Tolna Megyei Népújság, 1983. június (33. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-19 / 144. szám
1983. június 19. "népújság 3 Nem mindenható az elnök Ki dönt a tsz-ek beruházásairól ? Talán sohasem voltak olyan nehezen előteremthetők a fejlesztésre, beruházásra szánt forintok a tsz-ekben, mint napjainkban. Ezért nagyon fontos, hogy a szűkös források felhasználásáról kik és milyen szempontok alapján döntenek. A Szövetkezeti Kutató Intézetben a közelmúltban fejeződött be egy úgynevezett reagálásvizsgálat, amelynek a beruházási döntések alkotják az egyik részterületét. Ennek legfontosabb tanulságairól érdeklődtünk dr. Kapronczay István tudományos munkatárstól. — Vannak, akik még ma is mindenhatónak vélik az elnököket a beruházási döntések tekintetében. Valóban így van ez? — A vizsgált tsz-ek mintegy húsz százalékánál még valóban az elnök egyszemélyi beruházási döntései a jellemzőek, s ezeket nem ellenőrzik megnyugtatóan. E vezetők elég makacsul ragaszkodnak a saját elképzelésükhöz. Annak ellenére, hogy nem egy alkalommal be tudták bizonyítani a maguk igazát, nem támogathatjuk az ilyen gyakorlatot, mivel súlyos ösz- szegekről van szó, az ilyen döntéseknél mindig nagyobb a tévedés lehetősége. Egyébként még e helyeken is túlzás volna az elnökök minden- hatóságáról beszélni, hiszen a szakvezetésnek a pénzügyi, technika, technológiai gondok feltárásával, hangoztatásával módjuk, lehetőségük van a téves, vagy elsietett döntések halasztására, esetleg a hatálytalanítás kikényszerítésére. A többi helyen még a látszat sem igazolta a vélt elnöki mindenhatóság nimbuszát, mert a felső vezetői csoport dönt valójában, a szakvezetés véleményétől többé-kevésbé befolyásolva. Ezért egy szúkebb kör elhatározásaiban is megjelenhet egy tágabb kollektíva elképzelése. — A többé-kevésbé megfogalmazásában mintha az is benne rejtene: nem mindig. Miképp és milyen mértékben juthatnak érvényre az alulról jövő beruházási javaslatok? Van ennek valamilyen intézményes csatornája a tsz-ekben? — Az önelszámoló egységekkel (ágazatokkal, főágazatokkal, üzemekkel) rendelkező tsz-ekben igen. E részlegek ugyanis fejlesztési terveket készítenek, megfogalmazzák az igényeiket, s e terveket annak rendje-módja szerint benyújtják a szövetkezet vezetésének. Ezután bontakozik ki az alkumechanizmus az igényeket egyeztető vezetővel, többnyire az elnökhelyettessel vagy a főkönyvelővel. Ennek során alakul ki az a beruházási koncepció, amely alapul szolgál az elnök, illetve a vezetői csoport beruházási elhatározásaihoz ... Azokban a tsz-ekben, amelyekben nincsenek önelszámoló egységek, többnyire hiányoznak az ilyen intézményes csatornák. Ezért — a kivételes esetektől eltekintve — sok életrevaló ötlet, beruházási tevékenység elvész a belső kapcsolatok útvesztőiben. — S mi a helyzet a legszélesebb tsz-közvélemény, a tsz-tagság véleményével, javaslataival? Kimutatható-e az érdekeltségük, részt vesznek-e a beruházásokkal kapcsolatos döntések kimunkálásában? — Sajnos, a legtöbb tsz köz-, illetve küldöttgyűlésén a tagság csak elnagyolt tájékoztatást kap a fejlesztésekről. Inkább csak a beruházások pénzügyi hátterét ismertetik velük (mennyi fejlesztési alap képződött az amortizációból, a nyereségből és egyéb forrásokból, mit használnak fel ebből hiteltörlesztésre, beruházásra stb.), de nem igénylik az érdemi véleményüket. Magyarázatban persze nincs hiány. Az egyik tsz-vezető például azt emlegette, hogy minden beruházás több-kevesebb bizonytalansági tényezőt rejt magában. Az ilyen érvelés azon- , bán nem meggyőző... A tsz- ek kisebb felében viszont kellő tájékoztatást kap a tagság, itt szemmel láthatóan szeretnék megnyerni őket az ügynek. E helyeken valóban érvényesül a tagság érdekeltsége. Sajnos, mégis rendkívül ritka e fórumokon a termelőberuházásokkal kapcsolatos érdemi vita. Csak egyetlen ilyen esettel találkoztam: a tagok egy hú- tőház felépítésére tettek javaslatot. Ez a hútőház egyébként később a tsz legjövedelmezőbb üzemévé vált... Más a helyzet, ha a tagság élet- és munkakörülményeire közvetlenül kiható szociális, kommunális jellegű beruházások kerülnek szóba. Amikor például arról kell dönteni, épüljön-e öltöző az állattartó telepen, kerüljön-e . szivattyú a kút mellé, korszerűsítsék-e