Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-29 / 230. szám

SZEPTEMBER Névnap: Mihály 29 A Nap kél 5.39 — nyugszik 17.29 órakor CSÜTÖRTÖK A Hold kél 21.42 — nyugszik 13.19 órakor Kétszázhuszonöt évvel ezelőtt, 1758. szeptember 29­én született, és 47 éves korában, 1805-ben halt meg Horatio Nelson angol flottaparancsnok, admirális, a Napóleon elleni tengeri csaták hőse. ^ AZ ÜJBEREKI kerület dolgozóinak élet- és munka- körülményeiről tárgyalt — többek között — a Szekszár­di Állami Gazdaság szak- szervezeti bizottsága. # TEGNAP zajlott le a Népbolt Vállalat által meg­hirdetett „Juhász Gyula em­lékére” versmondóverseny. Első helyezést ért el Szabó Mihály, a Társadalombiz­tosítási Igazgatóság dolgozó­ja; második helyezést ért el Nagy Irma, szintén a Tár­sadalombiztosítási Igazga­tóság dolgozója; harmadik helyezést ért el Péger Rózsa, a Palota Bőrdíszműgyár dol­gozója. O HORGÁSZATI TILA­LOM lép érvénybe haltele­pítés miatt a Szekszárdi Hor­gász Egyesület füstösi taván 1983. szeptember 29-től októ­ber 10-ig. Tornaóra, terem nélkül címmel hangzik el 13 órától a Petőfi rá­dióban a szolnoki körzeti stúdió műsora. Szolnok megye 45 is­kolájában nincs tornaterem és a közeljövőben kilátás sincs er­re. A pedagógusok mégis meg­tartják a tornaórákat, s a gye­rekek testi fejlődése, ügyessége, sporteredménye sem kisebb, mint a jól felszerelt városi is­kolákban. Könnyebb a levegőnél címmel sugároz műsort 16 óra 45 perctől a tv 1-es programja. Gondolatok egv régi ötlet hasznosságáról, más témákra való rövid kitérés­sel. A szovjet televízió műsora a léghajózás múltjáról, jelenéről, lehetőségeiről. * SZAKMUNKÁSTANU­LÓK honvédelmi vetélkedő­je. A fegyveres erők napja alkalmából az idén is meg­rendezik a szekszárdi 505-ös szakmunkásképző intézet KISZ-szervei a hagyományos honvédelmi szellemi vetél­kedőt és túrát. Az idén in­dultak a legtöbben a verse­nyen, harminckét csapatban több mint kétszázötvenen vettek részt tegnap délután a játékban. O DOROGHY ZSUZSA festőművész kiállítását D. Fehér Zsuzsa dr. művészet- történész nyitja meg ma dél­után öt órakor Szekszárdon, a Képcsarnok Szinyei Merse termében. # NAPKÖZI OTTHON Sió- agárdon. 180 adagos napkö­zi otthonos üzemi konyhát építtetett a sióagárdi tanács a helyi általános iskola mö­götti területen. A másfél millió forint értékű gyer­mekélelmezési egység kivite­lezését a tolnai Nagyközségi Közös Tanács V. B. költség- vetési üzeme végezte. Az üzemi konyha és a hozzá tar­tozó kiszolgálóhelyiségek műszaki átadása október 3- án lesz. • A KIÁLLÍTÁS. Jaszeno- vics Géza és Jaszenovicsné Steig Ágnes népi iparművé­szek kiállítása nyílt meg kedden Szekszárdon, a MÉ­SZÖV Arany János utcai új székházának második eme­leti klubhelyiségében. Az érdeklődők október 6-ig nézhetik meg a 150 kiállított tárgyat, közöttük készlete­ket, bokályokat, tálakat, ku­pákat. ^ SZAKÁLYBAN a na­pokban kezdték meg a mű­velődési ház belső tatarozá­sát. A községi tanács házila­gos brigádja két hét múlva fejezi be a termek festését és a parketta csiszolását, lak­kozását. A Fehér rozsda című tv-fil- met — amelynek Írója Ber- tha Bulcsú — 20 órától vetí­ti a tv 1-es programja. + SAJÁT munkamódsze­réből, munkastílusáról foly­tatott beszélgetést a Hazafi­as Népfront megyei bizott­sága tegnapi ülésén. Megvi­tatták ezenkívül a rétegpoli­tikai munka aktuális felada­tait és szó esett — többek között — az új választási tör­vény vitáinak tapasztalatai­ról. ijc SÚLYOS baleset történt szerdán reggel Balatonfeny- ves és Balatonkeresztúr kö­zött a 7-es úton. Hét óra 3 perckor Balatonkeresztúr előtt egy vasút-közút szint­beli kereszteződésénél a fénysorompó piros jelzését figyelmen kívül hagyó nyu­gatnémet személygépkocsi összeütközött egy Balaton­keresztúr felé haladó moz­donnyal. A baleset következ­tében életét vesztette János Jahn 62 éves, NSZK állam­polgár, a gépkocsi vezetője, utasai közül Katalin Jahn 56 éves NSZK állampolgár és István Jahn 71 éves USA- állampolgár. A kórházba szállítást követően vesztette életét Mária Jahn 64 éves USA-állampolgár. Súlyos, életveszélyes sérülést szen­vedett Barbara Mauk 64 éves USA-állampolgár. A rendőr­ség megkezdte a vizsgálatot. Száraz idő A várható időjárás ma estig: Az ország legnagyobb részén általában derült, száraz idő várható. Eső nem valószínű. A gyenge, változó irányú szél kissé megélénkül. A várható leg­magasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 19—24 föl között. vendégek Szekszárdon Érkezés a Gém enc Szálló elé Tambov megyei Bűncselekmények egy budapesti nagyáruházban Jelentős értékre, folytató­lagosain — részben bűnszövet­ségben és részben társtettes- kénit — elkövetett csalás bűn­tettének, továbbá többrendbe­li árdrágítás és magánokirat- hamiisltás vétségének elköve­tésében találta bűnösnek a Legfelsőbb Bíróság Kucsera István Lajost, a budapesti déli ABC-nagyáruház volt igazgatóját. Ezért szerdán ki­hirdetett jogerős ítéletével há­rom évi szabadságvesztésre ítélte, emellett — az elsőfo­kon kiszabott vagyoni jellegű joghátrányokat mérsékelve — 10 ezer forintban állapította meg a pénz-mellékbüntetést, és ugyanékkora összegben kö­telezte vagyonelkobzást pótló egyenérték megfizetésére. Az elsőrendű vádlottként felelős­ségre vont Kucsera bűntársai közül — akik 'egyébként a budapesti Déli pályaudvarnál lévő ABC bevásárlóközpont dolgozói voltak, illetve annak működési köréhez tartoztak Harmincöt tagú Tambov megyei csoport látogatott tíz napra Magyarországra az IBUSZ szervezésében. A pé­csi, székesfehérvári szokásos turistaprogramon kívül két napot töltenek Szekszárdon. A pedagógusokból, tudo­mányos kutatókból, és mér­nökökből álló csoport tegnap délután érkezett a megye- székhelyre. A hagyományok­nak megfelelően megkoszo­rúzták a szovjet hősök em­lékművét, majd Gemencbe látogattak. Ma délután üzemlátogatá­son találkoznak a tejipari OL VASTAM Vázába való Virágot lopni nem bűn — tartja a közmondás, én pe­dig hozzáteszem, hogy virágot vásárolni sem az. Miért? Annak ellenére, hogy gyakran teszik szóvá a férjek feleségüknek, hogy már megint ennyi, vagy annyi pénzt költöttéi virágra! mégiscsak jól esik nekik a meghitt lakás, amelyet a vázában pompázó néhány szál virág még kellemesebbé, dekoratívabbá tesz. Szóval virágot vásárolni nem bűn, s teszik is ezt sokan, elsősorban azok, akiknek nincs kertjük, vagyis nem termelik meg maguknak a vázába valót. Hazánk­ban is terjed a virágkultusz. Egyre gyakrabban olvas­hatunk, hallhatunk olyan híreket, amelyek arról tudó­sítanak, hogy virágkiállítást, virágkötési versenyt ren­deztek. Tegnapi számunkban a Rozmaring tsz „virágos­versenyéről” olvashattunk. S voltak sokan, akik a szín­pompás versenyt és kiállítást látták is, sőt, ötleteket „lophattak”, amelyet saját otthonuk díszítésénél hasz­nálhatnak. Mert a viráglopás, virágvásárlás tényleg nem bűn. Sőt! Mert „aki a virágot szereti, rossz ember nem le­het ...” —hm— Úttörők harci túrája Tegnap és ma a fegyveres erők napja alkalmából több iskola rendezett egész napos harci túrát. A szekszárdi I- es számú Általános Iskola tanulói a Sötétvölgybe kirán­dultak, s harci játékokban és elméleti kérdésekben mérték össze tudásukat. Felvételünk a harmadik A osztály Jagu­ár őrsének a célbalövő gya korlátán készült. Fotó: G. K. vállalat párt-, szakszervezeti és KISZ-aktivistáival. Ezt vacsora és baráti találkozó követi a megyei tanács klub­jában: a tanács MSZBT-tag- csoportja látja vendégül a csoportot. Pénteken a reggeli órákban utaznak el Szek- szárdról. Anyakönyvi hírek Paks városban 1983. augusztus hónapban a következő anya­könyvi események kerültek be­jegyzésre : Születés nem volt. Házasságkötés: Teli Ferenc — Koskai Julian­na. Kém József — Kern Edit, Horváth Ferenc — Kertész Er­zsébet, Klement Tibor — Matus Matild, Halász Róbert — Meny- hei Mária, Ledneczky Gyula — Tiszti Etelka, Adorján György — Lénárt Éva, Oroszi János — An­gyal Emília, Poroszkai István — Verli Julianna, Kiss János — Kiss Zsuzsanna, Urbán János — Madács Judit, Witt József — Zsigmond Erzsébet. Haláleset: Pulai Ferenc. Schaiber János, Németh László István. Antal Jó­zsef. Kiss István, Plézer Ferenc- né Venhart Erzsébet, Fogoly Fe­renc, Marosvölgyi Józsefné Mis- kolczi Mária, Hanoi Ferenené Kindi Terézia, Bors József. Füzes Iván 1 év 6 hónapi, Pálfi István 1 évi, Tanai Ist- vármé 10 hónapi — végrehaj­tásálban három évi próbaidő­re felfüggesztett — szabad­ságvesztés büntetést kapott, Rovt Alexandr korábban ki­rótt 10 'hóniapi szabadságvesz­tését pénzbüntetésre változ­tatta a bíróság. A vád tárgyává tett bűn­cselekmények — amelyek a bíróság ítéleti indokolása sze­rint ráirányítják a figyelmet a kereskedelemben a csalá­sok, az árdrágítások és ha­sonló jellegű károkozások megelőzésének fontosságára — elkövetőit 1982-ben leplez­ték le. A déli nagyáruháznak évi 4 millió forintot jóval meghaladó az úgynevezett kálója, s főként ezzel vissza­élve, .manipulálva követték el a most büntetett cselekmé­nyeket a vádlottak padjára került kereskedők. Kucsera és társai például több mint 800 ezer forint kárt okoztak a Compack Kereskedelmi Cso­magoló Vállalatnak azzal, hogy nem teljesítették, csak hamis számlákkal igazolták olyan, a közönség számára in­gyenes teakóstolók, reklám- akciók megszervezését, ame­lyek költségeit a Compack vállalta magára. Brahms Szimfóniák I Op68. Il.0p.73. , III Op 90, IV Op. 98 Akadémiai ünnepi nyitány Op 80 Tragikus nyitány Op 81 A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Lehet György íDigitális felvételi SLPD 12273-76 Liszt Les Préludes, ' ’ Orpheus. Tasso Magyar Állami Hangversenyzenekar Vezényel Ferencsik János (Digitális felvétel) SLPD 12446 (572) A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. — Felelős kiadój DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Indexszám: 25 069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom