Tolna Megyei Népújság, 1983. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-24 / 303. szám
B^ÉPÜJSÁG 1983. december 24. Lengyel karácsony Az idei karácsonykor a lengyelek ünnepi asztala — immár negyedik éve — valamivel szerényebb, mint a válság előtti időkben, de az átlagos lengyel család így sem marad majd szokásos karácsonyi lakoma nélkül. Van bőven karácsonyfa, a boltokban elképesztő a választék karácsonyfadíszekből és -égőkből, s az .utóbbi napokban ugrásszerűen megjavult iparcikkellátás (persze még nem érd el az 1981-es színvonalat) a biztosíték arra, hogy van mit a karácsonyfa alá rakni. A legnehezebb dolga a háziasszonyoknak van, akiknek hosszas sorbanállással keil ilyenkor előteremteniük az ünnepi asztalra valót. Valamikor a hagyományok szerint karácsony előestéjén, huszonnegyedikén tizenhárom böjti ételnek kellett az aisztalra kerülnie. A legnépszerűbb karácsonykor a hal — sütve, kocsonyában, hideg előételnek. Szinte mindenütt elkészítik ma is a rendkívül munkaigényes karácsonyi borscsot, a hús nélkül főzött céklalevest, gombával töltött tésztával. Amint feldíszítik a karácsonyfát és a család az ünnepi asztalhoz ül, kezdetüket veszik az ünnep imitt-amott kissé megfakult, de magyar szemmel nézve még mindig színes apró szertartásai. Városban talán már sehol sem terítenek az esetleg betoppanó éjszakai vándornak, de él még az ostyatörés szokása és a kolendaéneklés. Ahol nem akad jó hangú családtag, vagy elhalt már a családi együtt- éneklés szokása, ott a rádió és a televízió siet a segítségre: a karácsonyi ünnepekben szinte nem lehet olyan pillanatot kifogni, amikor a két tévécsatorna és a három rádióadó valamelyikén ne sugároznának éppen kolendát — régit vagy modernet, hangszeres vagy énekes előadásban, kórussal vagy operaénekessel. Hanglemezeken is kifogyhatatlan a választék e dalokból. Vacsora után osztják ki az ajándékokat. Általában a legkisebb családtagok hozzák elő nagy büszkén a karácsonyfa alól a csomagokat, megszemélyesítve az ajándékhozó angyalkát. Majd a család elindul a tempLomba: Lengyelországban, ahol a templomba járók a lakosságnak több mint 90 százalékát teszik ki, ilyenkor a nem hívők is elmennek az éjféli misére. December 25-én általában I senki sem mozdui ki hazulról, ez a nap az evés és ivás napja. A háziasszonyok ilyenkor nem főznek, a család az ünnep előtti vásárlásban fölhalmozott sonkákból, drágább felvágottakból, tésztafélékből fogyaszt. Lengyelországban évente megrendezik az országos betlehemépítő versenyt, amelynek legragyogóbb alkotásait (a „sopkákat”) karácsonytájt mutatja be a tévé. LegtöbbI jük valóságos kis műremek. Egyik-másik létező templomok fantasztikusan élethü makettje. Régi idők egyik minden képzeletet felülmúló sapkaremekjót őrzik az egyik varsái templomban. A betlehemben minden figura mozog, megtekintése hagyományos program karácsonykor. SCIPIADES IVÁN Kapocs az emberek között Irfo: Csingíz Ajtmalou [ it tehet, mit kell ten- M nie az irodalomnak I I napjainkban, amikor a hamleti „lenni vagy nem lenni” kérdés immár nem az egyes embert érinti, hanem az egész emberiség fontos kérdésévé lett. Amikor a „lenni” feltétele, hogy békéjét megőrizze a világ. Az irodalom — kapocs az emberek között. Arra hivatott, hogy egyesítse az embereket az igazságért, a szociális igazságosságért való törekvésünkben, a béke, az élet és a jövő iránti kiapadhatatlan és kiirthatatlan sze- retetükben, mely utóbbi nevében az ember, a szó legigazibb értelmében valóban ember, kész kell legyen leküzdeni bármilyen külső akadályt és személyes kétségbeesést, szenvedést és bánatot. Minderről szenvedélyesen gondolkodott Lev Tolsztoj is, ezt a gondolatot hagyta örökül nekünk abban a hitben, hogy a művészet képes életszeretettel átitatni az embert, a művészet hivatása, hogy az embert az élet szeretetére késztesse. A valódi, nagy irodalom erkölcsi fölénye abban van, hogy ahhoz fordul, ami az emberben a legjobb: méltóságához és becsületéhez. Kibontakoztatja előtte a világ beláthatatlan horizontját és szépségét, gondolatait’ önmaga felé fordítja, kiragadja az elhagyatottság sötétjéből és hozzásegíti, hogy teljes lelki életet éljen. Minden becsületes művész állandó kötelessége — ellenállva fáradtságának és kiábrándultságának —, hogy újra és újra emlékeztesse az embert: ki ő valójában. Tudatosítani benne, hogy lélekben mind testvérek vagyunk — mi emberek. Lehetséges, hogy mi vagyunk a világmindenség egyetlen értelme. De vajon kiapadhat-e a fény és a jóság éltető forrása? Vajon képesek vagyunk-e az öngyilkosok szenvedélyes kétségbeesésével kioltani ezt a forrást? Végül is be kell lássuk, hogy a civilizációnak e vékony ' planktonrétege a mindenség tengerében, ha mégoly régi is és sokat szenvedett, túlontúl vékony ahhoz, hogy mindent kibírjon. Mindenekelőtt a kölcsönös segítségnyújtás és együttműködés a közös világnézet alapján, melyet az ismert szovjet költő, Nyikolaj Tyi- honov „a költő belső napjának” nevezett. A szovjet irodalomnak egyedülálló a soknemzetisé- gúsége. Minden egyes szovjet író egységes, soknemzetiségű közösség tagja, egymást gazdagító nemzeti irodalmak testvériségének képviselője, melynek középpontjában a tapasztalatok gazdagságával s a szó legnemesebb értelmében vett „rangidősként” áll a nagy orosz irodalom, mely Puskin, Tolsztojt, Csehovot és Dosztojevszkijt adta a világnak s most katalizátora az egész szovjet irodalom fejlődésének. '' z az egységes, soknyelE vű és soknemzetiségű kultúra magába ol- .. vasztotta a világkultúra, a kis és nagy népek legjobb eredményeit. Stílusának, formájának, műfajainak minden különbözősége mellett a valóság művészi felfogásának gyümölcsöző módszere fogja egységbe: a szocialista realizmus. Ez nem absztrakció, nem az irodalmárok felfedezése, hanem a mi művészetünk élő lényege, mivel a morális-filozófiai kutatások szköze, alkalmas a költői látásmódra és képes arra, hogy az embert a reális életben, a grandiózus történelmi események fényében mutassa meg. Mint minden folyamatnak, a szovjet irodalomnak is megvannak a maga nehézségei és ellentmondásai. És ezekről nem szabad hallgatni. Épp ellenkezőleg, meg kell szabadít ani irodalmunkat a szürkeség, a laposság, a sematizmus terhétől, egyszóval mindattól, melyek megfosztják tekintélyétől. Ki tartja a földet? Ezt a gyakori használattól elkopott metaforát mint újdonságot fedeztem fői magamnak, megfejtettem filozófiai és költői értelmét, legutóbbi regényem írásakor. E regény hősének, Edigej Buran- nijnak alakjában testet öltött a szocialista realizmus elvéhez való ragaszkodásom. Hiszen a szocialista realizmus legfőbb tárgya volt és ma is az — a dolgozó ember. S ez egyben azt is mutatja, mit jelent számomra a pozitív hős. Edigej számára a munka nem a létezés eszköze, hanem életcél, hivatás, kötelesség. Szabadon választja meg életútját, s ez a választás férfiasságot, nemeslel- kűséget igényel tőle. Ezért ember ő a szó legteljesebb értelmében. Idegen tőle mindenfajta haszonlesés. Nem fogad el privilégiumokat, mert ezek sértenék a méltóságát. A munkához való viszonyának köszönheti, hogy szerves része a korának és a népének, ami nélkül az életét, sorsát nem tudja elképzelni. A háború, az éhezés, a keserű szerelem megpróbáltatásain keresztül jut el önmagához, mindezeket elkerülhetetlenként, szükségszerűként fogja fel, nem átkozza értük szerencsétlen sorsát, s nem esküszik bosszút ellene. Ügy is mondhatnám, számomra őbenne testesül meg a genetikus emberiesség. Az önmaga megtalálásához vezető úton ő az emberekhez, a jövőhöz érkezik. Gyermeki mosolya megmenti a nehéz pillanatokban, hallgatása élni 'segít az embereknek. Nem lehet nem jobbá válni mellette. Edigej a dolgozó ember legfontosabb törvénye, a béke és az emberek iránti igyekezet törvénye szerint él. Az író portréja Számára ez az össznépi ösz- szetartozás törvénye. Edigej arról álmodik, hogy új életre kelti a halott sztyeppékét. Lehet-e érdekesebb 'munka, mint élő, csodálatos kertet alkotni a homokon? Jelenlegi fegyverzetünk mellett természetesen könnyebb megsemmisíteni a planétát. De ez nem Edigejnek való munka. Ez nem a normális embereknek való munka. Azt szeretném, ha az ilyen Edi- gej-féle emberek sokáig élnének, hogy az unokáiknak, dédunokáiknak is átadhassák a lelkűk szépségét. ] ogy mindez valóra vál- U hasson, a Föld lakói- Ti nak soha nem látott ■■■ ■ éberségét és fegyelmezettséget kell tanúsítaniuk. Az emberiség történelmének olyan pillanatához érkeztünk, amikor — akárcsak az aknászaiban — csak egyszer lehet tévedni. Korunk elengedhetetlen követelménye, hogy felszabaduljunk az elfogultság és az előítéletek nyomása alól, fölülemelkedjünk az ellentmondásokon, bölcsességet tanúsítsunk és ne arról beszéljünk, hogy hányszor lehet megsemmisíteni az emberiséget, hanem arról, hogy hogyan éljünk a Földön közös fedél alatt. NDK A Kulturális Szövetség „A kultúra életünk minden második szívdobbanása" — jelentette ki már 30 évvel ezelőtt Haris Marchwítza, az NDK kiváló írója. S valóban ma is pezsgő kulturális élet jellemzi az Elba és Odera közti ország „szellemi klímáját”. Példa erre az ország határain kívül is ismert és az NDK lakosságának körében méltán népszerű Kulturális Szövetség, amely a felszabadulás első percétől a kultúra őre volt. Az 1945-ben megalakult szövetséget olyan nevek fémjelezték, mint Jo- hannes R. Becher, Bernhard Kellermann, Ottó Nagel, Anna Seghers, Friedrich Walf és Arnold Zweig. A Kulturális Szövetség tagjainak a száma meghaladja a 200 ezret. A tagság úgyszólván minden 'társadalmi réteget képvisel. Munkások és művészek, orvosok és parasztok, tudósok és alkalmazottak szövetkeznek munka- és érdekközösségbe, hogy megóvják a történelmi emlékeket, szépítsék, gyarapítsák lakókörnyezetüket, feltárják múltjuk tényeit. A szervezeten belül 10 ezer klub működik. Olyanok ezek a ifcísebb-magyobb közösségek, mint a családiok. Van, hogy közös programokat szerveznek, van, hogy csak felhívják társaik figyelmét arra, mit érdemes megnézni színházban, moziban, mii, érdemes elolvasni a legújabb kiadványok közül. A „kis galériákban” — 300 van belőlük — modern társasélet folyik. Az összejöveteleket gyakran színesíti egy-egy felolvasás, kis spontán házi koncert, esetleg művészeti előadás meghívott előadóval, avagy a kör egyik tagjának közreműködésével. A szövetség (tekintélyét jellemzi, hogy — mint fontos tömegszervezet — képviselőket küldhet a népi kamarába. Jelenleg a szervezetnek 22 kamarai képviselője van, s kétezren a helyi tanácsok tagjai. A játékok városa Az ősi orosz város, Za- gorszk — az egykori Szergi- jev Poszad — nemcsak gyönyörű építészeti műemlékeiről, az 1337-ben alapított Trojice Szergijev kolostorról híres, hanem különleges múzeumi játékgyűjteményéről is. 'A történészek a X—XII. század tájékára vezetik visz- sza Oroszországban a játék- gyártás, mint önálló ipar kezdetét. Szergijev Poszad — Zagorszk — az elmúlt évszázadban a legnagyobb orosz játékipari központtá vált. Mesteremberek készítették itt a faragott, esztergált, könnyű, ragasztott apró holmikat. Hány és hányféle mulatságot kínáltak az árusok a hangos bazárokban és a vásárokon! Űrhölgyek, huszárok, madarászs í pok, kétarcú babák kellették magukat, — no és hintalovak, — •a játékbirodalom minden színe, hangja, mozgása felvonult ! HAGYOMÁNYOK ŐRZŐI A népi játékok nagyszerű hagyományai ma is élnek Za- gorszkban. A mai mesterek folytatják a régi műhelyek és gyárak munkáját: a világ minden táján ismerik például a zagorszki Maitrjoska babát, amit 'kicsik és nagyok egyaránt kedvelnek. Szemet- szívet gyönyörködtetnek a népviseletbe öltöztetett babák és sok örömet hoznak kezdő „lovasoknak” az almás-deres hintakyvak, amelyek még nyerítem is tudnak. Amikor a kézműves játékipar valóságos iparággá fejlődött, Zagorszk a tömegRikító színekkel öltöztetett agyagdáma gyártású játékok mintaműhe- Jyévé lett. 1932 óta működik itt az országban egyedülálló tudományos kutatóintézet, mely a játékok kutatásával foglalkozik. Bármilyen furcsa, amíg egy játék megszületik, különböző mesterségű emberek foglalkoznak vele, legyen az a legegyszerűbb csörgő, avagy rádiótávirányí- tású holdjáró autó. 1933 óta működik Za- gorszkban a játékkészítő mestereket képző iparművészeti technikumi Itt van a híres játékmúzeum, amelyet a polgárháború kemény éveiben Moszkvában alapítottak. Létrejöttének egyik fő szervezője a kiváló művész, kutató és pedagógus, Nyikolaj Rentram volt. A gyűjtemény államosított magánpaloták- ból, villákból, üzletekből, magángyűjteményekből és más múzeumok tárgyaiból szerezte alapjait. Már a húszas években „Játékország” tudományos és múzeumi központja lett. Iitt a laboratóriumban születtek az első tömeggyártásra szánt játékok mintapéldányai. Több minit ötven éve annak, hogy a múzeum átköltözött Zagorszk ba. NÉGYEZER ÉVES TÖRTÉNELEM A zagorszki játékmúzeum termei visszavezetik a látogatót a régmúlt sorokba, a népek és országok történelmébe. Ahány játék — és harmincezer van itt belőle —, annyi történet. Az ásatások során meglelt ősi játékok évezredes korukkal vívják ki a látogató tiszteletéit. A legrégebbiekkel az időszámításunk előtti II. évezredben játszottak. A tárlókban primitív, kézi megmunkálású agyagfejszéoske, fazék és csörgő látható. Ezeknek a dolgoknak e régi időkben különleges, mágikus erőt tulajdonítottak, amivel megvédhettek az apróságokat a gonosz szellemek rontásától. A madaraik és állatok ősi ábrázolása hosszú időre megőrződött a játékokban. Sípok, okarinák formájában játékká váltak a lovak, medvék, szarvasok, kecskék az oroszoknál, ukránoknál, cseheknél, németeknél és franciáknál. Ezek a játékok magukon viselik készítőjük nemzetiségének folklórját. Sokszínű az orosz játékkol- ilekció. A kiállítás bemutatja a különböző falvak, városok, területek mestereinek Sárkányölő Szent György fából faragott szobra munkáit. Találhatók itt rongy- és szalmababák, amelyekkel évszázadókkal ezelőtt játszottak a kislányok, virtuóz módon faforgácsból készült repülő madarak — északi ezermesterek munkái, világos, f esteden hársfából faragott szoborszerű babák, dúsan, rikító színekkel öltöztetett agyagdámák ... A feliratokon sok tehetséges népi mester neve. SZERTE A VILÁGBÓL Gazdag a külföldi játékok gyűjteménye is. A japán és kínai anyag gondos és finom kézi megmunkálásával tűnik ki: szalmából font lámpák, festett papírkígyók és sárkányok, cérnából furfangos csomózással készült tarka gömbök és babák ünnepi ki- monóban. Minden egyes darab egy-egy mese a Kelet népi hagyományaiból. A tárlókban a múlt század plivatas ruháiban 'pompáznak a porcelán fejű francia és német babák. Némelyikük előtt gazdag kelengyésláda, sapkákkal, cipőkkel, ernyőkkel, ruhákkal, legyezőkkel megrakva. Mindez francia, német, angol, svájci készítője mesterségbeli tudásáról tanúskodik. Jelentősek a fiús játékok is a régi mesterek alkotásai között: az ólomkatonák seregei, a zenélő dobozok és a hozzájuk tartozó figurák, rnind- megannyi értékes emlékei a kultúrtörténetnek és a művészetnek. A zagorszki gyűtjeményben a játékokon kívül megtalálhatók a gyermekbútorok, orosz és külföldi festők kezétől származó gyermekportrék és a XVIII. századitól kezdve az ABC-s könyvek is. Mindezek nagyszerűen kiegészítik az orosz játékok vidám történelmi krónikáját. GALINA DAJN
