Tolna Megyei Népújság, 1983. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-11 / 137. szám
1983. június 11. ÜÉPÜJSÁG 3 Építők kitüntetése Az Építők Székhazában tartották pénteken az építők napjának központi ünnepségét, amelyen megjelent Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Trautmunn Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, és Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese. Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter méltatva az építők munkáját, elmondotta, hogy a nehéz körülmények között is jó eredményéket ért el az ágazat. Az építésügy dolgozói ismét bebizonyították, hogy képesek megfelelni a változó követelményeknek. Köszönetét mondott eredményeikért, amelyet az ország fontos beruházáséin, a lakásépítésben, a műszaki szervezésben és az építőanyagok termelésében értek el. A miniszter ezután kitüntetéseket adott át. A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta Csáki János, az Országos Szakipari Vállalat igazgatója, dr. Gerő István, az Építésgazdasági és Szervezési Intézet tudományos tanácsadója, Horváth Ká- rolyné, az Ajkai üveggyár csiszolója, Mónok Imre, az Építők Szakszervezete Zala megyei Bizottságának titkára, Sülé János, a Közmű- és Mélyépítő Vállalat főosztályvezetője és dr. Szemere Mátyás, a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat osztályvezetője. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát 36-an, bronz fokozatát 21-en kapták meg, nyolcvanon részesültek a Kiváló dolgozó miniszteri kitüntetésben. Tegnap, Szekszárdon a Költségvetési Üzemnél is ünnepséget rendeztek az építőmunkások tiszteletére. A bensőséges ünnepségen Ribling Ferenc, a megyei tanács általános elnökhelyettese átadta Sokos Márton ácsmesternek az 'Elnöki Tanács által adományozott kitüntetést, a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Müszergyár Párttaggyűlés a 2-es alapszervezetben Miután, a, megyei pártbizottság, a városi1, járási, községi és üzemi pártbizottságok — ai Központi Bizottság áprilisi határozata alapján - áttekintették a XII. kongresszus óta, végzett munkát, meghatározták ai feladatokat, most aiz alapszerve- zeteken a sor. Taggyűléseken tájékozódnak1 o határozatról, annak helyi vonatkozásairól, beszélik meg' a. pártszervezet, a komim un'istáfc tenn'ivalárt. Az, hogy tájékozódnak, bizonyára túlzás. Ugyanis a határozatot a tévében-rádióban hallhatták, az újságokban, olvashatták, a szokásosnál jóval több példány fogyott ai Népszabadság aima számából, amelyikben a határozat megjelent, közben a rádió és a televízió sugározta a, Kádár elvtárssal készült interjút, ai KB-ülést követően igen rövid idő alatt jelentek meg a, Kossuth Kiadó gondozásában az ülés dokumentumai ... így, aki kiváncsi volt rájuk, már az ülést követő napokban megismerhette őket. A 'Mechanikai Mérőműszerek Gyárai Automatikai Művek szekszárdi gyára, 2-es, az alkatrészgyártást, a, tmk- és a szerszámüzem kommunistáit tömörítő — alapszervezetének taggyűlése azt mutatta', hogy ismerik a, dokumentumokat. Egyébként más pártszervezetek taggyűlései is ezt tükrözik. Mégsem volt felesleges, hogy a b e s zárni 0'lóbain „ v égigm en te k” a, határozaton, kiemelve annak fontosabb részeit, és. körben is, majd a beszámoló második részében már részletesebben szóltak az alapszervezet működési területének helyzetéről, feladatairól. Mint másutt, itt az MMG AM 2-es alapszervezetben is egyöntetű ai kommunisták Véleménye: A Központi Bizottság reálisan, kritikusain' és önkritikusan érté- kelte-elemezte az ország, aipórt helyzetét, már ebben, is példát mutatva arra, hogy milyen legyen az elemzés „lent". „Nagyon' jól látja, a, helyzetet a Központi Bizottság, — hangsúlyozta, az egyik felszólaló - amikor rámutat, hogy az elnéző magatartás az állampolgári fegyelem, valamint a. munkafegyelem lazaságaival szemben milyen káros. Lazaság ugyanis nálunk ,is található." - „Határozottabban kell kiállni ok a kommunistáknak elveink és politikánk mellett - mondta, a, másik, — mert bizony, mi tagadás, sorainkban is előfordul, hogy valaki, mindent kritizál, szinte már-,már ellenzékivé válik. Az ilyen hangulatkeltés ellen fel kell lépnünk. Ám a határozat az okokrai is rámutat, miszerint c,z építőmunka, fokozódó nehézségei tükröződnek ilymódon a pártban, esetenként ezért fapaszta,Iható a, párt soraiban bizonytalanság. Ezért szükséges a rendszeresebb 'tájékoztatás, a különböző nézetek ütköztetése pártfórumokon. Mint ahogy Kádár elvtárs mondtai, ott vitatkozzunk, esetleg órákig is, ám utána, egységesen cselekedjünk.” Természetes, hogy — lévén termelőüzem — ai határozatból a, gazdaságii 'építőmunka, kérdései foglalkoztatják leginkább az itteni kommunistákat. Amint azt többen hangsúlyozták: termelési feladat van elég, ám egyre szorítobbaik a1 létszámgondok. Sok az új munkalehetőség a' városban,, így az új munkahelyek egy része a műszergyártói kilépőkikel „töltődik fel”. Akinek az itteni fizetésére 4-500, vagy akár ezer forintot is ráígérnek, azzal nem sokat lehet tenni, elmegy, akár 15 évi itteni munka, után is. Ám- amint azt megvizsgálták - jó néhány távozónak nem a, keresettel volt baja,, hanem a bánásmóddal. Megsértették - ihdokolaflaniul —, azért kérte ki a munkakönyvét. Éppen ezért igen. fontos megszívlelni azt, amit a Központi Bizottság, határozata a munkahelyi demokrácia erősítéséről mond. Mint az egyik felszólalásból kitűnt, sok a, gond a, termékek minőségével. Ez azzal függ ösz- sze, hogy a, betanított munkások - zömmel munkásnők — tekintélyes része egyáltalán nem tudja,, mi az az alkatrész, amellyel dolgozik, milyen műszerbe. gépbe kerül, milyeneknek kell lenniük az előző műveleteknek, így egyszerűién, „to- vóbbáramlik" a, hibás alkatrészek tömege és a1 beszereléskor — jobbik esetben az alkatrészgyártó meónál — derül k'i o hiba, A minőséggel, a, hatékonysággal komoly problémák vannak - erre is utal a határozat. Többet kell foglalkozni az emberekkel, óm — mint arra, az egyik felszólaló rámutatott - nincs is szükség, külön, tanfolyamra), vagy előadásra, előfordulnak ugyanis, alkatrészhiány miatt állásidők, ezeket kellene kihasználni a dolgozók tájékoztató só ra, Éles reflektorfénybe került a, taggyűlésen, a, vezetők munkája,. Többségük nagy hozzáértéssel, amellett emberközel,ségben látja el feladatát, de vannak, akik kilógnak a, sorból. Van olyan, aki tizenöt éve ugyanazt ’rosz- szul csinálja, és eddig senki se mondta, meg, neki. Nem történik meg rendszeresen a vezetők minősítése, ezen sürgősen, változtatni kell. Több azonban az ellenpélda, az egyik fiatal technikusról például elmondták, hogy néha órákat tölt az üzemben, hol a,z egyik, hol a, másik gépen „ugrik be” dolgozni, sőt, azt is sokra, becsülik benne, hogy néha, segít a, munkása,sz- szonynak odébb vinni az alkatrészekkel teli, nehéz ládát. Ám vannak, olyanok is, akik csak az irodában ülnék, kiírják az egyes műveletekhez az anyagot, a szerszámot, de nem kíván- csiük arra, hogy végül is jól írták-e elő a, munkaműveletet. Pedig ha, néha kipróbálnák, tapasztalatuk, szaktudásuk gyarapodna. Elhangzott, hogy az idén, új bérrendszert vezettek be a gyárban,, ez lehetővé teszi a korábbinál erőteljesebb differenciálást: az kapjon többet, aki többet produkál. De aki keveseboet, látszódjék meg ez is a borítékján. A Központi Bizottság, Ihatározata szerint el kell fogadtatni a közvéleménynyel ezt a, differenciálást. És ha érvényesül, bizonyára „meg lehet kötni” ai gyárban ai kiváló szakembereket, nem fognak munkahelyet változtatni. Ellentmondás van abban, hogy alacsony a létszám, ugyanakkor sok az állásidő. A munkaidő jobb kihasználásával ezen, lehetne változtatni. És fel kell lépni ama vezetői magatartás ellen, hogy „nem adok át létszámot, mert ha; ma, nem is, de holnap szükségem lehet rá . ..” Persze, az állásidő megítélése azért nem olyan, egyszerű. A gyár vezetése, műszaki kollektívája törekszik az importanyagok, alkatrészek hazaival történő „kiváltására”, ám a hazai nem minden esetben felel meg a minőségi követelményeknek. Ilyenkor jön az átállás, állásidő, átcsoportosítás. Előfordul az is, hogy egy-egy komplett műszer importját tudnák pótolni - itt előállítani - minimális importalkatrész- vagy anyagigénnyel, ezt azonban a behozatali korlátozások akadályozzák. A késve reagálás a körülmények változására, nemcsak a, központi vezetés, irányítás problémája- Nekünk is időben mozdulni kell — hangzott el a vitában és Fehér Ferenc szerszámmaró, párttitkár összefoglalójában. - A Központi Bizott- sáa határozatát továbbra is tanulmányozni kell, hosszú időre szabja meg feladatainkat, egyben, példát ad' arra, hogyan, kell elemezni, feltárni1, őszintén ismertetni ai helyzetet és a, tennivalókat. J. ). HÉTRŐL HÍRRŐL Ha két idegen ember kényszerül beszélgetni egymással, legkézenfekvőbb az időjárással kezdeni, aztán már megered a szó, mint a Medárd-napi eső — ami az idén mifelénk elmaradt ugyan, bár sokan várták. Medárd ürügyén A néphit szerint, ha Medárd napján esik az eső, akkor negyven napig esni fog. Ha nem, akkor szárazság következik. Hazánk időjárásában észlelt jelenség ez a júniusi hőcsÖkke- nés. A megfigyelések szerint az eddig általában melegedő időjárás gyakran hűvösebbé, szelesebbé és esősebbé válik. A napi középhőmé rsék let görbéje is visszaesést mutat. Meteorológusok szerint ezt a tengeri légtömegek beáramlása okozza. A tartós esőzéssel járó folyamatot egye'sék az európai monszun megnyilvánulásának tartják. Summa-summáLocsolás Medárd helyett a bonyhádi Pannónia Téeszben. rum, nem esett, sőt, .június 8-án estig általában kevés felhő, mérsékelt száraz idő volt. Az idén korán „kitavaszodott", hisz április 23-án már kalászé volt az őszi árpának, amely a szakemberek szerint most már „befejezte életjelenségeit". A késői gabonafajtáknál viszont a szem „berakodása" még nem történt meg, ami a megye vetésterületének 48 százalékát érinti. A mezőgazdászok „bizakodónak” tartják hivatásukat, tehát — ha tervszerűbben is, mint az elmúlt évtizedek gazdái, de hozzájuk hasonló módon — bizakodnak az időjárás kedvező voltában. Medárd, tehát .nem hozott esőt, pedig kellene az öntözés... A mesterségesen előállított eső, azonban költséges olyannyira, hogy nem minden gazdaság engedheti meg magának. Amely üzemekben mód van az öntözésre — lásd a bonyhádi Pannái Téeszben —, ott még a legelőt is locsolják. Országos ösz- szehasonlításban a kihasználtság tekintetében leghatékonyabbnak ítélik a Sió bal parti öntözőfürtjét Sióagárd—Tolnü-Mözs körzetében. Akár esett, akár nem, a nyár a mezőgazdaságot mindig a mondanivaló középpontjába állítja... Az aratásról a jövő évi kenyerünk jut eszünkbe. Gyakran emlegetjük a sütőipart termékei minőségéért, az ellátás hullámzásáért. A bírálatot építőjellegűnek vették minden bizonnyal, hiszen arról hallottunk, hogy átszervezi a kenyeret és péksüteményt szállító járatait a Tolná megyei Sütőipari Vállalat, így Tolna nagyközségben és a környék településein élők reggel 8 óra előtt is vásárolhatnak friss pékárut. Tanév végén Június első heteiben fokozottabb figyelem fordul az iskolák felé is. Például a szekszárdi járási-városi népi ellenőrző bizottság is vizsgálta, hogy az elmúlt évben miként készültek fel az iskolák a meg növekedett létszámú osztályok fogadására. A tanévzárás közeledtét jelzik az év végi vizsgák is, amelyek a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán is megkezdődtek, a szakosító, valamint a továbbképző tanfolyamok hallgatói részére. Ezekben a napokban értékelték és jutalmazták a pedagógusok, az oktatásügy dolgozóinak - óvónőknek, tanítóknak, tanároknak — elmúlt évi, néha évtizedes munkásságát is. Pedagógusok a tanórán kívüli nevelésért. Kihasználva az utolsó percek lehetőségeit is, az Országos Pedagógiai Intézet Szekszárdon rendezett a szakmunkásképző intézetek kulturális nevelőtanárainak továbbképzést. Két éve kezdtek rendhagyó gyakorlatot ezen a téren. Korábban a fővárosba hívták össze az érintett nevelőket, de hasznosabbnak bizonyult, hogy ezeket a szakmailag fontos értekezleteket egy-egy konkrét iskolához kihelyezve szervezzék meg. A hely kiválasztásánál, mindig az e téren elvégzett munka eredményessége dönt. így került sor ebben az évben a szekszárdi 505. sz. Szakmunkásképző Intézet kollégiumára. A tanórán kívüli nevelőmunkárói esett szó a HÉTRE HÍRRE több napos programban, ahol az ország különböző pontjairól félszáz pedagógus vett részt. Művelődési Minisztérium közművelődési értékeléseiben az iSkolák és közművelődési intézmények kapcsolatairól is szó volt. A program talán „leglátványosabb" eseménye a módszertani bemutató volt, amit a szekszárdi szakmunkásképző rendezett. A korszerű oktatástechnikai eszközöket felhasználva „dlaporáma” műsorokat készítették, azaz a több vetítőgéppel vászonra bocsátott képek alá élő szöveget és zenét is szerkesztettek. Ily módon teszik érdekesebbé, emlékezetesebbé az iSkola társadalmi ünnepeit. Az országos rendezvényen a felszabadulási emlékműsor, egy Szalagavató '83 című és egy képzőművészeti kiállítás megnyitójáról készített műsorukat bocsátották vitára. Faluvédők Nem is életre való szervezet az, amelyik nem rendez tagjai között akármilyen néven nevezendő találkozót. Ne ássunk a kapcsolatteremtés ilyetén megnyilvánulásainak gyökereihez. Lényeg, hogy találkoznak öregek és fiatalok, ebtenyésztők és horgászok, találkozhatnak tehát kempingezők is. Mint ahogy meg is tették ezt az elmúlt napokban ezúttal a Baranya megyei Kemping Klub szervezésében. A kikapcsolódás, pihenés, üdülés egyik formája ez is. A kempingezés nem újkeletű fogbiom szóhasználatunkban, csak talán divatját éli. A „falusi üdültetés" viszont újszerűnek tűnő kezdeményezést rejt. Bár tudjuk jól, nincs új a Nap alatt. Olvashattuk, hogy Mórágyon, Váralján és Simontornyán erdős környezetben családi házakban kaphatnak szobát, akik a Tolna megyei Idegenforgalmi Hivatal vendégeiként kívánják szabadságukat az említett települések valamelyikén eltölteni. Mire lehetne ez jó? Értékmentésre! A megváltozott faluképek elveszítették az adott települések tipikus, múltszázadi építészeti formákat őrző jeleit. Szakemberek, építészek, néprajzosok siráma hangzik megmentéseikért. Megoldást jelentene, ha az Idegen- forgalmi Hivatal olyan házakat bérelne, olyan épületekben alakítana ki — természetesen más szervek, szervezetek, magánvállalkozók támogatását kérve, felhasználva -, amelyek képviselik nagyapáink építészeti stílusérzékét. iH'uszonnegyedik órás ötlet ez is, bizonnyal, de miért ne csatlakozhatná,n'ak a városvédők nyomába faluvédőként, mert unokáinknak lassan csak fényképeken mesélhetünk az egykori faluról, örvendetes, hogy a Duna—Tisza közén már a tanyavilóg képének megőrzésére is kihasználjuk az idegenforgalom lehetőségeit. Gombatúra A pihenés, kikapcsolódás terén, amit a természet adhat, nem pótolja semmi. Egyre több család vagy kollektíva szervez túrát lakóhelyéhez közeli erdőbe. A különböző növények szinte vonzzák az emberi kezeket, azokat letépve a látványt meghosszabbítva otthonokba kerüljenek. A gombák sem kivételek ezek alól. RóA szekszárdi piacon vásárolható gombákról a szakértői vélemény: Ehető! luk most azért essék szó, mert a megyei művelődési központ a tavaszi gombaismereti tanfolyamának záróprogiraimjaként gombatúrát szervezett Váraljára. Ez utóbbiakra hívjuk fel most a figyelmet. Valamennyien általános iskolai tanulmányaink során találkoztunk a közepesen mérgező légy- ölőgalócb és a susulyka, a pá'rducgaláca az erősen mérgező őzláb gomba, vagy a legveszedelmesebb, fehér lemezeiről, gallér és bocs- koráról felismerhető gyilkos galóca nevével. A mérges gombák megkülönböztetésére az ehető gombáiktól nincs általános, közös ismertetőjel. Babonának tekinthető minden olyan hiedelem, hogy a mérges gomba az ezüsttárgyakat megifeketíti. A vadon termő, étkezésre alkalimós gombák gyűjtése nagy gyakorlatot és tapasztalatot igényel. A gombamérgezés tünetei jóval a fogyasztás után, a méreg felszívódása következtében jelentkeznek. Heves rosszullétet, görcsöket okoz. Néha halálos kimenetelű. A gombamérgezés gyanúja esetén elsősegélyként orvosi szenet, erős hashajtót és fekete kávét adjunk, de legfontosabb, hogy haladéktalanul orvoshoz forduljunk. Nem ünneprontásnak szántuk ezeket a sorokat, csupán figyelmeztetésnek, amikor jó pihenést kívánunk túrázni, üdülni indulóinknak. DECSI KISS JÁNOS