Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-30 / 231. szám
AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam, 231. szám ARA: 1,40 Ft 1983. szeptember 30., péntek Mai számunkból ÜLÉST TARTOTT A TOLNA MEGYEI TANÁCS V. B. (3. old.) SZAKSZERVEZETI NAPOK 1983 (4. old.) TANÉVKEZDÉS GONDOKKAL (4. old.) OLVASÓSZOLGALAT LÉPESMÉZ A FAN (3. old.) Kádár János fogadta Grenada kormányfőjét Kádár János és a Maurice Bishop vezette grenadai küldöttség (Telefotó) New York Losonczi Pál látogatása az ENSZ főtitkáránál Beszélgessünk! Úgy hozta a sor, hogy kedden késő délután több órás beszélgetés résztvevője lehettem Dombóváron, a művelődési otthonban. A zárkózott, önmagába fordult rétegnek tartott orvosok közül gyűltek össze több tucatnyian, hogy Ma- gyari Beck István pszichológussal vitassák meg annak „Kórházüzem” című és a hazai egészségügy struktúrájával kapcsolatos írását. Ez a tanulmány mindennek mondható, csak éppen hízelgőnek nem, az egészségüggyel kapcsolatban. Azt várta volna az ember, hogy éppen ezért merev elutasításban részesül, késhegyig menő vita keveredik belőle. Ez a hely és terjedelem egyáltalán nem alkalmas a részletezésre, így elégedjünk meg annyival, hogy nem ez történt. Mértéktartó módon vitatkoztak, beszélgettek egvmással felnőtt emberek: — kát és fél órán át. Ezt nemcsak a puszta tény közléséért érdemes említeni, ugyanis sokkal több van mögötte. Egy mindinkább eluralkodó helyes gyakorlat, melynek megye- és országszerte számos példáját láthatjuk, tapasztalhatjuk. Annak felismeréséről van szó, hogy az emberek passzivitása, önmagába fordulta az esetek jelentős százalékában nem más, mint humbug. Megfelelő témákat, beszél- getnivalót kell találni és megértetni azt, hogv nincs olyan vélemény, melyet ne lenne érdemes latolgatni, ha jószándékúan mondják el. Rendszeresen hírt adunk lapunkban arról, hogy a megye legkülönbözőbb pontjain zajlanak a választójogi törvény vitái, ami úgy is fogalmazható, hogy kiterjedt vélemény- cserék. beszélgetések erről a fontos témáról. Mérhető majdnem, hogy miként nyílnak meg az emberek, jönnek rá a beszélgetés, az eszmecsere ízére, érzékelik sava-borsát. Egy művelődési otthon (természetesen nemcsak a dombóvári) okosabbat se tehet, mint, hogy helyet biztosít a beszélgetni kívánóknak. Helyet és nagyon mérsékelt irányítást, hiszen legtöbben nem szeretik, ha befolyásolni akarják őket, ami egyébként felesleges is. Valamennyiünkben rejlik mondanivaló. ami kikívánkozik belőlünk. Az már egyáltalán nem mellékes, hogy hol kívánkozik ki. Szigorúan bizalmasan, egvmás közt, kocsmák asztalánál, hivatali folvosókon, vagy olyan fórumokon. ahol szép számmal akadnak hallgatók, ellentmondók, vagy kiegészítésre kaphatók. Szó sincs arról, mintha ilyen értelemben eljött volna a Kánaán. Az örömteli kezdetnél tartunk csak, aminek a legőszintébben remélhetőleg minél több helven lesz a lehető legkiterjedtebb folytatása. Nem kell mindent írásban dokumentálni, jegyzőkönyvbe fektetni. Az élőszónak is van ereje, hatása. Beszélgessünk hát minél többet, előzetes vázlat, noteszlapék és jegyzetek nélkül. Azon egyszerű okból, hogy beszélgetni jó. O. I. Maurice Bishop, a grena- dai népi forradalmi kormány és az Űj Mozgalom Párt (JEWEL) elnöke — aki Lázár György miniszterelnök vendégeként tartózkodik hazánkban — csütörtökön az érdi Benta-völgye Termelő- szövetkezetbe látogatott. Útjára elkísérte Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, valamint Dömény János, hazánk Grenadába és Richard Jacobs, Grenada Budapestre akkreditált nagykövete. A vendégeket a tsz központjában Pest megye, a város, valamint a szövetkezet vezetői fogadták, majd Dé- kány István tsz-elnök adott rövid tájékoztatót a 2000 hektáron, 950 taggal gazdálkodó mezőgazdasági üzem tevékenységéről. A grenadai államfő elsősorban a termelőszövetkezet megalakulásának körülményei, a tsz-szer- vezés tapasztalatai iránt érdeklődött. Kérdésére az elnök elmondta, hogy igen nagy figyelmet fordítanak a mezőgazdasági dolgozók egész éves foglalkoztatására, s ezért sokféle ipari tevékenységgel — építő- és vasipari, valamint háziipari munkákkal — egészítik ki keresetüket. A tagok szakmai felkészültsége is jelentősen hozzájárul a termelő- szövetkezet eredményeihez: csaknem 30 mérnök, s mintegy 100 technikus dolgozik a Benta-völgyében. A tájékoztatót követően Maurice Bishop és kísérete megtekintette az évi 30 ezer A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén Lázár György tájékoztatást adott George Bushnak, az Amerikai Egyesült Államok alelnöké- nek hazánkban tett hivatalos látogatásáról. A kormány a tájékoztatót tudomásul vette. A Minisztertanács elfogadta az állami tervbizottság jelentését az állami nagyberuházások kivitelezésének helyzetéről, valamint a közelmúltban befejezett egyes nagy létesítmények üzemeltetésének tapasztalatairól és Tbiliszibe, Grúzia fővárosába utazott csütörtök reggel a magyar parlamenti küldöttség, amely Apró Antalnak, az országgyűlés elnökének vezetésével szerdán érkezett hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba. Szovjetunióbeli tartózkodásuk első napján az ország- gyűlési képviselők ellátogattak a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsába, ahol rövid szívélyes és elvtársi légkörű megbeszélést folytattak Alekszej Sityikovval, a Legfelsőbb Tanács szövetségi tanácsának elnökével és a Legfelsőbb Tanács más tisztségviselőisertést feldolgozó húsüzemet, amelynek termékeit jelentős részben a főváros üzleteiben árusítják. Az üzemben 48-féle készítményt állítanak elő. A vendégek útja ezután a 800 szarvasmarhát gondozó tehenészeti telepre vezetett. A tejtermelési versenyben élenjáró üzemben évente tehenenként 5200 liter tejhozammal számolnak. Az érdi program Würth Antal tsz-tag háztáji gazdaságában fejeződött be. A héttagú család húsz hízóbikát, 35 sertést és baromfiakat nevel a ház körül. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön fogadta Maurice Bishopot, a grene- dai népi forradalmi kormány megerősítette a bizottság állásfoglalását, amelyben a tapasztalatok hasznosításáról intézkedik. A kormány áttekintette a termékek minőségének javítására hozott határozatok végrehajtását. Ügy ítélte meg, hogy az előrehaladás nem kielégítő, ezért további intézkedéseket tart szükségesnek. Egyebek között meg kell szigorítani az ellenőrzést és a minőségi előírások megszegőivel szemben következetesebben alkalmazni kell az erkölcsi és anyagi szankciókat. (MTI) vei. A megbeszélésen Apró Antal szólt a sikeresen és dinamikusan fejlődő magyar— szovjet kapcsolatokról, amelyeknek egvik fontos területe a legfelsőbb népképviseleti szervek közötti kapcsolat- tartás. A parlamenti küldöttség látogatásának célja is az, hogy folytatódjon az országgyűlés és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa képviselői közötti tapasztalatcsere. A megbeszélésen Alekszej Sityikov kifejezte meggyőződését, hogy az országgyűlési képviselők látogatása tovább mélyíti az országaink legfelsőbb államhatalmi szervei közötti kapcsolatokat. és az Űj Mozgalom Párt (JEWEL) elnökét. A szívélyes, őszinte légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást pártjaik tevékenységéről, véleményt cseréltek a kétoldalú kapcsolatokról, és néhány időszerű nemzetközi kérdésről. A találkozón jelen volt Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Dömény János, hazánk