Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-11 / 60. szám
2 NÉPÚJSÁG 1984. március 11. Ezt hozta a hét a külpolitikában Hétfő: A Varsói Szerződés országainak javaslata a katonai kiadások csökkentésére — Dzsemajel elnök felmondta az izareli—libanoni megállapodást — Usztyinov marsall, szovjet honvédelmi, miniszter megkezdte indiai h;vatalos látogatását. Kedd: Konsztantyin Csernyenko, az SZKP főtitkára a pártmunkáról nyilatkozott — Befejezte budapesti tárgyalásait Lubomír Strougal csehszlovák kormányfő — Washingtoni tárgyalásai végeztével hazautazott Kohl nyugatnémet kancellár. Szerda: Kádár János Belgrádban Dragoszlav Marko- viccsal, a jugoszláv párt elnökségének elnökével tárgyalt — A KNDK kormányfője levélben válaszolt a szöuli miniszterelnöknek — Eagleburger amerikai külügyminsz- ter-helyettes lemond. Csütörtök: Francia hajók tüzet nyitottak spanyol halászhajókra, az incidens miatt feszültség támadt Párizs és Madrid között — Ugyancsak tengeri incidens történt török és görög hadihajók között, visszarendelték az ankarai görög nagykövetet — Li Hszien-nien kínai államfő pakisztáni látogatása után Jordániába érkezett. Péntek: Mozambik meg nem támadási szerződés megkötésére kész a pretoriai kormánnyal — Véget ért az olasz vámosok sztrájkja — A stockholmi konferencián a semleges és el nem kötelezett országok megegyeztek közös javaslatuk szövegében. Szombat: Mauroy francia miniszterelnök madridi látogatása — Izrael átcsoportosítja megszálló erőit Libanon déli részén, Szidon térségében — Törökország magyarázkodását elfogadta a görög kormány. A hét 3 kérdése 1. Hogyan fogadták a NATO-országokban a Varsói Szerződés államainak új kezdeményezését? Diplomáciai emlékeztető, azaz a múltban gyakrabban használt latin szóval: memorandum ritkán keltett a világban akkora figyelmet, mint a hét elején a Varsói Szerződés államainak kezdeményezését tartalmazó ilyen dokumentum. A hét szocialista ország egymás közötti megállapodása alapján a román diplomácia kapott megbízást arra, hogy az emlékeztetőt eljuttassa a NATO- országok kormányaihoz. Ebben lényegében az áll, hogy a két katonai-politikai szövetség tagállamai a jövőben ne növeljék, hanem csökkentsék katonai kiadásaikat. E végből tárgyalásokra lenne szükség, hogy a katonai kiadások befagyasztása már 1984. január 1-i hatállyal megtörténhessék, azt követően pedig konkrét leszerelési intézkedéseket lehessen meghozni. Margaret Thatcher, brit miniszterelnökasszony fogadta Francois Mitterrand francia köztársasági elnököt, akivel chequersi rezidenciáján bizalmas jellegű tárgyalásokat folytatott. (Teiefotó) A javaslat jelentősége roppant nagy, megfelelően annak, hogy a mai világban a fegyverkezés költségei, a katonai kiadások is hihetetlen magasságba szöktek. A szakértők különböző számokat említenek: van, aki 600 milliárd dollár évi kiadásról beszél, van, aki 700 milliárd- ra teszi ezt az összeget, de egyszer-egyszer már 800 mil- liárdot is lehet hallani! Világos, hogy ha csökkenteni lehetne ezt a nagy-nagy összeget, az egyszerre szolgálná a biztonság megszilárdulását, az államokra nehezedő katonai terhek enyhülését, ugyanakkor pedig sok-sok pénzt szabadítana fel a gazdasági gondok megoldására, a szociális igények kielégítésére. Mégsem lehet azt mondani, hogy odaát, a NATO táborában egyetértéssel fogadták volna a Varsói Szerződés országainak javaslatát. A fanyalgás oka az, hogy ez a kezdeményezés „telibe találja” a NATO urainak épp ellenkező előjelű törekvését. Ott ugyanis az USA évi „tiszta” 3 százalékos sőt, mostanában már 4 százalékos növekedést sürget a katonai kiadások terén. („Tiszta” azért, mert az inflációs ráta leszámítása után kell a 3—4 százalékos többletkiadásnak jelentkeznie.) Nyilvánvaló, hogy az amerikai hadiipar akar így mind több megrendeléshez jutni. Viszont a NATO-országok közül jó néhány számára már nem annyira üzlet, inkább teher a fegyverkezés fokozása. Nem véletlenül ott hallani józanabb hangokat, amelyek a szocialista országokkal való tárgyalás szükségességét emlegetik, s ezért a mostani kezdeményezés fontolóra vételét követelik. 2. Lesz-e nemzeti megbékélés Libanonban? Ha minden jól megy, a most következő héten a svájci Laussane-ban újra tárgyalóasztal mellé ülnek a libanoni dráma főszereplői, a különböző politikai irányzatok és katonai szervezetek képviselői. Egyszer már megtették, de eredménytelen volt a találkozásuk. Akkor talán még bizonyos fokig Dzsemajel elnök sikerének is minősült a nemzeti megbékélésre tett első kísérlet puszta ténye. Most egyértelműen az ellenzék van fölényben: a Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára választókörzete, Moszkva Kujbisev kerülete választási bizottságának elnökétől átveszi parlamenti képviselői megbízó- levelét, miután a március 4-i legfelsőbb tanácsi választásokon a legfelsőbb államhatalmi szerv képviselőjévé választották. (Teiefotó) drúzok, a síiták, általában azok az erők, amelyek Szíriával léptek szövetségre. S e pillanatban a vesztes oldalon állnak a falangisták, a Dzsemajelt támogató, de széthulló csoportok, no meg maga az USA és Izrael! A kudarc leglátványosabb eleme, hogy Dzsemajel el kellett menjen Damaszkuszba, érvénytelenítenie kellett azt a megalázó alkut, amelyet tavaly májusban amerikai nyomásra Izraellel kötött. Érdemes visszaemlékezni, mekkora hozsannával köszöntötte akkor Washington és Tel Aviv azt az izraeli—libanoni megállapodást, amelyet a Camp David-i egyiptomi—izraeli különbéke egyenes folytatásának tartott. A libanoni ellenzék azonban nem tette le a fegyvert. S ha ráerőszakolták az erőpróbát, vállalta... Viszont illúziókat kerget, aki azt hiszi, hogy egy csapásra megoldódott a libanoni probléma. A nemzeti megbékélés előfeltétele egy új libanoni alkotmány létrehozása, amely szükségszerűen a jobboldal befolyásának korlátozásával járna. De ezt például a tévé képernyőjéről ismert, a magát büszkén fasisztának valló idősebb Dzsemajel és a libanoni reakció több más vezetője sem fogadná szívesen. A nyugati támogatóik visszakozása is inkább csak a fizikai jelenlét felfüggesztését jelenti: hajókra szálltak a „bőrnyakúak” és a többiek, de a hajók még ott vannak Bejrút előtt a tengeren. Washington és a többi nyugati főváros új terveket kovácsol. 3. Mire ment Kohl kancellár Washingtonban? Egy nyugatnémet lap karikatúrája a minap úgy jellemezte a bonni kormányfő törekvéseit, hogy Kohl kezében egy mágnes, amelynek két sarkához szeretné vonzani Uncle Sam jellegzetes, sávos-csillagos cilinderét meg a Szovjetuniót jelképező vörös csillagos sapkát... A nyugatnémet sajtó a látogatás előtt nyomatékosan hangoztatta, hogy Kohl Washingtonban az elnököt rá szeretné bírni egy mielőbbi amerikai—szovjet csúcstalálkozóra. A Fehér Házban azonban a jelek szerint nem éreztek „mágneses vonzást”... Kohl egy sajtóértekezleten ugyanis még azt bizonygatta, hogy Reagan is, ő is, szükségesnek tartja a kelet—nyugati párbeszéd újjáélesztését, s „ha lehet, az együttműködést a Szovjetunióval”, — de a vendéglátó amerikai elnök semmilyen konkrét ígérettel ezt nem támasztotta alá. Nem csoda, hogy Moszkvában úgy értékelték a nyugatnémet kormányfő amerikai tárgyalásait, mint amelyek egy „látszat-párbeszéd” létrehozását célozták. Mert a világközvélemény figyelmét el akarják terelni az amerikai rakétatelepítésről és az európai katonai egyensúlynak a NATO javára történő megváltozásáról, azért egyre csak a párbeszéd fontosságáról szónokolnak. Az amerikai— nyugatnémet csúcstalálkozó után is megerősítették Washingtonban azt, hogy nem változtatnak korábbi álláspontjukon, s végeredményben a bonni vendég sem hozakodott elő semmilyen tényleges javaslattal. Az amerikai—nyugatnémet kétoldalú kapcsolatokról, bár nyilván ezek álltak a Reagan—Kohl-találkozó középpontjában, kevesebb szó esett a hivatalos tájékoztatókon. Csak annyit tudni, hogy a kancellár kifogásolta az USA protekcionista intézkedéseit, ugyanakkor, amikor Washington a nyugat-európaiakat a vámsorompók és a saját termékeik állami támogatásának megszüntetésére szorítja. A Süddeutsche Zeitung megjegyzésének így érthető a gúnyos felhangja: „az ilyen konzultációk akkor eredményesek, ha nem érintik a legfontosabb témákat. Például a szövetségen belüli terhek elosztását”. pAlfy József Ronald Reagan amerikai elnök a Fehér Házban Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral tárgyal a kelet—nyugati politikai viszony javításáról és az amerikai—nyugat-európai gazdasági kapcsolatokról. (Teiefotó) Kapolyi László hazaérkezett Prágából Kapolyi László, ipari miniszter hazaérkezett Prágából, ahol — mint a KGST Rádiótechnikai és Elektronikai Ipari Állandó Bizottságának elnöke — részt vett a bizottság 47. ülésén. Az ülés napirendjén a következő kérdések szerepeltek: az elektronikai alkatrészek gyártásszakosításának bővítésére vonatkozó javaslatok, a mikroprocesszoros elektronikus mérőműszerek gyártásszakosításának perspektívái, az URH rádió-hírhálózatok fejlesztési programjának további bővítése, és a televíziós Előkészületek a A svájci Lausanne-ban a hatóságok szinte ostromállapothoz hasonló biztonsági előkészületeket tettek a libanoni nemzeti megbékélési konferencia színhelyének, a Genfi-tó partján levő Beau Rivage szállodának a védelmére. A hétfőn kezdődő konferenciára a hatalmas szállót mindenfelől szögesdrót- akadállyal vették körül, bizonyos részeit homokzsákemelvényekkel és a belátást elzáró lemezekkel védik. képújsághoz szükséges mérő- berendezések fejlesztése a magyar ipar részéről. Prágai tartózkodása alatt Kapolyi László tárgyalásokat folytatott Milan Kubát, csehszlovák szövetségi elektrotechnikai ipari miniszterrel, Eduárd Saul kohó- és nehézipari miniszterrel, valamint Vlastimil Ehrenberger, tüzelőanyag és energiaügyi miniszterrel a kétoldalú együttműködés aktuális kérdéseiről, továbbá találkozott Rudolf Rohlicek és Ladislav Gerle miniszterelnök-helyettessel. tanácskozásra Minden bejárat elé hegyes fémcövek-sorokat erősítettek, hogy megakadályozzák a bejrútiakhoz hasonló öngyilkos teherautós robbantó kommandók erőszakos behajtását. A Lausanne-tól 70 kilométerre levő genfi repülőtérről védőőrizettel ellátott gépkocsioszlopok szállítják majd a résztvevőket a szállodába, ahol a műszaki berendezéseken kívül mintegy 300 rendőr vigyáz majd biztonságukra. A Beau Rivage szállót acél fallal veszik körül. (Teiefotó) PANORÁMA BUDAPEST Szombaton hivatalos látogatását befejezve, elutazott Budapestről az NSZK szövetségi parlamentjének küldöttsége, amely dr. Rainer Bar- zelnek, a parlament elnökének vezetésével a magyar országgyűlés meghívására tartózkodott hazánkban. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Apró Antal, az országgyűlés elnöke és Norman Dencker, az NSZK budapesti nagykövete. DAMASZKUSZ Szombaton rövid munkalátogatásra érkezett Gejdar Alijev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a szovjet miniszterelnök első helyettese. A damaszkuszi repülőtéren a szovjet politikust Abdel Halim Haddam szíriai miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter fogadta, más hivatalos személyek jelenlétében. MOSZKVA Szombaton hazaérkezett Moszkvába Dmitrij Usztyinov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, honvédelmi miniszter, a Szovjetunió marsallja, aki az inidiai kormány meghívására tett hivatalos látogatást az ázsiai országban. PHENJAN Phenjanban közleményben jelentették be, hogy életének 74. esztendejében elhunyt Kim ír, a Koreai Munkapárt KB PB elnökségének tagja, a KNDK első alelnöke. Kertészeti munkák Mözsön (Folytatás az 1. oldalról) most szombaton építette Bar- ta Mihály gépszerelő, Schmidt György állattenyésztő, Balogh Imre traktoros, Feiertag János rakodó, Bányai Lajos traktoros és a segítőtársaik. Nehéz, sáros a föld is, amit ásóval emelnek ki, s dobnak a bordák mellett elterülő keskeny fóliacsíkra, hogy rögzítsék azt. Egy-egy ilyen nagy ház építéséhez — különösen most, ilyen szélben — úgy tűnik, 8—10 ember is kevés. A területet egyébként elosztják maguk között ötfelé, s ki-ki a maga részét műveli, gondozza és szedi „majd. A már felépült, s ennél kisebb házba paradicsomot, amit pedig most készítenek, paprikát ültetnek majd. A szövetkezettől kapják a palántát, a vázakat, a fóliát, a téesz gondoskodik az öntözőberendezésről, az öntözésről, a műtrágyáról,. és természetesen az értékesítésről. A következő munkafázisban eldolgozzák a fólia alatti szervestrágyázott tápanyaggal jól ellátott területet. S hogy mikor? Ez elsősorban az időjárástól függ. Azt viszont remélik, hogy a háztájiban, szabad időben végzett gondos munka idén is meghozza majd a gyümölcsét. dvm Fotó: Cz. S.