Tolna Megyei Népújság, 1984. április (34. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-04 / 80. szám
ei népújság 1984. április 4. Moszkvából jelentettünk... Ki tudja, hányszor olvashattuk már ezt a mondatot: Moszkvából jelenti... De vajon mi minden rejtőzik mögötte? Mi maradt meg azokban a magyar újságírókban, akik egykor a Szovjetunióból tudósítottak éveken át E hatalmas baráti országban szerzett élményeikből ad ízelítőt az alábbi összeállítás. „Félszavakból is...” Vadonatúj, alig kéthetes tudósító voltam a szovjet fővárosban, amikor 1956 után első ízben járt magyar pártós kormányküldöttség a Szovjetunióban, Kádár János vezetésével. Nagy volt az aggodalom, s őszintén megmondhatom, attól tartottam: lesz bizonyos fenntartás, vagy éppenséggel némi bizalmatlanság is a magyarokkal szemben. Ez az érzés azonban csak addig tartott, amíg nem került sor az őszinte beszélgetésekre. Hamar kiderült: aggódnak értünk a szovjet emberek, segíteni kívánnak és amikor megismerkedtek azzal, hogy mit akarnak ebben a nehéz helyzetben tenni a magyar népi demokrácia őszinte hívei, egyértelműen és nyíltan biztosították őket támogatásukról, egyetértésükről. Nem egy alkalommal állt ki a nyilvánosság elé ezen az úton a különböző nagygyűléseken Kádár János és a többi magyar vezető — s a tudósító szinte mérni tudta, hogyan alakul az emberek hangulata magatartása. Sohasem lehet elfelejteni a viharos tapsot ezeken a gyűléseken, amikor arról volt szó, hogy Magyarországon a szocializmus — minden korábbi hiba, nehézség ellenére — győzni fog. Több mint negyedszázaddal később, 1983-ban ismét alkalmam volt elkísérni a Kádár János vezette pártós kormányküldöttséget a Szovjetunióba. A Moszkvában töltött tíz év alatt sokszor láttam, éreztem, hogy az 1957 tavaszán tapasztalt barátság hogyan alakul, fejlődik az immár rendszeressé vált, az élet minden területén megnyilvánuló kapcsolatokban, miként valósul meg az, ami akkor még talán tervnek is merész volt, s milyen őszinte tiszteletet keltenek a Szovjetunióban a magyar kommunisták, a magyar dolgozók sikerei, eredményei. És mégis új élmény volt számomra is, hogy mennyire a közeli barátok, közvetlen munkatársak találkozója volt ez az immár sokadik látogatás. „Félszavakból is megértjük egymást” — mondotta erről sajtókonferenciáján Kádár János, és szovjet kollégáim lelkesen helyeseltek: maguk is így éreztek. S az immár kevesebb számú, de a korábbinál nem kevésbé lelkes hangulatú gyűlésen úgy tűnt, nemcsak a vezetők találkozóinak jellemzője ez a megértés — mindkét országban a hétköznapok valósága lett már ez mindenki számára. KIS CSABA A tudósító nyelvet tanul Egyazon lakóházban éltünk Kis Csabával, aki az MTI-t tudósította, s egyikünk sem panaszkodhatott, hogy problémái lettek volna az orosz nyelvvel. De abban a pillanatban, amikor 1957. október 4-én elhangzott a moszkvai rádióban az ünnepélyes bejelentés, hogy Föld körüli pályára bocsátották az első szputnyikot, valósággal új nyelvet kezdtünk tanulni mind a ketten. Az űrnyelvet ... Voltak dolgok, amikre a szótár sem tudott választ adni. Hogyan is tudhatott volna, amikor eladdig olyasmiről szó sem volt. Először úgy kerültük meg a problémákat, hogy a „naprendszer első mesterséges bolygójáról” tudósítottunk. Később a külföldi sajtóban önkényesen