Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-08 / 83. szám
r 'N ÁPRILIS Névnap: Dénes. 00 A Nap kél 6.09 — nyugszik 19.24 órakor. VASÁRNAP A Hold kél 10.06 — nyugszik 1.58 órakor. Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1889. április 8-án született Szentiörinckátán, és 78 éves korában, 1967-ben hunyt el Budapesten Gyetvai János újságíró, író, a kommunista mozgalom kiváló harcosa. # KIÁLLÍTÁS, ötéves a művelődési otthonunk címmel dokumentumokból, fotókból, kiadványokból, a különböző szakkörök munkáiból szerkesztett kiállítással ad számot eddigi munkájáról, tevékenységéről, szolgáltatásairól a dombóvári városi művelődési központ. A kiállítás április 9-től a hónap végéig tart nyitva. FIZIKATANÁROK KONFERENCIÁJA. Szombaton befejeződött Veszprémben a fizikatanárok országos konferenciája. A háromnapos eszmecserén csaknem 500-an vettek részt, ismerkedtek a tudományág újabb eredményeivel, műhelygyakorlatokon átadták egymásnak oktatási módszereiket és bemutatták a fizikaoktatás hatékonyságát segítő taneszközöket. A konferencia központi témája a magfizika volt, erről tartottak plenáris előadást az Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint az Atommag Kutató Intézet képviselői és írásban elküldte előadását Bay Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, az Amerikában élő jeles professzor is. 4 lottótAjékoztató. A 14. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. Négy találata 86 fogadónak volt, nyereményük 109 096 forint. 3 találatos szelvények száma 7605 darab, ezekre 617 forintot fizetnek. A 2 találatos szelvények száma 202 844 darab, ezek nyereménye 29 forint. * KAPUNYITÁS ópusztaszeren. A téli szünet után újra megnyitotta kapuit az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Az évről évre nagyobb népszerűségnek örvendő kiránduló- helyet tavaly 150 ezren keresték fel; az idén még több érdeklődőt várnak. Magneto- fonos idegenvezetés is lesz: az érdeklődők a bejáratnál hallgathatják meg az emlékhely történetéről szóló tájékoztatást. A történeti múltat idézik a parkban az egykori szeri monostor feltárt alapjai, az előkerült szobrok restaurált másai és más látnivalók. A park skanzen területén a szegedi, szentesi, makói tanyák és parasztházak, a népi építészet remekei állnak, szobáikban évszázados néprajzi tárgyak várják az érdeklődőket. O BÁBMŰVÉSZEK közgyűlése. A Bábművészek Nemzetközi Szövetsége (UNI- MA) magyar központja megtartotta esedékes közgyűlését, amelyen beszámoltak a magyar bábművészet különböző területein az utóbbi négy évben elért eredményekről. A hivatásos és amatőr bábművészek, továbbá a televízió és a filmgyártás bábalkotóit tömörítő szövetség munkaprogramot fogadott el a következő évekre. Megválasztották az augusztusban megrendezésre kerülő drezdai világkongresszus küldötteit, továbbá a szövetség új vezetőségét. Elnökké ismét Szilágyi Dezsőt, az Állami Bábszínház igazgatóját, titkárnak az egri Harlekin együttes vezetőjét, Demeter Zsuzsát választották. Martfű határában épül több mezőgazdasági termelőszövetkezet és állami gazdaság összefogásával az országban az első szövetkezeti sörgyár. A tervek szerint a jövő nyáron már fogyaszthatok lesznek az első szövetkezeti sörgyár — a DAB márka alapján készített — termékei. r Tavaszias idő pisiig' A várható időjárás ma estig: első- sorban a nyugati, délnyugati ország- ‘Mh részben növekszik meg időnként a felhőzet és ott szórványosan zápor, zivatar is kialakulhat. Többfelé-----------------é lénk, néhol erős északi, északkeleti szél várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 15, keleten 20 fok közelében lesz. Ha kistraktor nincs, a ló is megteszi Kiskertben jártam... A tegnapi jó idő, no meg a magok, csírák, rügyek zendülő sürgetése, sok embert csalt,, kényszerített, hogy elvégezze kertjében a legsürgősebb munkákat. Egy Szekszárd környékén tett fényképezőgépes séta alatt megnéztük, kinek mi volt a tennivalója. — czakó — iflfe, ■■■■ ■■■■ Vesztergombi Ferenc kötözött Sólyáék a Csötönyi-völgy- ben borsót vetettek Krumplivetés bérházak tö- Mandula teljes virágában Esztergomi József a szőlőt veben ° permetezte A tűzoltóság jelenti Decsen, az Egyetértés Mgtsz majorjában Ignácz Ferenc tehenész engedély nélkül avart égetett. Az erős szélben a lángok átterjedtek a közelben lévő szalmakazalra, amely rövid idő alatt teljesen leégett. Az okozott kár 63 000 Ft. Ignácz Ferenc ellen eljárás indult. Sióagárd külterületén a Sió partján szintén szabálytalanul tüzelt Sebestyén Zoltán juhász. A mintegy 2 km hosszúságban égő avar sok nyárfát elpusztított. Sebestyén Zoltán ellen is eljárás indult. OL VAST AM A térről Az április szeszélyes hónap. „Fintorait” éppen ezért nem vesszük komolyan, szabad, időnket legtöbben kint töltjük, kiskertünket műveljük, a tavaszi tennivalókat végezzük el. A legnagyobb örömet mégis a gyerekeknek jelenti a hideg, esős időjárás szobafogságából való szabadulás. Benépesülnek az udvarok, játszóterek, és persze előkerül a fiúk féltett „kincse”, a foci is. Lakótelepek bitumenes vagy füvesített pályáin pattog a bőrlabda, vagy a kaucsuk a pingpongaszalon. Már ahol lehetőség van erre. Ám ahol nincs a betonfalak között, keresnek a srácok: közeli építkezések felvonulási területeit, építőelemeit felhasználva búvóhelyül a feldúlt, tankcsapdának beillő mélyedéseket harctérül... És ennek még mindig jobban örül a'család, mintha a járdán vagy a ház oldalán az ablak alatt randalíroznának. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy ez utóbbi szülők a rendezett, biztonságos játszótereket látva saját környezetükre gondolnak, lemondóan sóhajtanak: „Hát nálunk sose csinálják már meg?". Holott így kéne feltenni a kérdést: „Mikor csinálják már meg?”. Mert hát sokszor a kisebb tereprendezés, parkosítás is elegendő lenne... tzs V. országos szövetkezeti szavalóverseny A magyar és világirodalom megismerésének, a szép versek megszerettetésének, a szövetkezeti összefogás, a békés egymás mellett élés eszméjének célzatával szavalóversenyt hirdettek a fogyasztási-, ipari- és mezőgazdasági szövetkezetek országos szervei. A szövetkezetben dolgozó, tizenötödik életévüket betöltött dolgozók, humoros, szatirikus írások előadásával nevezhettek a versenybe. A négy fordulóban a zsűri a mű kiválasztását, a szövegmondás pontosságát, az értelmezés helyességét, a beszéd és kiejtés tisztaságát, a művészi hatást is értékeli majd. Megyénkben százkét fő jelentkezett a versenyre. Az első fordulót április 13-án Szekszárdon, április 14-én Bonyihádon és április 28-án Pakson rendezik. Népi ellenőrzés Ot év munkája A megyei tanács legutóbbi ülésén számolt be az elmúlt öt év tevékenységéről a megyei népi ellenőrzési bizottság. A beszámoló részletes ismertetésére nincs mód, de néhány fontosabb témakör megemlítése nem felesleges. A beszámolási időszakban, a népi ellenőrzés a területileg illetékes tanácsi szervekkel jó és folyamatos munka- kapcsolatot alakított ki, több anyagot önálló vagy kapcsolódó napirendként a testületek is tárgyaltak. A politikai és társadalmi szervekkel tovább fejlődött a kapcsolat, mélyült az együttműködés. Az ellenőrzések összehangolásában további tartalékok vannak, például a társszervek anyagainak folyamatos hasznosításával. A megyei NEB irányító feladatot lát el a területi bizottságok tekintetében, a tervek összehangolásától kezdve a vizsgálatok realizálásáig. Évente egy- egy területi bizottság munkáját részletesen értékeli a megyei NEB. Az elmúlt évek témái közül az alábbiak voltak a legfontosabbak. A mezőgazdasági nagyüzemek szerepét vizsgálta^ népi ellenőrzés a települések népességmegtartó képességének alakulásában. Kiderült — többek között —, hogy a lakosság ott marad helyben, ahol a nagyüzemek kellő gondot fordítanak a háztáji tevékenység támogatására. Vizsgálták az általános iskolai gyermekosztályok elhelyezésének problémáját és a szociális ellátás helyzetét. Megyénkben három év alatt több mint 10 százalékkal nőtt az általános iskolások száma. Elhelyezésük és az étkeztetésük a legnagyobb gondot a városokban jelent. A tantermek száma nőtt ugyan, de ezek nagyobb része csupán szükségtanterem, amelyek hosszabb távon nem megfelelőek. Van fejlődés az iskolavilágítás terén is. A környezetvédelmi vizsgálat megállapította, hogy a környezetvédelmi törvényben és a kapcsolódó jogszabályokban foglaltak végrehajtása — a vitathatatlanul mutatkozó eredmények mellett — összességében nem a kívánt ütemben és területenként igen differenciáltan valósul meg. A népi ellenőrzéshez érkező közérdekű bejelentések száma évente változik ugyan, de az utóbbi 10 év átlagában stagnáló. Az elmúlt évben mintegy 15 százalékkal csökkent a bejelentések száma, ugyanakkor országosan 28 százalékkal nőtt. Az érkezett ügyek említésre méltó nagyságrendjére az a jellemző, hogy már több szervet megjárt, esetenként jogerősen lezárt döntést szeretne megváltoztatni a bejelentő. A bejelentések és panaszok vizsgálata esetenként olyan jelentősebb mulasztásokra is rávilágít, amelyek munkajogi, szabálysértési, sőt, büntető eljárás kezdeményezését is indokolják. Az említett eljárások végrehajtásának általában az a jellemzője, hogy a kezdeményezéstől fél vagy egy év elteltével zárulnak le az ügyek. Indokolatlanul hosszú idő telik el esetenként a munkajogi vétség vagy a károkozás ideje és a fegyelmi büntetés, illetve a kártérítés között. A panaszok száma nem jelentős. A népi ellenőrzés az ügyek intézésére általában az arra illetékes szerveket kéri fel. A megyében folyó népi ellenőrzési munka színvonalának emelése érdekében évente intézkedési terv készül, ebben határozza meg a megyei NEB azokat a feladatokat amelyek végrehajtásával a népi ellenőrzés munkájának hatékonysága tovább növelhető. A megyei tanács ülése a beszámolót elfogadta. népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BEN1ZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítö postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.