tegnapi próbán panaszkodott a vérnyomására: „már megint lent van — mondta —. „valószínűleg időváltozás lesz”. Lehet, hogy Vizeld igazgatóváltozásnak ferdítve fújta be? De mikor? Éjjel a klubban? Televényi lép ki a■ párnázott ajtón, az „igazgató arca” egyszerre derűs lesz, mint egy rózsaszín napernyő. Tóth-Máthé Miklós: Az igazgató arca — Szevasz — veti oda Televényi Tóföldinek, majd kivesz egy cukrot a kávéfőző mellett álló cukortartóból, feldobja, elkapja, bekapja. — Margitka, szépségből, mint mindig, most is kitűnő. Mikor jön velem nászúira? — Ne vicceljen, Televényi — csilingel —, figyelmen kívül hagyja, hogy férjnél vagyok? — Igen — mondja Televényi —, teljesen figyelmen kívül hagyom. Mert a szépség nem lehet egy ember sajátja. Ez törvény. Nem hallott még róla? Tóföldi a párnázott ajtót figyeli. Udvaronc — gondolja Televényiről, de különösebben nem érdekli a búgása. Már csak azért sem, mert a könyökén jön ki ez a szöveg. A múltkor a pénztárosnőnek mondta el ugyanezt a gázsifizetéskor, azelőtt meg a büfésnőnek. Sajnos úgy adódott, hogy mindkétszer kénytelen volt végighallgatni. Most már nem. Ö különben sincs itt. Csak ketten döngicsélnek a szobában, ő egyszerűen elpárolgott a tudatukból. Az „igazgató arca” még csak azt sem mondja, hogy menjek be. önmagától nem megy, azért sem. A párnázott ajtó újra megnyílik résnyire. Kovásznál kikukkant, körbenéz, észreveszi Tóföldit. — Rám vársz? — Igen. Hivattál. — Téged? — Az igazgató hangjában csodálkozás. — Margitka! A pár szétrebben, Televényi gyors „szervusztok”-kai távozik. — Mondja csak — néz\ az „arcát” az igazgató —, nem -történt valarűi félreértés?'- Ha 'jól emíekszem, Seregivel lenne megbeszélésem. Az „igazgató arca" több színt is vált ezalatt, majd kiköt a fehérnél. — Elnézést — rebegi, míg nagyra tágult szemmel a naptárba mered —, csakugyan Sercegi van bejegyezve... Nem is tudom, hogy történhetett... Azonnal intézkedem... Tárcsázik, hallózik, „kéretjük Sercegit)’ mondja. És közben az igazgató felé is röppent egy feloldozást kérő pillantást. Tóföldi sóhajt, kihúzza magát. Nem haragszik az „igazgató arcára”, inkább valami sajnálattal elegy kíváncsiság- gal tekint rá. Szeme mikroszkópja alá helyezi, akár valamely vírust. Mert ha haragot nem is, de mélységes megvetést érez iránta, öt összetéveszteni Sercegivel? — Iszol egy kávét? — kérdezi az igazgató, mire Tóföldi beleegyezően bólint: — igen, hát hogyne, hiszen azért jött. — Margitka, két kávét legyen szíves — utasítja az igazgató, és leül a Tóföldiével szomszédos bőrfotelbe. A zsebébe kotor. Kis fémszelencét vesz elő, felkattintja a fedelét. — Mézcukorka. Jót tesz a hangszálaknak. Parancsolj. — Köszönöm — vesz ki egyet Tóföldi. — Sokáig szopogasd — mondja az igazgató —, úgy jobban hat. — Szopogatom — mondja Tóföldi. — Vigyázz, ne nyeld le, mert úgy már nem ér semmit. — Nem nyelem le. A z igazgató visszateszi a szelencét. Hallgatnak. Tóföldi csöndesen szopogatja a cukrot. — Van egy hármasom — mondja az igazgató. —- Igazán? Gratulálok. Mi jött be? — 4, 16, 44. És tudod mi a legbosszantóbb? — Micsoda? — Hogy a tizenhármasra tippeltem, és a tizenkettest húzták. Na, mit szólsz? Ha eltévesztem, van egy négyesem... — Fantasztikus! — mondja Tóföldi, és valóban úgy is érzi. Hát nem az? Megint megúszott egy napot fúrás nélkül. Korszerűen, ízléssel berendezett szalon Egyed Lászlóné arckezelés közben
