Tolna Megyei Népújság, 1984. március (34. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-07 / 56. szám
MÁRCIUS 7 SZERDA Névnap: Tamás. A Nap kél 6.13 — nyugszik 17.38 órakor. A Hold kél 8.16 — nyugszik 22.32 órakor. Hatvan évvel ezelőtt, 1924. március 7-én született Tokióban Abe Kóbó japán regény- és drámaíró. + DOMBÓVÁR fejlesztési terveiről adott tájékoztatót tegnap Csillag László, a városi tanács vb műszaki osztályának vezetője a Dombóvár-szőlőhegyi új klubkönyvtárban. A rendezvényre a művelődési központ egyhetes szőlőhegyi bemutatkozó porgramja keretében került sor. O A TERMÉSZETVÉDELMI területekről láthatnak filmeket, beszélgethetnek a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ természet- baráí-szakkörének tagjai és az érdeklődők ma 17 órakor. A rendezvény a természetbarát-szakkör foglalkozása.-v, KUTATÓ-FEJLESZTŐ csoportot szerveztek a hazai mezőgazdasági kisgépgyártás féllendítésére a Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőtúri Főiskolai Karán. A Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium anyagi támogatásával létrehozott alkotócsoportnak korszerű anyagvizsgáló laboratórium és számítóközpont áll rendelkezésére. Munkatársainak az a legfontosabb feladata, hogy kisméretű, pontos mérésekhez megfelelő vető-, növényvédő és betakarító gépeket tervezzenek a kutatóintézetek növénytermelési kísérleteihez. Az ilyen berendezéseknek ugyanis még ma sincs hazai tervezője és gyártója; ezeket az ügyes kis masinákat mindeddig tőkés országokból importáltuk. Emellett olyan speciális, a legkülönfélébb kézi munkákhoz alkalmas kisgépek tervezésére is vállalkoznak, amelyek jelenleg vagy a nagyüzemeknek, vagy a háztáji termelőknek hiányoznak. A gépeket nemcsak tervezik — el is készítik azokat a főiskola tanüzemében. Ki- szolgáltatás Kifogyott a gázpalackból a gáz. öreg hiba, ha az ember nem veszi időben észre. De előfordul. Az ember ilyenkor fogja a telefont, és felhívja a cseretelepet, innen ugyanis a hírek szerint hazaszállítják a tele palackot. Természetesen pénzért. A rendelésfelvevő felírja az adatokat, majd közli: „csütörtökön délelőtt nyolctól tizenegyig tudjuk kivinni”. Tudniillik az adott körzetbe csak ekkor megy a járat... Se előbb, se később. Most mit lehet tenni? Szabadságot kivenni? Munkaidő alatt elrohanni a „palackmegállóhelyre”? Esetleg megkérni az autós ismerősömet, hogy ugorjon ki a városvégi telepre? Teljesen tanácstalan vagyok. És kiszolgáltatottja ennek a szolgáltatásnak. Hnromnapi hideg élelem után csak annyit tudok kinyögni: maradok alázatos szolgája: dvm Ki kit irányít címmel hangzik el riport a Kossuth rádióban 17 óra 5 perctől. Az idén — kísérletképpen — néhány vállalatnál kibővítették az igazgató tanács és a résztvevők hatáskörét. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben már egyszer ülésezett ilyen új felállásban az igazgató tanács. Milyen reményeket táplálnak az alkalmazottak az új testülettel szemben, s mire számít az igazgató? Ki kit irányít? Miként befolyásolhatja a gyár munkáját, eredményességét az új testület, hogyan szólhatnak bele a vezetésbe? Ezekre a kérdésekre válaszolnak az üzem munkásat, vezetői, a vezérigazgató és az igazgató tanács tagjai. A Reflektor szerkesztőség „Mesélj a nőkről!” című műsorát 21 óra 15 perctől láthatjuk a tévé 1-es programján. A filmben férfiak nyilatkoznak a nők szerepéről, helyzetéről, természetrajzáról. Olyanok, akik foglalkozásuk kapcsán vagy helyzetükből adódóan az átlagosnál több időt vannak nők társaságában. A hazai agykutatás műhelyeiből című hatrészes sorozat első részét vetíti 21 óra 50 perctől a tévé 1-es programja. * MEGKEZDTÉK a munkát a négy megye — Borsod, Hajdú, Heves és Szabolcs — mezőgazdasági nagyüzemeit kiszolgáló nyíregyházi növényvédő állomás pilótái. A harminc repülőgépes — egyenként 2—3 tagú — brigád szinte állandó készenlétben van, hogy amint a köd oszlik és a szél csendesedik, a levegőbe emelkedjen. Sürgőssé vált ugyanis az őszi vetés fejtrágyázása, amit több gazdaság a viszonylag enyhe tél, a talaj kiengedése miatt földmunkagépekkel már nem tud elvégezni. A télutótól őszig tartó időszakban a mezőgazdasági légiflotta összesen 125 ezer hektárnyi területet lát el a térségben. Számításaik szerint a mostani idányben valamennyi nagyüzem igényét képesek kielégíteni. f------------------------------------------------------------------------------------'i Felhő A várható időjárás ma estig: átmenetileg országszerte megnövekszik a felhőzet, szórványosan számíthatunk hózáporokra. Éjszakára csak kissé mérséklődik a sokfelé erős. gyakran viharos északi szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 2—6 fok között. v_______________________________________________________/ Zenesarok a könyvtárban A bátaszéki harminckétezer kötetes könyvtárban — a szolgáltatás bővítéseként — zenesarkot alakítottak ki. A kétszázezer forintos beruházás költségeit az Állami Ifjúsági Bizottság ifjúságpolitikai alapjából biztosították. Két lemezjátszót, két magnetofont, egy rádiót, két hangszórót, négy fejhallgatót, erősítőt, keverőt és az elhelyezésükre szolgáló polcrendszert, valamint a hanglemeztárolót is megvásárolták a könyvtár dolgozói. A középiskolások körében máris népszerű zenesarokban egyelőre — többségében — csak komoly zenét, verseket és a Diákkönyvtár hangszalagon sorozat negyven- nyolc kazettáját lehet hallgatni. Meselemezekből is megfelelő választékkal rendelkeznek. A bátaszéki könyvtár dolgozóinak tervei között szerepel, hogy a művelődés e formájába bekapcsolják az óvodásokat és az általános iskolásokat is. Szeretnék megoldani a lemezen és a kazettán lévő anyagok másolását, valamint — anyagi erőforrástól függően — a zenesarok folyamatos bővítését. Andrási Éva könyvtáros a kívánt lemezt teszi a korongra OL VAST AM Borverseny kakasokkal Lapunk tegnapi, számát olvasva megakadt a szemem a tolnai borversenyről szóló híren. Nem maga az esemény — ami a helyi borosgazdáknak jelentős leginkább — fogott meg, hanem a jutalom. Ugyanis borversenyt másutt is rendeztek már és rendeznek még, de jutalomkakast csak Tolnán adnak. Nem tudom mit jelképeznek a tolnai tarajosok, így csak találgathatok. Lehet, hogy az első hajnali kakasszóig tart majd a versenyt követő bál, vagy netán a vetélkedést', a kakaskodást jelképezi? De elképzelhető az a jelentés is, hogy nemcsak a kakasok kukorékolnak be... Mindenesetre jó versenyzést, jó mutatást kívánok. — él — T ájékoztató Időjárás-előrejelzés Felhős, r r • a rr párás idő Változékony, csapadékos volt az elmúlt egyhetes időszak időjárása. Általában erősen felhős volt az égbolt, de egyes napokon helyenként több órás napsütés is előfordult. Országszerte hullott csapadék. A hét végén, e hét elején megerősödött a szél, helyenként viharos széllökések is előfordultak. A hét közepétől változóan felhős időre lehet számítani. Jelentős mennyiségű csapadék nem valószínű, kisebb hószállingózás lehetséges. A hajnali és kora reggeli órákban sokfelé számíthatunk párásságra, ködre. A kora délutáni órákban a hőmérséklet általában plusz 1, plusz 6 fok között, a kora reggeli órákban —4, plusz 1 fok között várható. Az északi, északkeleti szél átmenetileg megerősödik. Téesz-történetl dokumentumok A TOT titkársága mellett munkabizottság alakult a téeszek, szakszövetkezetek, társulások és a TESZÖV-ök immár történelmi értékű dokumentumainak, kiadványai nak gyűjtésére és rendszerezésére. Olyan kiadványok, visszaemlékezések, helytörténeti anyagok, könyvek, szak- dolgozatok, szociológiai felmérések, fényképek, filmek, jelentősebb publikációk jönnek számításba, amelyek korhű dokumentumai a téesz- mozgalomnak. A TOT munkabizottsága kéri, aki ilyenek birtokában van, s azokat közkinccsé kívánja tenni, az anyagot a TOT titkársága címére (Budapest V., Akadémia utca 1—3.) küldje be és a borítékra írja rá: Dokumentáció. Nélkülözhetetlen anyagok esetén, például alapító okleveleknél, kortörténeti jegyzőkönyveknél stb. fénymásolatokat is szívesen fogadnak. A TOT a beérkezett anyagokat a mezőgazda- sági szövetkezetek házában, a könyvtárban helyezteti el, a kutatók és egyúttal az olvasók rendelkezésére is bocsátva a dokumentációt. A TOT V. kongresszusa tiszteletére 1986-ban téesztörténeti kiállítást rendeznek, jórészt a most összegyűjtött anyagból. A távolabbi terv az, hogy az ópusztaszeri nemzeti emlékparkban a dokumentumokból állandó kiállítást nyitna. A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság Megyei Igazgatósága, Szekszárd, tájékoztatja azokat a dolgozókat, akiknek a családi pótlék, illetve a jövedelempótlék folyósítását végzi, hogy a január hónapra vonatkozó családi, illetve jövedelempótlék folyósításánál technikai hiba miatt csúszás van, ami azt jelenti, hogy február 22—23. helyett egyesek még a mai napig sem kaptak ellátást. Kis türelmüket kérjük, az ok vizsgálata folyamatban van, ha késve is, de mindenki megkapja az őt megillető ellátást. Addig is elnézésüket és megértésüket kérjük. SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság Megyei Igazgatósága Szekszárd Ne hizlalja kövérre sertéseit! JOBBAN JÁR, HA KEDVEZMÉNYES ÁRON ZSÍRSZALONNÁT VÁSÁROL! 1983. augusztus 15-től 1984. március 31-ig kedvezményes zsírszalonna-vásárlási akció a megye boltjaiban! régi ár: 24 Ft/kg új ár: 20 Ft/kg Néptáncosok találkozója g -o^E hét végén a szek- :/%;*szárdi Babits Mihály Megyei Művelődési Központban tizedik alkalommal adnak egymásnak randevút a szövetkezeti néptáncosok. A szombat—vasárnap tartó országos területi találkozó és verseny előkészítésében, és szervezésében Pék Jánosné, a Tolna megyei MÉSZÖV közművelődési főelőadója , is részt vesz. Elöljáróban arról kérdeztük, hogy a szövetkezeti kulturális mozgalomban milyen jelentősége van a néptánctalálkozóknak. — Nagy szerepe van ennek a művészeti ágnak a szövetkezeti mozgalomban. A kétévenként megrendezett területi döntők, majd az országos találkozó és verseny a néphagyományok ápolását segíti, egyúttal a néptáncok bemutatásával felkelteni és fokozni kívánja az érdeklődést a népművészet és a szövetkezeti néptáncegyüttesek munkája iránt. Emellett pedig a szövetkezeti vagy közös fenntartásban működő együtteseknek ezek a találkozók jelentik az igazi szakmai tapasztalatcseréket. — A sorban a kétnapos szekszárdi területi döntő kereken a tizedik. Tekinthető-e ez valamiféle kis jubileumnak? — Nem hiszem, hogy a tízes számnak különösebb jelentősége lenne. Inkább a találkozók folyamatossága jelenti a lényeget. — Egy országos rendezvénysorozat egyik helyszíne lesz Szekszárd. Az ország mely városaiban rendeznek még hasonló területi döntőket? — A sort mi nyitjuk. Március—áprilisban Gödöllőn, Sárospatakon, Kecskeméten és Nagykanizsán találkoznak és minősülnek hasonló céllal a szövetkezeti hagyományőrző és néptáncegyüttesek. Mi nem első ízben rendezünk ilyen találkozókat, a sorban a mostani a tizedik. Hogy miért? Erre bizonyára az a válasz, hogy megye- székhelyünk és megyénk jegyzett a hagyományőrzésben és a néptáncban, emellett az eddigi rendezvények sikere is alátámasztotta a rendezés jogosultságát. — Az előbb az együttesek minősüléséről beszélt... — Azért, mert a területi döntőn — Baranya, Bács- Kiskun, Fejér, Somogy és Tolna megyéből érkező és — fellépő együttes közül tizennégy eleve úgy mutatja be a műsorát, hogy két év munkáját minősítse a zsűri. Éppen ez a találkozó egyik célja. A másik tizenegy együttes — aki nem minősül — pedig azt szeretné a szakmai zsűritől megtudni, hogy munkájában ért-e el fejlődést, egyszóval szakmai véleményt akar kapni tevékenységéről. — Feltűnően sok a hazai induló. Tizenegy Tolna megyei együttes készül a bemutatkozásra. — Ezen nem is kell csodálkozni. Megyénk szövetkezeti hagyományőrző és néptáncegyüttesei állandó résztvevői e találkozóknak. így volt ez mindig. — Milyen tétért táncolnak a táncosok? — A területi találkozón díj nincs. A zsűri a területi döntőkön megtekinti a műsorokat és az idén június 30-án Boglárlellén, Balatonfüreden, valamint július 1-én Siófokon megrendezésre kerülő országos találkozóra és versenyre hív meg együtteseket. Megtisztelés ott szerepelni. szíj A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BEN1ZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.