a magtárt, hiszen azt a háztáji is igényelné, és így tovább. Ilyenkor sokkal aktívabb a tsz-közvé- lemény. Sőt: a fejlesztések tekintélyes részét alulról kezdeményezik. Általában nem kerülnek sokba, illetve túl sokba, s a szövetkezet vezetői nemigen szoktak kitérni a megvalósítás elől. — Visszatérve alapkérdésünkre, megállapítottuk: az elnökök mindenhatóságáról alkotott felfogások tehát nem helytállóak, mindenhatóságra törekedni nem is kívánatos. Azt jelentené ez, hogy az elnököknek nincs kiemelkedő szerepük a beruházási döntésekben? — Természetesen van, hiszen mégiscsak ők az első számú vezetők. Találkoztam olyan elnökökkel, akik szinte kényszerítik a vezetőség tagjait a véleménynyilvánításra, s érdemi állásfoglalást várnak a tagságtól is. Nyilván abból a megfontolásból, hogy így a saját vezetői munkájukhoz nyernek hathatós támogatást. Nem lehet kétséges, hogy mi az ilyen vezetői magatartást ösztönözzük, hiszen ahol így döntenek a sok pénzt igénylő beruházásokról, ott lényegesen kevesebb a tévedés, a melléfogás. BOTOS KÁROLY Új raktárak Rövidesen megkezdődik a búza betakarítása, s a termés egy része új raktárakba, tárolókba kerül. Ezekben a napokban több helyen tartanak a műszaki próbák az új létesítményekben, mindenütt készülnek a szállítmányok fogadására. A Gabona Tröszt vállalatainál a raktározási lehetőségek még mindig szűkösek — a növénytermelés jobban fejlődött, mint ahogyan bővült a silótér. Ezen a helyzeten javít az állami célcsoportos beruházás keretében az új gabona felvásárlásának idejére elkészülő, országosan 77 500 tonnás raktártér. Hat helyen épült csarnoktároló, a két legnagyobb, egyenként tízezer tonna befogadóképességű Mohácson és Pakson van. Ezenkívül Somogy megyében két helyen, Marcaliban és Kapolyon, továbbá Győr-Sopron megyében Csornán és Szolnok megyében Jászberényben fogad először búzát az új raktár. Hat fémsilót adtak át, ezek általában hatezer tonna gabona elhelyezésére alkalmasak, egyetlen fémsilónak nagyobb ennél a tere; a Veszprém megyei Devecserben 7500 tonnát raktározhatnak korszerű körülmények között. A továbbiak Szombathelyen, Szé- csényben, Sásdon, Biharke- resztesen és Törökszentmik- lóson vannak. Nyugalmas délelőtt Gyünkön báknak csak két-két lakója van. — Elsősorban házastársak, de élettársak is kaphatnak különszobát... Hiszen a szerelmek itt is szövődnek, s válnak meghitt és mély kapcsolattá... Bonyhádi Béla bácsi nagy rendezkedésben van. A sok holmit bizony nem könnyű elhelyezni. Ezért most a télieket csomagolja, s viszi át a szomszédba, ismerősökhöz. A szekrényből leheletvékony horgolt térítők is előkerülnek. — Magam csinálom. Ajándékozásra. Tudja, ez megnyugtat — mondja, majd elém tárul a szokványostól eltérő életút. Tizenkét évig táncolt a Király Színházban, majd számtalan más foglalkozást űzött, s végül elletőkanászként ment nyugdíjba. Amikor megbetegedett, fölszámolta otthonát, s idejött. Levelek kerülnek elő, többek között olyanok, amelyeket Mezei Mária írt, fényképek a színészi életből, Fedák Sári temetéséről... és számtalan szívetmelengető történet. Befejezésül pedig tömören ennyi: — Jó helyem van itt. Érzem, hogy szeretnek... Mert ez a legfontosabb. Szóval egymáshoz tartozunk. Szendi Katalin néni valamikor itt volt gondozónő az otthonban, majd a gyönki járási tanács szociálpolitikai főelőadójaként dolgozott. — Jól el vagyunk látva... Most mindenből több van, mindenből több jut, mint akkor, amikor még gondozó és nem gondozott voltam. Krém Zsigmondné — Mária néni — napjai is kellemesen telnek. Rengeteget olvas, tv-t néz és társakra találva jókat beszélget. Van viszont, aki hallgat... Ilyen asszony Anka Péterné: — Ülök és gondolkodom. Nincs barátnőm. Horváth Mihály a bemutatkozáskor összevágja a bokáját, katonásan szorít kezet... Persze, a régi mozdulatok nem tűntek el, hiába futott el az idő... Egy idős asszony aprózva lépdel kifelé a kapun. Fodrászhoz igyekszik. Félévenként daueroltat, kéthetente rakat. — Megöregedtünk — néz rám. — De élünk. Kávézunk és fodrászhoz járunk. Olvasunk és sétálunk. Dolgozni nem kell, csak az tesz-vesz, aki akar, akinek van ereje. Én a virágok között szoktam pücskörészni... (Folytatjuk) V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: Czakó Sándor sze két otthonlakó jut. Ehhez nem hiszem, hogy kell a kommentár... — Nemcsak a parkot ápolják a kertészek, hanem a szőlőt, kertet is — mondja Hóf Ádámné irodavezető. — Két és fél holdnyi területen fekszik a szőlőnk és a szántó. Ezenkívül gyümölcsöse is van az otthonnak, sőt, állatokat is tartunk. — És mit csinálnak a sok borral? — kérdem. — Nem olyan sok az. A szőlő nagy része csemege, vagyis, csak a töredékből lesz bor, amit két-két decinként kapnak ünnepkor — április 4., május 1., húsvét, karácsony — ebédhez vagy vacsorához az itt lakók. Megtudtuk azt is, hogy Gyünkön — már ami a kimenőt illeti — nincs katonai fegyelem, ami igen jó. Ezért is érzik valóban otthonuknak az intézményt az idős emberek. Bármikor kimehetnek a községbe, hétvégeken elutazhatnak, sőt, nyaranta néhány hétig is távol van egyi- kük-másikuk... Zsebpénzt is kapnak. Az otthonban lakók beadják a kétezer forint gondozási díjat, illetve a nyugdíjukat, de annak összegétől függetlenül 400 forint a zsebpénz. Akiknek nincs nyugdijuk, 200 forintot azok is kapnak havonta. — Nagyobb értéket és örömet jelent számukra az, amit nem innen kapnak, hanem maguknak vásárolnak — mondja Hóf Ádámné. — De vannak spórolósok is... — Főleg a nők — teszi hozzá Nászai Béláné főnővér. — Nem ritka, hogy az unoka esküvőjére két-három- ezer forintot ajándékoznak a nagyik. A szobák általában nyolctíz ágyasak. Viszont van olyan épület is, ahol a szoAz országban több mint kétmillió nyugdíjas él. Megyénk lakosságának 20,8 százaléka — az országos 20,2 százalékkal szemben — nyugdíjkorhatáron felüli, míg a nyugdíjasok és járadékosok aránya 18,1 százalék. Vajon hogyan él ez az óriási tömeg, miként támogatja őket a társadalom? „...differenciáltan kellene támogatni azokat, akik erre valóban rászorulnak, akár azért, mert alacsony a nyugdijuk, akár azért, mert nincs támogatásukra képes családtagjuk" — mondotta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsága április 12— 13-i ülésén, előadói beszédében. Tolna megyében tizenkét szociális otthon működik, s ezekben 1070-en élnek, közülük hatszázharmincán idős emberek. (Négyszázötven fogyatékos és elmebeteg él ilyen intézményben: Bonyhá- don, Dunaföldváron, Bölcskén és Regölyben.) A számok azt bizonyítják, hogy megyénk szociális otthoni férőhely-ellátottsága nem rossz, viszont jelen pillanatban is több mint száz idős várakozik a beköltözésre. A legnagyobb szociális otthon megyénkben a gyönki, ahol kétszáztízen élnek. Vajon hogyan? A hatalmas parkban öt épület. Kettőben a fönt járók, kettőben a fekvőbetegek laknak. Az ötödikben néhány szoba az „állandó lakosoké”, a többiben öregek napközi otthonát rendeztek be, ahova húszán járnak. Ragyogóan süt a nap, a fák levelei is alig rezdülnek. Leparkolunk, s néhány pillanatig elgyönyörködünk az elénk táruló „nyugalomban”, a régi kastélyépületben, mire elkapva tekintetünket, egy öregember halkan megjegyzi: — Olyan régi, mint mi — egy másik meg a szikrázó nap felé fordul, lassan nyújtózkodik egyet, s rekedtes hangon szól: — Mi már a napsütésnek örülünk csak... Átmelegíti az embert. Mert más ám a nap melege, mint a kályháé. — Én pedig ráncos kezét nézem. Jó lenne olvasni róla. Az élet térképéről... Csak annyit sikerül kitalálnom, hogy §ok éven át dolgozhatott keményen. Ezért a kér- gesedés maradványai. És itt? Itt az otthonban? Megnyugvásra talált? Teljes kiszolgálásra, ellátásra, meleg szavakra? De nem szól többet, hiába kérdem, csak legyint és csöndesen melegszik. Meleg van a konyhában is. ahol fő a bableves, sül a pogácsa, adagolják a cseresznyét. Schüszler Jánosné élelmezésvezető — 20 éve dolgozik az otthonban — az öregek étkezését így összegzi: — Nagyon nehéz összeállítani az étrendet úgy, hogy kedvükre való is legyen, meg ne is terhelje meg a szervezetüket. Általában a parasztos ételeket kedvelik, imádják a kelt tésztákat. A vacsorákkal van a legtöbb gond: a főtt vacsorát nem igénylik, viszont a fölvágot- takat nem eszik. A szalonna és a házi szalámi jöhetne vég nélkül. Gyünkön egyébként a személyzet száma meghaladja a százat. Ebbe értendők az ápolónők, a konyhai dolgozók, az adminisztrátorok, takarítók, a különböző szakmunkások. kertészek. Vagyis, ha úgy vesszük, a' személyzet minden tagjára mindösz[Öregek (1.) Együtt kétszáztízen