Tolna Megyei Népújság, 1984. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-02 / 128. szám
1984. június 2. /tolna' __ l OirtÉPÜJSAG IRODALOM IsnerMés A nagyvárosi új lakótelep legjobb, egyszersmind egyetlen vendéglőjében a prímás — mivel éppen tizedszer rendelték tőle ugyanazt — elhúzta a szá- jaszélét, de aztán a refrént is: „A rózsámnak nincsen kedve, mert el van idege- nedve.” — Elég legyen végre!— csapott ekkor az asztalra Virtus Lajos, a körzeti népfront-titkár, majd mérgében eljárta a virtustáncot. — Elég legyen a panelszövegből, miszerint mi, panellakok azt sem tudjuk, hogy ki él a másik pontházban, mert elidegenkedtünk. Végeztem. Pont. Ismerjük meg egymást, indítsuk el — testvérvárosi mintára — a tesvérházak tapasztalat- cseréjét. A kezdeményezést követően hamarosan hangot kaptak, és elburjánoztak az ilyesfajta párbeszédek: — Hol jár erre, paneltárs, ahol a tömegközlekedés sem jár? — Megyek, amerre a vadászsólyom szárnyal, hogy a lakóközösség megbízásából testvérházat válasszak magunknak. A leghamarabb — lévén határterületen — az A/l és az A/2 elnevezésű tömb talált egymásra. Az is ösz- szehozta őket, hogy mindkettőnek híres vírus volt a névadója. Később a Pipi térre nyíló tömb lakói között, a BCG jelzésű hármas határtalálkozó is létrejött. A kezdeményezésnek hamar híre kelt; olyany- nyira, hogy nemsokára a telepen, sőt területen túli épületek is jelentkeztek, hogy sorompóba szállnának az elidegenedés ellen. A város egyik belső kerületének hírhedt térségéből például — lévén ennek ott már amúgy is hagyománya — testvérházi akciók indítását javasolták, amelyre természetesen ünnepi aktus keretében szerettek volna sort keríteni. Ezt elvetették, mondván, hogy legközelebb már infravörös lámpás házak létesítését is szorgalmazzák, hogy a pipik gyorsabban fejlődjenek. Mindazonáltal aktusra azért sor került; ezen a tesvérházak legreprezen- tánsabb képviselői ültek egybe. A rendezvényeken sürgő-forgó söröskeresztes aktivisták népfrontcseppe- ket, előételt, utópiát, valamint I-kávét szolgáltattak ki. A jóhangulatú beszélgetés alkalmából új kezdeményezésre is sor került. A szomszédos, kies erdőben üzemelő szociális otthontól meghívott dolgozók javasolták az intézmény közös meglátogatását. Az akció címe az lett, hogy „Ismerd meg atyádat.” Rác T. János Aczél Gábor: Tessék vigyázni! — Tessék vigyázni! Az ajtók csukódnak... Sokadszor, talán millio- modszor mondhatta már ezt a mikrofonba, de először ötlött fel benne, hogy utánaszámol. Ehhez be kellett szoroznia eddigi munkanapjainak számát a napi fordulók, majd ezt az állomások számával, közben persze újra állomás következett, lassított, megállt, várt, indulás előtt ismét közelebb hajolt a mikrofonhoz: — Tessék vigyázni! Az ajtók csukódnak... És bemondta, hogy melyik állomás következik. Mire végére jutott a számolásnak, kijutott a nap. fényre is, a szerelvény maga mögött hagyta az alagutat, lassított, megállt, ő meg nyújtózhatott egyet: a végállomáson hosszabb volt a szünet. Az eredmény kisebb szám volt, mint várta, de azért borzasztóan nagy szám volt így is, ezért aztán, mielőtt megkezdte volna az újabb fordulót, a szokott hangsúlytalan figyelmeztetés helyett némi ingerültséggel mondta a mikrofonba: — Tessék vigyázni! Réges-régen, valamikor a kezdet-kezdetén lepte meg a saját hangja ennyire. Hirtelen visszaemlékezett, hogy az idő tájt milyen kínkeservesen sikerült a kezdők bizonytalanságán úrrá lennie, hogy mennyi sikertelennek mondható próbálkozás után vált rutinossá a hanghordozása, s lett az a sok ezerszer kimondott felszólítás kellően magabiztos, ' személytelen. Az újabb állomást követően, indítás előtt megpróbálta magában az iménti ingerültségkeltette hanglejtést felidézni, s a hangsúlyt a tessék szó első tagjára helyezve mondta a mikrofonba: — Tessék vigyázni! Az ajtók csukódnak... Ezúttal túlságosan agresz- szívnek tartotta a felszólítást, korántsem az elképzelt módon hangzott. Elhatározta, hogy legközelebb kettévá. 1 ászt ja, s kétféleképpen mondja majd a két mondatot: az egyikkel feszólít, a másikkal figyelmeztet. Megpróbálta. — Tessék vigyázni... —, mondta úgy, mintha valami veszély leselkedne az utasokra, s kis szünet után magya- rázóan tette hozzá: — Az ajtók csukódnak...- Ez a megoldás sem volt tökéletes. Ezúttal a második mondat ajtó szavának első tagja túlságosan hangsúlyosra sikerült, bizonyára a magyarázó szándék emelte ki a környezetéből, amiért kifejezetten nevetségesnek hangzott a figyelmeztetés. Az ajtók csukódnak... Nem bármi más, hanem az ajtók. Ügy ám! A következő állomásnál . megfordította a szórendet: —Tessék vigyázni! Csukódnak az ajtók! Ez már jobban hangzott. Végtére is neki a csukódásra kell figyelmeztetnie az utasokat. Voltaképpen ugyanilyen alapon a felszólítás szórendjét is megfordíthatná, hiszen a tessék szó kevésbé fontos. — Vigyázni tessék! Csukódnak az ajtjók! Ennek meg így... valahogy nem volt ritmusa. Meg valami faragatlanság is érződött benne, paranscsnak hangzott, durva parancsnak. Elhatározta, hogy kérő hansúllyal igyekszik ugyanezt elmondani. — Vigyázni tessék... —, mondta tehát kérőn a mikrofonba, majd egészen rövid szünetet tartva, szinte á mondat folytatásaként tette hozzá: — Mert becsukódnak az ajtók. Nagyon elégedett volt magával, amiért voltaképpen ugyanazt a szöveget képes volt olyannyira átváltoztatni, hogy a jelentése is megváltozott. Most már játszott. — Tessék vigyázni... —, mondta például úgy, hogy nemcsak felvitte a hangját, de meg is nyújtotta valamelyest az utolsó szótagot, s jelentőségteljesen folytatta: — Mert az ajtók... — ezúttal itt tartott szünetet — becsukódnak. Később a tessék szót is elhagyva — valóban feleslegesnek, sőt értelmetlennek tűnt a számára — forradalmi változtatást vitt végbe: — Kérem, vigyázzanak... —, mondta a mikrofonba —, mert beesukódrtak az ajtók! Ezt előbb csak így variálta: — Kérem! Vigyázzanak, mert becsukódnak az ajtók! Aztán — legalább tízféle változat után — valósággal megmámorosodva a legképtelenebb öteleteit is kivitelezve. Előfordult, hogy fenyegetett : r — Vigyázat! Becsukódnak az ajtók! Vagy: — Jó lesz vigyázni! Tetszenek tudni, az ajtók... Egyszóval — ahogy azt mondani szokás — elragadta a gépszíj. Egyszer roppant feszültséget színlelve, félelmet keltőn suttogott, másszor sejtelmes- kedettt, egy alkalommal meg kifejezetten ígéretesen búgta bele a mikrofonba — a figyelmeztetés után —, hogy melyik állomás következik. Már ott tartott, hogy a figyelmeztetésbe különféle indulatszavakat is beépítve — szinte dramatizálta a szövegét, amikor az egyik állomáson beszállt hozzá, a vezetőfülkébe valaki. Megmutatta az igazolványát, megkérdezte a nevét, s bejegyezte a noteszába. Aztán nem szólt egy szót sem. A végállomáson kiszállt. Ám ezután — mielőtt tehát a szerelvény ismét megindult volna — az utasok, akiknek persze ez a legkevésbé sem volt meglepő, hiszen más utasok voltak, mint az előbbiek, már a megszokott, hansúlytalan felszólítást hallották, vagy engedték el a fülük mellett: — Tessék vigyázni! Az ajtók csukódnak... Különlegesen jó fül kelllett volna azt meghallani, hogy a hangsúly tudatos hiányának — a hansúly elhagyásának, a hiány alkalmazásának, s az alkalmazkodás kényszerű vállalásának jelentősége van. És más jelentése, mint a személytelen figyelmeztetéseknek általában, amelyekre rendszerint nemigen figyelünk. Nemzedéki ellentét Ez azért mégiscsak disznóság, kérem! Bemegy az ember az üzletbe, köszön. Tudom, hülyeség, mert ezek a csitrik akkor se köszönnek vissza, ha fölbukik bennük az ember. Rendben van, ne köszönjenek vissza. Én akkor is köszönök, kérem, mert hajdan engem még arra tanított az édesanyám, hogy minden bácsinak köszönni kell. Meg természetesen a néniknek is... De hogy ezeket a csitriket mire tanítja az édesanyjuk? Legföljebb arra, hogyan kell bevenni az antibébi tablettát, de még ahhoz is maflák, mert összetévesztik a kalmopirinnel, vagy a fiúnak adják be. No mindegy, ezen nem fogom fölizgatni magam. Odamegyek az egyikhez. Helyesbítek, kérem; az egyik párhoz, mert ezek mindig ketten unatkoznak a zsúfolt üzletben. Szóval odamegyek hozzájuk, és megkérdezem, van-e holland tapétájuk. Mi erre a válasz? „Nem tudom, tessék megnézni a polcon, ott a második sorban.” No igen, ha ez olyan egyszerű lenne... Honnét második az a polc? Elölről, vagy hátulról? Aztán hol van rajta a holland tapéta? Alul, vagy felül? Megnézem, hogyne nézném. No de kéjem, amikor én voltam kereskedőinas, futottunk a vevő elé. „Isten hozta, kedves vevő elvtárs! Mivel szolgálhatunk a kedves vevő elvtársnak?” Egyszer még a városi tanács elnöke is bejött hozzánk. Ezek meg? Eh... Tudják mi volt az a halaszthatatlan megbeszélnivalójuk? A saját két fülemmel hallottam, kérem. Az, hogy este, a diszkó után főimen jen-e a Józsihoz. És vajon miért megy föl? Na miért? No ugye! Hát erről van szó, kérem! A szex! Mindig, és mindenütt az a szex! Jó, mi is voltunk fiatalok. Nem mondom, ha üres volt a bolt, én is elhúzódtam néha a segéd úrral csókolózni a raktárba, de nem olyan szemérmetlenül, mint ezek. Bár ne tettem volna... Mennyit sírtam, mert az iskolában zabinak csúfolták a fiamat... Ezek meg? Ellopják az anyjuktól az antibébi tabletttát, kicserélik kalmo- pirinre, az meg szegény mehet az orvoshoz küretre. Tudom én, kérem, én is voltam kétszer a lányom miatt. De mindez nem érdekel, nem hagyom fölugrani a vérnyomásomat. Tudom, hogyha a zsebembe nyúlnék, rögtön ugranának. Egyből lenne hollan tapéta. De hát lopom én a pénzt? Nem lophatom, mert az üzletvezető-helyettes hordja a postára. Én kérem csak abból a kevéske borravalóból élek, amit néha a zsebembe csúsztatnak. A mútkor is, képzeljék, bejön az üzletbe egy olyan ügye- fogyott formájú, cingár legényke. Éppen a kolléganőmmel beszélgettünk az áremelésről, meg arról, miből lehetne olcsó vacsorát főzni. Hát nem odapofátlankodott hozzánk?! Azt mondja: „Kézit csókolom, egy öltönyt szeretnék venni.” Először úgy tettünk, mintha nem vennénk észre. Azt hiszik, odébbállt? A frászt. Pedig a Joli éppen akkor mondta, hogy a Nők Lapjában van egy olcsó recept. Be is ment érte az öltözőbe. Elhatároztam, hogy nem idegesítem föl magam. De ez a mafla kölyök csak nem hagyontt békén. „Kézit csókolom, egy öltönyt szeretnék venni." Nem válaszoltam, mert még azt hiszi, én vagyok a reszortos, pedig a Joli pultja volt. Én csak a receptért mentem át hozzá. Erre a kölyök megint rákezdi: „Kézit csókolom, egy öltönyt szeretnék venni.” Erre aztán már én is kifakadtam. Mondom: „Jó napot! Erre az alakra? Maga egy gnóm!” Képzeljék, a pasas elővett egy százast, és a zsebembe gyömöszölte. Azt mondja: „Kézit csókolom, hálás lennék, ha segítene...” „Hát így egészen más, délceg, szőke hercegem" — feleltem, és kerestem neki a raktárban egy olyan öltönyt, hogy no. Meg is szidott érte a főnökasszony, mert azt már ő is eladta kétszázért. No de kérem, hát valahol itt kezdődik a kereskedelem, nem ezeknél a mafla csitriknél, akik még visszaköszönni se tudnak... T. ÁGOSTON LÁSZLÓ Bolgár plakátok Jordan Petrov: S. O. S. Jordan Petrov: Fotókiállítás plakátja 1 T Előkészületek a Liszt-évre Két év múlva, 1986-ban lesz Liszt Ferenc születésének 175., halálának századik évfordulója. A magyar zenei életben már megkezdték a felkészülést az évforduló méltó megünneplésére. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat három nagy vállalkozásba fog. Már az idén lemezre kerül Liszt egyik nagy oratóriuma, a Szent Erzsébet legendája. Az oratóriumot júliusban veszik majd fel, a SefeQ Records, Canada céggel koprodukcióban. Szent Erzsébetet Marton Éva énekli, partnerei Farkas Éva, Só. lyom-Nagy Sándor, Gáti István, Gregor József, Kováts Kolos lesznek. Köreműködik a Budapesti Kórus és az Állami Hangversenyzenekar. Vezényel Joó Árpád. Liszt másik nagy oratóriumából, a „Christus”-ból a jövő ősszel ismét felvételt készít a Hanglemezgyártó. A tervek szerint — most zajlanak le az egyeztető tárgyalások — a lemezen Tokody Ilona, Takács Klára, Sólyom- Nagy Sándor, Kováts Kolos és Polgár László szerepel majd. Karmesternek Doráti Antalt kérték fel. A harmadik nagy vállalkozás: hatlemezes albumban jelentetik meg Liszt összes szimfonikus költeményét. Ebből egyetlen teljes felvétel van a világon: a 60-as évek végén készítették az amsz. terdami Concertgebouw zenekarral, Bemard Haitink vezényletével. Bolgár plakátkiállítás nyílt Budapesten, a Bolgár Kultúra és Tájékoztató Központ kiállítótermében.
