Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-29 / 305. szám

1983. december 29. ÍÍÉPÜJSÁG3 Ülést tartott a MÉSZÖV elnöksége (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Tegnap az év utolsó ülé­sét tartotta a Fogyasztási Szövetkezetek elnöksége dr. Kálmán Gyula elnökletével. Az ülésen részt vettek az áfészek elnökei is. A vezető testület jóváhagy­ta a lejárt határidejű hatá­rozatokról és a legutóbbi ülés óta tett fontosabb intéz­kedésekről készített elnöki jelentést, majd megvitatta és az elhangzott kiegészítések­kel együtt jóváhagyta „Az áfészek belső mechanizmusá­nak, szervezeti és érdekelt­ségi rendszerének továbbfej­lesztése” című előterjesztést. Az anyag előadója Csapó Jenő elnökhelyettes volt. Az előterjesztésből kiderült, hogy a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa álltai ké­szített tárgy beli ajánlást kí­vánja az elnökség Tolna me­gyére adaptálni, ajánlásaival, javaslataival a szövetkezeti határozathozatalt segíteni, orientálni. A beszámoló tartalmazta a kérdés tanulmányozására — az áfészek néhány vezetőjé­ből — alakított munkabizott­ság, továbbá az áfész-választ- mány véleményét és tapasz­talatait is. Az ülésen elhangzott ki­egészítésekkel és javaslatok­kal az előterjesztést a vezető testület elfogadta azzal, hogy hasznosítás céljából megkül­di a fogyasztási szövetkeze­tek igazgatóságainak. A harmadik napirend ke­retében a mezőgazdasági ter­mékforgalmazás 1983. évi eredményeiről, különösen az exportfeladatok teljesítéséről készített beszámolót tárgyal­ta az elnökség. Megállapítot­ta, hogy az I—III. negyedévi forgalmazás (98,3%) és az üzemág eredménye (86,4%) is a tavalyi szint alatt ma­radt. Ehhez a kedvezőtlen időjárás okozta terméskiesé­sek csakúgy hozzájárultak, mint az értékesítés terén mu­tatkozó nehézségek. November 30-ig a inem ru­bel elszámolású export elő­irányzatot 99,6%-ra teljesí­tették, így megvan a remény a túlteljesítésre. Jelentős árualapokkal rendelkeznek az áfészek napraforgóból, bábból, repcéből, amire nincs értékesítési lehetőség. Az elnökség a beszámolót elfogadta. Utolsó napirendként jóvá­hagyta a választott testületek I. félévi munkatervét, to­vábbá az ipari tevékenységek árképzésének tapasztalatairól készített tájékoztatót, és a takarékszövetkezeti téma- vizsgálat tapasztalatairól ké­szített tájékoztatót. SZOBOSZLAI JENŐ T últerheltség? A címben szereplő kérdő­jel nem azt jelenti mintha megkérdőjelezném magát a tényt, hanem azt, hogy meg­kérdőjelezem a helyzet indo­koltságát. Az ugyanis tény, hogy egy sereg ember valóban túlter­helt, annyi tennivaló, funkció — gazdasági és társadalmi — nyomja a vállát, hogy messze meghaladja egy ember telje­sítőképességét. Az is tény ám ugyanakkor, hogy ezt a fajta túlterhelést semmi sem indokolja. Tudom, nyitott kapukat döngetek, mert ezelőtt száz­szor, ha nem ezerszer megír­tuk már — írtam magam is —, hogy e helyzet nem kívá­natos. Mégis szólni róla nem fe­lesleges, mert a helyzet nem javult, legalábbis a kívánatos mértékben nem. Ne hallgassuk el azt sem, hogy mint mindennek, ennek is több oldala van — de lega­lábbis kettő. Egyszer vannak a különbö­ző szervek, intézmények stb., amelyek számára kényelmes, ha új tagot azok közül ke­resnek. akik már eddig is bi­zonyítottak és akiknek a rá­termettségére eddigi tevé­kenységük a garancia. Az ő esetükben „biztosra lehet menni”. Nem fognak csalódni ben­nük, hiszen eddigi életük a mindenképpen tenni akarás bizonyossága, amit elvállal­nak, törekednek teljesíteni is. Aztán egyszer csak csodálko­zunk, amikor jön az értesítés, hogy X vagy Y infarktust ka­pott: Vagy jobbik esetben „csak” leszázalékolni kellett, mert... És jön a keresés az űr be­töltésére. Kikre figyelünk föl? Könnyű kitalálni, azokra