Tolna Megyei Népújság, 1983. július (33. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-02 / 155. szám
1983. július 2. ^NÉPÚJSÁG 7 Ritka pillanat: együtt a család Ki mehet a padlásra? Klumpa mint " Szerencsém volt. Gyünkről hazafelé tartva azon az úton, amit nem tudom miért kerítek alattinak nevezek, megálltam két hete Kölesden és a művelődési házban megnéztem a honismereti szakkör 1983. évi kiállítását. Kalauzom a gondnöknő volt, aki úgy segített rácsodálkozni az egy év alatt összehordott emlékekre, hogy ő maga csodálkozott leginkább. — El se hinné az ember, miket őriznek az öregek. Honnan tudják, hogy értéket jelentenek a megsárgult papírok, elnyűtt tárgyak, fakó fényképek ? A kérdésre nem várt választ, mert maga is látogatóként vette kézibe a kézbe vehetőt és olvasta, amit a rendezők elolvasásra szántak. S ez legalább annyira tetszett nekem, mint az egyévnyi, valódi méhecskemunkáról számot adó kiállítás. Több történt ugyanis itt az összehordásnál. Fel is kellett dolgozni Kötesd egykori mezőváros múltjának egy-egy megőrzésre méltó momentumát. Utóbbi miatt kértem később a randevút a honiismereti szakkör néhány tagjával. De amikor megérkeztem másodma- gammial erre a találkáira, a kiállítás javát már lebontották. Kár. No de „rendezvény esedékes, közkívánatra se lehetne hosszabbítani a kiállítás időtartamát”. — Aki nem látta eddig, vessen magára! — hangzott a szentencia gyülekezőben, aminek színhelye az intézmény igazgatójának, Baranyai Lászlónak az irodája volt. S akik az asztalt körülülték? Idős asszonyok, az egy Baranyai Józsefné kivételével özvegyek, s ekként már ráérőek a délutáni tareferé- lésre is. Főként akkor ráérőek, ha lakóhelyük múltjáról ejthetnek szót, s arról a munkáról, ami Kölesden dr. Kisz- ler Gyuláné tanárnő vezetésével 1976-iban indult. Hegedűs Ferenc — aki mesterségét tekintve hentes — itt most a távollévő férfiakat és az alapító tagokat képviselte. S igein jól tette, hogy kis időre otthagyta a szőlőmunkát, mert a legaktívabbak között tartják számon. Most meg különöisen megnőtt a respekt- je, mert ő volt az, aki egy padlásjárás során olyan, 1846-foan keltezett iratokat talált, melyeken egyrészt Kö- lesd mezőváros, másrészt az Apponyi-uradalom kancellárjának fölöttébb díszes pecsétje ékeskedett. Melyekről aztán dr. Gaál Attila, a megyei múzeum tudományos főmun- katársa készített fotókat. Ezért olvastatok föl eszmecse- rénlk előtt az a néki címzett köszönőlevél, amit a jelenlévők körbeadnak aláírásra. Az igazi beszélgetés ezután következik. S előbb a közelmúlt emlékezetes eseményéről, a iászkiséri művelődési ház honismereti szakkörének látogatásáról.- Öt éve tart a barátság a kisériekkel és rendszerint akkor látogatjuk egymást, amikor jó oka van a tapasztalatcserének — mondja a szakkörvezető. Könnyű kitalálni, hogy a Győri János vezette jászok kiállítást látni jöttek. „Meg azután a nagy síkság után is- merkeedni a mi dombos-hegyes vidékünkkel” — veti közbe Sólya néni jót kacagva. Mert „ami szokott a hegyvidékinek, megviseli rendesen az alföldit”. Erre indul meg az emlékezés folyama, hogy szépen elrendezték, hol lesz szállása a bejelentett 30 vendégnek. Ki mit ad, csinál a tnaktá- hoz, hogy rossz vendéglátó hírüket a kölesdieknék ne kelthessék. Aztán nem két napra jöttek, hanem csak egyre... De nem harmincán, hanem negyvennégyen! No de senkii, semminek híjával azért nem maradt. Sőt! Szendvicsek, édes és sós sütemények, üdítők. Ez volt a fogadtatás és első köszönet az egyenként kétkilós, ajándékba hozott gyűrkés kenyerekért, s orgonanyelvű bodza- sípokért. — Olyen sertésgulyást főztünk ebédre apró csipetkével, hogy na még! — Emlegethetik is, mert volt, akinek erős volt. .. Jött aztán a vendégek kérésére a „hegynek föl, völgynek le”-túra Bencze Pista bácsi pincéjéig, rengeteg nevetéssel, sok jó beszélgetéssel, nagy elfáradással, amit koccintások muzsikája enyhített. Nóta? Az is akadt és nehéz volt a búcsúzás estére kelve. — Nincs még hír arról, hogy a viszontajándéknak szánt egy-egy liter kölesdi bor az úton fogyott-e csöppig el, vagy otthon . . . Ám most itt a gond. Ügy hétezer forint lenne a vi- szontlátogatás buszköltsége. De sok az olyan idős ember, asszony a szakkörben, aki nem tud sokat áldozni az útra. A kisériek is csak szerencsével oldották meg ezt az utazást, mert az állami gazdaságuktól úgy kaptak buszt, hogy csak az üzemanyagköltséget kellett állniok. — Ez fogas kérdés — szögezzük le, majd arról esik szó, mi következik most, a parádés kiállítás után, amikor a tárgyak visszakerültek gyűjtőikhez. Mi következhetne? Pihenés. — Szeptemberben jövünk majd össze legközelebb. Addigra talán a magnóval készített riportok is leíródnak. A már elhalt Sípos (Schwindt) György és Bátai Józsi bácsit szólaltatták meg, a velük készített paraszti életrajz bePető Józsefné: Megsétáltattuk a vendégeket vonul a kölesdi honismereti szakkör „kincstárába”. Sok Olyan érték van már ott, amit feledésre hagyni vétek lenne, s amit már most úgy hallgatnak, vagy forgatnak a kezükben a fiatalok, mint valami mesebeli dolgot. Csak néhányat ... móringlevelek; cselédkönyvek; a gyermekmene- dékház, a mai óvoda ősének történetét dokumentáló fotók: egyéb iratok; tárgyak; az egykori Kölesd társadalmi életéről mesélő dokumentumok. Híres kölesdiek életleírásai. — Mindenki ismeri az értékét az összegyűjtött emlékeknek ? A válaszadók véleménye nem egybehangzó. Ök, akik összeméhecskézték mindazt, amit szülőfalujuk szeretété- től indíttatva fontosnak találtak, tudják, mit érnek az 1700—1800-ias keltezésű okmányok, könyvek, tárgyak. S azt vallják, hogy akárkit idegent már nem szábad fölszabadítani a padlásokra, mert ahogy divat lett 15—20 évvel ezelőtt a népélet tárgyi emlékeivel dekorálná a mai otthonokat, lassan a szellemi néprajz régiójába tartozó értékek válnak mind kapósabbá. Olykor . nemkívánatos adásvétel, spekuláció tárgyává. — Jaj, nénnye, micsoda műemléket találtam! — lelkendezte nemrég a Kölesdről elkerült asszonylány, hozván diadallal azt a sáros klumpát, amit ma is szeretnek használni még sártaposásra a ház körüli munkákhoz. — Ugye nekem adja?! A nénnye adta ... A „műemlék” megmosódott, belak- kozódott, most Kölesdre emlékeztető szobadísz Pakson. Hanem most mi legyen? Nagy híre lett annak is, hogy összegyűjtögették a kölesdi ételek receptjeit. S míg kollégám — mert a legtöbb férfiú, ki a basát szereti, érdeklődik a konyhaművészet iránt — a nyögvenyelő elkészítésének rejtelmeiről kon- ferenciázik, megtudom, hogy Pálfi néni, Sólya néni és Kapási néni táborba készülődnek. A megyei honismereti tábor lakói, főzőasszonyai lesznek a Sötétvölgyben, ahol egyebek között az egykori étkezési szokásokat is feldolgozzák a néprajz és népművészet iránt érdeklődő úttörők. Az életem célja, hogy az örökölt szeretetet átadjam a tizenkét gyerekemnek, akik majd magukat elfogadtatva munkatársaikkal ezt tizenkét helyen továbbadják. így tizenkétszereződik meg az életem, a szeretetem. a:-.. ■Pálinkás Károly István — az elsőszülött — és Erika egy munkahelyen dolgoznák. Mindketten a szekszárdi Városgazdálkodási Vállalathoz járnák naponta Kisdorogról, ■a szülői házból. A feltett kérdésekre csak kis idő múltán válaszolnák, mert ezeket magukban sosem vetették föl. Nem gondoltak arra, hogy A családfő, Pálinkás Károly 1961 óta szakképzett mentőápoló. Tekintetében keménység, mozgása katonás. Talán ez volt az, ami Kóka Máriának is elnyerte tetszését, amikor hajdanán, a bajai Duna-parton meglátta, majd élete párjául választotta, az akkor továbbszolgáló őrmestert. Ez a fegyelmezett rend jellemzi munkáját is. Amikor megismerkedtek, még el sem képzelték, hogy hány gyerekük lesz. Élni akartak csupán egyszerűen, boldogságban, együtt, egymásért. Ez valóra vált. Terveikkel mindig földközelben maradva formálták életüket, alakították környezetüket! Tömör mondatokkal fogalmaz Pálinkás Károly: Tizenkét testvér Nagy gondok, nagy örömök hes, amikor lábbal taposta a sarat az építkezéshez, de akarta, hogy új háza legyen, ami az övé. A gyerekeiről beszél, akik két évenként jöttek egymás után sorban, tizenketten. Akiknek első rúgása emlékként ma is gyönyörűséget jelent. Kisingeik vasalt illata pedig feledteti a szennyesládán ülve, félálomban fogadott gyermeklázas hajnalokat. — Ha elfáradtam, énekelgettem magamnak, meg verset is mondtam. József Attila mamáról szóló költeménye erőt adó nekem. Amikor azt írja, „... teregetett némán,” úgy érzém, szó nélkül kell és — ma már tudom — lehet is csinálni a nem tetsző dolgokat is. Amiből bőven akad ugyan, de olyankor kell némán teregetni... Az alig használt személyi igazolvány tulajdonosának saját kezű aláírása alatt az alábbi adatok olvashatók: 1. Családi neve: Pálinkás, 2. Utóneve: Károlyné, 3. Leánykori családi neve: Kőka, 4. Leánykori utóneve: Mária. 5. Születési helye: Ha diktálva, 6. Születési ideje: 1935. augusztus hó 15. nap. Az igazolvány anyakönyvi részénél a 18 éven aluli gyermekeket felsoroló rovatban ez áll: János 1957, Mária Ibolya 1959, László 1961, Erika 1963, Anna 1965, Zoltán 1967, Attila 1969, Mónika 1971, Zsolt 1973, Krisztián 1975, Márta 1980. (Csak az utóneveket és születési éveket közöltük.) Egyetlen üres kocka maradt, mert a gyermek az igazolvány kiállításakor már önálló igazolvánnyal rendelkezett, ö az elsőszülött, neve: Károly István, született 1956-ban. Valamennyi gyermek családi neve Pálinkás. — Nehezen indult az életünk. Azt, hogy nehéz, csak az értheti meg, aki hasonló helyzetben van, mint mi. Ezért nem is beszélek magunkról szívesen, mert ami számunkra természetes, az másokban értetlenséget fakaszt... Elnyomja cigarettáját, kinéz az udvaron mozgolódó gyerekekre. Hozzájuk alakították sorsukat. * — Nálunk az első mindig a gyerek volt. Nincs vagyonunk, hétvégi házunk, de vannák gyerekeink... Így van örömünk, de gondunk is. Pálinkás Károlyné beszéde is bőséges. Adódik ez abból, hogy ő van otthon egész nap a gyerekekkel, akiknek mindig akad kérdeznivaló- juk. Így „pedagógusként” is helyt kell állnia. Anyai büszkeséggel bemutatja sorba a gyermekeit. A negyvennyolc éves asz- szony Hadikfálvánál indítja az élete történetét. — Szép falu. Nagy tere volt a központban, ahol én gyerekkoromban mindig úgy éreztem, hogy elveszek... Nekem az édesanyám volt a példa. Az öcsémmel volt terKaposi Józsefné: Ki tudja, mi van még a padlásokon Sólya Józsefné: Tán könyvet is lehetne írni — Még nem teljes a kölesdi ételek gyűjtése — jegyzi meg dr. Kiszler Gyuláné, majd folytatja azzal, hogy be szeretnék fejezni ezt a munkát. Ha sikerüli egy év alatt. — Akkor lehetne akár egy olyan könyvet írni, mint amibe a szatmári parasztételeket vette- bele a Végh Antal.. . Lehetne? Miért ne! A szellemi kapacitás megvan hozzá, mert igen érdekesen alakult a kölesdiek honismereti szakkörének a sora. Szellemi foglalkozásúak indították és volt közöttük mindenféle foglalkozású diplomás ember, ■még lelkészek is. Aztán tágult, bővült a gyűjtők köre. Ezzel együtt az értőké, a megbecsülnivalók értékét ismerőké is. Pedig, pedig ... elkényeztetve nincsenek. Évi 1500 forint jut a szakkörnek. Ezt az összeget most is „a kiállítás megrendezése nyelte el”. Jövőre és azután sem lesz másként. De tálán már akkor ■se szakadna fonala a honismereti munkának, ha krajcár se jutna rá. S ezért, le a kalapot a kölesdiek előtt! LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Kapfinger A. édesanyjuk miiért nem szakítja meg következő terhességét, nem számolták ki, nőtt-e a család átlagjövedelme miután már többen keresnek a gyerekek közül is. Nem kérdik sosem egymástól, műt csináljanak otthon. — Nyilvánvaló, hogy anyánk terhessége abból fakadt, hogy apánkkal szeretik egymást testestől1, lelkestől — elmélkedik István, az első- szülött. Mi pedig szeretettel fogadtuk azt az életet, amelynek vére közös a miénkkel. Amelynek teste abban a testben fejlődött emberivé, amelyből mi is szármázunk. Felelősök vagyunk tehát érte, miután köztünk van. Amíg István beszél, Erika hallgat. Felváltva esik szó mindig más-más testvérről. A család szeme fényének természetesen a legkisebbet, a hároméves Mártát tekintik. — Azt is meg lehetne írni — köszön el István —, hogy két testvérünknek _ van már saját gyermeke is. Meg azt, hogy .amikor Ibolya férjhez ment, és gyermeke született, akikor .anya, már mint „nagymama” mindig előbb felébredt a kicsihez éjszakánként ... ... és meg lehetne írni azt, hogy egyik gyerek könyvsorozatokat vásárol, hogy majd nyugdíjas korában legyen mit olvasni, a másik a gimnázium elvégzése után darukezelőként hetven méter magasban, üres perceiben szatírát ír, és gyulfiatszálafcfoól makettet ragaszt testvéreinek, a harmadik érettségi vizsgát tett munka melltett, a negyedik ..., az ötödik ..., a tizenkettedik pedig... Decsi Kiss János