használt kifejezések miatt harcba kellett szállnunk az olyan szavakkal, mint a „műbolygó”, a kikötöttünk a „mesterséges holdnál”. Óriási szenzációnak tekintettünk dolgokat, amelyek ma már hétköznapi szavak egy gyerek számára is: Én például lelkendezve számoltam be arról, hogy az „indítórakéta .. . nyilvánvalóan több fokozatú — valószínűleg három fokozatú”. Azt is izgatottan tálaltam, hogy a mesterséges hold napokig keringhet a pályáján. S sejtelmesen megpendítettem a lehetőségét annak, hogy „esetleg élőlényeket is feljuttathatnak a világűrbe”. Ez viszonylag hamar bekövetkezett, s ma már bizonyára kevesen emlékeznek erre a két névre: Otvazsna- ja és Sznyezsinka. Magyarra fordítva: Bátor és Havaska — ezek voltak később a sztárok a halhatatlan Lajka mellett, „akinek” szobrot is állítottak, összeszámoltam: kilenc sajtóértekezletet tartottak Moszkvában az űrkutyák repüléséről, egészségi állapotáról, s arról, milyen nagy szerepük van az ember akkor már bizonyosra vett, előbb-utóbb elkövetkező űrutazásának előkészítésében. Lajka „igényei” szerint hozták létre az első regenerációs típusú hermetikus kabint, s ezt a gyönyörű állatot hónapokig készítették elő az utazásra. Akkor már senki előtt nem volt kétséges, hogy az első ember, aki majd a kozmoszban jár, a Szovjetunió polgára lesz ... SZABÓ L. ISTVÁN Az évszázad találkozása Az űrhajózási szakemberek három éven át készültek rá, a riporterek csak néhány hétig, de mi, akik a közös szovjet-amerikai űrrepülésről tudósítottunk, nem kevésbé vártuk a Szojuz és az Apolló összekapcsolását. Majd’ kilenc esztendeje történt immár, s — emlékszem — egy rendkívül érdekes szibériai utazást hagytam félbe, hogy időben visszatérjek az eseményre. Elérkezett a nagy nap, 1975. július 17-e. A Szojuz— 19 és az Apolló már Föld körüli pályán keringett és a kijelölt útvonalon közeledett egymáshoz. Az űrrandevú kedvező rádiózási és tévézési időszakra esett, de számomra épp ez okozta a problémát. Az évszázad találkozásáról ugyanis a rádiót és a televíziót egyaránt tudósítanom kellett. A televízió maratoni közvetítést szervezett, hazai szakértőkkel, makettekkel, dokumentumfelvételekkel, s közben nekünk a „helyszínen” minden pillanatban számítanunk kellett a kapcsolásra. Szerencsére, a Kádár János 1957 márciusában baráti találkozón Leningrádban Bródy Sándor utcában tisztában voltak azzal, hogy a program elsősorban a szemnek szól, ezért Moszkvából tőlem és New York-i emberüktől (aki akkor Vértes Éva volt) csak azt kívánták, hogy az esti hírműsorban a legfontosabb mozzanatokról számoljunk be — persze élőben. Ennek ellenére nem maradt más megoldás, minthogy pendlizzek: sikerült egymás melletti riporterállásokat kapnom a sajtó- központban, és amikor Budapesten a szakértők vették át a szót (szerencsére elég gyakran), én szabályszerűen átfutottam a rádiós mikrofonomhoz és jelentettem a legfrissebb fejleményeket. Bevallom; ma sem tudom, hogyan sikerült. Otthon csak az vehette észre a szimultánt, aki ugyanígy, egyszerre hallgatott rádiót és nézett televíziót. 1 *». »■« Inti n ’ r~T. títtta n 1 nninii 11 ifi TU 1131 ffTTiran^n r— p nr ’mill tttíi hihi] ttitü Thomas Stafford (fent) amerikai és Alekszej Leonov Séta a Kalinyin sugárúton szovjet űrhajós a Szojuzt és az Apollót összekötő zsilipkamrában