akik már kipróbáltak az élet viha­raiban, akik már helytálltak itt is, ott is, bizonyosan emitt sem csalódunk majd bennük. Szóval kezdődik élőiről. No aztán az érem másik ol­dala. Múltkorában jó barátom fölháborodottan panaszolta, hogy szóltak neki, mondjon le egy-két tisztségéről. Nem is fiatal már és az egészsége sincs rendben. Én? — kérdi döbbenten s egyszersmind fölháborodot­tan. Miért pont én? Talán nem vagyok jó? Talán meg­rendült bennem a bizalom? Tálán... talán... talán? De hát itt vannak a fiata­lok. Helyet kérnek maguknak a nap alatt. Tenni szeretné­nek és alkalmasak is rá, hi­szen valljuk be őszintén, oko­sabbak, műveltebbek, széle­sebb látókörűek, mint mi vol­tunk annak idején. Még csak ez kellett olajnak a tűzre. így lettem öreg bará­tom szemében opportunista, aki meghátrál a nehézségek elől. Látszólag bezárult a kör, akár egyik oldalát nézzük az éremnek, akár a másikat. De csak látszólag, mert nem élég nézni a dolgokat, tenni is kell jobbításukért. L. GY.----—— -----------------------------------------------<r A z én szakmám: kádár A mester panaszkodik. „Kéremszépen”, — mondja, s ha ezzel kezdi a mondandó­ját, akkor nagy baj van, óriási baj. Szin­te képtelenség megszüntetni. Az értetlen­ség miatt. Mert — kéremszépen — a hor­dót mindenki keresi, égen és földön, eb­ből tudja a mester, hogy őrá nagy szükség van. Hiába ez a nagy felbuzdulás hordó- ügyben, inkább az életben tartását kellene megtanulni. Kevesebb hordó „fogyna" és ritkábban mondaná a mester a „kérem- szépcncket... Mert nem elég megrendelni a hordót és kifizetni a mestert. A hordót nem sza­bad trisóval mosni! Mert legnagyobb bűn a trisózás! Kilúgozza a fát. S nincs az a mester, aki ezek után rendbe tudja tenni a hordót. S ez a mester halálát is jelenti. „Tessék megtanulni: a hordómo­sáshoz hektoliterenként egy kilogramm konyhasó kell!” Tóth György, németkéri kádár füstölög imigyen. Mert 1937 óta megszámlálhatatlan mennyiségű töltikét, finakot, sajtárt, hús- sózót, szapulót és természetesen hordót ké­szített. De, a legnagyobb bosszúságot min­dig is a trisó okozta... Vidámabb téma azért a fa. Na nem mindegyik. Egyiket sem szólja le Tóth mester, de azért akácfát még egyszer sem vett hordókészítés céljából. Csinált már hordót akácfából is, de azt mindig hozott anyagból... Ezért az akác szót sem érde­mel. Inkább a tölgy. Mert a tölgyet hor­dónak teremtette a természet. Lehet szó még eperről is... de a szlavón tölgynél nincs jobb. Mivel szlavón tölgyhöz ritkán jut az ember, így nagyon jó a somogyi is. A fa megmutatja magát, a somogyi fa ■még inkább... Tóth György már ezen sem morfondírozgat, elérkezett az idő... a ház falához támasztott egy létrát, felmászott rá és leszedte a cégtáblát. Negyven év után pihenő kell, nyugdíjba vonult... Erre feltétlenül sort kellett keríteni. Fáradt is már, meg ma már csak szeretné a bort... szeretné, de nem ihat, „nem bírja a mo­tor”. És ki látott már olyan kádármestert, aki nem issza a bort... v Tóth György Mert a bor árulkodó. A rossz hordó nyo­mot hagy a borban. — Csinálhatnak mindenféle edényt... betonból, üvegből, műanyagból, de a fát soha nem fölözik le — csak ennyit mond a szakma jövőjéről. — Mert a bor lélegzik és csak fahordóban tud lélegezni... — Er­ről ne is ejtsünk több szót, a mester utób­bi mondata evidens. — Fahordó nélkül nincs jó bor... ha pedig az nincs, akkor meg kár szőlőt termelni. — Mindig nehéz fizikai munka volt az én szakmám. Először volt a kazánkovács, utána jött a kádár..., ma már nem így van, csak menjenek el a nagydorogi ká­dárhoz, olyan gépei vannak, hogy az csu­da... Én meg kézzel csináltam mindent, de az időm elfogyott, nyugdíjas vagyok... már csak a barátoknak, jó ismerősöknek csi­nálok hordót, vagy