Tolna Megyei Népújság, 1984. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-07 / 5. szám

1984. január 7.

irshEPÜJSÄG 3

Nehéz év után a következő

sem lesz könnyebb

Érdemes azon töprengeni, hogy miiyen év is volt 1983, mert ezt végiggondolva sok, az idén is használható tanulság, tapasztalat tudatosodhat az emberben.

Milyen volt az elmúlt év? — erről beszélgettünk Tóth Sándorral, a Láng Gépgyár dombóvári gyára pártvezetőségének titkárával.

I

— Ha nagyon röviden kell összefoglalni az évet, mit mond?

_— Azt, hogy nehéz volt, főként gazdasági szempontból. Mégis sikerült teljesítenünk a tervet, 355 millió forint volt a tervezett termelési érték és 384,5 millió a tény. Így visszatekintve is úgy érzem, nagyon megdolgoztunk érte. A körülmények nem voltak éppen ideálisak, Budapesten állnak a nagy értékű és teljesítményű gépek, nálunk nagy gondot okoz az anyagellátás megszervezése, lassan szinte beszerezhetetlenek az egyes szerszámok, összességében nézve pangott a piac, e miatt álltak a gépek, köztük olyan is, amiből csak ez az egy van Közép- Európában. Munkaerőhiány van a központi gyárban, szóval az az igazság, hogy nem felhőtlen az örömünk akkor, ha a sikeresen teljesített tervre gondolunk. A problémához — szerintem — az is hozzátartozik, hogy az anyagyár elöregedett, valahogy nem képesek gyorsan, rugalmasan gazdálkodni, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Az egész gyár átlagéletkora 49 év, és ebben benne van a dombóvári gyáregység a 31,7-es átlagéletkorával. Még tanulságosabb, ha megnézzük a termelő és a nem termelőszféra arányait: a központi üzemben 1300 ember dolgozik. ebből csak 200-an közvetlenül a termelő- szférában, nálunk az 500 összlétszámból 216-an dolgoznak közvetlenül a termelésben.

— Nem lesz ön túlságosan népszerű ezekkel az összehasonlításokkal.

— Erre nem is törekszem, hiszen a tények azok tények, nem lehet nem számolni velük, elmondtam én a gondjainkat a városi pártbizottság ülésein is, valóban nem lettem nagyon népszerű a nézeteimmel, de az én kezemből nem vette ki senki a kalapácsot. Lakatos vagyok, máshoz is értek, most szerszámgazdálkodási csoportvezető vagyok.

Ja, el ne felejtsem, hogy részt vehetünk a vállalati pártbizottság ülésein, pedig szervezetileg nem oda tartozunk, ez is ennek az évnek az eredménye volt. Jó, hogy pártszervezetileg ide tartozunk Dombóvárhoz, ahol élünk és dolgozunk, de ez azzal a hátránnyal is járt, hogy nem tudtunk beleszólni a nagyvállalat ügyeibe a pártfórumokon, és ez sok esetben információhiányt is jelentett, hiszen az természetes, hogy ha több lépcsőn keresztül jut el egy információ valahova, az már nem ugyanaz, mint első kézből. Most ez a gond már részben megoldódott, tartjuk a kapcsolatot a vállalati pártbizottsággal is.

— A politikai munkát tekintve, milyennek látta az elmúlt évet?

— Abban is a gazdasági munka volt a legnehezebb, szinte napról-napra oda kellett állni az emberek elé agitálni, hogy meg lehet, meg kell oldani a feladatokat. De sokszor kellett megmagyarázni, hogy most miért nincs anyag. Tavaly nem volt béremelés, és az eredményeink ellenére az idén sem lesz, amit megint csak nem lesz könnyű megmagyarázni a dolgozóknak. A pártmunkában mindenesetre bevált az új szervezeti felépítés, 1980 óta működik három alapszervezet, egyenként tömörítve az egy munkaterületen dolgozókat, így ütőképesebbek a pártszervezetek, szerintem léptünk előre a XII. kongresszus határozatainak megvalósításában. Sok újat kipróbáltunk, részben sikeresen.

— Minek tulajdonítja az eredményeket?

— Elsősorban annak, hogy jó kis csapat a mienk, szeret és akar dolgozni. Sok újítást bevezettünk, a hegesztőknél kipróbáltunk egy új bérformát, termékbérezésnek nevezzük. Ez röviden azt jelenti, hogy egy termék előállítására határozzuk meg a bért. és persze, a határidőt, ha rövidebb idő alatt megcsinálják, akkor is megadják a teljes bért. Sikerült gazdasági munkaközösségeket létrehozni, pedig nagy volt az idegenkedés.

I — Miért?

— Az emberek nem ismerték a lehetőségeket, nyilván féltek az újtól, a bizonytalantól is, most már 7 gmk működik, 56 fővel, főként olyan részegységeket gyártanak, amelyeket eddig bérmunkában csináltattunk meg, másutt. Ehhez hasonló megoldás, hogy tavaly nem túlóráztunk, a művezetők megkapták a végtermékre a pénzt, ha megcsinálták 8 óra alatt, kiadtuk rá a bért is.

— Két műszak van, mikor lehet „géemkázni”?

— Csak hét végén, szombaton és vasárnap. Most, őszintén szólva azt keressük, hogy miért tudnak az emberek ebben a formában hatékonyabban dolgozni. A tapasztalatokat nyilván hasznosítani lehet.

I

' — A politikai munkában mi volt a legnehezebb?

— Talán a pártépítés, az az igazság, hogy sok párttagságra alkalmas fiatalember van a gyárban, akiket már a szocializmus nevelt, annak meggyőződéses hívei, mégis nehéz a tagfelvétel, mert ha valaki a korábbi életszínvonalát tartani akarja, akkor többet kell dolgoznia, vagy a gyárban, vagy otthon, a háztájiban, esetleg maszekol- nak is. Kevés az emberek szabad ideje, ami a pártépítést más vonatkozásban is megnehezíti. Egyre több munkába kerül a politikai rendezvények, vitakörök megszervezése a bonyolult idő- egyeztetés miatt, így is előfordult, hogy időpontot kellett változtatnunk. Annak ellenére így van ez, hogy az emberekben nagy a politikai érdeklődés, szeretnék érteni a világban zajló eseményeket, de a valóban szabad idő egyre kevesebb. Az idén tovább nehezíti a helyzetet, hogy két órával kevesebb idő alatt kell ugyanannyit termelnünk.

— Már megint a termelésnél tartunk, visszatérve a pártmunkára, mi számított sikernek?

— Ilyen nehéz körülmények között talán minden annak számít, amiben előbbre léptünk. Részben siker volt a pártnapunk, kaptam is érte letolást.

| — Hogy-hogy, és kitől?

— Deák Gábor, a XII. kerületi pártbizottság első titkára tartott pártnapot, voltak vagy 200-an, még a délutános

műszakból is vállalták, hogy eljönnek, ledolgozva a kiesett időt. Előtte szóltam az előadónak, hogy háromnegyed négykor többen el fognak menni, hiszen mennek a buszok, ezért úgy időzítette a modanivalóját, hogy egy és negyed óra alatt befejezte. Sokan még maradtak volna, tőlük kaptam a letolást.

Sikernek számíthatjuk, hogy jó a kapcsolatunk a gyáregységvezetővel. Rengeteg vita volt a párt- és az állami vezetés között az elmúlt évben is, de mindig sikerült megtalálnunk azt az ésszerű megoldást, minden gondot megbeszélünk, hiszen ugyanazért a célért dolgozunk valamennyien. Sikerült kiharcolni a saját üzemorvost, csökkent is a táppénzes napok száma. Azt is elértük, hogy január elsejétől van gyáregységvezető-helyettes. Nevetséges volt eddig is, hogy az igazgatónak kell műszaki kérdésekkel foglalkoznia.

— A magánéletében hogyan alakultak a dolgok, hozzátéve, hogy tagja a városi pártbizottságnak és 1976 óta munkásör.

— Olyan év volt, mint a többi, nem történt semmi különös. Két nagy fiúnk van, az idősebb itt harmadéves lakatostanuló, a kisebb hetedikes, a feleségem is itt darus, két műszakban. A fennmaradó időben „van” magánéletünk, és ez nem sok. A feleségem itt, a gyárban szokta számon kérni, amit otthon nem végeztem el. Háromnegyed hatra járok, az év utolsó hónapjaiban nem igen érek haza este hat előtt. Talán az idén eljutunk az NDK-ba, tavaly nem tudtuk összeegyeztetni az időnket az ismerős házaspárral.'

— Végül mit vár 1984től?

— Ez az év sem lesz köny- nyebb, az már biztos. A munkáslakásépítési akciótól nagyon sokat várok. Húsz lakáshoz kaptunk telket, a gyári alapból fizetjük a bérleti díjat, a gépeink kiássák az alapot, fuvarkedvezményt adunk, megpróbáljuk együtt beszerezni az építőanyagot. A leendő tulajdonosok különféle szakmákat képviselnek, szerintem igen gyorsan elkészülhetnek ezek a lakások. Kitűnő partnerre találtunk a városi tanácsban is, az OTP is gyorsan intézkedett és segítségünkre volt. Az az igazság, hogy ma már többet kell tenni azért, hogy meg tudjuk tartani a dolgozóinkat. Úgy sejtem, hogy ebbe az akcióba bekapcsolódnak majd a szocialista brigádok is. Egyszóval nagyon sokat várok ettől a dologtól, hiszen húsz dolgozónknak a lakásgondja oldódik meg. Tagja vagyok az OTP tanácsadó testületének is, ami nagyon érdekes és hasznos dolog is, közvetíteni tudjuk a 'Takarékpénztárak, a dolgozók gondjait, kívánságait. Eddig még nem akadt olyan probléma aminek a megoldását nem találták volna meg.

Jó lenne, ha jövőre több időm jutna beszélgetni a párttagsággal és természetesen a pártonkívüliekkel. Szerencsére a gazdasági munkám olyan, hogy gyakran kell a dolgozók közé mennem, ahonnan eljöttem, így ezért módom nyílt a közvetlen megbeszélésekre. Sokkal több idő kellene erre is, hiszen csak a beszámoló taggyűlések előtt elbeszélgetni a tagsággal nagyon kevés. Még a folyamatos mindennapi kapcsolaton túl, több személyes törődést várnak el — joggal — tőlünk. Természetesen én is igénylem az őszinte beszélgetéseket.

— Kívánom. hogy tervei sikerüljenek.

1HÁBOSI IBOLYA

HÉTRŐL iTTfiT-T^

HlRREl

HÍRRŐL

Múlik az idő. Erre a „filozofikus” megállapításra azért kerüt sor, mert egy új esztendőből ismét eltelt egy hét. Hétről hétre rovatunkban így hétvégeken visszatekintünk hírről hírre járva, hogy miről is számolt be lapunk. Ezt a hagyományt folytatjuk az új év első hetén is.

Idő és munka

Az időmérők gyönki orvosának cégére

Az idő múlására egyébként az a hír hívta fel a figyelmet, amely egy új időmérő születéséről tudósított. Ebből megtudtuk, hogy egy fiatal elektromérnök társaival együtt tervezett és meg is épített, szomszéd megyénk székhelyén, Pécsett, egy óriás, az országban legnagyobbnak számító digitális kvarcórát. A három négyzetméter nagyságú óralapon hetven centiméter magas világító számok jelzik a vásárcsarnok árusainak és vevőinek az idő múlását. Digitális kvarcóra. Ma már nem is jelent voltaképpen nagy szenzációt, hiszen minden tizedik általános iskolai tanuló kezén ilyen kis okos szerkezet mutatja az általa mért pontos időt. Sokat és egyre többet tudnak ezek az órák. Lehet, hogy egyedül vagyok véleményemmel, én mégis idegen- kedek tőlük, csakúgy, mint a szintén sikeres és népszerű zsebszámológépektől. Mert nem találom bennük a 2x2 egyszerűségét, józanságát. Gondoljunk itt egy pillanatra azokra a pásztoremberekre, akik nyájaik mellett az éjszakában a csillagok állásából mondták meg. hogy mennyi idő van. Örömmel emlékszem arra a pillanatra is, amikor édesanyám szőlőmunka közben a Nap vetett árnyékából állapította meg tíz percnyi eltéréssel, hogy az óráknak hányat kell mutatniuk. A pontos időmérőkkel azért barátkozom mégis, mert feltételezem, hogy valamennyiünktől a munkánkban végzett pontosságot is megkövetelik.

Kőt napról

Az év első telefoninterjúja az elmúlt év és az új első napjának leltáráról számolt be. Arról, hogy a Gelka, a DÉDÁSZ, a fűtőmű, a Víz- és Csatornamű Vállalat, a tűzoltók, a mentők, a rendőrség szolgálatot teljesítő ügyeletesei milyen eseményeket jegyeztek fel naplóikba. Nem volt gondtalan ez a két nap. Valamennyi megkérdezett aprónak, jelentéktelennek minősítette ugyan a jelzett problémákat, amelyeket munkájuk során meg kellett oldani, ám ez is relatív és nézőpont kérdése. Mert bizonyára a hibabejelentők másként látják. Elképzelem annak a hetvenkét háztartási gépnek a tulajdonosát, aki szilveszter délutánján a Gelka hívószámát kénytelen tárcsáz'ni, vagy a meghibásodott gépével együtt gépkocsiba ülni. Azt is elképzelem, milyen arccal fogadta az újévi jókívánságokat a szekszárdi déli fűtőmű szakmunkása, aki azokban az órákban tapasztalta az egyszerű tényt, hogy kilyukadt a kazán. Vagy egy másik dolgozóét, akinek vízszivárgást kellett elhárítani. Különös esemény nélkül zajlott le a két nap, jelentették ki a mentők is. Örömmel tették hozzá, hogy gyermeket alkoholmérgezéssel nem kellett kórházba szállítani. Akadt viszont három felnőtt, aki ilyen munkát adott a mentőknek, de mint kiderült, ez szürke hét végén is megesik. A rendőrségnek sem kellett rendet és nyugalmat zavaró incidenshez kivonulnia. Bár igaz, hogy ezen a két napon más mércével mérünk mindent, nem árt azért tudni cselekedeteink határait. Igazolja ezt az az egyetlen halálos baleset, amely Pincehelyen történt, ahol egy ittas ember árokba esett, és belefulladt.

Utazók

Ki így, ki úgy töltötte az óévbúcsúztatót. Ki-ki a lehetőségeinek és igényeinek megfelelően. Az utazással foglalkozó irodáknak évek óta programjain szerepel, hogy szilveszterkor 4—5 napos külföldi kirándulásokat szerveznek. Az ilyen csoportos utazások középpontjában természetesen mindig a szilveszter áll. Minden útnak csoporttól függően más-más hangulata van, hiszen különböző rétegekből kovácso- lódnak össze — rövid időre bár — az emberek. Egy valamiben azonban, sajnos, közösek. Abban, hogy mindegyikben kitör a vásárlási láz, amikor egy-egy idegen város főterén megáll az autóbusz. Lehet, hogy ez magyar betegség? Nevetségesnek hat, de ki lehet válogatni megszólítás nélkül a magyar turistákat a szomszédos országok szilvesztert váró forgalmából. Különös ismertető jel, hogy egyik üzletből a másikba rohannak. A bejelentési kötelezettségek izgalmában aztán elmennek a műemlékek, múzeumok, szobrok, hegyek, völgyek mellett, úgy, hogy azok már szinte sosem kerülnek útibeszámolójuk leltárába. Sokan és egyre többen utaznak külföldre az IBUSZ paksi irodájának szervezésében is. Az elmúlt évben Ausztriába, Bulgáriába, Csehszlovákiába, Jugoszláviába, NSZK-ba, Szovjetunióba és Törökországba utaztatott összesen 16 csoportot és háromszáz magánszemélyt. Nem kis szám ez. Ezúttal azért nem kerestünk megyei összesent, mert az egy következő hét híreiben szerepel majd.

Olvasó népért

A szekszárdi Alisca lakótelep könyvtára is segíti a mozgalmat

I

Az imént „vásárlási láz”-ról esett szó. Egy másik hírben ugyancsak vásárlásról olvashattunk, itt azonban pozitív előjellel. Hírekben szerepelt, hogy a Szekszárdi Húsipari Vállalatnál könyv- és hanglemezvásárt rendeztek. Az év utolsó ünnepnapjai előtt. A kétnapos vásárban a 22 800 forintos forgalom Igazolta, hogy „kell a jó könyv”. Ezzel az idézett mondat- részlettel harmadszor hirdetnek pályázatot országos szervek. Jó volna, ha ez nem kampány lenne, hanem pedagógiai nevelő munka. Évtizede már annak is, amikor első olvasótáborok megkezdték munkájukat. Itt fiatal írók, szociológusok, népművelők, művészek együtt olvasnak, játszanak, hogy ezekből az olvasóközösségekből hazatérő fiatalok tájékozottabban, az új könyvek iránt nyíltabban, kíváncsibban járjanak a világban. Az olvasótáborok részei annak a mozgalomnak, amelyet Darvas József indított az „olvasó népért”. Nem elég azonban, hogy a könyvet vásárlók száma nőtt az elmúlt év statisztikáiban, hogy többen forgatják a könyvet. Az sem mindegy, hogy mit és hogyan olvasunk. Az olvasási kultúra fejlesztését szolgálják a mozgalom vezetőinek szándékai. A legfontosabb lenne, hogy a felnőttek, a szülők a gyerekeikkel már egészen kicsiny korukban szerettessék meg a könyvet. Hogy majd felnőtté válva ne jelentsen fizikai fáradságot az olvasás. Egy régi felmérés alapján az 1950- es évek elején a felnőtt lakosság 25 százaléka volt rendszeres olvasó, másik 25 százalék alkalmi, a lakosság fele azonban egyáltalán, vagy csak alig olvasott. Az adatok régiek, de egy új felmérés is alig mutatna más képet.

Szándékosan válogattuk az első hét híreiből a békés hangulatúakat, hogy hasonlókat kívánjunk a következő 51 hétre is.

DECSI KISS JÁNOS