Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-07 / 159. szám

JÚLIUS 7 CSÜTÖRTÖK Névnap: Apollónia. A Nap kél 4.54 — nyugszik 20.43 órakor. A Hold kél 2.11 — nyugszik 17.31 órakor. Kilencven évvel ezelőtt 1893. július 7-én született, és 88 éves korában, 1981-ben hunyt el Miroslav Krle- za horvát regényíró, elbeszélő, költő, a legjelentősebb XX. századi jugoszláv drámaíró. ^ A BOGYISZLÓI nép- táncegyüttes tegnap reggel az NSZK-ba utazott. Az együttes két hetet tölt az az NSZK-tan és részt vesz a sohli'tzi és a sdieselt nem­zetközi foltólórfesztiiválon. A A SZEKSZÁRDI vasút­állomás várócsarnokában jú­lius 10-én, vasárnap délelőtt 11 óraikor adjia át PaJtay Lász­ló Munkácsy-dí jias érdemes művész művészeti alkotását. Az ünnepségen Vecsési Sán­dor Munkácsy-díjas érdemes művész mond avató beszé­dleit, Kovács János, a szek­szárdi Városi Talnács elnöke pedig ünnepi köszöntőit. A rég várt eseményen a szek­szárdi Lisctt Ferenc Zeneis­kola művész tanárai működ­nek közre. 4 BŐVÜL A GIMNÁZIUM. Szekíszárd patinás gimnáziu­mában, a Garay János Gim­názium és Óvónői Szakkö­zé piiskolá bán, átépítésbe kezd­tek. A következő tanévre két sozil'giálalti lakás megszünteté­se árán 140 négyzetméter te­rületen aliaknítlanak ki kát új tantermet az esedékes de­mográfiai hullám fogadásá­ra. + KILÁTÓ a Virohow-,fá- nál. A múlt század végén itt járt nagy német tudós emlé­kezetét őrzi a Virohow-ifa Lengyelben, a sáncnál, mely­nek tövében gróf Apponyi Sándor és Wosiosky Mór .tár­saságában ebédelt. A tamási erdészet kétlépcsős, magas ki,látót emeltetett a Virchow- ía mellett, melyről a közeli és távoli környék, a festői szépségű Lengyel—Kurd kö­zötti szerpenitin jól áttekint­hető. A Kossuth rádióban 16 órakor jelentkezik a Rádiónapló, a ter­mőföldről szóló adásával. Óvatos előrejelzés szerint is az ezred­fordulón 6 milliárd ember él majd a Földön. A termőföld pedig — amelynek el kell tartania a so­kaságot — alig növekszik. Ná­lunk pedig folyamatosan csökken a termőföld, az urbanizáció „ét­vágya” miatt. Meddig tartható ez a folyamat? Megteremti-e a termőföld mennyisége, okos használata 10 millió ember ke­nyerén túl az exportálók növek­vő igényét? A Hatvanhat című adás 21 óra 50 perckor kezdődik a tévé 1-es programján, amelynek ma Straub F. Brúnó akadémikus, az Orszá­gos Környezet- és Természetvé­delmi Tanács elnöke lesz a ven­dége. Az elhangzó témák min­denkit személyesen érintenek: a levelek íróit leggyakrabban a le­vegő-, a vízszennyeződés, a zaj­ártalom gondjai foglalkoztatják. De valószínűleg szóba kerül még, hogy kinek mi a feladata és a felelőssége a környezet védelme érdekében. O A VASUTAS amatőr képzőművészek kiállítását szerdán nyitotta meg Be- reozky Loránd, a Magyar Nemzeti Gailérta főigazgató­ja a szakszervezet 'központi képzőművészeti körében. A 33. vasutas nap atkáiméból rendezett tárrtaton. azt a mint­egy, 200 festményt, grafikát, sízobrot, fafaragást, plakettet 'iáthéaitjfa a közönség, amelyet a hivatásos művészekből ál­ló zsűri a beküldött több minit 400 pállyamunkából a legjobbnak ítélt. Tegnap délelőtt 10 óra után néhány pelrccel kaptuk len­csevégre a képen látható lehullott bálákat Szekszárdon a Palánki-hegyen. A tettes ismeretlen, ugyanis a teher­autó, amely a bálákat szállította, megállás