Tolna Megyei Népújság, 1983. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-24 / 226. szám
1983. szeptember 24. NÉPÚJSÁG 7 Munka mellett főiskola Az itt következő írás lehetne egy öt évvel korábban megjelent második fejezete, de lehetne egy majdan megírandó első része is. Azokról lesz szó, akik a munka melletti tanulás akadályát sikerrel vették. * 1978 augusztusában egy volt kolléganőm Szinger Ádá- mot, a Paksi Járási Hivatal főelőadóját még egy másik osztályon és egy teljesen más munkakörben találta. A munka mellett tanulás című riportban, az akkor harminc- nyolc esztendős tanácsi dolgozó arról beszélt, hogy miért jelentkezett az akkori legfiatalabb felsőoktatási intézménybe, az Államigazgatási Főiskolára, öt éve ezeket mondta: „Érdekeltek a tantárgyak, a fáradtságot meg nem sajnálom”. „Ügy dolgozom, hogy munkámat ne kelljen másnak végeznie.” Az első meglepetés — később már rájövök, hogy nem is az — Szinger Ádám munkahelyén ér. Keresem a régi főelőadót, helyette az általános igazgatási osztály fe'iratú táblán találtam meg a nevét. Szinger Ádám jövetelemet, magyarázó mondataimat hallgatva mosolyog. — Nem is olyan régen éppen az egyik kollégám mondta. „biztosan nem írnak már rólad, egyszer már megtették.” — Tévedett — mondom —, itt vagyunk. Ilyen a véletlen. Szinger Ádám végigsimít az íróasztalán. Megigazítja az előadói íveket, a telefont. Nézem az arcát és nem tudom, hogy elégedettséggel tölti-e el ez a második találkozás vagy sem. 0 kérdez elsőként: — Mire kíváncsiak? Megfordultam már olyan tanácsoknál, ahol az ott dolgozók némelyike megpróbálta vagy el is végezte az Államigazgatási Főiskolát avagy a régi tanácsakadémia után az előbbi intézményben letehető különbözetit. Á beszélgetések során elhangzott — nem is ritkán —, hogy mára régen túljutott az útkeresés időszakán áz Államigazgatási Főiskola, mely kiérdemelte hallgatóitól az „átkozottul szigorú” minősítést. Sokat követel a nappali és levelező hallgatóitól. E szigor felől érdeklődöm Szinger Ádámtól is. — Minden főiskola törekszik arra — mondja —, hogy színvonalas képzést nyújtson és az érdekeltek komolyan vegyék az intézményt. Én és levelező társaim is éreztük ezt. Példa erre a házi dolgozatok sorozatos íratása, mint követelmény. Lássuk mit takar az utolsó mondat. A főiskola marxizmus—leninizmus tanszékén — de az államigazgatásin is —, a konzultációkra belépőt kellett váltani. Otthon megírandó házi dolgozatokkal. — Főleg az előbbi tanszék feladatai dolgoztattak meg bennünket. Száz pont volt a maximum. Aki válaszaival csak hetvenet ért el, az még elégségest kapott. Ezért is hullottak ki gyakorta emberek a szigorlatokon. Aztán volt olyan feladat is, hogy kaptunk egy idézetet egy klasszikus művéből és ezt kellett megtalálnunk. Innen, Paksról hárman jártunk együtt a főiskolára. Hát bizony adtuk is telefonon egymásnak keresgélés után a forrás címét. Szinger Ádámékkal együtt akkor, az elsők között tizenhármán kezdték a főiskolát, hatan végezték el. Főleg a kisgyerekes anyukákkal volt „baj”. Nem azért, mert fel- készültségük volt alacsony, hanem mert a gyerek és a munka mellett nem bírták a folyamatos megterhelést. — Nehéz volt! — mdndja —, de ez az iskola jó alapot ad. Én negyvenkét éves koEgy házzal odébb, a Paksi városi Tanács terv- és munkaügyi osztályán Csikai Gyuláné főelőadó, számok tengerébe temetkezik. Elnöki kérésre gyűjti össze, hogy a tanács mennyi hitelt használt föl szeptemberig. Csikai Gyuláné nem tanult „simán”. Persze, ha akkori állapotára az előbbi kifejezés egyáltalán ráillik. Az iskola kezdésekor gyesen volt. A gyermekgondozási idő tartama alatt járt fel Budapestre. A nagyabbik Csikai fiú az általános, édesanyjuk a főiskolát kezdte egy időben. — Minden különösebb megerőltetés nélkül el tudtam végezni — válaszol az itt már ismétlődő kérdésre. — Ámbár lehet, hogy nekem előnyöm volt a gyes miatt. Meg az a véleményem, hogy aki elkezdett valamit, az csinálja is végig. Bármilyen az az iskola. Persze azért voltak nehézségeim. De voltak nehézségeik azoknak a hallgatóknak is, akik nem rendelkeztek pénzügyi ismeretekkel. Gondolja meg! Leül egy humán felkészültségű ember statisztikázni. Hát az bizony átkozottul megizzad. — Bizonyára' ismerte a ki- egószítősöket is. Ök hogyan vélekedtek a tananyagról, a számonkérésről ? — Az én férjem öccse is a kiegészítőn végzett — mo- solyodik el. — Nem panaszkodott. Ö is azt mondta, ha valaki tanul, akkor tudásban adni is kell a bizonyítványért valamit. — Távol álljon tőlem, hogy elriasszam a főiskola leendő hallgatóit. Talán komolyabban készülnek föl, ha öntől tudják meg, hogy melyek voltak a legkeményebb tantárgyak. — Áz államigazgatástól féltünk legjobban. A marxista tanszék is keményen megdolgoztatott bennünket. Igazán komoly felkészülés kellett a szigorlatokhoz, a vizsgákhoz. És az idő! Egy hét különbséggel volt az évzáró vizsga és az államvizsga. Teljesen kikészültünk már az" államvizsgára. Ha egy hónappal később kerestük volna fel Csíki Gyu- lánét, akkor mór őt sem a terv- és munkaügyi osztályon találjuk. Október 1-től gyámügyes lesz. A főiskola nemcsak a paksi kollégájának pályáján lendített egyet, hanem az övén is. Az „átigazolás” előtti gondolatairól, érzéseiről kérdezem. — Nem tart a gyámügyi munkától? Nehéz, idegfeszültséggel teli és sokszor hálátlan munka. — Minek tagadnám, tartok tőle, de szeretném nagyon felelősségteljesen végezni. * A munka mellett diplomát szerzett Szinger Ádám és 'Csikai Gyuláné válaszai arról győztek meg, hogy a bizonyítás boldog tudata semmi máshoz nem hasonlítható. És legyen bármilyen kemény és következetes követelményeiben egy alig fél évtizedes múltú főiskola, sikeresen elvégezhető. Ök ketten ezt bizonyították. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Fotó: Czakó Sándor romban nem azért végeztem el ezt a főiskolát, hogy magasabb beosztásba léphessek. Szükségét éreztem a tanulásnak. — Hogyan vált terv- és munkaügyi szakemberből igazgatásivá? — A főiskola által. A diplomát követően tavaly lettem ennek az osztálynak a dolgozója. — Az átállás? — Minden átállás nehéz. Nekem se ment gond nélkül. De az igazgatási munkához nagyon sok jó gyakorlati útmutatót adott a főiskola. Szeretem az embereket, szeretem a munkámat. Szekszárdon az egykori zsinagógában, a felújítása után a művészetek kapnak helyet. A felújítási munkák során akadtak az épületen olyan részletek, amelyek a szakiparral szemben művészi igényességet is támasztottak. Ilyen volt például az épület külső homlokzatán lévő tizenkét darab bádog csúcsdísz. A TQTÉV kivitelezésében formálódó épület bádogosmunkáját alvállalkozóként Ivanizs László végzi. Vele és egy kicsit a szakmával ismerkedhetünk, amikor szekszárdi műhelyébe ellátogatunk — ahol a cúcsdíszek és az oszlopsisakok készülnek. Az Esze Tamás utcai jól felszerelt műhelyben bádog-, illetve fémlemezek rendben várnak a felhasználásra. A szuterénben pedig már az elkészült ereszcsatornák magasodnak és természetesen itt találjuk a méhkasokra emlékeztető sisakokat is, a zsinagógára kerülő díszeket. Az a sokrétű feladat, ami az épületek létrehozásában a bádogosra hárul, a gyakorlati tudáson kívül elméleti ismereteket is kíván. — Mindig szerettem a precíz munkát — teszi félre a kalapácsot Ivanizs László — a bádogos szakma pedig ezt követeli. A szerkezetek túlnyomó többsége a szabadban levő, az időjárásnak, esőnek, hólének, napnak, fagynak kitett épületrészeken van. Ezek pedig a legkisebb lyukat is megtalálják és átáztatják a nedvességre érzékeny kőművesszerkezeteket. Az esetleges jégképződés feszítő ereje pedig megrepesztheti a szakszerűtlenül, a nem megfelelő anyagból készült lefolyócsöveket, csatornákat. A hőmérséklet ingadozása miatt bekövetkezett térfogatváltozásokat, tágulást, zsugorodást is figyelembe kell venni, mert ha nincs módja az anyagnak szabad mozgásra, idő előtt meghibásodik. Aztán még lehetne sorolni, mi mindent kell számon tartani a munka során ahhoz, hogy a megrendelő is elégedett legyen. Nem elég ám a szépség... — Igaz, véletlenül kerültem ebbe a szakmába, de most már nem bánom — néz körül műhelyében és tanácsokat ad az éppen lemezt hajtpgató tanulójának a mester. Gimnáziumba nem akartam menni, valamilyen elektromos szakmát szerettem volna tanulni. Ez nem sikerült. Pestre kerültem a VII. kerületi Nyár utcai intézetbe ipari tanulónak. Itt javasolták a bádogos szakmát, sőt, ha azt választom, akkor kollégiumi ellátást is tudnak biztosítani. Ez pedig fontos volt számomra. így lettem bádogos. Osztólyelső voltam, bár akkor nem kellett annyit tanulni, mint most, így fél évvel előbb szabadulhattam. A vizsgadarabom szerepelt is az ipari tanulók országos kiállításán. Ez egy ötszög alakú sík idomokból összeállított „gömb” volt, az illeszkedési pontokon apróbb csillagokkal. A tetején pedig egy galamb volt a béke olajágával a csőrében. Mindez az ötvenes évek elején volt. No ezt látva a mesterem, javasolta, hogy az Országos Szakipari Vállalat díszmű-bádo- gos részlegénél maradjak. — És maradt. — Igen, mert valóban izgalmasnak és sokrétűnek ígérkezett a munka, hiszen a fővárosban a műemlékeket kellett helyreállítani. A budai várban is dolgoztam, de talán a legemlékezetesebb a Baross utcai templomnál végzett munka. Valami kimondhatatlan érzés, amikor a felújítás során a. torony legfelső gömbjéből előkerül az emlékirat, az építők nevével, az építés idejével. Évszázadokat lehet így a múltba utazni... Bizonyára ezek a meglelt dokumentumok késztették Ivanizs Lászlót arra, hogy egy fényképezőgépet vásároljon, amellyel megörökítheti valamennyi befejezett munkáját. Ennek igazolásaként régi felvételek kerülnek elő a pályakezdés éveiből. Magas épületek csúcsán, állványok között örökítette meg társaival együtt önmagát is a bádogos. Kimondhatatlan öröm járja át Ivanizs Lászlót, amikor arról esik szó, milyen érzés megindulni a magasban végzendő munkához. Ilyen helyzetekben az úgynevezett balesetelhárító, egészségvédő óvó rendszabályok ösztönből is fakadnak. Megfelelően kell gondoskodni korlátról, lábdeszkáról, biztonságosan megerősített, megfelelő tetőfedőlétrákról, deszkarámpákról, kötélzettel ellátott biztonsági övről. A munkák fajtájának megfelelően egy részüket műhelyben kell végezni, mint például legutolsó feladatként a már említett sisakdíszeket. — Hogy került a művészetek házához? — A megyei kórház főépületének bádogos munkáit is én végeztem és ez mindig is így megy sorban. Egyik megrendelő, akinek tetszik a munkám, az ajánl a másiknak. A kórházi kupolát régóta figyeltem már, hogy milyen súlyosan rongálódott és bizony javítani kellene. Ügy tudtam, hogy az Országos Szakipari Vállalatot bízták meg ezzel a feladattal, de ők az Országházon dolgoznak és nem tudták vállalni. Én közülük, már több mint tíz éve kiváltam és itt telepedtem le a megyében. Bevallom, az egyszerű bádogos munkák után nagyon jól jött, a változatosabb formákkal dolgozó templomok bádogozási munkái. Mucsiban, Vémén- den voltak ilyenek. De kanyarodjak vissza a kórházhoz. Ez a kupola azért is nehezebb volt, mert kör alapú oszlopon nyugszik. A tornyok, ahol eddig dolgoztam, azok pedig négyzetről indultak és általában nyolcszögű toronygömbökbe mentek át. A kórház kupolájáról le kellett fejteni a régi vörösréz bádogot és ismét alulról kezdeni az újat visszarakni. így illeszkedik majd a csúcs a sisakhoz — Van-e valamilyen régi hagyománya a szakmának, valamilyen szokás, ami nélkül nem adják át a munkát? — Különös szokás? Azonkívül, hogy a toronyba, ha ilyen jellegű épületről van szó, elhelyezzük mi is az emlékiratot, rajta a legfontosabb adatokkal. A kórház esetében beépítettük azt az évkönyvet, amit dr. Szentgáli Gyula írt, meg elhelyeztem ott egy aznapi Népújságot, néhány pénzérmét, meg az emlékiratot, hogy mikor, ki, kinek a megbízásából építette. — Ezután következtek ezek a sisakok — emeli a munka- padjára a pikkelyes díszt Iva- nizs László. — Egy gipszfigurát kellett készítenem. Ez tartotta a pikkelyeket. Minden sorban más-más méretű van. Egy sorban tizennégy darab. Egy ilyen sisak száztizenkét pikkelyből áll. Az épületre pedig tizenkettő sisak kerül. Ezek már készen vannak. A föíhelyezésük is izgalmas lesz majd ... Egymásra rakja a „kasokat” és folytatja munkáját. A műhelyablakból messze a város fölé lehet látni. Talán azért is építette házát, műhelyét erre a helyre Ivanizs László, hogy mindig szeme előtt legyenek a tetők, a csúcsdíszek, amelyek minden évszakban különös fénnyel csillognak. DECSI KISS JÁNOS Egy régi kép a tapolcai áruház tornyának díszítéséről Vízgyűjtő üst Szinger Adám Csikai Gyuláné Munkahely a *város fölött ü műemlékek bádogosa
