Tolna Megyei Népújság, 1984. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-04 / 2. szám
A NÉPÚJSÁG 984. január i. Mindenütt otthon Bánffy György portréja — Honnan indult el Bánffy György, mi vezette el a színpadhoz? — kérdeztük a színészt beszélgetésünk bevezetéseként. — Budapesten születtem ugyan, de egri vagyok. Ott nevelkedtem 15 esztendős koromig. Az édesanyám is egri származású, és egykoron Pápay Klára néven ismert színésznő volt. Az ő múltja is hozzájárult ahhoz, hogy a színészi pályán kötöttem ki. A vers, a színház világa korán megfogott. Fiatal fiúként sokat játszottam statiszta és epizódszerepekben. Végül így kerültem be a főiskolára is, miután ezt a világot any- nyira megszerettem. — Könnyű, vagy nehéz volt az indulás a pályán? — Végül mire jut még ideje ennyi kötelezettség mellett? — Fájdalmas kérdés. Bizony, magánéletemre időmnek csupán töredékét fordíthatom. Két gyermekem közben felnőtt. S egyetlen szen— A főiskola befejezése után, sőt, már hamarabb is a Nemzeti Színházba kerültem és kisebb epizódszerepeket kaptam a Hamletben, az Ozorai példában ... Gördülékenynek tűnt az indulásom. A fiatalos hév, nyíltságom azonban összeütközésbe sodort a színház vezetőségével, és három év után felmondtak . . . Az utána következő hat évről nem akarok most beszélni. Az első évtized így hát nem hozott sok örömet és bizonyosságot, hogy valóban erre a pályára születtem. Csak, amikor Pécsre kerültem, az ott töltött évek adtak bizalmat. Voltak kétségeim, felvetődött bennem olykor az újrakezdés gondolata is, hogy talán más pályát kell választanom. Pécsett azonban a pálya szeretete átváltozott valódi hivatástudattá. Azóta sem unott, sem foghegyről vett feladatot nem ismerek. Pécsett tizenkét esztendő alatt- kijártam azt a pótfőiskolát, amit minden színésznek el kellene végeznie. Évről évre ott olyan feladatokat kaptam, hogy hálás vagyok a sorsnak, amiért így alakult a pályám. — Mit jelentett önnek vidéken színészkedni? — Valójában Budapesten éltem, úgy jártam le Pécsre. Egy sor gonddal küszködve, főleg a színészegyeztetés gondjai jelentettek állandó problémákat. Nem tartoztam a mellőzött színészek közé, pódiumon, vagy éppen a filmgyárban gyakran kaptam szerepeket. Ismert az ország, s ezt főleg a III. Richárd televíziós közvetítésének köszönhettem, amelyet a pécsi színházból sugároztak. (Dohai Vilmos rendezte.) Sokat köszönhettem Lendvai Ferenc és Sík Ferenc rendezőknek is. — Már jó ideje Pesten él és dolgozik. — Tizenhárom éve pesti színész vagyok. Még Benedek Árpád hívott át a József Attila Színházhoz vezető színésznek, amit nem utasíthatBánffy György és Szabó Éva a Pajzán históriák című zenés játékban tam vissza. A színházban eltöltött következő évtized azonban vezetőségváltozás következtében, nem sok jót hozott számomra. A második vonalba szorultam, és évek teltek ef, amíg a pécsi évekhez hasonló nívójú szerepekhez jutottam ismét. Nem tartozom a kétségbeeső színészek közé, s a kényszerű mellőzöttséget kihasználva megszerkesztettem két irodalmi összeállítást anyanyelvűnk védelmében, és az anyanyelvet szeretők számára. „Az ékes, édes anyanyelvűnket”, dr. Szilágyi Ferenc segítségével és „Az anyád nyelvét bízták rád a századok”-at. Ezt a két összeállítást az ország számtalan helyén, több mint ezer alkalommal mondtam el színházakban, irodalmi presszókban, egyetemeken, mezőgazdasági munkások előtt, falusi iskolákban, könyvtárakban, munkásklubokban. Mindenütt otthon éreztem magam. En hiszek ebben a munkában. Meggyőződésem, hogy a színészettől ma nem választható el a népművelés. — Mindezért 1979-ben megkapta a SZOT-dijat. Méltányolták szellemi erőfeszítését. 1983-ban elnyerte a Kiváló Művész címet is. Alkata szerint milyen színészi feladatokra vállalkozik legszívesebben? — Szerencsés alkatúnak tartom magam. A pályám bizonyítja, az ízes paraszt-szerepektől kezdve a hősi Sha- kespeare-i figurákon át a bolondozó, éneklő Higgins- professzorig mindenféle-fajta szerepet eljátszhattam. — Üoy tudom, tanít is? — Eléggé közismert, hogy munkámban a magyar nyelv szabályait igyekszem megtartani, szép lehetőségeit érvényesíteni. Ez bizonyára feltűnt a Zeneakadémia vezetőségének is, ezért hívtak meg 1978-ban az ének-tanszék beszédtanári munkájára. Egy évvel később már kinevezett egyetemi docensként tanítottam, és tanítok ma is. Szeretek tanítani. Ilyen irányú hajlamom vezetett el a munkásszínjátszó, irodalmi körök vezetésére. Tizenhat évet töltöttem a telefongyári színjátszók csoportjánál. Egy oktató számára mindez igazi öröm! Németh Lászlóval vallom én is: „Aki a fiatalsággal foglalkozik, annak a szelleme tovább marad fiatal.” — Hogyan látja önmagát ma a színész? — Az önismerethez valóban elengedhetetlen néhány évtized a pályán. Igyekszem a munkámat önmagamhoz igazítani úgy, hogy ne üsse a saját egyéniségemet. Kiegyensúlyozott ember vagyok. Benső biztonságom van. Az elmúlt években véghezvittem valamit, ami a magyar nemzeti kultúrát erősíti. — És az 1983-as esztendő mit hozott a színésznek? — Ez az év ismét pályám felívelő szakasza volt. Két kiváló színészi lehetőséget kaptam. Az egyik Nemes- kürty Istvánnak számomra írt színműve Jósika Miklós életéről, melynek nagy sikere van a Reflektor Színpadon, Kerényi Imre rendezésében. A másik feladat a József Attila Színház vigadóbeli vendégjátékaként Széchenyi István színpadi megjelenítése Siklós Olga rendezésében. Pályámon néhány színművet tekintek életem színészi csúcsának: III. Richárdot, Oedipus királyt, Bethlen Miklóst, de úgy érzem, Széchenyi- alakításom is ezek szintjére emelkedett. Bánffy mint Széchenyi A legnagyobb magyar című monodrámában vedélyemnek, a vadászatnak is csak ritkán hódolhatok. SZÉMAHN BÉLA SZOVJETUNIÓ A leszült nemzetközi légkörben különösen üdítően hat a tárgyilagos hang. John Kisernek és Borisz Kurakin- nak, a Licenzintorg Külkereskedelmi Egyesülés vezér- igazgatójának a folyóirat által szervezett párbeszédében az amerikai külügyminisztérium technikai újdonságokkal foglalkozó szaktanács- adója azt fejtegeti, amiről otthon ilyen címen írt cikket: „Technológia. Sokat tanulhatunk az oroszoktól”. Ugyancsak tárgyilagosan, egyszersmind elismerően számol be a Szovjetunióban szerzett tapasztalatairól Amadou Mahtar M’ Boww, az UNESCO főigazgatója. Az országba látogató Rudolf Mössbauer Nobel-díjas nyugatnémet fizikus méltatja a tudományos együttműködés laboratóriumokon túlmutató hatását, s azt is elmondja, hogyan vesz részt hazája háborúellenes mozgalmában. Pjotr Nyeporozsnyij, a Szovjetunió energetikai és vilamosítási minisztere, a KGST villamosenergetikai á- landó bizottságának elnöke terjedelmes cikkében végigtekinti azt az utat, amelyet a szovjet népgazdaság a lenini GOELRO-tervtől az Egyesített Energetikai Rendszerig megtett. Egy másik írásában kijelöli a Paksi Atomerőmű helyét a KGST- országok és Jugoszlávia atomenergetikai programjában, és vázolja a szocialista közösség országainak ilyen irányú terveit. A vállalati érdekeket közvetlenül érvényesítő magyar —szovjet együttműködés sikeres példáját szemlélteti dr. Kozma Ferenc, az ÉMEX- PORT vezérigazgató-helyettese Az egyszerű szállítástól a harmadik piacon való közös fellépésig című interjújában. A kulturális érintkezés sok tanulságot és maradandó élményt adó eseményéről vall Lukács Ervin karmester, kiváló művész, az Állami Hangversenyzenekar és a Budapest Kórus élén a közelmúltban tett szovjetunióbeli hangversenykörútjára emlékezve. Sok érdekes adattal és epizóddal jellemzi- a moszkvai színházi életet a Teltház c. összeállítás. Egy rigai merész és következetesen végrehajtott szociális és közművelődési elgondolásról szól a Gyermekpalota „saját zsebből” című képes riport. Minszk városépítészeti műhelytitkaiba nyújt betekintést a Hét domb között sok emelet c. írás. Szinte kizárólag köznapi epizódok felsorakoztatásával érzékelteti Leningrád lakóinak és védőinek hősies helytállását a kilencszáz napos blokád megtörésének 40. évfordulója alkalmából közölt történeti visszapillantás. Részben a háború alatt elkallódott műkincsek révbe jutásáról szól a Cipőüzletből közgyűjteménybe c. rövid írás. LÁNYOK,ASSZONYOK Hja Osztapenko kapitányra, a hős parlamenterre — akit 1944. december 24-én a fasiszták Budapest határában agyonlőttek — emlékeznek vissza a szülőföldjén készült A hőstett eredete című riportban. Jurij Gagarin űrhajós édesanyjának, Anna Gagari- nának a visszaemlékezéseit folytatásokban közli a lap. Ezúttal a második rész következik. A Teberdai Természetvédelmi Terület életéről számol be az Ott, ahol a Teber- da zúg című képes riport. Mint a muzsikusok címmel Abházia egyik ismert teaszedő nőjéről közöl -portrét a Lányok, Asszonyok új száma. A Még nem felnőtt, de már nem is gyerek című írás a kamaszkor élettani, pszichológiai sajátosságait elemzi, s tanácsokat is ad a szülőknek kamaszkorban lévő gyermekeik neveléséhez. Színesen illusztrált 1984-es naptárt tartalmaz, a gyerekeknek mesét, a divat iránt érdeklődőknek téli divatbemutatót kínál a Lányok, Asszonyok januári száma, A BAM ritmusa című képes riport témája: a tíz éve épülő Bajkál—Amur vasútvonal. Téli szovjetunióbeli utazási programokat ajánl az olvasóknak az IBUSZ moszkvai kirendeltségének vezetője, Rózsa András. „A szivárvány minden színe” című írás Litvániába kalauzolja el az olvasót, ahol hagyományos népművészeti ág az övkészítés. A fonott, sodrott, szövött, kötött övék rendkívül változatosak, színesek, díszesek. Találkozás a határon, ösz- szel a Kárpáton túli területen Beregszászon találkozóra gyűltek össze a mezőgazdaságban dolgozó fiatal nők három szocialista ország határmenti vidékéről: Kárpát- Ukrajnából, Szabolcs-Szat- már megyéből és Kelet-Szlo- vákiából. Erről találunk érdekes beszámolót a lapban. Potoczky Júlia cikkében hírt ad arról, hogy szovjet— magyar koprodukcióban film készül Kálmán Imréről, a „csárdáskirályról”. szputnyik Bőkezű Szibériám címmel közli a lap januári száma Valentyin Raszputyin, az egyik legnépszerűbb szovjet kortárs prózaíró vallomását szülőföldjéről, annak szépségéről és gazdagságáról. Vitalij Korotics szovjetukrán költő a közelmúltban az Amerikai Egyesült Államokban járt. Visszatérte után Sérült lelkek címmél tanulmányt írt, amelyet a Szputnyik új számában olvashatunk. Valentyin Janyin, a Szovjet Tudományos Akadémia levelező tagja A tizedik század egy napja című tanulmányában — mely elsősorban talán a történészeknek jelent érdekes olvasnivalót — a 988-as és a 989-es évekbe „lapoz vissza”, amikor Oroszországban tért hódított a kereszténység. Ki ne olvasta volna gyermekkorában Robert Louis Stevenson, Dániel Defoe, Jules Verne regényeit, amelyekben trópusi szigetekről, tengeri ütközetekről, titokzatos írásokról, cserzett bőrű, fülükben karikát, fél szemükön fekete kötést viselő kalózokról van szó. A Szputnyik Kalózok tegnap és ma című publikációja szerint a kalózkodás ma is virágzik. Egy szovjet óceánjáró hajó kapitánya nemrég újságíróknak elmondta, hogy hajóját a Dél-Kínai-tengeren kalózok vették üldözőbe. A szovjet dízelmotoros hajónak csak azért sikerült megmenekülnie, mert gyorsabb volt, mint a kalózok hajói. Az utóbbi időben a kalózok közül egy kínai hölgy, név szerint Vong asszony tett szert a legnagyobb hírnévre. Azt mesélik, ma már közel jár a hatvanhoz, és a „vállalkozást” a férjétől örökölte. A nyugati sajtó versengve ír Vong asszony hangtom- pítós pisztolyairól, amelyek Belgiumban vagy az USA- ban készülnek, és mindegyik kisebb vagyont ér. Ugyancsak sok szó esik villámgyors helyváltoztatásairól: ma a Fülöp-szigeteken tűnik fel, holnap Hágában, két nappal később Hongkongban, a hét végét pedig már a francia Riviérán, Monte-Carlo játék- barlangjaiban tölti. Képzeljünk el egy hat méter átmérőjű, óriás tükrös csillagászati távcsövet. Ha sikerül belenéznünk, elénk tárul a világmindenség távoli égitesteivel, csillagaival, szupernóváival, kvazáraival . . . Ismeretlen világ, amelyet most kezd megismerni az ember. Mit mutat az óriás távcső? címmel közli a lap Jurij Lapin népszerű tudományos cikkét. Korunk embere nem kerülheti el a stresszhatásokat. A stressz maga az élet, sőt Selye János professzor szerint az élet sava-borsa. Ezért nem kell óvni magunkat az izgalmaktól és a szenvedélyektől, viszont jó, ha megszabadulunk a lehetséges káros következményeiktől. Ezeket a gondolatokat taglalja Nyina Krjukova Megfordul az élet „széliránya” című riportja, amelyben a szerző egy új moszkvai idegklinikát is bemutat. Az orvostudomány egyik várható, óriási jelentőségű eseményéről szól A vese újjászületése című, terjedelmében nem nagy, ám jelentőségében annál fontosabb tudósítás. Szovjet orvosok bejelentették, hogy a haldokló vese megmenthető, sőt ismét működőképessé tehető. A könyvespolc rovatban Nyikolaj Vnukov Lakatlan szigeten — Péntek és papagáj nélkül irodalmi riportját közli a Szputnyik egy tizennégy éves kisfiúról, aki egyedül, egy hónapot töltött az Ohotszki-tenger egyik lakatlan szigetén. SZOVJET IRODALOM A Szovjet Irodalom januári számában Borisz Vasziljev — akinek itöbb műve is megjelent már magyarul, és színpadi szerzőként, valamint filmforgatókönyvek szerzőijeként is népszerű hazánkban — új művével, a Repülnek lovaim című önéletrajzi . írással jelentkezik. Bensőséges hangon, szeretet- itel emlékszik vissza gyermekkorának egész életére kiható élményeire, családjára, iskolatársaira, ismerőseire. A művet Szabó Mária fordította. Mäkai- Imre fordításában közli a folyóirat Andrej Voz- nyeszenszkij O című kisregényét. Az o betű, mely igen gyakori az orosz nyelvben, indítja a szerzőit formai bravúrokban bővelkedő, szür- nealisztikus hangvételi, önéletrajzi ihletésű kisregénye megírására, amelynek mintegy itársszereplője az ismert angol szobrász, Henry Moore. Művéből megismerkedhetünk a moszkvai irodalmi és művészeti élet sok jeles képviselőjével, de szól Voznye- szenszkij Picassóról, híres nyugati és szovjet építészekről, festőkről is. Zoja Bogusz- lavszkajának, Voznyeszensz- kij feleségének két elbeszélését is közli a próza rovat. Az egyiket (Csak Te) Lőrén- fői Katalin, a másikat (Eseménytelenül) Gergely Lajos fordította. Az elbeszélések hősei a nagyvárosban egymás mellett, mégis társtala- nul élnék. A líra rovatban Andrej Gyementyev orosz költőt mutatja be gazdag versválogatással a Szovjet Irodalom. Magyarországon eddig csak egy dalszövege jelent meg. Botka Ferenc írása a le- ningrádi blokád széttörésének negyvenedik évfordulójára emlékezik. A Szovjet Irodalom újévi első számában új sorozatot indít a magyar hadifogoly-irodalomról. Érdeklődésre tarthat még számot Ördögh Szilveszter Suksinról szóló írása, Alek- szandr Alekszandrov Vlagyimir Tyendrjakovval készített interjúja és Anatolij Uvarov írása Utam a magyar irodalomhoz címmel. Anna Sztyepanova tanulmánya Arbuzov munkásságát tekinti át. A művészet rovat Lenin halálának évfordulójához kapcsolódva a proletariátus nagy vezéréről készült grafikákat közöl, illetve elemez.