Grena- dában is akkreditált nagykövete, valamint Unison Whiteman külügyminiszter és George Louison mezőgazdasági miniszter, az Űj Mozgalom Párt (JEWEL) politikai bizottságának tagjai és Richard Jacobs, Grenada Budapesten is akkreditált nagykövete. Tambov megyéből harmincöt tagú delegáció érkezett hazánkba tíz napra, amelyből két napot Szekszár- don töltenek. Tegnap, a reggeli órákban dr. Király Ernő, a megyei pártbizottság titkára fogadta az MSZMP Tolna megyei Bizottsága székházában Driga Irina Vaszil- jevnát, a tambovi városi pártbizottság tanulmányi osztálya instruktorát, a csoport vezetőjét, és a delegáció két tagját. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöike, aki az ENSZ- közgyűlés 38. ülésszaka alkalmából tartózkodik New Yorkban, csütörtökön, a délelőtti órákban látogatást tett Javier Pérez de Cuellarnál, a vi lágszervezet főtitkáránál. Eszmecserét folytattak a nemzetközi helyzet problémáiról és a világszervezet előtt álló feladatokról. Az Elnöki Tanács elnökét elkísérte a látogatásra dr. Várkonyi Péter külügyminiszter is. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és dr. Várkonyi Péter külügyminiszter látogatást tett Jorge Illuecanál, az ENSZ-közgyűlés újonnan megválasztott elnökénél is. Dr. Várkonyi Péter külügyminiszter csütörtökön New Yorkban találkozott Sah MuJurij Andropov szerda esti nyilatkozatáról szólva az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője „sajnálkozásának” adott hangot. Szerinte az amerikai álláspont most az, hogy a Reagan elnök beszédére vonatkozó szovjet választ Genfben, az eurorakéta-tár- gyalások keretében várják, nem pedig — úgymond — a „nyilvános diplomácia” csatornáin. Dr. Király Ernő tájékoztatta a vendégeket megyénk iparának, mezőgazdaságának fejlődéséről, a lakossági ellátásról, a lakásépítési tervről, ezen belül a magánerős építkezésről és annak állami támogatásáról. A tájékoztató baráti beszélgetéssel folytatódott, a delegáció tagjai számtalan kérdést tettek föl. Egyebek között nagyon érdekelte a vendégeket a falhammed Doszt afgán külügyminiszterrel, és megbeszélést folytatott vele a kétoldalú kapcsolatokról és a nemzetközi helyzetről. Az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszakán, a szerda délutáni ülésen Mika Spiljak jugoszláv államfő kifejtette, hogy a világbékét leginkább -a fejlett és a fejlődő országok közötti nagyfokú gazdasági egyenlőtlenségek fenyegetik. Hoszni Mubarak egyiptomi államfő felszólította Izraelt, vessen véget terjeszkedő, más országok területét bekebelező politikájának. Abdel Halim Haddam szíriai külügyminiszter élesen bírálta az amerikai kormányzatot, amiért a libanoni polgárháborúba való közvetlen beavatkozásával az egész közel-keleti térséget fenyegető helyzetet teremt. Jurij Andropov nyilatkozatáról a The New York Times megállapítja: a szovjet vezető megfelelő választ ígér az amerikai telepítésre. Lesbe Gelb, a lap stratégiai kérdésekkel foglalkozó hírmagyarázója külön kiemeli Andropov szavait arról, hogy a legújabb fejlemények végleg eloszlatták az illúziókat a Reagan-kormányzat valóságos szándékait illetően. (Folytatás a 2. oldalon.) vakban élők munka- és élet- körülménye, a magánvállalkozások létjogosultsága, a háztáji gazdálkodás, az iparban meghonosodó kisvállalkozások, valamint hazánk kereskedelmi kapcsolata a KGST-tagországokkal. A tambovi vendégek délután a tejipari vállalatnál tettek -látogatást, este pedig baráti találkozón vettek részt. Ülést tartott a Minisztertanács Tambovi vendégek Szekszárdon Baráti beszélgetés a megyei pártbizottságon Dr. Király Ernő tájékoztatja a vendégeket Parlamenti küldöttségünk Tbiliszibe utazott Andropov nyilatkozatának első visszhangjai