javítok... H. J. — G. K. „Még jobb évet, jé egészséget!” A műhely kísértetiesen ki­halt-csendes. Csak itt-ott koppan valami, ketten, hár­man rakodnak, leltároznak... Az 1983. évet búcsúztatják. A szekszárdi BHG szerelő- csarnokában, ahol rendes munkaidőben több mint há­romszázan hajolnak a mű­szerek, szerszámok, padok fölé most olyan csend van, amit külön kell hangsúlyoz­ni, többször is, mert munka­időben itt a zaj igen erős... Az ünnep utáni hangulatot idézi a nagy terem. Még nem bontották el a karácsonyfát. Egy-egy mikulás lóg a mű­szerészasztalak lámpáiról, gyertya-csonk billent félre utolsó lobbanása után a be­állító asztal sarkán. És az asztalok némelyikén üres pezsgősüvegek. Itt, ebben a csöndes mű­helyben állunk Szabó Gyu- láné művezetővel, és emlé­kezünk az 1983. gazdasági évre, a mindennapok mun­kájára, az eseményekre, a küszködésre, az örömökre. * — A pezsgősüveg? — kér­dez vissza a művezető asz- szony — hát az a szokás ná­lunk, hogy amikor az utolsó munkadarabot a dobozba csomagolásra tesszük, akkor megbontjuk az üvegeket és koccintunk egv pohár pezs­gővel. Ebből a szokásunkból nem engedünk. — Miként kezdődött az új, tehát az az év, amelyet most magunk mögött tudunk már. — Úgy mint a többi. Az első hét az kapkodj ide, kap­kodj oda. Tizediké után áll be a verkli, amint az kívána­tos. — Az MKC-szalagon, amely az ön munkaterülete, harmincnyolcán dolgoznak, és van egy csoportvezetője, Horváth József, amint tud­juk az igazgató tájékoztató­jából. — így van. Ez a szalag kapcsológépeket állít össze, illetve ezekbe bedolgozik. Egy-egy darabba két tucatnál több alkatrészt építünk be, és végül bizonyos bemérése­ket is elvégzőnk. Ezek az al­katrészek az anyavállalatnál kerülnek végleges helyükre, a telefonközpontokba, ame­lyek többségét a Szovjetunió­ba szállítjuk. — Tehát döcögve indult az év. — Utána ímeg annál job­ban ment a verkli. Hacsak nem hangsúlyozom a gond­jainkat, akikor azt monda­nám, hogy flottul ment min­den. De tudja, mi olykor át­Szabó Gyuláné térünk nem megszokott ter­mékre is. Kapjuk a telexet a központból, hogy ezt meg azt csináljuk meg, de szinte azonnal. Átállumk, legyártjuk a kért terméket, aztán visz- sza a régihez. Tulajdonkép­pen nyugodt év van mögöt­tünk. — Az anyagellátás? — Nézze, volt amikor aka­dozott. De azért vagyunk mi itt, hogy a dolgozó ne nagyon vegye ezt észre. Gondosko­dunk arról, hogy az asztalán legyen minden beépítésre ke­rülő csavar, anya, meg min­den. — A létszám? — No, ez a legkritikusabb mindig. Például itt volt a májusi hónap. Kiderült, hogy kettővel többen vagyunk, mint azt a kapott feladat el­végzése megkívánná. Két embert áttettünk más mun­kára, örültek is neki, mert változott a munkájuk. Ketten vidékre költöztek, azért lép­tek ki, egy leány férjhez ment, egy pedig lakásválto­zás miatt ment el. — Pedig van kismama-* szalagjuk is, amit tudok, hogy az as$zortyok érdekében szerveztek, de azt is tudjuk, ha a gyerek torka egy kicsit piros, ha könnyezik a szeme, máris jön a telefon a ma­máért. — Tudom. Én is két gye­reket neveltem, amikor a műszergyárban dolgoztam, kilenc évig. — 1974-ig, azóta vagyok tit művezető. Volt amikor egy délelőtt kilenc­tíz asszony szaladt haza. Elő­fordult, amikor egy nap ti­zennyolcán hiányoztak, nát­ha, meg ilyesmik jöttek össze. — És akkor mit tudtak — öt-hat percre összehív­tam a megmaradt emberei­met, s mondtam, hogy ez a helyzet, dobjunk rá két la­páttal. Ügy történik ez, hogy vállalják a többletmunkát a bentmaradók, és a napi prog­ramban szereplő alkatrészt továbbadjuk, mert ha nem, akkor mások munkáját aka­dályoznánk. No ez azt jelen­tette, hogy nekem örökké izegni-imozógni, spekulálni- szervezni kellett egész évben. Egyébként ez a szép ebben a művezetői beosztásban. Szóval nagyobb figyelem az emberek iránt, türelem a szo­rult helyzetben... — Közben eljött a nyár, kezdődtek a szabadságok. — Mindenki, mint másutt, nyáron akar szabadságra menni. Nálam asszonyok, leányok dolgoznak. A gye­reknek az óvodáját nyáron tatarozzák. Perze nem egy időben valamennyi óvodát, aztán a Balaton is ekkor a vonzó. Én például csak öt napot tudtam kivenni sza­badságomból egyszerre, a többit naponként, úgy is volt, hogy reggel fél hatkor besza­ladtam, eligazítottam a mun­kát és hazaszaladva folytat­tam a halaszthatatlan mun­kát és mást ne mondjak, mint a disznóvágást. Szeren­csémre a csoportvezetőm de­rék ember, jól tud az asszo­nyokkal foglalkozni, érti a mesterségét. Mégis, a szeren­csét mindig követi valami baj is, hát a Horváthot elvit­ték egy hónapra katonának. — Kezdődött az ősz! — Ebben az időben már szorosabban kell mindent fogni. Anyagért jobban sza­ladni, többet perlekedni a folyamatos ellátásért, a hi­ányzások pótlását alaposab­ban felmérni. Mégis azt mon­dom, jól mentek a dolgok. Jött aztán a december. Nem volt ez cirkuszos hónap, mi tudtuk, hogy ebben a hónap­ban még mennyi alkatrészt kell csinálni, ehhez hányán vagyunk, egy műszakra mennyi jut, egy személynek mit kell elvégezni, és osztot­tunk, szoroztunk, megbeszél­tük a témát és az ünnep előtt az utolsó munkanapon úgy tizenegy óra körül nyitottuk a pezsgőt. — Hány legyártott alkat­rész után? — Tervünk 23 851 volt, le­adtunk 23 860-at. Ezek az al­katrészek a központok szívei. — S maguk szívvel csinál­ták, teljesítették az 1983. évi programot. — Meg pénzért is. Egy al­katrészért három és fél, illet­ve hat és fél forint körül kap­nak az asszonyok. — Jó év után, mit lehet maguknak kívánni. — Még jobb évet, jó egész­séget mindannyiunknak, az­tán majd csak „elvergődünk” 1984-Jben is. A művezetői üvegkalická- ba behozza egy fiatalasszony a gőzölgő kávét, az idén az utolsót hörpölgeti a műhely­ben Szabó Gyuláné. A mű­helycsarnok végében két em­ber valamivel foglalatosko­dik. Az előtérben két műsze­rész csipogtatja az utolsó mű­szert. A műhelyt fűtő radiá­tor hideg. A virágokat el­hozták az ablakok közeléből. A művezetőasszony leveti kék köpenyét, körülnéz csendes birodalmán és elindul haza, a portán kiemeli kartonját, csöngetve búcsúzik ezer- kilencszáznyolcvanháromtól. Pálkovács Jenő Fotó: Bakó Jenő tenni ? Huszonháromezer-nyolcszázh atvan kapcsológép-alkatrészt készített Szabóné csoportja 1983-ban. Hulladékgyűjtési akció a mezőgazdaságban A MÉH Nyersanyaghasz­nosító Tröszt — az Állami Gazdaságok Országos 1 Köz­pontjával és a Termelőszö­vetkezetek Országos Taná­csával együttműködve — is­mét megszervezi a mezőgaz­daságban a vas- és színesfém­hulladékgyűjtési akciót. Az eddigi hasonló gyűjtések si­kere alapján arra számíta­nak, hogy a január 1. és már­cius 1. közötti időszakban a mezőgazdasági üzemek dol­gozói sok ezer tonna hulla­dékot szednek össze. Az év első három hónapjában ugyanis kevesebb a napi, konkrét mezőgazdasági teen­dő, több idő jut a hulladékok, az elhasznált akkumuláto­rok, a kiselejtezett gépek és alkatrészek szétválogatására. Ezek elszállítását is jobban meg tudják szervezni a gaz­daságok, tsz-ek saját jármű­veikkel. A MÉH ilyen esetek­ben a vételáron felül még fu­vardíjat is térít. A MÉH Trösztnél elmond­ták, hogy a jövő évi akciók várhatóan még eredménye­sebbek lesznek, mint az ed­digiek voltak, mert a vas­hulladékok átvételi árát az év elejétől — az Országos Anyag- és Árhivatal rendel­kezései alapján — felemelik. Az emelés mértéke nem egy­séges, mert azoknak a hul­ladékoknak átvételi árát, amelyek az ipar számára fontosabbak, nagyobb mér­tékben, a többiekét kisebb mértékben emelik fel. (MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom