Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-26 / 122. szám
I o ^népújság 1984. május 26. Egy Tolna megyei tudományos vállalkozás nemzetközi visszhangja IRODALOM A megye földrajzi neveinek gyűjtését 1973-ban Vadas Ferenc vezetésével pedagógusok és más önkéntes munkatársak kezdték. A több évi munkával összegyűjtött anyagot Hajdú Mihály, Király Lajos, Ördög Ferenc, Rónai Béla, Szabó József és Vadas Ferenc tették közzé. A Belgiumban működő International Centre of Onomastics (Nemzetközi Névtudományi Központ) legújabb bibliográfiai és infor-. mációs évkönyvében (ONO- MA, 26.) Károly Gerstner ismerteti a Tolna megyei kötetet. A recenziót németből fordítva (rövidítve) az alábbiakban adjuk közre: A mai magyar névtudomány legnagyobb vállalkozása, a földrajzi nevek ösz- szegyűjtése, újabb jelentős állomáshoz érkezett: 1981 végén megjelent Tolna megye névanyaga. A megyék földrajzi neveinek publikálása 1967-ben a Zala megyei kötettel kezdődött. Ez a tevékenység különös jelentőséggel bír a népnyelvi neveknél: ha ezeket most nem gyűjtenék össze, néhány éven belül majd mjnd feledésbe mennének, hiszen a mezőgazdasági nagyüzemeknek ezekre nincs szükségük, az idősebb generációk kihalásával pedig egyre kevesebben lesznek azok, akik a régi névanyagra még emlékeznek. A névgyűjtésnek ez a módja természetesen nem öncélú, hanem tudományos értelmű. Amint ismeretes, a földrajzi nevekben a nép történetének egy szelete tükröződik vissza, • ezáltal fontos adalékai a néprajzi, településtörténeti vagy a gazdaság- tudományi kutatásoknak, de mi sem természetesebb, nyelvészeti, mindenekelőtt dialektológiai kutatásokhoz is felhasználhatók. Mindezek a jellegzetességek elmondhatók a Tolna megyei kötetről is. Ez a gyűjtemény azonban tartalmaz még valami fontosat és érdekeset: jó példa arra, hogy a különböző nyelvek névanyaga egymás mellett, hogyan egzisztál. Az egymás- mellettiségnek történelmi okai vannak: Dél-Magyaror- szágra, a hosszú török megszállás után, a XVIII. században a kipusztult falvakba német nyelvterületről telepesek jöttek. Az új lakosok természetesen német dűlőneveket használtak, ahol azonban magyarok is éltek, ott a nevek mindkét nyelven használatosak -'Voltak. 1945 után a magyarországi németek nagy részét kitelepítették és a csaknem ^üresen álló falvakba olyan magyarok jöttek, akik a háború alatt vagy után hagyták el Szlovákiát, illetve Romániát. Néhány faluban e „népvándorlásnak” nyelvi nyomait is meg tudjuk figyelni. Jó Délda erre Rakasd. Ebben a faluban három névréteg található: a német neveknek többnyire van magyar megfelelője, amely párhuzamos névadás, vagy fordítás terméke. A harmadik (új) rétekben is sok a név, ezeket leginkább a székelyek használják. Például: Kenderfőd magyar változata a német tájnyelvi Hánefkárte ,Hanf- garten’-nek. A székelyek viszont ugyanezt a földdarabot Veteményes-nek hívják, mert ők itt nem kendert, hanem zöldséget termeltek. Hasonlókat szép számmal találunk a kötetben. Gyakran előfordul, hogy ugyanannak a földrajzi pontnak egy nyelven belül is több neve van. Például: Medinán Zrínyi utca; Ren- kec utca, Kis utca. A névadás alapja az elsőnél egy magyar történelmi família, a másodiknál egy ottlakó család, a harmadiknál az utca rövidsége. A párhuzamos elnevezés először a névadás különböző motivációira, másodszor a nevek rivalizálására utal. Néhány szó a kötet felépítéséről: három fejezetre tagolódik. Az elsőben (7—47) a bevezetés mellett többek között a következők találhatók: a népi (szóbeli) és az írásbeli (hivatalos) nevek viszonya; a közzététel elvei; a hangjelölés és helyesírás (röviden német, illetve orosz nyelven is); a rövidítések jegyzéke és a ~ települések nevei. A második fejezet (49— 524) a tulajdonképpeni adatgyűjtés, amely a helységek élő névanyagát teljes egészében felöleli. A falvak és városok anyaga öt részből áll: 1. népi nevek, a község nagysága és lakóinak száma (ha szükséges, településtörténeti magyarázatokkal); 2. a belterület, illetve 3. a külterület nevei; 4. az adatközlők előtt ismeretlen hivatalos és történeti nevek; 5. a gyűjtők és adatközlők nevei. Természetesen a 2. és 3. rész a legfontosabb, amelyekben a ma használatos magyar és német földrajzi nevek nyelvjárási alakjai találhatók. Sok névnél állnak szögletes zárójelben hivatalos és történeti nevek a 19. illetve a 20. századból. Ezeken keresztül tudjuk a nevek életét az idő múlásában megfigyelni. A szerzők egyébként nem közölnek etimológiát, de a nevek egy részénél magyarázatok állnak, ezek a jövendő kutató számára nélkülözhetetlenek. A neveknél azt is megadják, hogy milyen objektumról van szó: utca, kút, tó, domb, csatorna stb. Minden helységhez térkép tartozik, ezeken a neveket számok jelzik. A 2. fejezet függelékét képezi a német nevek magyar-német dialektológia szerinti átírása, ami nagy segítség ezen nyelvjárás kutatói számára. A 3. fejezet tartalmazza a névmutatót (578—841). Az első részben találjuk az adatközlés valamennyi nevét (magyarokat és németeket is) abc-sorrendben. A második részben csak a német nevek vannak, azok, amelyeket a községek, német lakossága használ. így a névmutató- azokat az olvasókat is segíti, akik a magyar nyelvet nem ismerik, de érdeklődést tanúsítanak a német lakosságú falvak és városok földrajzi nevei iránt. Radi llarionov: Dúsa Lajos: A legtisztább ember Vasárnap délelőtt A 'múlt héten összevont szervezetünk vezetője gyűlést hívott egybe a lakótelep tisztaságával kapcsolatban. A gyűlést a tisztiorvos riasztó szavgi nyitották meg, aki beszéde végén dörgedelmes felhívást intézett hozzánk, melyben fokozottabb éberségre és kompromisszumokat nem ismerő cselekvésre biztatott bennünket: — Mindent megteszünk, amit kell, de semmi sem segít, kedves doktor úr — szólalt meg a nyugdíjasok nevében De- l'ev. — ön is láthatja, hiába zárják be sorra az intézményeket, hiába bírságolják még a lakóbizottságokat és magukat a lakókat, az emberek továbbra is szemetelnek, ahogy csak tudnak! Gonosz világban élünk!... — Nekem van egy ötletem — vette át a szót szervezetünk vezetője. — Lehet, hogy naivnak tűnik az önök szemében, de úgy vélem, változtatni kell a taktikánkon. Bírságolás helyett jutalmazzunk! Az egybegyűltek összenéztek. — Rögtön megmagyarázom — folytatta vezetőnk, miután észrevette az általános hitetlenkedést. — Valamennyien tudjuk, milyén csodákat művel az anyagi ösztönzés, ezért azt javaslom: mindenkit, aki betartja a közegészségügyi előírásokat, részesítsük pénzjutalomban, és adományozzuk neki „A legtisztább ember” kitüntető oklevelet! — Kolosszális! Korszakalkotó! — kiáltott fel Szumerova, szervezetünk aktivistája. — Jól van, próbáfjuk hát meg... — mondta a tisztiorvos is, és mivel közeledett a vacsoraidő, mindnyájan igennel szavaztunk, és a gyűlést bezártuk. Mindez pénteken történt. A következő hét keddjén az útkereszteződések minden sarkára egy-egy világos sárga szemetesládát helyeztek el, Pesev, az elnök, Szumerova és De- lev, az erre a célra kijelölt bizottság tagjai pedig egy vén akác mögé bújtak, és figyelni kezdték a járókelők magatartását. A pénzjutalom és „A legtisztább ember” kitüntető oklevél Pesev táskájában lapult, türelmetlenül várva, hogy megjelenljen az ismeretlen honpolgár. Eltelt egy óra, eltelt kettő, hiába. Az emberek siettek, mindegyikük majszolt valamit, különböző papírokat és dobozokat dobáltak a járdára, tülekedtek a villamosok és a trolibuszok előtt, „A legtisztább ember” azonban, akit a bizottság már oly türelmetlenül várt, még mindig nem tűnt fel. De éppen akkor, amikor már indulni akartak, az egyik szemetesláda előtt megállt egy jól megtermett férfi, kivett a zsebéből egy papírdarabot, összegyűrte, és a ládába dobta. Még vissza sem húzta a kezét, a bizottság tagjai máris körülvették. A férfi ki akarta venni a papírt, de amikor látta, hogy nem sikerülhet, elkezdett rohanni az egyik mellékutcában. A bizottság tagjai azonban rögtön utána vetették magukat: Pesev jobbról került elé, Szumerova úgy futott, mint a gyík, és szemből tartóztatta fel, Delev pedig balról állta útját. Néhány perc múlva már meg is állították a férfit. — Micsoda viselkedés ez, uram? Annyit vártunk magára, maga meg elszalad előlünk? Mi oka van rá? — fogta meg a vállát Delev, az elnök pedig kinyitotta a táskáját, és elővette a jutalmat az oklevéllel együtt. — Most pedig — elő amit megérdemel! ön az első becsületes állampolgár, aki teljesen megérdemelten... — kezdett rá ünnepélyes hangon Pesev, a férfi azonban, miközben zsebre dugta a "Borítékot és az oklevelet, félbeszakította: — Nézzék csak! Nem tudom, mi ez a koholmány, amit a kezembe nyomtak, de most már értem, hogy csakis a maguk embere lehetett, bár az, amit a ládába dobtam, csak piszkozat volt, melyben alaposan beolvastam neki. A pisz- kozat alapján írt levélben viszont úgy befűtöttem neki, hogy egész életében emlékezni fog rám! Fordította: ADAMECZ KÁLMÁN Apró ember, félig régi hasonmásom baktat hallgatagon mellettem. Nap süt, incselkedő szél emelgeti a nők szoknyáját. Éles a fény, túl éles még a téli derengéshez szokott szemeknek, csak hu- nyorgunk, gyanakvón, mint a tél utolsó utóvédéi. Próbáló idő a tavasz eleje a magamfajta vasárnapi apukának is. Egy ötéves férfi feltétlen bizalma már egymagában is vallatólámpa, s ráadásul itt a tavasz sok-sok új asszonyt nappal. Hunyoroghatok, de előbb-utóbb vallani kell. — Apu, vegyél nekem valamit! — Mit kisfiam? Csokit? — Nem, nem azt. — Kólát? — Á, nem. Nem kólát. Ilyen et a valami. Csak az biztos, hogy kell. Persze, amíg kellően fiatal az ember, addig könnyebb a valamiket kitalálni. Ismerlek, fiú. Négykerekű petrolkanca kell neked. « — Autót veszünk. Felcsillan a szeme. — Azt! Skodát. Piros Skodát! Fordulunk a bazár felé, az vasárnap is nyitva van. Ott áll a sarkon az üvegbódé, és valamikkel telisteli, csillog- villog, mint egy kirittyentett leányzó. Jó neked, kisöreg. Itt van a világ, benne a mesebeli pavilonok, és persze jóságos nénik ülnek az ablakoknál. Lám, most is ki- pérdül hozzánk a néni, akár a múltkor, és gügyög hozzád. Te ezt nem szereted, félre- húzódsz, még nem tudod, hogy a néninek mást jelent a valami. Ahogy lehajol hozzád, bizony, ezen a pozitúrán is látni, hogy nemcsak a lelke érett meg az anyaságra. Pedig a valami még ennél is bonyolultabb. Nem fér el egy bódéban, de még egy áruházban sem, egyre nagyobb lesz, és egyre távolibb. Eleinte csak várjuk-várjuk, aztán keressük mindenfelé. Közben a jóságos és gügyögésre hajlamos nénikről kiderül egy és más, a világról is, rólunk is. Node a valamiről ... — Apu, vegyél te is egy igazi Skodát! Beleülünk és elmegyünk Pestre. — Nem veszek, kisfiam. Az autó nekem nem valami. — Tessék? Mindig tessékezik, ha nem érti, hogy milyen új ravaszságot eszeltek ki neki. — Az autó nem valami. Az autó csak autó. Most nem szól egy szót sem, valószínű, hogy csalódott bennem. Kicsit töpreng, aztán csak megkérdezi. — Te is valamit akarsz venni? — Igen, valamit. Igaz, én nem venni akarom, csak csinálni, de ez most még nem számít. Az a fontos, hogy én vagyok Valami Apu, és te vagy Valami Peti. Ez tetszett. Ahogy az arca földerül, azon látszik. Melegen süti a hátunkat a nap, jövetben le kell venni a kabátunkat. Egy lépcsőházból csupa fodros mama lép ki csupa fodros kislányával. Egyforma, vakítóan fehér báránybőr mellénykéjük van, kellemes illatot libbent felőlük a szél, ahogy átmennek előttünk a járdán. A fizetésem talán elég lenne a nő kozmetikumaira, elegáns krokodilbőr cipőjére és táskájára. Habár a táskára már nem biztos. Node ez mit sem von le a fodrosok varázsából. Teljes maradna férfiúi csodálatunk, ha nem hallgatnánk végig a ház előtt a kocsiba beszálló kislány nya- fogását. — Tejszínhabot is akarok, csokit is akarok, kólát is akarok ... Anyuuu! Azt a nagy hajas babát is akarom! A fiú még visszafordul a fodrosok felé, aztán egy nagycsoportos óvodás férfi öntudatával ítélkezik. — De buta! Mit lehet erre mondani? Két komoly férfi ballag tovább a vasárnap délelőtti napsütésben. A Dunatáj új száma A Szekszárdon szerkesztett Dunatáj új számának átfutási idejét a nyomda kivételes hosszúra nyújtotta, lassan a következő szám megjelenéséről kellene beszámolnunk. A hetedik évfolyam első számának élén Tornay József versei állnak, Pomogáts Béla, a jeles irodalomtörténész pedig Juhász Ferenc 1955-ben megjelent verseskönyvét, A virágok hatalmát elemzi, azt kérdezve, „mik voltak ennek a költői forradalomnak szemléleti és gondolati forrásai”. Fried István tanulmányának címe: Babits Mihály — összehasonlító szempontból, a szerző azt is megállapítja, hogy Babits „kelet-európai, kelet-közép- európai analógiáinak, megfeleléseinek tüzetes elemzése egyelőre a jövő kutatásának, sok fáradtságot igénylő feladata.” Demény János, a jeles Bartók „piktor” földijére, a száz éve született Herman Lipótra emlékezik, újabb fontos támpontokat adva a további kutatásnak. Tanulmányát Herman Lipót eddig ismeretlen nagyszentmiklósi rajzai illusztrálják. Simon Károly „újabb nyomozati adalékokat” közöl a „Szimák-ügyben”. Szimák (Szmodics) Zoltán egykori dombóvári tanár Juhász Gyula kapcsolatai mellett arról is ismert, hogy Illyés Gyulának osztályfőnöke volt a dombóvári gimnáziumban de Simon Károly másokat is felidéz tanulmányában, mint Gyenis Antalt, Pável Ágostont, több egykori dombóvári tanárt. Takács Lajos Határsértés, zálogolás a Dunántúlon a XVIII. században címen írt tanulmányt, Gaál Attila és Kőhegyi Mihály pedig régészszemmel vizsgálja Tolna megye földrajzi neveit. A gazdag kritikai rovatban Kerék Imre, Bábel Ernő, Salamon Nándor, Bay Endre és Bakonyi István nevével találkozunk. DONÁSZY KÁLMÁN: Májusi emlék Fák között az esti parkon átsuhant a bűvös alkony, lomb se libben, lég se leng, csend üli a végtelent. Visszfényét küldi most a nap, a hárscsúcsok piroslanak, s ez úgy fest az esteli fán, mint rőt fez a vén kalifán. S a dús felső bíborokból alácsorgó színborokból szívünk kortyol, tántorog, mint az ittas vándorok. fgy hull rám az esti bánat, míg mormolom rest imámat: ringass alkony, mámoríts, s tiszta békét rám boríts! Hová tűnt, ki itt a hanton úgy suhant csak, mint a fantom, mint a röpke lepke-fény éji lidérc rejtekén. S merre tűntök szőke fürtök, mely arany sugárban fürdtök? Hol van arca bársonya? Tán nem látom már soha! Itt a sétány, ott a pázsit, mely lomhán az égre ásít, látta lenge lépteit, mint virágit tépte itt. Mind a fűnek, mind a fának sírom ezt, de itt a bánat írja nincs, nem is terem, s gyógyfüvét sem ismerem. Fák közt így az esti parkon, míg leszáll a bűvös alkony, ág se lebben, lomb se leng, könnyen hull csak csöndbe lent. Faust elkárhozása Kádas István rajza