nélkül to­vábbhajtott. Meleg idő Várható időjárás ma estig: tovább tart a nagy meleg. Sok lesz a nap­sütés, és általában száraz marad az idő. Esetleg néhány helyen fordulhat elő záporeső. A szél napközben kissé megélénkül. A hőmérséklet délután 29 és 34 fok között várható. Dombóvári vakáció A Zrínyi /Általános Iskola tanulói játék közben I ; íMegkezdődött a nyári szü­net, most már az időjárás L> kedvez a nyaraló, pihenő diákoknak. A dombóvári is­kolásak szerencsések, mert közel a gunara&i fürdő. A napközik is gazdag program­mal várják a gyerekeket. Az el foglialiteágoka t a művelődé-. sí házzal és a könyvit árral közösen szervezik az isko­lák, éppúgy, mint másutt a megyében. A városokban persze több a lehetőség, ezért i,s jármiak olyan soktat kirán­dulni a falusi gyerekek. A városiaknak meg érdemes lenne nyári szünetben is ■egy-egy faflusi kirándulást szervezni. Vann'aik ugyanis olyan városi általános isko­lások, akik nem tudják meg­különböztetni a búzát a rozs­tól, egyéb falusi érdekessé­gekről nem is szólva. Táplálkozás - bonyhádi módra A bonyhádi táplálkozási szokásokról közöl érdekes adatokot az ottani művelődé­si ház július—augusztusi mű­sorfüzete, melynek bevezető­jében „Völgységi helytörténe­ti híradó” gyűjtőcímmel rendszeresen nagyon sikeres közművelődési, ismeretter­jesztő munkát végeznek. A közlemény forrása Mathesz Piroska bonyhádi gyógysze­rész „Táplálkozási szokások és táplálkozással összefüggő betegségek gyakorisága” cí­mű tudományos dolgozata, melyben figyelemreméltó megállapítások olvashatók. Eszerint a város lakosságá­nak 62 százaléka elhízott. A szénhidrátfogyasztás főleg a férfiaknál magas. Az egyéb­ként kedvező húsfogyasztá­son belül a sertéshús domi­nál. A lakosság 60 százaléka naponta háromszor étkezik. A közepesen, vagy éppen sú­lyosan elhízottak 35 százalé­ka a napi 4—5-ször étkezők között van. A többségnél sok­kal bőségesebb a vacsora, mint a reggeli, pedig éppen fordítva kellene lennie. A nők kétharmad része, a fér­fiak 45 százaléka fogyaszt ká­vét. A 30—49 év közti férfiak egyötöde legalább egy liter, vagy ennél több alkoholtar­talmú italt iszik meg napon­ta. A nők 77 százaléka, a fér­fiak háromnegyede fogyaszt alkoholt. OL VASTAM A pedagógusnyárról Szeretem a pedagógusokat. Egész pontosan: azokat a pedagógusokat szeretem és tisztelem, akik viszontsze­retik tanítványaikat, akik beszélgetéseik során sohasem használják a „gyermekanyag” kifejezést, akik amellett, hogy pedagógusok, szülők is. Azt a három pedagógust, akiket lapunk tegnapi szá­mában ismerhettünk meg, ilyennek gondolom. Általában tisztelem azt az embert — legyen gyerme­keinket okító tanító, tanár vagy bármi más foglalkozású ember —, aki nem szégyell gondjairól, bajairól, kis em­beri hibáiról is beszélni a nyilvánosság előtt. László Boldizsárnénak — mint mondta — tanév során kevesebb türelme van saját gyermekeire. Elhiszem neki, és el­képzelem, hogy a gyerekekkel közös csillebérci táboro­zás milyen örömöket jelent majd nekik. Es ha megen­gedi, jó forgalmat kívánok az apósánál termő dinnye eladásában. Es egyáltalán ne bánja, ha megszólják érte. De ki szólná meg? Saját pedagógustársai? Környe­zete? Kell-e törődni a locsogókkal, amikor az ember munkát is végez és együtt lehet a család?! —szíj— Anyakönyvi hírek Dombóvár városban 1983. június hónapban az alábbi anyakönyvi események ke­rültek bejegyzésre: Születés: László Linda, Szabó Balázs, Fuisz Andrea, Herold Ferenc Péter, Magyari Nóra Antó­nia, Tóth-Mérey Katalin, Tar­soly Katalin, Tóth Roland, Hajcsár Anett, Bihácsi Péter, Benizs Gábor, Csonka Edit, Ereth Katalin. Házasságkötés: Rajczi Imre—Fiiinger Már­ta Erzsébet, Gödöny Lajos— Doszpod Judit, Horváth Zol­tán—Kocsis Mária, Kéri Ala­dár László—Bagyom Piroska, Ruff László—Lakatos Tünde, Téwich Viktor—Kovács Éva Irén, Igali Tamás—Horváth Beáta Éva, Kovács Attila Ist­1 ván—Pál Mónika Erzsébet, Samu László—Mészáros Juli­anna, Dabi József—SZabó Mária, Szegedi István László —Bangert Silvia Ina, Berecz- ki Antal András—Szendrey Éva. Haláleset: Németh Béla, Kovács Antal- né sz. Horváth Ilona, Molnár Istvánná sz. Kocsis íren, He­test Sándor, Kovács Imriéné sz. Ojtó Anna,' Varga István, Kubicza Ferenc, Perjési Já­nos, Rosenberg Dénesné sz. Brajer Irén, Világosi József, Erdélyi Lajosné sz. Fodor An­na, Tálos László, Stadler László, Horváth Károlyné sz. Jónás Terézia, Mikolovics Gyula, Cser Lajos. Nagy Károlyné anyaik önyvvezető Növényvédelem Aiz elmúlt hléten. kezdődött és fokozatosain erősödik az almamoly II. iimágó nemze­déke rajzásai. Az ellene vailó védekezéssel nagyrészt meg- akadályozhialtó a tojásrakás és így a későbbi lárva-'kárté­tel. A már lerakott tojások esetében az éppen kikelő a gyümölcsbe még be nem fíUiraikodott — lárvát pusztít­ja el a növényvédő szer. 'Az imágó rajzása1 és ai llár- vaitömeg kelése hetekig el­húzódhat, ezért a permete­zést hetenkénti gyakoriság­gal többször indokolt megis- miételiná. Javasolt növényyédő sze­rek: — ha a fák levéltetvek- kel is fertőzöttek: UNIFOSZ 50 EC (10 om:i 10 lit.), Vagy SIiNORATOX 40 EC UH!., BI 58 EC (10 cm3T0 lit.), vagy CHINETRIN 25 EC (1 am- puWa/10 liit.). — Ha l'eváHtetű-fertőzés nincs: DITRIFON 50 WP (20 g/10 Hit.), vagy BEVIN­NI 85 W:P (20 g ló lit.). Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás Kiállítás Sárközi gyermekrajzok az 1910-es évekből címmel nyílt kiállítás Budapesten, a Nép­rajzi Múzeumban, mely júli­usban és augusztusban lesz megtekinthető. A Néprajzi Múzeum az Országházzal rézsút szemben, a Kossuth Lajos téren van. Magas vérnyomás, érelme­szesedés, székrekedés, aranyér gyomor- és nyombélfekély, cukorbetegség, epekő, koszo­rúér-szűkület, fogszúvasodás és más, táplálkozással össze­függő betegségek a 300 meg­kérdezett 40 százalékánál for­dultak elő. Nem sokat tévedhetünk az­zal a feltételezésünkkel, hogy mindez aligha csak Bonyhád- ra jellemző... O. I. Helyreállítják a díszkutat Esztergomban A városukat szerető emberek fáradozása és társadalmi munkája nyomán újabb szép látványossággal gazdagodik Esztergom. A Bazilika alatt az úgynevezett Sötét Kapu­nál állítják fel a süttői kemény mészkőből faragott dísz­kutat, amelyet a Giacinto család egyik Itáliából szár­mazó őse készített. A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14251. Postafiók: 71. — Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101. Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknéL — Előfizetési dij: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Indexszám: 25 069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom