Tolna Megyei Népújság, 1983. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-20 / 197. szám
61RÉPÜJSÁG 1983. augusztus 20. Hét vég/jg beszélgetés Tolnai Ferenc pártmunkással tagnak kötelessége volt. Pél— Azt is írhattam volna, hogy agrárszakemberrel... A pártmunkás azonban Tolnai Ferenc esetében többet mond, — harminc év óta ismerjük egymást. Ügy tudom, negyvenötben lett párttag, és azóta harcol a párt ügyéért, az emberek jobb létéért. — Igen. 'Pártmunkásnak vallom miaigam, olyannak, akinek van. gazdaságii, államigazgatási és az élet sok területéről olyan tapasztalata, amely szerintem jogosít arra, hogy ipáirtmiunkíenak ■valllijam magamait. — Mert az embereket szereti. — Minőiig az emberek között, élet közeliben éltem. Nekem, nem volt három, lépés távolság, soha. mindig jöhettek hozzám bármilyen, kér- d'ésbens bámvkor. Pedig voltak a munkám során nehéz helyzeteik. | — Kezdjük az elején. — 'Kiét hónapiig voltam. ba- diifogsá'glbanv amikor hazatértem,, Öcsödön, a szülőfalumban azonnal a kommunista párt. tagja lettem.. Én azelőtt kubikos voltam. Jártam, otthoni, társaimmal az országot, dolgoztam mint földmunkás, és mint szegény ember nagyon éreztem osztályom sorsát, tudtam, hogy a felszabadulás után nekünk kell kézbe venni ü,a,vünk -sorsunk Irányítását. Faliunkban igen, sok szegény ember élt. A Viharsarok viih árokkal volt tele, s nálunk mindig voltak, alk.k a nép Igazáért harcoltak. Apám is közéjük tartozott, meg a baráti köröm is. — ök alapították ott a kommunista pártot is? — Természetesen,. Volt szék,házunk. A negyvenötös választások idején, én, már a szia,va,zatszedő bizottság tagja voltam, a, párt részéről. Nem győztünk. Négy párt harcolt, nekünk Is szín számmal aikaidtak támogatóink, de a kisgazdapárt, a parasztpárt erősebb volt — a, szavazatok tekintetében,. Mart jó hamar kiderült, hogy a mi igazságunk valódi igazság,... 1947- ben alapszervezeti t!'tk,árnak vá tesztóttak. majd, az egyesüléskor szintén, én lettem a titkár az ,MDP-foen,. a kilencezer lakosú községiben.. | — Függetlenített titkár? — Nem. Dolgoztam apám juttatott földién,, hetein voltunk testvérek, nyaranta csépelni jártunk, ha, a, szántóföldünkön- nem volt munka, akikor mentem, Ikubikra. A társakkal, a, résiekkel, akikkel megjártuk Erdélyt, a háború alatt, meg Budapestet, Székesfehérvárt — nem, is tudom felsorolni, ,hán,v ,he- Iven dolgoztunk. M,i ánftettük például a, mostan' Ferihegyi pvorsforaalmi, út ősét. — Térjünk vissza a községbe. Nem falut mondok, mert kilencezres lakótele- vülés az már akkor is jeles községnek számított. — Annak számított.,. Apámnékniál .laktam,. szerény körülményeik között éltünk, minit minden hozzám has ontó ember. Dóiig óztam a földön, s ha a párt szólított, akkor mentem oda agitálni, szervezni, röplapot ragasztani, szóival mindennel foglalkoztam, ami akikor is a pártdaul az R-gárda parancsnoka vagy vezetője voltam, nem is emlékszem rá pontosan, ml volt a titulus. A községből 1949-iben. kerültem el. | — A párt vezényelte? — A párt. Háromihőnapos iskolára, központi pártiskolára küldtek Szegedre. Amikor ott végeztem, akkor Békéscsabára helyezitek a MOSZK-hoz, a későbbi. SZÖ- VOSZ-lhoz. iltt személyzeti vezetőnek neveztek ki. Még ennek aiz évnek a végén, a megyei pártbizottságra, kerültem, a káderosztály vezetőjén,ek. — Nehéz idők jártak akkor. — A háború közelsége, az egyesülés előtti gondok, az igazoltatások, a rendcsinálás, és nem utolsósorban, a pártnak, illetve a hazának kel,lett káderokat keresni, kiképezni különböző funkciókba • k atomait iszt éknek, rendőröknek, igazgatóknak stib. — Sok emberrel foglalkozott, kit így, kit úgy ért a döntése, illetőleg amilyen anyagot előkészített a felsőbb pártszerveknek. Nem félt? — Aiz emberektől? Nem. Én annak előtte már, most úgy mondanánk, hogy bedolgozója voltam, a megyei pártvezetésnek. Abban, az időben még, nem, voltak járási bizottságok, olyan nagy alapszervezet, mint a miénk is. közvetlen a megyei irányítás alá tartozott. Mint ag- rárproletár, mint kétkezi munkás, mint a testközelben lévő-élő ember — megismertem, ímegttamultám, hogyan kell foglalkozni azzal, akit megdfrosérmek, akit büntetnek, akiit áthelyeznek, szóval az emberekkel már elég jól tudtam, ifoelalkoznf. — Ki volt abban az időben Békésben a megyei első titkár? — Keleti Ferenc, harminc- kettes párttag, szegény, már meghalt., — Mikor jött Tolna megyébe? — 1953-ig voltam a békési ,pártbizottságon, akkor Tolnába helyeztek. Nem tudom, érdekes-e, de labban, az időben, hat hónapig ,a megyei áltatforgalimi igazgatója voltam,. Még ebben az évben öthónapos pártiskólára küldtek Pécsre, ott együtt voltam az lakkori 'főszerkesztőddel, Petrits Ferivel. Amíg az iskolán voltaim,, megválasztottak a szekszárdi járási párt- bizottság titkárának, ötvenkét, lg voltaim titkár, ekkor a megyéhez helyeztek az adminisztratív osztály vezetőjének. | — Ismét a sűrűjébe... — Az ellenforradalom, után voltunk. Az emberek feje tele mindennel, a vezető káderek jó része Hnigiadozott, s legnagyobb gondom az volt, hogy hozzám tartozott a rendőrség, bíróság, ügyvédek és még néhány szerv. Szóval ott kellett először rendet tennii., No persze, nem egyedüli, szeretném hangsúlyozni, hogy a negyven,ötös évek után sem, és Békésben sem, egyedül értem el a sikereket, mert mindig voltak munlkatársáiiim, s a, pártnak az utasításait, határozatait, az instrukciókat közösen hajtottuk végre. Más kérdés, hogy a m,unkából, nekem mindig több jutott. — Szóval a rendcsinálás befejeződött. Gondolom akadt haragos is a sok év alatt, mert 1959-ben megint a „sűrűbe” dobták. — Lehet, hogy volt haragosam, de hogy most van-e, azt nem hiszem. 1059-től hatvanegyig a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának voltam a vezetője. Éppen a téesz-iszervezések derekán. Ekkor már a második szervezésnek voltam aktív tagjá, ha nem a harmadiknak. Szóval nehéz évek voltak ezék. Rengeteg dolgunk volt. Hol legyen téesz, mennyi, milyen funkció legyen a gazdaságban az elsődleges, hogyan békítsük a falusi ellentéteket, miként segítsük a szocialista miagyar mezőgazdaságot... Nagyon sok üzemi, vállalati dolgozó volt a párt segítője. Én személy szerint annak örültem, hogy a munkások egy szóra jöttek segíteni, meggyőzni a parasztokat, hogy a modern korban Csák szövetkezeti gazdálkodás alapján lehet az országot felvirágoztatni. Közhelynek számítaná, ha most azt mondanám,. hogy nézzük meg a termelőszövetkezeteket és kérdezzük meg, ki akarná a szövetkezetek tagjai közül egyéni gazda lenni. — Szívesen beszél ezekről az évekről... — Sokat dolgoztam akkor is. A nehéz helyzetben mindig kértem feletteseim véleményét, hallgattam munkatársa ilmra. ismételnem kell magamat — olyan sok időt töltöttem abban az időben is a falvákban, hogy talán többet, mint az irodában. Az emberek között, azokban a forró légkörű napokban, hetekben igencsak jól éreztem mágamát... — Aztán pártfőiskola... — Két év. Utána a megyei tanács elnökhelyettesének választottak meg. 1967- fig. 1973-ig a megyei pártbizottság titkárának választottak. S 1974-től a megyei tanács pártbizottságának titkára voltam, vagyok nyugdíjazásomig. — A bizalom, amely mindig kísérte munkáját, azokkal szemben, akikről döntött — marad? — Ügy érzem, igen. Én mindig bíztam az emberekben. Azt is mondhatom, hogy nem sóikban csalódtam. • Eleve olyán módon nyúltam a témához, egy-egy ember ügyéhez, hogy mindig alaposan mérlegeltem az embert, akiről az ügy „szólt”. ,Ez a tulajdonságom végigkísérte munkálkodásomat. — Itt a tanácsi pártbizottságon is? — Különös hangsúllyal. A tanácsi apparátusban a párt- munka más, mint a gazdasági életben, más, mint mondjuk egy járási vagy megyei pártbizottságon. Speciális. Az államigazgatási munka mind tökéletesebb elvégzését kellett, s kefll segítenünk. Ügy vélem a tíz alap- szervezet, amelyeknek kommunistái a pártbizottság hatáskörébe tartoztak, jól segítik az államigazgatási munkát... — A megye fejlődését. — Tolna megyéről már jó érzéssel beszélnek az országban. Tudom, hogy a mostani párt- és tanácsi vezetés illetőleg a testületek munkájának érdeme ez — no és az embereké, talán róluk ismét hangsúlyozottan beszélek, akik a jó országos határozatokat, intézkedéseket, illetőleg az ezekből kialakított megyei tennivalókat lelkiismeretesen hajtották végre. S az én munkám is benne van ebben az egyre szépülő megyében, a gazdagodó falvákban, az egyre jobban élő emberekben. Tudom, honnan indultunk el, s azt is, hova jutunk. — Azt is vállalja Tolnai elvtárs, amiben a korábbi években, a harminchét év alatt tévedett, tévedtünk? — Hittünk abban, amit tettünk. Volták munkánkkal kapcsolatban bírálatok, a pártban is voltak hibák, s talán tévedéseinket később ismertük fel, de volt erőnk ennek elismeréséhez, a hibák korrigálásához, s az új úton ötvenhat után lényegében töretlenül haladni. S ezt, az emberek értik. Tudják, hogy a párt a nehéz kérdésekben a lakossághoz fordul. S ez erő! Erőt ad a mostani aktív pártmunkásoknak. — A megyei tanács pártbizottságának „volt” titkára, mivel foglalkozik majd, vannak-e olyan utódok, akik az ügyet jól folytatják? — Vannak. Mondtam már az előbb, hogy a pártmunkát nem tudom abbahagyni. Bejárok ide, ha hívnák. Februárban. megyék csak nyugdíjba, addig a felmondási időt töltöm. Ügy enzem, jó csapatot Ihagyok itt — azaz dehogy hagyom itt őket! No... A magánéletben? Hát kérem, egyelőre pihenek. Mikor lesz arra idő, hogy napokig heverjék? Sóiba. A vadászszövetség megyei elnöke vagyok, sók munkával jár ez is, most még többet tudok a kérdéssel foglalkozni Van egy birtokom, alig háromszáz öl. Rajta egy kicsi tanya. És ott dolgozgatunk, azaz pihenünk feleségemmel. | — Lakása? — ötvenkét négyzetméter tanácsi lakás. — És érdemeit elismerték? — Most kaptam meg a Szocialista Magyarországért Érdemrendet. IA Munka Érdemrend arany fokozatát kétszer adták át. Birtokolom a .Munkás-paraszt hatalomért Érdemrendet és a Szabadság Érdemrend bronz fokozatát. — Szóval igy telt el a harminchét év Tolnai Ferenc pártmunkás életéből. — Így. Most már Tolna megyeinek is kell vallanom magám, Békésibe ritkán, fél évenként jutók el. — S ha már szekszárdinak vallja magát, akkor azt is kérdezhetem, hogy van-e jó bor a pincéjében? — Van. — Ha egyszer egyeztetni tudjuk időnket, koccintunk majd a gazdag munkáséletére, amely ugye 1984. februárjában nem ér véget... — Nem ér véget, s legyen szerencsénk még folytatni ezt a beszélgetést. PALKOVACS JENŐ A múlt a jövőért Két történelmi eseményre emlékezünk ma. Mindkettő sarkalatos pontja a magyar történelemnek. Népköztársaságunk alkotmányának törvénybe iktatása a legújabbkori történelem nagy eseménye volt, hiszen ekkor mondta ki először a magyar törvény: „Minden hatalom a dolgozó népé!” És ünnepeljük a régmúltnak ehhez a naphoz fűződő emlékét is: I. Istvánra, a magyar állam megalapítására tekintünk vissza augusztus 20-án. Több mint kilenc évszázad választotta el a két dátumot. Régi igazság, s a marxizmus klasszikusai is nemegyszer figyelmeztettek arra, hogy a jelen feladatait és a jövő építését el sem lehet képzelni a múlt ismerete nélkül. Erről, a múlt értékeléséről, a .magyarság fogalmáról, történeLmi értékeink megbecsüléséről kérdeztük meg ezeknek a kérdéseknek kutatóját és népszerűsítőjét: Nemeskürty Istvánt. — Mi a jelentősége a múlt megismerésének a mai Magyar- országon? — Minden nép, nemzet, közösség mindig ismerte — vagy ismerni vélte — saját múltját. Többnyire jóval azelőtt, hogy leírták, vagy tudományosan feldolgozták volna. Az ismert, vagy ismerni vélt múltat aszerint alakították, hogy miképpen szolgálta jövőjüket, vágyaikat, céljaikat. A múlt, a történelem ismerete nem azért volt érdekes számukra, hogy az előző nemzedékek tetteit mintegy jegyzőkönyvi hűséggel őrizzék, hanem hogy abból mit tanulhatnak jövőjükre nézve. Talán elég énnek illusztrálására egyetlen idézet Tinódi Lantos Sebestyéntől, aki a maga koráról szóló verses krónikáját így ajánlja: „Ez jelönvaló könyvecskét szörzeni nem egyébért gondoltam, hanem hogy az ... magyar vitézöknek lenne tanúság üdvességes, tisztességös megmaradásokra". A történeti tudat tehát a fennmaradni akarás egyik feltétele, a jelen szándékait és a vágyott jövőt vetíti a múltba. — Vágyaink visszavetítése azt jelenti, hogy csak a szépet, a jót, a számunkra kedvezőt kell elfogadnunk a múltból? — A legkevésbé sem jelentheti! Éppen ellenkezőleg; a múltat be kell vallani! Egyre fokozottabb jelentőséget kap a történelmi műit etikai, erkölcsi megítélése. Megtisztító, megújító, a jelen feladataihoz erőt és a jövőre vonatkozólag reményt nyújtó feladat, amelyet akadályoz, ha a múlttal nem azonosítjuk magunkat. Nagyon sokszor hallottuk: ez az ország 1945 előtt az urak országa volt, s ami addig történt, ahhoz nekünk sémi közünk. A megtisztulást akadályozza, ha a múltból csak a nekünk, a mindenkori mának tetsző mozzanatokat emeljük ki, azokat dicsőítjük, vagy szidjuk. Tetszetős, de olcsó és hamis ellenvetés, hogy „minek kiteregetni a szennyest”, mint például a magyar nemesség mulasztásait 1514—1552 között, a múlt századvégi magyarországi nemzetiségi politika bűneit, a 2. magyar hadsereg cinikus feláldozását az uralkodó osztály részéről a második világháborúban, vagy a Rajk-pert. — Mindezzel együtt kell tehát vállalni magyarságunkat. Sokszor kimondjuk ezt a szót — de kit vehetünk ebbe a gyűjtőfogalomba? — Magyar ember az, aki magyar nyelven rendszerezi a világról szerzett benyomásait és ebben különbözik más emberektől. Nem jobb és nem rosszabb, mint a többi nyelveken beszélők. A nyelv teszi lehetővé a történelmi azonosulást is. Nem azért mondjuk, hogy „ezer éve élünk itt”, hogy így van, úgy tettünk 1526-ban, 1686-ban vagy 1849-ben, hogy felszabadultunk 1945-ben, mintha őseink bizonyíthatóan ott lettek volna a nevezetes eseményeknél, hanem mert az anyanyelv tudata azonosít bennünket a velünk közös nyelvet beszélő régiekkel, a múlttal. 1867 és 1945 között fokozatosan feledésbe merült az azonos nyelvet beszélő, de különböző társadalmi osztályokhoz és rétegekhez tartozó embereknek éppen a nyelv által megteremtett közössége. Ki-ki a maga kedvére magyarázta: ki is a magyar. A nemesember. A paraszt. Aki keresztény vallású. Aki itt meg itt született. Fogyván aztán a nemesúr s az „igazi”, a „tősgyökeres” paraszt is, megzsugorodván a terület, ahol születni lehetett — a tagadás vált igenléssé. Nem az határoztatott meg, hogy ki hát a magyar, hanem hogy ki nem az: aki nem német, sem sváb, nem zsidó, nem szlovák, nem román stb. Innen már csak egy lépés volt a martalóc logikájú következtetés: aki nem magyar, mert például zsidó, az kiirtandó. — Történelemről lévén szó: a latin közmondás szerint is „a történelem az élet tanítómestere”. Ki érdemes arra, hogy „tanítómesteréül”, példaképéül fogadja el az ifjúság? — Nincs ifjú nemzedék eszmények és történelmi tudat nélkül, a múltban élt eszmények és hősök nélkül. Akkor válhatnak eszményekké, ha a gyermek természetesen és magától értetődően azonosítja magát velük. Nem felnéz rájuk, mint egy szoborra, hanem magában, szívében őrzi őket, eggyé vál- tan önmagával. A munka csöndes hősei egy lángolni-lobogni vágyó ifjú számára mégsem lehetnek Akkora példaképek, mint egy Dobó István, Bornemissza Gergely, Balassi Bálint, Zrínyi Miklós vagy Bocskai István. Szándékosan csak a régebbi múltból vettem a példákat, mert a régebbi múltat, történelmet és irodalmat egy időre száműztéjj: a közoktatásból, de szerencsére újabban ismét bebocsátást nyertek. De ne térjünk ki századunk hősei elől sem. Mennyi mintaképet, eszményt, hőst kínál az 1917 és 1919 között a Vörös Hadseregben harcolt több mint százezer magyar katona! — S a még közelebbi múlt? — Tanulságos megfigyelni a történelmi köztudat által 1945 után elfogadott és tisztelt hősöket. Előtérbe lépett a változni tudó és „változva változtató” hős. Természetes, hiszen a fel- szabadulás nem csupa újszülöttet talált itt, hanem egy előző társadalmi rendben született, felnőtt és ahhoz ilyen vagy olyan módon alkalmazkodó felnőtteket. Bajcsy-Zsilinszky Endre, e kor hőse, hazája érdekében a körülményeket felismerve változni tudó hős volt, aki a magyar feudális múlt minden kellemetlen örökségét már-már jelképesen hordozva választotta egy sorsfordító történelmi pillanatban az újat, a demokratikus haladás ideálját a nemzeti függetlenség megtartása érdekében. A felszabadulás után egy időben a közvélemény már régen új hőstípust emelt önmaga eszményévé, de a történeti (iskolai és közművelődési) ismeretterjesztés még sokáig ragaszkodott a dicső tettekben pózzá merevült hősökhöz, akiken nem illett foltot találni, akik kezdettől fogva tökéletesek. Ma nagy változások korában élünk, a magyar közvélemény bölcs és bíráló figyelemmel veszi tudomásul a gazdasági életben bekövetkező változásokat. Aligha független ez a magatartás attól, hogy eszményéül változtatni tudó hősöket ismer el. A statikus hőst, történelmünk folyammán nem először a dinamikus hős váltotta fel a történeti tudatban. V. E. i
